Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-01-01 / 1. szám

útját, látszott. Minden árnyéktól megriadt. — Uram Atyám! Csak az uramnak ne szóljon, lelkem, öreganyám, mert megfojt! Megfojt az engem! — Hát — fordított a dolgon az öregasszony —, ha egy kis lisztet adnál, édes lányom ... — Adok, adok! — vágott az asszony a szóba. — Hogyne adnék? Várjon csak itt, lelkem, itt vagyok ebben a pillanatban. S már szaladt libegő fehér kötényével a ház felé. Világosság csillant fel az egyik ablakban. Aztán megint kialudt. Jött vissza az aszszony nagy sietve. — Tessék, lelkem, öreganyám, itt a liszt. Ezt a kis füstölt húst, meg a kenyeret is vigye, jó szívvel adom. De, ha mégis szól .. . — Nem szólok én, lelkem, már miért szólnék? Nem vagyok én olyan. Elégedetten szedte a kötényébe, amit kapott és indulni akart. — Várjon csak, nénémasszony, ne menjen az erdőn keresztül — buzgólkodott az asszony, aki félt, hogy az urával találkozik. — Este is van, hosszú az út. Itt van egy városi kocsis, fuvarban volt fáért. Adok neki egy pohár bort, hogy vegye fel a szekerére. — Bizony az jó lesz, édes lányom. Ott zörgött a szekér az udvar mellett. Szaladt a menyecske, hogy el ne szalassza. Hamar megvolt minden. Az öregasszony felült HINTA-JÁ TÉK. Hinta-palinta. De isteni játék! Leng a szivünk színarany kötelén: e két csodasajka. Vágy szele hajtja és a kötél, ami tartja: remény. Hinta-palinta! Ködbe tűnik lenn száz csoda-táj. Trallalalalla, játszani jó; így játszani fáj! Leng kacarászva erre meg arra, előre repül csalogatva szived, tűzbe hevülten szédül a szívem, nem éri utol soha tán a tied ?! Hinta-palinta! Ködbe tűnik lenn száz csoda-táj. Trallalalalla, játszani jó; így játszani fáj! De majd jön a forgószél, a vad orkán s összebogozza aranykötelünk, összecsapódunk: seb lesz a csókunk s a vértüzu sebben egybe veszünk. Hinta-palinta! Fölragyog újra száz csoda-táj. Trallalalalla, s nem szakadunk szét haj! soha már! Bódás János. A legnagyobb élmény. Irta: Kőrös Andor. Barátomat, Sós Pétert, legtöbben kiállhatatlan embernek tartották s megvallom, az embereknek kivételesen kissé igazuk is volt, mert az én Péter barátom túlságosan éreztette velük testi és szellemi fölényét. Már sokaknak az a puszta körülmény is szemet szúrt, hogy Pétert, roppant tudása, gazdag lelki élete és szellemereje mellett, tagbaszakadt pompás testtel áldotta meg az Isten, — hát mikor még fölényes tekintetével s bizonyos fokig nyers, kihivó modorával minduntalan orruk alá dörgölte kiválóságait ! . .. A jogosan kérkedő embernek van mindig a legtöbb ellensége. Sós Péter is ilyen jogosan kérkedő ember volt, s mivel nőt élettársul nem talált — amint ő mondotta — magához méltót, agglegényként lépte át a 35-dik esztendejét. Mi ketten kitűnően megértettük egymást; szerettem ezt a nálam jóval idősebb, komor, gőgös embert, talán elsősorban azért, mert méltányolta, hogy én hazugságból élek, illetőleg az emberek szórakoztatására különféle meséket találok ki, s ezt a bizarr munkát nem is egészen rosszul csinálom . . . Lehet, hogy éppen e legutóbbi megjegyzése miatt szerettem meg, mivel — már csak foglalkozásom révén is — bennem talán hangsúlyozottabban él a hiúság szelleme, mint az emberekben általában. Egyszer egy esős, ködös, őszi estén, barátságosan lobogó kályhatűz mellett, versenyeztünk, hogy kinek van az életében nagyobb élménye? Tekintettel hét évvel ifjabb koromra és főként arra, hogy író vagyok, nekem hazudnom is lehetett, neki azonban csak a szina fa tetejébe s megtámasztotta a botot, hogy le ne essen. Aztán megindultak. Csöndesen fénylett az égen a hold, végigöntötte a mezőt. Oldalt az erdő zúgott halkan. A száraz levelek zörögtek a szekér alatt. Néhol fáradt gyalogos embereket hagytak el az útszélen. Az