Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.

1928-09-29 / 39. szám

Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Hossüfh Lajos-utca 6. Telefon: 174. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemüek, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, kalap o k, sapkák, nyakkendők, ridikíilök és böröndök, stb. közönség legnagyobb elismerését váltotta ki. Gyülekezeti ének elzengése után a felemelő s lelkekben mély nyomokat hagyó ünnepély a Himnusszal véget ért. Székházavatás. Istenitisztelet végeztével az ünneplő közönség az új kerületi székház felavatására gyülekezett össze a székház tágas udvarán. Mikor az erkélyen, középen a felavatást végző dr. Baltazár Dezső tiszántúli püspökkel, megjelentek dr. Antal Géza és Kapi Béla püspökök, Klebelsberg Kunó közokt. miniszter s a többi notabilitások, az ünnepély kezdetéül a pápai ref. gyülekezet énekkara erőteljes lendülettel elzengte Beethoven »Dicsőit Téged« cimü hires szerzeményét, azután dr. Baltazár Dezső alkalmi igeolvasás után olyan klasszikus szépségű imával avatta fel a dunántúli református egyházkerület impozáns székházát, a szeretet várát, aminőt csak e nagy prédikátor ajkáról lehet hallani. Gyülekezeti énekkel végződött a bensőséges ünnepély. Üdvözlések. A székházavató ünnepély után az üdvözlő küldöttségek fogadtatása következett a kollégiumi tornacsarnokban. Az üdvözlések az egyházkerületi közgyűlés keretében folytak le. Elsőként a kerület nevében dr. Balogh Jenő főgondnok a következő, általános visszhangot keltő, remek beszédet intézte az ünnepelthez: Dr. Balogh Jenő beszéde. Tisztelettel üdvözlöm kedves vendégeinket, akik ezt a mi családias jellegű ünnepünket országos jellegűvé változtatták át. Főtiszteletü Püspök Úr! Másfél évtizeddel 'ezelőtt az én halhatatlan emlékezetű főgondnokelődöm, a nemzet nagy államférfia, az ősi magyar koronázó városban, Pozsonyban tartott egyházkerületi közgyűlésünkön hangoztatta azokat a vezérszempontokat, amelyeknek bennünket az államhoz és a felekezetekhez való viszonyunkban irányítaniok és vezetniök kell. Egyházkerületünk akkor egy túlnyomólag róm. kath. lakosságú városban tartotta gyűlését. Akkor valamennyiünket, akik ott jelen voltunk, bizakodó reménység töltött el. Mint a derült égből lecsapó villám ért bennünket az, hogy egy év múlva már magyar nemzetünk a rá kényszeritett élet-halál harc gigászi küzdelmét vívta. Azután négy hosszú, borzalmas év következett ránk és a bizakodó reménység nem vált valóra. 1918 őszén Méltóságodnak érdemes püspök-előde, akire most is kegyelettel gondolok, kénytelen volt elhagyni azt az egyházközséget, amelynek lelkésze volt, a templomot, amelyben az Isten igéjét hirdette, kénytelen volt elhagyni hozzátartozói sírját s vándorolt és bujdosott községről-községre, anélkül, hogy valaha is visszatérhetett volna arra a helyre, ahonnan távozni volt kénytelen. Egyházaink egyharmadát elszakították tőlünk, elvesztettük templomainkat, iskoláinkat, s egyéb kulturális intézményeinket, amelyek ott is a magyar nemzeti művelődés egyetemes nagy ügyét szolgálták. Victor Hugó mondása jut eszembe: Senkié sem a jövő. A várt haladás helyett az összeomlás jött reánk. Ama szörnyű évek után most ünnepet ülünk. Pedig, Főtiszt. Egyházkerületi Közgyűlés, a magyar református ember nem szokott ünnepelni. Hogy egyéni akkordot üssek meg, én nemcsak átolvastam azt a remek müvet, amelyet a kitűnő nagyenyedi professzor, legidősb Szász Károly adott át a Biblia mellett fiának, a későbbi kiváló ref. püspöknek és költőnek a kezébe, hanem meg is tanultam belőle: „szeress ismeretlenül élni és örülj, ha semmibe sem vesznek". Ezen a mai szép ünnepen kivételt kellett tennem, mert annak, hogy Főtiszteletü Püspök Urat most országos jellegű ünnep kereKirályok királya. tében