Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-12-10 / 50. szám

boldogságot ós jólétei WM Gyurik;i, JttniKa, i-'istikt', üigi;'a^ ^ soványak szegények és étvágylalanok, ÜJI^ a «zom«7.éd ervere- ar-n • virul, mint a rózsa ! .„..a ÍÉ iülláiiílliliílii" [( | a Doktor Rác*i s a gyerek örömmel fogyasztja. ( miközben n ágról napra jobb a színe. Kapható minden gyógytárban ! Vezérkép M l fc ff! H H' fft gyógyArunag-y,,ereskedés. Bpest, vfsetÓBég illiiUiy ÜHU VI., Podmaniczky-utca 43. »! — A ref. kollégium koszorúcskája. A ref. kollégium ifjúsága a mult szombaton tartotta tánctanfolyamának záró vizsgáját a Griff­szálló nagytermében igen nagy érdeklődés mel­lett. Ezeket a mulatságokat a jókedv, hangulat és siker szokta kisérni más években is, mind­amellett az ideihez hasonló szép eredménnyel egyetlen tanfolyam sem zárult. Ebben pedig az ifjúság kifogástalan uri magatartásán kivül főként Lantos Mihály táncmester hozzáértésé­nek, ügyességének és buzgó fáradozásainak van legjelentősebb része. — Szerzői est és tánc. A Ref. Főisk. Ifj. Képzőtársaság agilis vezetősége f. hó 16-án, pénteken este 1/ 2S órai kezdettel érdekes házi­estet fog rendezni, melynek keretében a Tár­saság ifjú tagjai saját szerzeményeiket mutatják be: költeményeket, monológot, énekszámot. Lesz ezeken kívül szavalat, zene s egy egyfelvonásos vigjáték. A műsor után tánc következik záróráig. Belépődíj személyenként 1 (egy) pengő. E kedélyesnek ígérkező karácsony előtti háziestre felhívjuk olvasóink figyelmét. Az előadás helye a Ref. Leányegyesület főutcái helyisége. x Sár- és hócipők, valamint idényáru­sításból visszamaradt divat- és strapa-cipők árusítása mélyen leszállított árak mellett meg­kezdődött a „Delka-Hungária" cipőüzletben Pápa, Kossuth Lajos utca 7. — A Református Nőegylet estélye ma lesz 6 órakor a kollégiumi tornateremben a következő műsorral: 1. Közének. XLII. zsoltár. 2. Megnyitó beszédet tart dr. Antal Géza püspök 3. Horváth „Magyar szerenád"-át előadja a főiskolai kis zenekar. 4. „A kezdet és a vég" cimen előadást tart dr. Vass Vince theol. tanár. 5. Erkel F. „Bánk bánijából tnekel Kondér István mérnök, kiséri Hatvani Lajos zenetanár. 6. „k Fiatal Lányok Barátnői Egyesületéiről felolvasást tart Kiss Ilonka. 7. Szabolcska M. „János vallástétele Jézus iránt". Szavalja Bükky Zsigmond pn. 8. Bibliát magyaráz dr. Vasady Béla theol. tanár. 9. Közének: Himnusz. — Jegyek (1 P, 80, 40, 20 f) válthatók Kis Tiva­dar könyvkereskedésében és este a pénztárnál. Felülfizetéseket a szegény iskolásgyermekek karácsonyi felruházására köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz az Elnökség. — A polgáristák cserkészestéje. A kath. polgári cserkészifjuságának vasárnapi be­mutatkozása oly művészi értékű és szórakoztató volt, hogy aki látta, megtanulta becsülni a sokszor mellőzött kis polgárista diákot, kinek tán kopott a kabátja, de helyén a szive és méltó versenytársa többi középiskolás diáktár­sainak. Az est sikere azt is nyilvánvalóvá tette, hogy városunknak valódi kultúrértéket jelent a kath. polgári, melyet Horváth István alapító­igazgató emelt ily derék intézménnyé. A mű­sorban Faber Gyula, a „Tisza-csapat" örsveze­tője emelkedett ki szép szavalatával és Hatvani Lajossal élén a Kárpát Dalkör nyújtott első­rendű műélvezetet. Nagyon bájos volt Horváth Éviké kedves tánca. A polgárista cserkészek egy kitűnően sikerült cserkészoperettet adtak elő „Ébred a tábor" cimmel. Ez az első cser­készoperett az egész országban. Az