Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-11-26 / 48. szám

biztosan megvédi fogait a szúvasodástól és a fogzománcot hófehéren tartja. Kapható : HAJDÚ ZSIGMOND drogériájában, Széchenyi-tér. — Alszeghy Piroska igazgatónő át­helyezése. Alszeghy Piroskát, a helybeli állami polgári leányiskola igazgatónőjét, a közoktatás­ügyi minisztérium Pápáról Budapestre áthelyez­vén, az Amizoni leánynevelő-intézet élére állí­totta. Ez a kitüntetés számba menő áthelyezés kiváló pedagógiai és adminisztratív munkásság­nak szolgál ugyan elismeréséül, a helybeli tár­sadalmat azonban fájdalmasan érinti, mert Al­szeghy Piroska távozásával egy nagyrabecsült tagját, kulturális életünknek igen érdemes té­nyezőjét veszíti el. Ugyancsak az Amizoni­intézethez helyezték át nővérét, Alszeghy Er­zsébet tanárnőt is. Mindketten állásukat már a jövő hét elején elfoglalják. Hogy ki veszi át áll. polgári leányiskolánk igazgatását, arra nézve á minisztérium intézkedése még nem került nyilvánosságra. — Hősi halottak emlékműve Lovász­patonán. Borongós, szomorú őszi időben e hó 20-án a hazafias kegyelet megható ünnepet ült Lovászpatonán, ebben a tekintélyes, szép magyar községben. Ekkor leplezték ie a község főterén, mintegy 40 millió költséggel felállított impozáns emlékmüvet, amelyre Lovászpatona 79 hősi halottjának neve van örök emlékezet okáért felvésve. Az emlékmű, amely hatalmas alapzaton, fegyverére támaszkodó búsuló honvédet ábrázol, Istók János szobrászművész gyönyörű alkotása. Előlapjára Szalay Mihály ottani ev. költő-pap következő sorai vannak bevésve : Küzdtünk híven s megálltunk mindhalálig, Hazánkért nem volt életünk se drága. Élők, ha példánk véretekké válik: Vár új tavasz szegény tépett hazánkra! Az ünnepélyt megelőzőleg úgy a r. kath., mint az evangélikus templomban alkalmi isteni­tisztelet volt; előbbi helyen Stirling János plébános, az utóbbin Szalay Mihály lelkész mondott hazafias szellemű szép egyházi beszé­det. Maga a szoborleleplezési ünnepély délelőtt fél 12 órakor kezdődött, s rengeteg közönség jelenlétében a következő program szerint folyt le: A levente-énekkar Hiszekegy éneke után a község érdemes főjegyzője: Kovács József Habozik. — Csak iskoláztatni kéne még . . . Mi lesz ebből? Ketten-hárman is össze­néznek. Még nem tudják. A jogász ártatlanul ajánlja: Például beadni egy ovodába . . . Bodnár úr is kiesik a dallamból: — Miért épen ovodába? A pillanat ezredrésze alatt megbánja, hogy kérdezett valamit. De már késő. A jogász diadalmasan lecsap: Mert fejletlen még. Tessék! Megint nevetnek. Igazán . . . szét kéne ütni közöttük 1 De Windt, az öreg felügyelő, már fel is ül: — Ne hallgasson rájuk, Bodnár úr! Gúnyosan teszi hozzá: — Irigyek! Bodnár úr sóhajt. — Hiszen tudom én ezt Windt úr. . . nagyon jól tudom . .. Egészen sárgák . .. Mindenki. . . Azt szeretné mondani: — Ön is! De inkább hallgat. Sárgák .. . Rasch nagysebesen aláfirkantja még a ne­vét a levelező-lapra, azután elégedetten felnéz. lendületes megnyitó beszédet mondott, amely­ben elismeréssel adózott a község áldozatkész­ségéért, amellyel az emlékművet létrehozta. Beszéde végén lehullott az emlékműről az azt fedő gyászlepel. Majd Bolla Pál községi biró néhány lelkes szó kíséretében átvette gondozásra az emlékművet. Malasits Károly