Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.
1927-12-10 / 50. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos-utca 6. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemüek, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, kalapok, sapkák, nyakkendők, ridiktilök és bőröndök, stb. TÉLI VIRÁGOK. Irta: Erdélyi József. Tél van, — kopaszak már a fák, csipős a levegő, fagyos a reggel és a föld kemény, akár a kő. Kemény a föld, — mint a fukar ember szőrös szive, amit borotvál folytonos siránkozás szele. S ha rásüt a Nap: csupa sár, csúf locs-pocs a világ. A fából-szénből kicsapó tűz a legszebb virág. S amott az utcára ni, ni: mennyi virág nevet, meghazudtolva a kopár, virágtalan telet. Mennyi virág! Csupa nemes melegházi csoda s az a kirakat mekkora, — mint egy szép kis szoba! De bármi szépek, nemesek: szebb náluk egy szerény vad ibolya, mit leszakít tavasszal egy szegény. S minden virágnál szebb virág, mi szivünkben fakad s vidítja télen, — nyáron is a ránkszorultakat! . . . ÚJDONSÁGOK. — A kormányzó nevenapja. Kedden zászlódíszt öltött a varos Horthy Miklós kormányzó névünnepe alkalmából. A templomokban istenitiszteleteket tartottak, Isten áldását kérvén az államfő életére és a magyar hazára. Az iskolákban e napon szüneteit a tanítás. — Dr. Antal Géza látogatása a kórházban. Dr. Antal Géza református püspök, aki meleg szívvel érdeklődik a nyomorultak, a szenvedők sorsa iránt is, csütörtökön délelőtt ellátogatott az irgalmasok kórházába, ahol Lóber Imre prior kalauzolása mellett végigjárta az összes kórtermeket, s minden egyes hívének szenvedését vigasztaló szavainak balzsamcsepjeivel igyekezett enyhíteni. A püspök látogatása nemcsak a kórház vezetőségét kötelezte hálára, de mélységes hálára kötelezte főképen a betegeket, akik érezték azt, hogy szenvedéseikben nincsenek magukra hagyatva; velük érez a dunántúli reformátusok jézusi lelkületű főpásztora is. — Városi közgyűlés. Városunk képviselő-testülete f. hó 10-én, ma, szombaton d. u. 3 órakor rendes közgyűlést tart, melynek egyetlen tárgya az 1928-ik évi költségvetés tárgyalása. A költségvetést a hét folyamán letárgyalták az előkészítő bizottságok s a képviselőtestületnek pedig ma, szükség esetén esetleg vasárnap tartandó folytatólagos közgyűlésén feltétlenül végeznie kell vele, hogy az — szigorú belügyminiszteri utasításnak megfelelőleg — a hétfőn és kedden tartandó törvényhatósági bizottsági közgyűlésen jóváhagyást nyerhessen. A költségvetés ezúttal is pótadó nélkül elégíti ki a város háztartásának igényeit és így is mintegy 12.000 P felesleggel zárul. — Vármegyei közgyűlés. Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága folyó évi december hó 12-én és a következő napokon rendes közgyűlést tart. A közgyűlés fontosabb tágyai: Alispáni jelentés. A vármegye közigazgatási bizottságából az 1927. év végén kilépő dr. Antal Géza, dr. Iklódy-Szabó János, rKránitz Kálmán, dr. Magyar Károly és dr. Óvári Ferenc bizottsági tagok helyének választás útján való betöltése. — A vármegyei állandó választmányban megüresedett öt tagsági helynek választás útján való betöltése. — A vármegye alispánjának bejelentése a vármegye által felvett font sterling kölcsön második részleteként a 469" 15" 9 font sterling 3 éves függőkölcsönnek felvétele tárgyában. — A pénzügyminiszter válaszíeirata : a kis- és nagyközségek részére a kereseti adó helyett a házadó engedtessék át. — Városunknak következő ügyei vannak napirendre tűzve: Az államrendőrségi palota céljára megvett és ajándékozott ingatlanok ügyében hozott határozat. — A város községi üzemeinek üzemszabályozása ügyében hozott határozat. — Több házingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés. — Az 1928. évi városi költségvetés. — A tisztviselői fizetések szabályozása ügyében hozott határozatok. A sejk fia. — Kardhordó László búcsúja. Kardhordó László tanár tiszteletére azon alkalomból, hogy városunkból elköltözik, mult szombaton este a Kaszinó 65 terítékes társasvacsorát rendezett. Megillető elismeréssel és szeretettel ünnepelték ez alkalomból Kardhordó László személyében