Pápai Hírlap – XXV. évfolyam – 1928.
1928-05-19 / 20. szám
Levert, ideges, kimerült, I szédülésben, fejfájásban szenvedő I egyéneknek fontos, hogy tavasszal I emésztőszerveik rendbehozására né- I hány héten át naponta V 2 pohárral valódi | Hunyadi János I " természetes keseriivizet igyanak. I Egyetemi orvostanárok, a Hunyadi János | ivókúrákkal rendkivül szép eredményeket I értek el, úgy anyagcserezavaroknál, mint I a máj, vese és epeműködési rendellenes- 1 ségeinél. egész országban pedig a tervezett 8 millió P helyett legfeljebb 6 milliót. A városok azonban a terhet még e mérsékeltebb formájában is súlyosnak tartják. A német választások most vasárnap fognak lefolyni. Pártok egész serege, köztük különös elkeseredéssel a két szélsőség: fajvédők és kommunisták, küzdenek a mandátumokért, de előrelátható a középpártok győzelme. Fájdalmas mozzanata a választásoknak, hogy Stresemann birodalmi külügyminiszter, a német néppárt vezére, súlyos betegsége miatt félbeszakította agitációs körútját. Stresemann előreláthatólag hónapokra hiányozni fog Németország ügyeinek intézésénél. Benes cseh külügyminiszter jelenleg Londonban tartózkodik és ellensúlyozni akarja a magyarok iránti rokonszenvet. Illetékes angol körök elég tartózkodással fogadják őt és nem hajlandók garanciát nyújtani az új államok határainak fenntartásához. Benes főkép Ausztriára vetette ki hálóját és továbbmenőleg Németországgal is békülni akar. Ennek első jeleként a csehországi német pártok képviselőit bevenni akarná kormányába. Magyarországgal a dunai konfederáció jegyében óhajt tárgyalni. Kínában a déli (nacionalista) hadsereg előrenyomulása egyre tart és Peking megszállása küszöbön áll. Az északkinai csapatok visszavonulóban vannak Mandzsúria felé s rövidesen bekövetkezhetik ismét, hogy az egész roppant birodalom legalább katonailag egységes vezetés alá kerül. Feng tábornok csapatai állnak legközelebb Pekinghez. Az angol külügyminisztérium képviselője kijelentette, hogy az előnyomuló délkínai csapatok elfoglalhatják Pekinget, csak idegen alattvalókat ne érjen bántalom. Carol herceg, a trónkövetelő rangjáról lemondott volt oláh trónörökös állandóan beszéltet magáról. Angliából, hol mostanában tartózkodott s honnan repülőgépen akart visszatérni hazájába, kiutasították. Hosszú tárgyalások után és szigorú feltételek mellett a belga kormány adott neki beutazási engedélyt és most az Ardennek vidékére, Namurba költözik. SPORT. Vasárnap. PFC—Soproni FAC 0:0. Bajnoki. Biró: Hannich. A mérkőzésen a PFC volt a többet támadó fél és lelkes játékával a győzelmet is megérdemelte volna. A mérkőzést a SFAC kezdi és rögtön néhány veszélytelen támadást vezet, melyeket a .PFC-védelem könnyen elhárít, de csakhamar a PFC is felnyomul és támadásai sokkal veszélyesebbek, mint a SFAC-i és Breuer lövése a belső kapufáról jut vissza. A második félidő elején a SFAC nagy fölénybe kerül és mindenki a PFC összeesésére számít, de a csapat a félidő második felében összeszedi magát és teljesen beszorítja ellenfelét a kupujába. Breuernek többször is alkalma lenne kitörni, de félénkségével mindent elront, majd Fenk lő arasszal a kapu mellé. A PFC közvetlen védelmében Németh és Bolla mindvégig kifogástalan játékot mutatott, a halfsor mindhárom embere szorgalmas rakkoló és játékos, mig a csatársorban Fenk volt a legjobb, de a többiek is mindvégig lelkesen közdöttek nagyhírű ellenfelükkel szemben. A SFAC csapata csalódást keltett, csak a közvetlen védelme felelt meg a várakozásnak, legjobb embere Maróthy volt. A gólrekorder Szentgyörgyi lassú és kényelmes volt. Hannich mindvégig eléggé nyomta a PFC-t. Kőszegi SE—Kinizsi 4:0 (2:0). Bajnoki. Biró: Hollósy. A Király és Tompek nélkül felálló Kinizsi gólarányban túlzott, de megérdemelt vereséget szenvedett a jól játszó kőszegi együttestől. Az első félidőben a Kinizsi hatalmas szél ellen játszik, mely minden labdát visszafú, de meg Kovács sem tudja tartani a