hévvel előadott szavalata után Baranyay József szalmavári urad. intéző tartotta meg ünnepi beszédét. Pompásan megkonstruált, szónoki készséggel előadott beszédében lelki szemeink elé idézte a világ­háború borzalmas fergetegét, amelyből a magyar katona hősi alakja szeplőtlen tisztaságban, glóriás dicsőségben emelkedett ki. Szólott trianoni megaláztatásunkról, amelyet csak úgy tudunk megtorolni s ezer éves hazánk ősi határait visszaszerezni, ha összetartunk; ha a magyar anyák minél több magyar fiút, magyar katonát szülnek a hazának. Tartalmas beszédét, amely láthatólag mély hatást gyakorolt a hall­gatóságra, azzal fejezte be, hogy hősi halottaink porából vajha minél előbb feltámadna a nagy, az integer Magyarország. Bácsi Sándor urai­ujfalui ev. segédlelkész, akinek atyja Lovász­patona első hősi halottja volt, tüzes hévvel, messze zengő orgánummal ^szavalta el Szilágyi Dezső „Földi, hazamegyünk1" cimű irredenta költeményét. A levente-énekkar szabatos éneke és Gerencsér Lajos hadiárva szép szavalata után az emlékmű megkoszorúzása következett. Az első koszorút Veszprém vármegye nevében dr. Jerffy József főszolgabíró helyezte el felemelő szavakkal. Azután sorjában koszorút helyeztek az emlékműre a politikai község, a r. kath., az ev. egyházak, a rédei Esterházy grófi uradalom, a volt bajtársak, a leventék, az iparosok, a nők, a leányok, stb., stb. A lélekbemarkoló ünnepélyt a Himnusszal zárták be. — Egy órakor közebéd volt a „Hangya"-vendéglőben, amelyen az első felköszöntőt dr. Jerffy főbíró mondotta a kor­mányzóra. (Np.) — Győry Vilmos emlékünnep. Győrött szép ünnepély keretében leplezték le a város kiváló szülöttjének, Győry Vilmos ev. lelkész­nek, a jeles költőnek és műfordítónak emlék­tábláját. Az emléktáblát az ev. ifjúsági egye­sület készíttette. Ennek elnöke, dr. Vélsz Aladár nyitotta meg az ünnepet a vároháza dísztermé­ben. Emlékbeszédet Rákosi Jenő, felavató be­szédet Kapi Béla evangélikus püspök mondtak nagy hatást keltve. Az emléktáblán Győry Vilmos születési dátuma: 1838 jun. 7. után ez a mon­dat olvasható: „Hatalma nincs a romboló idő­nek azon, mit iiyen szellem alkotott". Az emlék­ünnepen dr. Antal Géza református püspök is jelen volt. — Áthelyezés. A földmivelésügyi minisz­ter Mező Károlyt, a helybeli állami tanító­képző-intézethez beosztott gazdasági szaktanárt Szarvasra helyezte át. A tanév elején elhelyez­ték innen P. Kovács Emiliát, a helybeli két tanítónőképző gazd. szaktanárát s így ez idő szerint a gazdaságtan szakszerű tanítása egyik tanítóképzőnkben sincs biztosítva. — Igaza van, Bodnár úr. Sárgák ! De nem az irigységtől. Az énekétől! Csend. Rasch úr még túlfiatal. Az ő ötleteit még nem szokás honorálni. Nincsen olyan legény, mint én. A párkányon, kővázákban, lobogó színek­kel kéklenek s pirosodnak az élénk petúniák. Egyre lángolóbban tűz a nap is. Ezer illat ke­veredik a ragyogó, nyári délelőttben. Hosszú csend. A jogász végül halkan felveti a kérdést: — Bodnár úr. . . haragszik ? Bodnár úr nem felel. — Bodnár úr . . . igazán haragszik ? — Nem — feleli azután Bodnár úr. — Nem haragszom . . . Elérzékenyül. — Csak ilyenkor nem tudom folytatni.. . Sírni szeretne. Istenem ... oly súlyos a szíve, oly nagy ez a csend ! Ahogy itt fekszenek: betegek mind­annyian. Oly szomorú