Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.
1927-03-12 / 11. szám
— Tókerti lakók panasza. A benne foglaltakat teljes egészében magunkévá téve, közöljük az itt következő panaszos levelet: „Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Szíveskedjék helyet adni panaszomnak, ami nemcsak az én, hanem nagyon sok család panasza. Tudomá-<3 som szerint a tókerti házhelytulajdonosok kéréssel fordultak a Tek Városi Tanács elé, amelyben arra kérik a Városi Tanácsot, hogy a Klapka-utcával folytatólag egy közlekedő hidat építeni szíveskedjék. Azonban nem vette eléggé fontolóra a Tek. Városi Tánács ezen jogos kérelmet, mert még ezideig sincs semmi jele a hidkészítésnek. Már pedig itt volna az ideje, mert nagyon megnehezíti az építkezést az a körülmény, hogy nincs a Tókert alsó részén egy megfelelő hid. 1. Sokkal költségesebb az anyag odafuvarozása. 2. Járhatatlan kocsival a tókerti út, mihelyt egy kis eső van. 3. A télen megtörtént, hogy arról a keskeny hídról egy iskolás kis lány beleesett a Bakonyérbe. A baleset nem lett ugyan halálos kimenetelű, de a kis lány nagyon átfázva ért haza vizes ruhában. Szinte aggódva eresztik el a szülők gyermekeiket télen az iskolába, mert attól félnek, hogy este 725-kor ha mennek haza, nagyobb baj is történhetne a vizbeesés után. "Ezért jó lenne, ha a Tek. V. T. éppen olyan fontosnak tartaná ezen hidnak az elkészítését, mint a város többi részén levő hidak rendben tartását. Megköszönve Tekintetes Szerkesztő Úrnak szívességét azért, hogy e pár sort szives volt a Pápai Hírlapban közölni, maradtam hálás tisztelettel: Pápa, 1927 III/9-én Varga József s. k. és sokan a házhelytulajdonosok közül". x Uj fogorvosi rendelő. Dr. Heller Lajos orvos és fogorvos fogorvosi rendelőjét Szent László utca 1. sz. alatt megnyitotta. Végeztetnek az összes fogorvosi munkák, foghúzás, tömés, fogpótlás, hid- és lemezrendszerben. x Gyermekkocsigyári értesítés. Mindenkinek saját érdeke bevásárlása előtt meggyőződni, hogy milyen gyártmányt vesz és milyen árban. Ez idén is tudatjuk, hogy Pápán, a verseny bazárban, Kossuth Lajos utca 19. szám alatt gyermekkocsit, mindenféle kivitelben, gyári árban árusítunk. Baby-Müvek. — Mozgóképes ismeretterjesztő előadás. A városi Közművelődési Egyesület folyó hó 18-án délután 6 órakor a Jókai-színházban ismeretterjesztő előadást tart : Az északi tenger és Németország cimen. Előadó Varga László ref. kollégiumi tanár. Ismertetve lesz: az északi tenger keletkezése, partvidéke. Hamburg és Helgoland stb., mozgóképek bemutatásával. Helyárak 40 és 60 fillér. — ítélet a tapolcafői gyilkosság ügyében. A veszprémi kir. törvényszék mult héten hozott Ítéletet a tapolcafői gyilkosság ügyében, amelynek áldozata Zsajnovits István pápai asztalossegéd lett. A szerencsétlen fiatalembert tudvalevőleg Tóth János, Babják Ferenc, Gyimóthy János, Lénárt Sándor és Polgár János ugyancsak pápai legények a tavalyi tapolcafői búcsúról hazafelé jövet boszuból még a faluban meglesték, s halálosan összeszurkálták. Ezért a bíróság őket egyenként 10 évi fegyházra s az összes költségek megfizetésére Ítélte. Felek az ítéletet megfellebbezték. ' — Rendőrségi vonatkozású gyűjtések betiltása. Azok a nap-nap után megismétlődő visszaélések, melyek a rendőrségi intézményre való hivatkozással folytatott adománygyűjtések, hírlapokra és egyéb sajtótermékekre való előfizetés gyűjtések és egyéb hasonló vállalkozások körül a rendőri testületen kívül álló egyének (ügynökök stb.) részéről felmerültek, arra indította a szombathelyi rendőrkerület főkapitányát, hogy akár a m. kir. állami rendőrségre mint hatóságra, akár ennek jóléti intézményeire, vagy a testület egyes tagjaira való hivatkozással történő mindennemű gyűjtést jövőre nézve a legszigorúbban megtiltson. Tilos eszerint minden jótékonycélu adománygyűjtés, rendőrségi