öregasszony elgondolta, hogyan csoszogna most fáradtan,, éhesen a sötét erdőben. Éjszakára érne haza. Jó út az útja bizony. Mosolyogni kezdett fogatlan szájával, aztán óvatos kaparászással elővette a kenyeret meg a füstölt húst és rágni kezdte. A malomhoz értek. Kinyilt az erdő, szűk hegyoldali út s végig lehetett látni a völgyön a holdvilágban. Egyszerre megkondult a harang. Rémület szállta meg. Köhögni kezdett félelmében. Mert az jutott most az eszébe, hogy mivel kell majd megfizetnie, amiért az erdőőr feleségének a bűnét felhasználta a maga hasznára ? — Mi baja öreganyám, miért köhög? — kérdezte a kocsis. — Semmi, fiam, semmi — felelte. — Csak a torkomra ment ez a kis kenyér. De a torka összeszorult s görcsös kézzel kapaszkodott a fahasábokba. Mert tisztán látta, amint a szekér után ugrálva-táncolva szalad nesztelen-sompolygón, de soha el nem maradón az árnyék, akit a malom lépcsője előtt látott: az ördög. igazságot volt szabad élményként előadnia. Hazudtam hát egy nagy szerelmi históriát: hzgy a nő szebb volt, mint az angyal és fiatalabb, mint a hajnal első pillantása, hogy tízezer hold úrnője lelt volna grófi papája halála után s mégis megszökött velem, noha tudta, hogy kitagadásban lesz része; meséltem viharokról, lovakról, lovagi viadalokról, elvarázsolt romokról, lelki válságokról, üldözésekről, őserdőkről, tigrisvadászatokról, sivatagokról és ciklonokról, hajótörésről, vasúti szerencsétlenségről, ópiumbarlangról, rabszolgavásárról és emberevőkről. A legizgalmasabb filmet pergettem fülébe tüzes, lobogó szavakkal, amiket végül már én magam is elhittem és némi kárörömmel szólítottam fel, hogy halljuk, most mondja el ő a legnagyobb élméqyét — lehet, ha úgy tetszik, hazugság is. Annyira tetszett a mesém, hogy nem óhajtottam a felkínált előnnyel élni. Végre is, gondoltam, ennél jobban csak nem hazudhatik . . . De ő legyintett. — Én igazat beszélek, — mondotta halkan. — A harctéren . . . — Puffl — kacagtam a szemébe. — Háry János! Megbuktál! A harctéren én is éppen elég ideig voltam, hogy mesélhessek róla! De kit érdekelnek ma már a háborús dolgok ? — Istenem, háborús dolog, — vonta el száját Péter keserűen. — Ahogy vesszük. Nevezhetjük „háborús dolog"-nak is, mint az élet dolgait általában, de azért ennek semmi köze Háry János meséihez. Ám itélj magad ... rád bizom a döntés jogát, hogy kettőnk legnagyobb élménye közül melyik a nagyobb? Akkor éppen az olasz harctéren egy szoros, szűk völgyben feküdtünk, Dél-Tirolban. Az éjszaka csöndes volt, a hajnal is . . . olyan ragyogó szép májusra nem emlékezem; a fullaszíóan szűk katlan felett szinte ropogott a berzenkedő napfény miriád csillámszemecskéje, fű, fa, föld, szikla, ég, levegő kacagott és ujjongott, csak a mi gondolkozó, értelmes lelkünket szorította valami döbbenetes feszültség: már harmadnapja késett az olasz támadás. Várni a veszedelmet rosszabb, mint benne lenni. A csönd ijesztőbb és harsogóbb olykor, mint a sziklába eresztett pergőtüz ropogása és csattogása. Reggel hét óra tájban azután az előttünk fehérlő gleccser fölött, túlnan, mint egy földből kirepedt óriás sóhajtása, megindult az első búgás. Még odaszóltam a mellettem hasaló altisztnek: messzehordó hajó-ágyú, 28 centiméteres. A lövedék rémítő robajjal, amit kísérteties suhogás előzött meg, fenyőmagas gejzir-tölcsért vágva a talajból, csattogva, recsegve verle szét felismerhetetlenségig egyik fedezékünket. Öt perc múlva már füstölt, gőzölgött a szűk katlan, sziklák repedtek, évszázados fenyőfák repültek tövestül az ég felé, mit színezzem, ötórás pergőtüz következett, de pergőbb tűzzel, mint ahogy a könyvben áll ... A másodpercek ólomlábakon vánszorogtak. Féltem. Fáztam. A földön hasalva a földbe HA BÁLBA MÉGY mosd a hajad idejében