ez! Mondani kéne vala­mit: — Emberek ... barátaim ... testvérek ... Mondani kéne: valami nagyot. De a jogász már újra felvillan. — Nem tudja folytatni ? Szent Isten, rosz­szat sejtek! Csak nem kezdi elölről? IFJ. STERN LIPÓT Pápa, Kossuth-utca 13. * 40 ÉVE ELISMERT CÉG. Kézimunkák. Előnyomda, Divatáruk. Harisnyák. — Uj tiszteletbeli Johannita-lovag. A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy Vidos Dániel merseváti föld­birtokos a Johannita-rend kötelékébe tisztelet­beli lovagként való felvétele alkalmából neki adományozott lovagrendi jelvényt elfogadja és viselhesse. — Batthyány grófnő és a dákaiak. Feledhetetlen ünnepe volt Dáka községnek folyó hó 20-án. Páhány János ref. tanító, aki min­den idejét a nép ügyének szenteli, ez alkalom­mal nyitotta meg a gazdasági téli iskolát. Az ünnepély fényét emelte, hogy azon a vértanú gróf Batthyány Lajosnak leánya: Batthyány Ilona grófnő is megjelent, akit a zsúfolásig megtelt iskolában viharos éljenzéssel fogadtak. Páhány tanító köszöntötte őt a község nevé­ben, kiemelve azt az áldozatkészséget, amit a grófnő tanúsít a lakosság iránt. Halkan, meg­hatódottan válaszolt a grófnő. „Önök tudják — mondotta — mennyit kellett nekem szen­vedni, amiért magyar voltam és magyar marad­tam. Azt akarom, hogy községemben csak ha­zát szerető szorgalmas embereket lássak. Le­gyenek magyarok, különösen a zenében, dalban, táncban, az ősi magyarság ereje nyilatkozzék meg Önökben. Tanuljanak, hogy gazdasági tu­dásukkal úgy a maguk, mint a haza boldogu­lását segítsék elő." Újra felharsant az éljen s utána a grófnő tiszteletére megjelent helybeli zenekar hazafias magyar dalokat játszott. Majd Páhány János tanító tartotta meg mélyben szántó előadását: „Miért van szükségünk a gazd. téli iskolára?" Kapcsándy Sándor — tapsoktól ki­sérve — költeményeiből olvasott fel. A zenekar zendített újra rá az örökszép magyar dalokra. A sikerült estély a Himnusszal ért véget. A téli iskola látogatására a község egész fiatal­sága, sőt az idősebbek is jelentkeztek. x Megér Önnek is 20 fillért a most megjelent új könyv: „A mi süteményes-köny­vünk", mert 80 oldalán 162 képpel megmagya­rázva megismerteti a háziasszonyt a cukrász­sütemények, mignonok, torták otthoni elkészí­tésével és a magyar asszonyok legjobbjainak 150 nagyszerű sütemény receptjével. Beszerez­hető e hasznos könyv minden füszerüzletben, vagy bérmentve megküldik 30 fillér posta­bélyeg beküldése ellenében a kiadók: Váncza és Társa Budapest, Tavaszmező-utca 2. S Bodnár úr szívigütötten, dacosan kap az ötleten. — De igen! Szőke vize a Tiszának . .. És sötéten, sebzetten már énekel is. Azután megint hosszú csend. S valaki megnézi végül az óráját: — Tíz perccel múlt tizenegy. — Tíz perccel . . . ? Hallgatnak, összenéznek. Mindenkinek a szivére üt ez a tiz perc. Halálosan fáradtak már. Bodnár úr is, a jogász is. Akik beszéltek, akik hallgattak, mind, mind. S még csak tíz perccel r mult tizenegy . .. Mi lesz tizenkettőig ? És mi lesz tovább: ebédig ? És mi lesz délután ? És mi — azután? Holnap. Jövőre. Tíz perc . . . Ó, össze kéne fogni mindannyiuknak, akik itt vannak. És tolni — tolni az óramutatókat. Gyorsan, sietve, előre. Akár a legvégső körre is! Csak múlna már ez az idő. Csak múlna: ez az élet.

Next

/
Thumbnails
Contents