vesszük körül nagyrabecsülésünk jeleivel, annak nagy szimbolikus jelentősége van. Ez az, hogy székházunk felépülésével a Mindenható Isten is jelt ad ennek a magyar nemzetnek, hogy munkálni óhajt a szebb magyar jövendőn. Amig Ft. püspökünk elődje sok ezer és tizezer menekülttel együtt vándorbotot vett kezébe, most az utód a kunyhó ^helyett fényes palotába költözött, jele annak, hogy már is javul helyzetünk, bizakodó reménységgel kell tekintenünk hazánk újabb fel emelkedése és ezzel együtt az egyházkerület és ennek intézményeinek újabb felvirágzása elé. Méltóságodat tegnaptól kezdve bizonyára körülveszik az elismerés, megbecsülés és rokonszenv különféle nyilvánulásai, ezért nem kívánom most Méltóságodnak sem tanári, sem lelkészi, vagy egyéb közéleti munkásságát méltatni. Midőn az egész dunántúli ref. egyházkerület nevében szólok, hangsúlyozni kivánom azt, hogy főleg ünnepeljük Méltóságodban azt a magyar református vezérférfiut, aki egész életében a magyar egységnek a munkása volt, üdvözlöm Méltóságodban gróf Széchenyi István lelkes tanítványát, aki mindig az erők egybefogásának, a békés együttműködésnek hirdetője volt, aki annak a szolidaritásnak ápolója, amelyet gróf Tisza István 15 évvel ezelőtt Pozsonyban hirdetett, amely kell, hogy összefogja országunk minden polgárát a magyar nemzeti egységes célok érdekében. Szivemből kivánom Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Úr s ennél jobbat nem kívánhatok, hogy mint hazájának és egyházának hűséges fia, ha talán más főgondnok áll is oldala mellett, mindig ennek a szellemnek legyen fáklyavivője. Friss egészségben, teljes munkabírással vezesse kerületünket a fejlődés újabb csúcspontjaira és mindaddig, amig lelki vezére lesz egyházkerületünknek, szolgálja teljes sikerrel, a magyar nemzeti egységet is. Ezekkel a jó kivánatokkal üdvözlöm Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Urat és kérem életére Isten gazdag áldását. Üdvözlő táviratok. Ezek sorából felolvasták Magyarország kormányzójának, a képviselőház és felsőház elnökének, a miniszterelnöknek és lord Rothermerenek táviratait. A kormányzó távirata. örömmel értesültem érdemekben gazdag lelkészi és tanári működésének negyvenedik évfordulójáról. Melegen üdvözlöm a haza és az egyház önzetlen szolgálatában kifejtett odaadó munkálkodásának e szép emlékünnepén s ez alkalomból őszinte szerencsekivánatomat fejezem ki. Horthy, Magyarország kormányzója. A képviselőház üdvözlete. A képviselőház elnökének Jakab Áron r. biz. elnökhöz intézett távirata: Végtelenül sajnálom, hogy főpásztorunk jubileumi ünnepségén nem jelenhetek meg. Kérem Nagytiszteletü Urat, hogy az ünneplők előtt együttérzésemet tolmácsolni, Püspök Ur Őméltóságának pedig legmelegebb üdvözletemet átadni szíveskedjék. Szivből kivánom, hogy szeretett Főpásztorunk vallásos és hazafias tevékenységét még igen sokáig folytathassa. Zsitvay Tibor. A felsőház sürgönye. A magyar kultúra és egyházad szolgálatában töltött, érdemekben gazdag negyven év fordulóján lelkem bensőséges érzésével üdvözöllek és kérem a gondviselést, hogy kegyetlenül megcsonkított hazánk újjáépítésében még sokáig értékes munkásságoddal tevékenyen kivehessed részedet. Báró Wlassics Gyula. A miniszterelnök köszöntő távirata. Lelkésszé történt felszentelésed, valamint tanári és lelkészi szolgálatod negyven éves évfordulója alkalmából a legmelegebben üdvözöllek. Mindig a köz javára kifejtett érdemekben oly gazdag önzetlen tevékenységedre hálás elismeréssel tekintenek vissza az örömnapon híveid és tisztelőid. Tartson meg a Mindenható még sokáig erőben, egészségben. Tegye lehetővé, hogy minél tovább munkálhassál egyházunk és mindnyájunk szeretett hazájának üdvén eddigi munkabírásoddal és soha nem csüggedő lelkes bizakodásoddal. Bethlen István. Rothermere