a „Fekete Fejű shampoon"~nal. Mennyivel jobban érzed magad, mennyivel könnyebben sikerül a frizura, ha a hajad puha és simulékony! S ami a fö dolog: mennyivel igézőbb és vonzóbb az illatos, jól ápolt hajjal körülvett fejecske. A valódi shampoon a „Fekete fejről" ismerhető fel, amelyre a bevásárlásnál különösen kell ügyelni. Ez az igazi védjegy! MINDENÜTT KAPHATÓ! néztem, hogy ne lássam a testvéreim vérét és velejét. És arra gondoltam, hogy legjobb volna semmire sem gondolni, hiszen úgyis meg kell halnom. Nincs menekvés. Testvéreim talán már mind szétmállott testtel hevernek körülöttem már jajszavakat sem hallok a tizedpillanatnyi csöndekben, amik a robbanások között támadnak. Egy hatalmas földzuhatag félig betemetett. Engem, aki hidakat, palotákat és templomokat tervezek! Egy pillanatra elém tűnt elismert nagyságom, öt nemzet nyelve, az egész „civilizált" világ kulturája zsongott bennem és rettenetes erővel túrtam le magamról a földzuhatagot. Ekkor a porhanyós talajban egy gyufafej nagyságú férgecskét pillantottam meg, amelyik lassan, nyugodtan és fehéren mászott a borzalmas pusztulás kellős közepén. Kukac volt. Gyűrűs izekre tagozott teste harmonikásan mozgott előre, fejévei ide-oda tapogatózott, mielőtt pontpici mozgásához kezdett volna. A pergőtüz láthatóan nem érdekelte. Oly kicsi, oly semmi volt, hogy a gránát nem tudott benne kárt tenni. Arra gondoltam, hogy amig én szétszaggatott tagokkal itt maradok, ő sértetlenül, zavartalanul tovább fog mászni ... és csodáért rimánkodtam az Istenhez, hogy bár inkább volnék ilyen gyűrűs izekre tagozott fehér kukac, mint erőstestü és kiváló szellemű ember, aki előtt az emberek kalapot emelnek. Igen, — fejezte be Péter élményét, — én, aki úgy éltem és élek önmagamban, mint Michelangelo Mózese, én, aki csak gigászira gondolok és gigászinak is érzem magam, én, Sós Péter, kukac szerettem volna lenni, hogy megmentsem az életet, amelyről vallom és hirdetem, hogy csupán akkor ér valamit, ha minden téren messze kimagaslik a hétköznapság közepes, szürke színvonalából. Ezek után talán mondanom se kell, hogy az egyszerű valóság legyőzte a tarka mesét. No, legközelebb jobb mesét csinálok. x Megjeleni Az Est Hármaskönyve. „A diadalmas mosolynak, a teret és időt áthidaló nevetésnek" — ajánlották a Hármaskönyv szerkesztői Az Est-lapok ez évi karácsonyi ajándékát, az ötödik Hármaskönyvet. Bizonyos, hogy azt a várakozást, amellyel Az Est-lapok hatalmas olvasóközönsége már hónapok óta tekintett az új Hármaskönyv megjelenése elé, a legteljesebb mértékben kielégítette ennek a közel hatszáz oldal terjedelmű, gyönyörű kiállítású könyvnek minden lapja. A világirodalom halhatatlan mosolya, kétezer esztendő ma is élő friss vidámsága szólal meg az ötödik Hármaskönyvben ; Lukianos, Herodotos, Rabelais, Csehov, Courteline, Tristan Bemard, Kleist, Cervantes,Boccaccio, Swift és Dosztojevskij kevéssé ismert és páratlan értékű humoros Írásait találja meg az olvasó az új Hármaskönyvvel. Hasonló részletességgel szerepelnek a magyar irodalom szikrázó szellemű irómüvészei is; Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Heltai Jenő, Kodolányi János, Krúdy Gyula, Fodor László és Stella Adorján szellemes novellái gazdagítják a Hármaskönyvet. De e gazdag tartalmi részhez méltó az új Hármaskönyv illusztrációs anyaga is, amey a magyar karrikatura és humoros grafika eddigelé ismeretlen fejlődését tárja fel az olvasó előtt. A magyar sport és futball történetének ismertetése, rövid olaszországi utikalauz és kis irodalmi lexikon teszik teljessé ezt a nagyértékü antológiát,' amely komoly eseménye a magyar irodalomnak. Az Est Hármaskönyve nem kerül a könyvpiacra és kizáróan Az Est, Magyarország, vagy a Pesti Napló előfizetése útján szerezhető meg.