KSE belsőket és Hány két gólt szerez. A második félidőben a szél lényegesen alábbhagy és nem segíti úgy a Kinizsit, mint a KSE-t, de így is vezet néhány veszélyes támadást, a kőszegi kapus azonban mindent ment, majd a teljesen összeroppanó halfsor mellett könnyen megy el a kőszegi csatársor és újabb két góllal bebiztosítja a győzelmet. A Kinizsiből Tóth, Csajthay és Kohlmann tűntek ki, mig Kovács nagyon rossz volt, a KSE-ből pedig a kapus és a csatársora volt jó. Csütörtök. Győri DAC—PFC és Kinizsi kombinált 4:3 (3:3). Barátságos. Biró: Boros. A mérkőzés egyenrangú ellenfelek változatos küzdelmét mutatta, melyből a DAC csak szerencsével és birői pártfogással került ki győztesen. Váltakozó támadásokkal indul a mérkőzés és a vezetést a DAC szerzi meg Bolla öngóljából, de a kombinált rövidesen egyenlít, Fenk lövéséből, majd Kulcsár távoli lövését Szakács beejti, de a DAC kapusa sem marad el tőle, amennyiben a jobb hátvéd gyengén hazaadott labdáját beengedi, a kombinált tovább támad és kapu előtti kavarodásból Fenk ismét gólszerző, a DAC a félidő utolsó percében egyenlít egy tévesen megítélt kornerből. A második félidőben legnagyobb részt mezőnyjáték folyik, tarkítva hatalmas birói tévedésekkel, míg a félidő közepén Szakács egy magas labdára rosszul fut ki, az átugorja és a DAC centere még jobban befejeli. A DAC-ban igazán jó játékot Köszönetnyilvánítás. Úgy a saját, mint rokonaim nevében ez úton mondok hálás köszönetet mindazoknak, kik szeretett édesapám elhalálozásával bennünket ért súlyos veszteséget meleg részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Pápa, 1928 május 18. Dr. Sávolyi Brúnó. csak a halfsor mutatott, a védelem és csatársor gyengén működött. A kombinált legnagyobb hibája volt, hogy nem volt centerhalf, Kovács teljesen rossz volt, a közvetlen védelemben a kapus lelkén két gól szárad, Bolla és Németh mindvégig pompásan játszottak, a csatársorban Tóth, Fenk és Malasits játszottak jól. Boroshoz hasonló rossz biró még kevés volt Pápán. Vasárnap a Kinizsi Sopronban játszik bajnokit a SFAC csapatával. Céllövés. A PSE céllövő szakosztályának vezetősége ez úton is közli igazolt tagjaival, hogy az orsz. céllövő versenyek nevezési zárlata f. hó 24-én lesz. A nevezések tehát legkésőbb f. hó 21-ig feltétlenül leadandók. HIRDETMÉIY. A Pápai Általános Bank R.-T. 1928. évi május hó 13-án megtartott rendkívüli közgyűlésén az eddigi 24.000 P alaptőkének 50.000 pengőre való felemelését határozta el akként, hogy kibocsájt 325 darab 80 P névértékű új részvényt, melyekből 300 darabra nézve a régi részvényeseket elővételi jog illeti meg oly módon, hogy minden 1 darab régi részvény alapján 1 darab új részvény vehető át 120 P kibocsájtási árfolyamon, melyből 80 P az alaptőkéhez, 40 P a tartalék-alaphoz csatoltatik, miáltal a tartalék-alap 15.000 P-re emelkedik. Az elővételi jog 1928 május 31-ig gyakorolható az intézetnél. A részvények ellenértéke 1928 julius l-ig fizetendő. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál az igazgatóság. Pápai Általános Bank R.-T. Drach Adolf villanyerőre berendezett bútorgyára, Bástya-utca 4. (saját ház). Szállít heti és havi részletfizetésre a legjobb és legdivatosabb saját gyártmányú háló, ebédlő, úriszoba és konyhaberendezést és sezlont, divánt stb.-t. Kérem a nagyérdemű bútorvásárló közönséget, hogy bútor-raktáramat minden vásárlási kényszer nélkül tekintse meg, hogy azok minőségéről meggyőződést szerezhessen,mielőtt bútorszükségletét fedezné. Vidékre szállítandó bútorok díjmentes csomagolása. Ugyanitt egy tanonc felvétetik. Idejében és legolcsóbban végzi el a szántást, ha irakion használ. Nagy teljesítményű, keveset fogyaszt, üzembiztos, egyszerű kezelésű és mivel jó anyagból van gyártva, hosszú élettartamú. Ára 7904 pengő. Kedvező fizetési feltételek. ^ A TP J TRTVT TQ MŰSZAKI ÉS GÉPKERESKEDELMI R.-T. BUDAPEST, ^ A^lll U vi. 9 Teréz-körut 40. sz. Mintaterem Teréz-körút 62. sz.