szaklapokra, könyvekre, valamint a rendőrség kötelékébe tartozó szerzőktől származó egyéb irodalmi munkákra és sajtótermékekre való előfizetőgyüjtés, vagy az ily folyóiratokban stb. közlendő hirdetmények gyűjtése. Felkéri ennélfogva a kerületi főkapitány a közönséget, hogy ne csak a leghatározottabban utasítson vissza minden ilyenféle kísérletet, hanem a helyi rendőrség vezetőjét is haladéktalanul értesítse arról, hogy az illetők ellen a büntető eljárás is minden esetben folyamatba legyen tehető. — Purim-estély. A pápai Wahrmann Mór betegsegélyző-egylet folyó évi március hó 19-én az Otthon-kávéház összes helyiségeiben tánccal egybekötött jótékonycélu purim-estélyt tart, melyre a t. közönséget meghívja az elnökség. x A MÁV igazgatósága kényelmes újítást léptetett életbe, amidőn elrendelte, hogy Budapesti Hivatalos Menetjegyirodája és annak fővárosi és vidéki fiókjai a szomszédos forgalmi relációkat kivéve az ország minden állomására menettérti jegyeket szolgáltassanak ki. Az új intézkedés egy csapásra megszünteti a pályaudvari pénztáraknál való ácsorgást. A menettérti jegyek érvénye 15 napra terjed. — A disznóhús ára. A disznóhús árát rövid 2—3 heti időközben 24.000 K-ról 32.000 K-ra emelték fel. Miért? — kérdezik a sok viszontagságot átélt fogyasztók. Mert drágább lett a hizott sertés — felelik a jó hentesek. Valóban van valami igazuk. Az élő hizott sertés ára tényleg emelkedett. Most kg.-ként 18.000— 20.000 K az ára az előző 15.000—16.000 K helyett. Kg.-ként tehát 3—4000 K diferencia mutatkozik a hentesek kárára. A logika törvényei szerint tehát ennyivel kellett volna emelkednie a hus árának is. Vagyis legfeljebb 28.000 K lehetne az ára. És mégis 32.000 K lett. Hogy milyen számtani müvelet alapján, az a hentesek üzleti titka. Tanulság: Mégis csak jó volna valamiféle árszabályozó fórum, amely a közfogyasztási cikkek árának megállapításába valami módon befolyhatna. — Építési engedélyt nyert: Kovács János a hantai dűlőben egyszoba-konyhás lakás építésére. x Kímélje meg magát a sok méregtől és vegyen főzőedényt a Versenybazárban jótállással. Minden darab főzőedény, amely a főzésnél lepattog, ingyen kicseréltetik Kossuth Lajos utca 19. Beretvás Pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. — Iparengedély, iparbeszüntetés. Krausz Hermán lisztkereskedésre, Üveges Ferenc drótos vándoriparra engedélyt nyert; Németh Gizella bérkocsi iparát beszüntette. x Ültessünk gyümölcsfát! Unghváry József faiskolája Cegléd. Budapesti irodája VI., Andrássy-út 56. (Telefon : Lipót 962— 72.) Oktató nagy árjegyzék ingyen. x A m. kir. osztálysorjátékot a pénzügyminiszter megbizásából a pénzintézeti központ rendezi és bonyolítja le. Április 9-én kezdődik az új osztálysorsjáték, melynek játéktervét igen előnyösen megjavították. A sorsjegyek mennyisége 80.000, a nyeremények 40.000, tehát minden második sorsjegy nyeri A nyeremények összegét több, mint hat millió pengőre emelték. A sorsjegyek ára maradt a régi: egész 20 pengő, fél 10 pengő, negyed öt pengő, nyolcad két és fél pengő az összes budapesti és vidéki elárusítóknál. Jutalom 300.000 pengő, főnyeremény 200.000 pengő, úgy, hogy a legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 pengő készpénz. Kisorsolás alá kerülnek továbbá 100.000, 50.000, 40.000 pengős stb. nyeremények. x A serdülő ifjúságnak reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József" keserűvizet kell adni, mert gyomor-, bél- és vértisztító hatásának fiuknál és leányoknál igen fontos eredményeket köszönhetünk. A gyermekklinikákon a Ferenc József vizet már a kicsinyek makacs szorulásakor kitűnő sikerrel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. x Ajándéktárgyakat a legnagyobb választékban talál a Versenybazárban. Berndorfi alpacca evőszer jótállással, a legfinomabb harisnyák reklámárakban. Kossuth