lord távirata. Rothermere lord és Rákosi Jenő Veneziából együttesen küldött sürgönye: Távol a hazától szívvel-lélekkel ott vagyunk Méltóságod magasztos ünnepén. Életének e megható fordulóján ünneplő híveivel együtt Isten áldását kérjük Méltóságodra, egyházára és a hazára, melyért, hogy újra egész és viruló legyén, mindnyájunk szive dobog. Rothermere és Rákosi Jenő. A iTsiíísszfer beszéde. A terem viharos tapsai közben emelkedett most szólásra Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter és a következő, ép oly magasan szárnyaló, amily szivből jött klasszikus értékű beszédet mondotta: Főtiszteletü Püspök úr! Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Az egész ország különböző ; részeiből összegyültünk a mai napon itt, hogy í ünnepeljük azt a férfiút, akinek élete teljes élet, mert öröm és szomorúság egyaránt megtalálható benne, akinek élete magyar élet, mert résztvett ennek a nemzetnek az utolsó évtizedekben fájdalommal teljes történelmében és keresztyén élet, mert mindazt a fénysugarat, amit a jó Isten nagy tehetségében neki adott és amit szorgalma révén, munkájával lelkében összegyűjtött, azt mintegy fénylencsén át továbbadja és terjeszti a világosságot az ő gyülekezetében, az ő egyházkerületében. Iskoláit azokban a magyar református iskolákban kezdte, amelyek a tősgyökeres, józan hazafiságnak és a komoly tudásnak voltak melegágyai. Itt szítta magába azokat az erőket, amelyek az életben tüneményes pályáján állandóan előbbre vitték. Azután jöttek a külföldi tanulmányok. Sajátságosak ezek a külföldi tanulmányok. Aki nem szereti állhatatosan a hazát, az megszereti a külföldet és ha visszatér, itthon fordított honvágyat kap, vágyat megint ki külföldre! De akinek szent dolog a hazaszeretet, az a külföldön még jobban megszereti a szenvedő hazát. Hiszen Széchenyit is a maga reformpályájára a külföldnek a szemlélete, külföldi útjának a tapasztalatai indították el,, mert odakint meglátjuk, miben vagyunk mi elsők és meglátjuk azt, hol vannak itthon hiányok és mi fogadást teszünk, hogy ezeket a hiányokat erőink teljes megfeszítésével pótolni fogjuk. Ilyen értelemben ihlette a külföld Méltóságodat. Megjött izzó magyar lélekkel és nyugateurópai tudással, elszánva, hogy ezt a tudást szolgálaíába állítja annak az iskolának, amely nevelte. Nem képzelek tanférfiura szebb feladatot, minthogy ha tanár lehet ott, ahol valaha tanult, ahol a saját munkájával róhatja le a hálát azok iránt, akik annak idején őt nevelték, ahol azt az inspirációt és tudást, amit egy korábban elköltözött generációtól magába vett, átadja a következő generációnak. Javában dolgozott az iskolában, mikor valahogyan már megéreztük a balsorsnak az előszelét. A magyar élet a bomlásnak a szimptómáit mutatta és akkor egy csodálatos férfiú körül tömörültek az igazi hazafiak, akinek az egyéniségében valami sajátságos mágnes volt, aki vonzott minden pozitív embert és taszított minden negatív embert. Méltóságod odaállt az utolsó nagy honmentő, Tisza István oldala mellé és ott állt mellette a teljes összeomlásig. Akkor jöttek a forradalmak és az ellenforradalomnak a kilengései. Itthon munkára nem volt tér, de Méltóságodnak mindig munkás lelke nem tudott, nem akart tétlen lenni ezekben a mostoha időkben sem, kiment Hollandiába, hogy ott hirdesse az igazságtalan Európának a magyar igazságot és ezekben a nehéz időkben tudományos munkássága egy gyönyörű történelmi kötetet termett, amellyel gyarapította a magyar tudást, amelylyel gyarapította a magyar összeköttetésnek történetét a művelt Nyugattal. És amikor lezajlottak a forradalmak és megnyílt ismét a komoly munka lehetősége ebben az országban, íme, Méltóságod a hívó szóra hazajön; megint csak mint a munkának nemes fanatikusa dolgozik. Dolgozik, Királyok királya.