egész mű­sort dr. Kokas János parancsnok állította össze, kit sikeres munkájáért a közönség lelkesedéssel ünnepelt. — Meglesz a levente-otthon. Úgy érte­sültünk, hogy Pápa város képviselőtestületének pénzügyi bizottsága magáévá tette a levente­otthon létesítésének ügyét és úgy határozott, hogy tekintettel a nehéz gazdasági viszonyokra, erre a célra két évre való megosztással az 1928. és 1929-ik költségvetési évekre összesen 10.000 P-t állít be a város költségvetésébe. Ez a hatá­rozat magában hordja a dicséretet, a bizonyí­tékát annak, hogy Pápía város képviselőtestüle­tének bizottságai ezúttal is a helyzet magas­latára emelkedtek, mert igazán megértő szere­tettel karolták fel a levente-otthon létesítését, amelyben hatványozott mértékben dolgozhatnak a leventék a köz-, a haza javára. Az otthon építését, illetve az átalakítási munkálatokat mihelyt azt a képviselőtestületi közgyűlés is megszavazta és az időjárás megengedi, az elodázhatatlan sürgősségre való figyelemmel nyomban megkezdik. x Idejekorán felhívom a n. é. közön­ség b. figyelmét azon körülményre, hogy bár­melyik fővárosi képes;'rjegyzékben feltüntetett árakat tartom itt helyben, sőt, a legtöbb cikk­nél jóval olcsóbb is vagyok. Csomagolást, por­tót nem fizet és látja a vevő, amiért kiadja a pénzt. Árakban, választékban utolérhetetlen a Versenybazár, Kossuth Lajos u. 19. — Mikor a szívem muzsikál..Nyáry Ferenc nótáslelkü népzenészünk ily cimü verses­füzete a főiskolai nyomdában sajtó alatt van, s a karácsonyi ünnepek előtt megjelenik. Meg­rendelhető a szerzőnél, vagy a főiskolai nyom­dában darabonként 80 fillérért. A sejk fia. — Karácsonyi hangverseny. A Szent Benedek-rendi reálgimnázium folyó évi decem­ber hó 11-én és 18-án orgona-alapja javára nagy karácsonyi hangversenyt rendez. Műsor: 1. Prológus. Irta: Szalay Semjén dr., mondja Bodor László. 2. Csendes éj . . . Előadja az az intézat fúvós zenekara. 3. Latin énekek. Vegyeskar. 4. Pastorale. Zongorán előadják Nepper Sándor és Pollák Miklós. 5. Skandináv énekek. 6. Francia karácsonyi ének. 7. Angol énekek. 8. Németh karácsonyi énekek. 9. O Tannenbaum . . . Fúvós zenekar. 10. Régi ma­gyar karácsonyi énekek. II. Sík S.: Karácsonyi álom. Szavalja Lenes László. 12. Ismert ma­gyar karácsonyi énekek. 13. Mennyből az an­gyal . . . Fúvós zenekar. A hangverseny kezdete mind a két alkalommal délután V46 óra, helye a reálgimnázium díszterme. Helyárak: 2, T50 és 1 pengő. Jegyek előre válthatók a Pax könyvkereskedésben. Tisztelettel kérem a mélyen­tiszteit pártfogóimat, hogy • karácsonyi szükségleteiket \ ^ már tnrvef ranrlaliAIr man nak/vm> ^ már most rendeljék meg, nehogy az ünnepek előtt szokásos torlódás miatt a képek elkészítése késedelmet szenvedjen. Nagybecsű pártfogásukat kérve, vagyok tisztelettel : >KARCZAGHY BÉLÁNÉ < ^ fényképész. | x Mi a legcélszerűbb karácsonyi ajándék? A mai nehéz gazdasági viszonyok között a karácsonyi ajándék megválasztásánál nagyon kell ügyelni, hogy az praktikus és cél­jának megfelelő legyen. A praktikus ajándékok között természetesen legcélszerűbb a ruhaanyag, melynek beszerzése különben is a legnagyobb gondosságot és figyelmet kívánja. Ennél fon­tosabb az a kérdés, hogy hol szerezzük be a legjobb kelméket, a legolcsóbb árak mellett. Könnyen megoldottuk a kérdést azzal, ha vá­rosunk és környéke nagyrabecsült közönsége felkeresi a világszerte ismert Semler-cége\ (Budapest, IV. kerület, Bécsi-utca 7. szám), melynek folyamatban levő karácsonyi occassió