Lajos u. 19. — Elgázolás. F. hó 4-én a Corvin-utca bejáratánál egy Nyárád községi lakos Bornemissza József idős polgártársunkat vigyázatlan hajtása következtében elüttette. A baj megtörténte után elhajtatott. Az eset szemtanujaként szereplő egy tisztviselő utána ment, meg is találta őt egyik városszéli korcsma udvarára menekülve, hol a már keresésére indult ren dőrnek átadta. x Felülfizetések. Az Alsóvárosi Olvasókör javára a következő adományok érkeztek: Mihály Sándor 10 P, dr. Adorján Gyula, dr. Konkoly-Thege Sándor, Bocsor János 8—8 P, Széplaky Rezső 5 P, Lampért Sándor 4-20 P, dr. Tenzlinger József, dr. Uzonyi Kálmán, Fejes Zsigmond, Schlosszer Ernő, dr. Molnár Imre, Skublics Viktor, Vitéz Draskóczy István, Hitelszövetkezet, Kunt János, Hauptman Sándor, Szűcs Dezső 4—4 P, Dienes Sándor 280.P, Barcsy Ferenc 2-60 P, Jílek László, Medgyessy László 2-40 P, Csoknyay Károly, Szőllősi Sándor, Tóth Ferenc, Faragó János, dr. Lakos Béla, Losonczi Jenő, Raab István, Pongrácz József, Szarka Lajos, Kiss István, Hangya, Kirchmayer Győző 2—2 P, dr. Szabadi Béla, Mesterházy László, Tóth Lajos 1-60 P, Szokoly Viktor, Kovács L. Jenő, Nádosy György, Vass István, Kis József, Sági György 1-20 P, összesen 133 40 P. — Továbbá a Kör 1927 január 23-án tartott táncmulatságán a következő felülfizetések történtek: Böröczky Géza, Lőrincze Gergely 8—8 P, dr. Hermann László 5 P, Németh István, Wolinuth Lajos, Major Gyula, Lóber Dezső, dr. Fürst Sándor, dr. Cseh-Szombathy László, Jílek Ferenc, Vitéz Szalai I. 4—4 P, dr. Kiss Kálmán, Kovács S. 3 20—3*20 P, Nagy József, Futura 2-40 -2'40 P, Csillag Dezső, N. N., Böröczky Testvérek, Tocsik és Mika, Jankó Mihály, Hochschorner Jenő, Nagy Ignác, Dómján Imre 2—2 P, Jávorszky Elemér, dr. Tomor Dezső, Popovics Mihály, Pethő Aladár, Ványi József, Rákosi Ferenc, Polgár Lajos, Tálos Sándor, Giczi Gábor, Giczi Kálmán, Tollár János, Kőszeghy Ferenc, Tömböl Miklós, dr. Osztermann Gyula 1 60—1 60 P, Kőszeghy Jenő, Balogh Gyula, Tálos Ferenc, Dezső István, Giczi Sándor, Tálos István, S^pek József, Mikóczi Imre, Döbröntei András, Csajtha'y Dániel, Baráth József, Varga Ferenc, Baráth Sándor, Mikóczi Károly, Szakács Gábor, Megyeri Dániel, Nagy Sándor, Dömötör József, Dömötör Gyula, id. Kovács János, Csorna János 1-20—120 P, Hetessy Kálmán 1 P, Kránitz Antal, Szilos Sándor 80—80 f, özv. Nagy Károlyné, Szepesy Ferenc 40—40 f, N. N. 48 f. Összesen 13168 P. — Fogadják a szíves adakozók a kör hálás köszönetét. A pápai református énekegylet által 1927. évi február hó 27-én tartott táncmulatság alkalmából felülfizetni szívesek voltak a következők: Sch. J.-né 16 P; Jílek F. 10 P; dr. Adorján Gy, Baranyay Zs.-né, Böröczky Géza, Böröczky Testvérek, dr. CsehSzombathy László, Karlovitz A., Kis T., Lőrincze Gergely 8-8 P; Vitéz Draskóczy I. 7 ,P; dr. Fürst S., Főiskolai nyomda, Fejes Zs., György Ádám, Gráf Zsuzsi, Hetessy K., Jankó Mihály, Vitéz Karcsay Béla, dr. Konkoly Thege S., Kovács I, Mihály S., Molnár S., dr. Németh B., Neubauer F., Schneider F., Vitéz Szalai J. 5-5 P; Rákosi F., 4 20 P; Gáncs K., Gyimóthy J., Kerekes J., Kocsis S., Kovács J., Kozma I., dr. Kőrös E., Kunt Testvérek, Nagy I., Németh I., ifj. Nemes J., Pápay I., dr. Róth S., Szakács I., ifj. Venczák Z. 4-4 P; N. N., Schoszberger A., 3 20-3"20 P; dr. Balogh E., Borsos G., Domonkos I., ifj. Francz L., Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt. Budapest. Gyár és igazgatóság: VI., Váczi-ut 19. — Városi eladási telep: VI., Vilmos császár ut 65. Gyártási újdonságai: Acélkereies cséplőgépek eredeti svéd kettősorru golyóscsapágyakkal, Losonczi „REKORD DRILL" szab. sorvetőgépek, Losonczi „REKORD VALL" szab.Vsorvető és sortrágyázó gépek. Modern malomberendezések. Előnyös fizetési feltételek 1 Olcsó kamat! Kerületi képviselet: Rapoch Vilmos, Pápa.