a kiváló tanárt, a lelkes hazafit és a Kaszinónak igen nehéz időben nagy szolgálatokat tett buzgó háznagyát. Mig Okolicsányi József elnök főleg a Kaszinó körüli érdemeit, addig dr. Balogh Emil és Sághy Tamás felköszöntőikben hazafiúi érdemeit méltatták, dr. Uzonyi Kálmán, Meggyessy László és Kunte Muki bácsi pedig sz iporkázó ötletességgel aposztrofálták az ünnepelt közkedvelt egyéniségének tulajdonságait. Maga az ünnepeit meghatottan köszönte meg a meleg ovációkat és kérte a Kaszinó tagjait, tartsák meg őt továbbra is jó emlékezetükben. Az érdemes tanár ez óhajához mi hírlapírói kötelességünkből kifolyólag fűzzük azt a megjegyzést, hogy* aki, mint ő, első tanárai közé tartozott városunk egyik fontos kulturintézménvének, az állami tanítóképző-intézetnek s úgy akkor 10 éven át, mint megszállt területről menekülése után s a háború utáni nehéz MEINL CEYLON SPECIÁL kitűnő arómáju, erőteljes ízű, friss és aranysárga felöntést ad. V 4 kg- P 7. Fióküzlet: Pápa, Kossuth Lajos utca 20. sz. Mégis csak a háztartási keverék pörkölt=kávé a legkedveltebb, mert a legjobb, * Naponta frissen pörkölve kapható EŐREIN VILMOS fiiszernagykereskodésóben. * Dús választék karácsonyi árukban. négy évben oly nagy buzgósággal, annyi tudással, lelkes liazafisággai nevelte és tanította az ifjúságot, arra tanítványai és a város, amelyben ennyi ideig dolgozott, mindig szeretettel és hálával fog visszaemlékézni. — 30 éves szolgálati jubileum. Németh Jenő, a helybeli állami földmivesiskola érdemekben gazdag igazgatója folyó évi dec. hó 1-én töltötte be áilami szolgálatának 30 esztendős évfordulóját. Ez alkalomból Mayer János földmivelésügyi miniszter üdvözölte és elismerését fejezte ki fáradhatatlan buzgalmáért, eredményes működéséért Úgyszintén meleghangú leirattal üdvözölte a jubiláló igazgatót a Gazdasági Szakoktatási Ügyosztály nevében dr. Czvetkovics Ferenc miniszteri osztálytanácsos, az ügyosztály vezetője. A földmivesiskola tantestülete tanári gyűlésen üdvözölte és köszöntötte bensőséges, őszinte hangon a 30 éves szolgálati jubileumát, a munka emberéhez méltó, teljes csendben ünneplő igazgatót, aki ígéretet tett, hogy az általa hosszú évek során helyesen kijelölt úton haladva, igyekezni fog hasonló eredményes munka elérésére. — A Jókai-kör december hó 11-én, vasárnap délután órakor Csokonai Vitéz Mihály, a győri Kisfaludy irodalmi kör tagjának közreműködésével előadó-ülést tart a következő műsorral: 1. Haydn: Esdur-szimfónia, zongorán, négy kézre: K. Halász Klári és Reiner Bözsike. 2. Fénysugár. Irta és felolvassa Fejes Zsigmond. 3. a) Sztojanovics Szerenád; b) Ó Tihanynak riadó leánya, énekli a Kárpátdalkör Hatvani Lajos vezetésével. 4. Simonides : A nőkről. Fordította és felolvassa dr. Földy József. 5. a) Chopin: Esőcsepp-nocturne; b) Haydn: Allegro, zongorán: Reiner Bözsike. 5. a) Ábel, a kábelmérnök menyasszonya; b) Előbb halt meg a nyelve; c) Májszter asszonyomék lábmosása. Irta és felolvassa Csokonai Vitéz Mihály. 7. a) Liszt: Loreley; b) Schumann: Sötét pompájával szerelmem; c) Beethoven: Mignon, dr. Hermann László átdolgozásában és zongorakisérete mellett énekli Schneider Elluska. Belépődíj nincs. Ez előadó-ülésre a tagokat és a tagokul belépni akarókat tisztelettel meghívja a kör vezetősége. A sejk fia. — Leventék karácsonya. A LeventeEgyesület december 25-re karácsonyfa alá gyűjti szegénysorsu gyermekeit, hogy hasznos ajándékaival nekik is megszerezze a karácsonyi örömet. E cél elérése végett december 19-én nagy gonddal összeállított hazafias jellegű előadást rendez a Jókai-szinházban, melynek jelentőségét a levente-zenekar bemutatkozása és a szeptemberben szép sikert aratott magyarruhás lányok adják. nyújtható 200 holdon aluli földbirtokkal rendelkező kisbirtokosoknak az állami 15°/o engedmény a Pordson traktor Részletes 9B^ n C Dinfól* Q7Atnllíifllplv Motor Company • Motorüzemü szerelőtelep, alkatrészfelvilágosítás: 1'ltSÍB^ Cő fllliei, uZlUilUülllLIV, autorizált képviselete. • raktár, mintatermek, Szombathelyen. előirott egységáraiból „traktorakció révén" 1928. évi csupán tavaszi szállításra.