eladása alkalmat nyújt a legjobb békebeli minőségű kelmék rendkívüli mérsékelt áron való beszerzésére. A cég maradékosztályán rendel­kezésre állanak a rendkivül nagy forgalom foly­tán felhalmozódott legkitűnőbb minőségű angol szövetek minden méretű maradékai, melyekből való vétel az alkalmi vásárlás minden előnyét kimerítik. A vidéki vásárló közönség soronkivüli figyelmes kiszolgálásban részesül. Khasana Superb Ajakrouge! A legszenzációsabb ajakpirosító 1 Színtelen, de egészséges nőnél 2 perc alatt izgató pirossá varázsolja az ajkat. Nem kell félni a csóko­lózástól, mert a csók nem veszi le! Minden gyógyszerárban, drogériában és illatszer­tárban kapható 1 Ára 2*40 pengő. Vezérképviselőség : MIHÁLY OTTÓ gyógyárunagy­kereskedés, Budapest, VI, Podmaniczky-utca 43. sz. — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet. Be ható kórházi kísérletek alapján bebizonyult, hogy a Ferenc József viz szellemi munká­soknál, betegeskedő asszonyoknál és neurasz­téniás embereknél rendkivül jótékony hatású gyomor- és béltisztító szer. Kapható gyógy­szertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Megmentett csecsemő. Szokolay Johanna 26 éves felsőgörzsönyi cseléd leány, aki Pápán a Korona utca 42. sz. alatt szolgált, hétfőn hajnalban egy egészséges fiúgyermeket szült, s hogy szégyenét elpalástolja, az újszü­löttet a félreeső hely gödrébe dobta. A csöppség sírására a házbeliek figyelmessé lettek, sürgősen a tűzoltó-mentőket hivták, akik a fiúcskát csak­hamar kimentették veszedelmes helyzetéből, s anyjával együtt beszállították az irgalmasok kórházába. — Megrúgta a ló. Kiss Lajost, Kiss Sándor gyári munkás 5 éves fiát, kedden dél­után az Öreghegyben a ló főbe rúgta. Szeren­csére nagyobb baja nem történt. Az irgalma­sok kórházában ápolják. A sejk fia. — Kerékpárosok figyelmébe ! A m. kir. rendőrkapitányság 1924 szeptember 15-én a kerékpárok közlekedésének szabályozása tárgyá­ban kiadott rendeletét megújította, illetve fenn­tartotta. Ezen rendelet szerint mindenki köteles a birtokában levő kerékpárt a rendőrhatóságnál nyilvántartásba vétel végett bejelenteni, hol kerék­pár jelzőszámot s birtokosa, tulajdonosa igazol­ványt kap, melyet a tulajdonos, illetve birtokos mindig magával hordani és a rendőrközeg fel­szólítására felmutatni köteles. Jelzőszám a kerék­páron szembeötlő helyen alkalmazandó. Ezen rendelet megszegése 40 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető kihágás. Ez a ren­delet 1928. évi december hó 31-ig, illetve a város által alkotott közrendészeti szabályrendelet életbeléptetéséig érvényes. — A Magyar Kereskedők Lapja most megjelent számában Nemes László érdekes cikkben ismerteti azt a kérdést, miként rendez­ték Csehszlovákiában az életbiztosítások ügyét. A csehszlovák állampolgárok a forradalom előtt a biztosítások értékét cseh koronában kapták meg, mely 16°/ 0-os tényleges valorizációnak felel meg. Ezzel szemben rámutat a cikk arra, hogy milyen hátrányos helyzetbe kerülnek a magyar biztosított felek az új törvényjavaslat szerint. A lap árurovatai hű képet adnak az összes árucikkek jelenlegi árairól. A Vállalkozók és Iparosok Lapja közli a legújabb verseny­tárgyalásokat, azoknak eredményeit,- mig a Magyar Pénzügy hozza az összes valuta- és devizajegyzéseket, teljes tőzsdei ártáblázatot, valamint beszámol a fővárosi és vidéki pénz­intézetek tőkemozgalmairól. A lap megrendel­hető Budapesten, V., Sas-utca 13. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents