Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-09-10 / 37. szám

x Jól és olcsón pipere- és játékcikkeket csak a „Diák-Bazárban" lehet vásárolnit. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Bethlen István gróf miniszterelnök szer­dán inkei birtokáról Budapestre érkezett. A miniszterelnök még rövid időre Radványba megy vadászatra s aztán elfoglalja hivatalát. Az egészségi állapotáról elterjedt kedvezőtlen hirek minden valódi alapot nélkülöznek. A Presbiteri Világszövetség gyűlésezett e hét folyamán Budapesten. A szövetséget ünne­pélyes kihallgatáson fogadta a kormányzó, ebédet adott tiszteletükre a főváros. A vezetők ajkáról elhangzott kijelentésekből nyilvánvalóvá lett, hogy egynek érzik magukat a magyar üggyel, aminthogy e szövetség volt az első, mely a nagy katasztrófa után érdekünkben szavát felemelte. A szövetség tanácskozásai során dr. Antal Géza püspök is nagyhatású előadást tartott. — Ugyancsak e héten tartotta Pesten tanácskozasait az Országos Református Lelkészegyesület is dr. Baltazár Dezső püspök vezetésével. Tihanyban a héten Horthy Miklós kor­mányzó jelenlétében avatták fel az újonnan épült élettani intézet hatalmas palotáját. A fel­avatás jelentőségét növelte, hogy azon a most Budapesten tartózkodó zoológiai kongresszus — a világ e szakbdi összes tudósai — jelen voltak. A pénzügyminiszter abbeli rendeletét, mely szerint az augusztus l-ig megkezdett és a folyó év végéig tető alá hozott építkezések­nél 30 évi adómentességet ad, oda módosította, hogy mindazon házak, melyek építése a folyó év végéig megkezdődik és 1928 junius 30-ig befejeződik, megkapják a 30 éves adómentes­séget. A jövő tavasszal kezdődő építkezések már csak 25 éves adómentességben részesül­hetnek. Genfben most folynak a Népszövetség tanácskozásai. A legnagyobb érdeklődés a magyar-román birtokperek tárgyalása iránt nyilvánul meg, mely a jövő hét elejére van napirendre tűzve. A románok minden erejükkel dolgoznak azon, hogy Chamberlaint részükre megnyerjék. Chamberlain ez ügyben többször tanácskozott Walkó külügyminiszterünkkel. Jelen­leg a leszerelési vita folyik, melynek során Apponyi Albert gróf fődelegátusunk is fel­szólalni készül. Rothermere lord akciója a nagy-ántánt államaiban is élénk visszhangra talált. A rokon­szenvező cikkek után most a Journal de Debats erős támadást intéz ellene, megvádolván a lordot azzal is, hogy anyagi érdekeltsége van hazánk­ban. Rothermere erre erélyes cáfolatot küldött, mire a francia világlap kénytelen volt bevallani, hogy adatait a zágrábi Obzorból merítette. Másik cáfolatául a képtelen vádnak a nemes lord 100.000 pengőt küldött a Társadalmi Egyesületek Szövetsége utján magyar menekültek támogatására. A bolognai uszó-olimpiászon a magya­rok ismét becsülettel megállták helyüket. Svéd­ország és Németország után harmadik helyre kerültek az uszó nemzetek sorában. A verse­nyek szenzációi közé tartoztak, hogy Bárány csak második lett ezúttal Arne Borg mögött s hogy a vízipóló-meccs óriási erőfeszítés után a magyarok győzelmével végződött. Az óceánjárásra Lindberg, Chamberlain és Byrd sikerei után gyászos napok járnak. Mult héten próbálkozott meg az óceáni úttal a Jan Rafael nevű angol gép, melynek egyik pilótája Hamilton hercegné volt és nyoma veszett. E héten az amerikai Old Glorey startolt Róma felé és 2000 mérföld után viharzónába kerülvén, segítségjeleket adott le, s azután valószínűleg tönkrement. Párisban nagy akció indult meg a könnyelmű óceánrepülés meggátlására. Vasárnap a Kinizsinek bajnoki mérkő­zést kellett volna játszani Vasvárral, de Vasvár visszalépett a bajnokságtól és így Kinizsinek még sikerült lekötnie barátságos mérkőzésre RSE csapatát. Elárusító helyei*: Friebert Miksa fa­ereskedő, Pápa. Grünwald Testi. Fakeresk. Rt, Pápa Zirczi/idéki Taka­rékpénztár, Zircz. Ziegler Hugó Rosenberg Emil fakereskedő és építési vállalkozó Devecser. IRODALOM. Emlékkönyv Bethlen István gróf éle­téről. Kiadta: a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Bethlen István gróf életéről irni, ál­lamférfiúi munkásságát és jelentőségét méltatni olyan írói feladatot jelent, melyet csak egy olyan nagy politikai kuIturáju és széles látókörű férfiú hazafiasságával lehet megoldani, akinek idegei­ben ott hullámzanak a nemzeti élet legfőbb problémái. Sebess Dénes dr., ny. államtitkár a minap megalakult nagy magyar revíziós liga ügyvezető elnöke, a kiváló politikai iró, a fel­adathoz méltó decens és előkelő formában, pompás írói készséggel oldotta meg ezt a prob­lémát. Mintha Erdély klasszikus földje, — a közös szülőföld emléke adott volna szárnyaló erőt Sebess Dénes dr. gondolatainak és érzé­seinek; ennek, a mintegy háromszáz oldalra terjedő műnek közvetlen és meleghangú sorai­ból, a kedves, megkapó és finom illusztrációk­ból egymásután elevenedik meg Bethlen István gróf eseményekben gazdag élete. Ha a magyar históriát végiggondoljuk, megállapíthatjuk, hogy ezer esztendő alatt a vesztett csaták, belső vi­szályok és gazdasági kataklizmák sok kemény problémája súlyosodott már erre az országra, de az összeroppanásnak és letiportságnak, a lelki és fizikai összeomlásnak ilyen fellegei ta­lán még nem borították a magyar eget, mint akkor, amikor Bethlen István kilépett a porondra. Azóta hat esztendő telt el. Mintha napról-napra derültebb hajnalok köszöntenék ébredésünket, újra a munka, a rend, fegyelem és tekintély országa, lettünk, számottevő politikai, kulturális és gazdasági tényező a népek társaságában. A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda vezetősége hazafias kötelességet vél teljesíteni azzal, hogy Sebess Dénes dr. történelmi értéket reveláló könyvét kiadja. Ennek a könyvnek a betűi őrizni fogják egy megpróbáltatásokban fogant korszak hősies magyar erőfeszítésének emlékét, akár mosolyog, akár elborul az ég a Kárpátok felett. SPORT. Celldömölki SE—PFC 4:1 (2:1). Barát­ságos. A PFC csapata csak az első félidőben volt egyenrangú ellenfele a nagy játékerőt kép­viselő celii csapatnak, a második félidőben azonban a CSE teljesen fölénybe kerülve, biz­tosan nyeri a mérkőzést. A játékot a PFC kezdi, rögtön támadólag lép fel és a 11. percben Bolla éles gólt lő, melyet a CSE pár perc múlva Horváth révén egyenlít; a félidő további része váltakozó játékkal telik el, miközben a CSE Szita révén újabb gólt ér el. A második félidő­ben a CSE teljesen fölénybe kerül és Szalai, valamint Horváth góljaival n bebiztosítja győzel­mét. Kiváltak a CSE-ből a góllövők, a PFC-ből pedig a közvetlen védelem, Bódis és Bolla. PSE—Kinizsi 2:0 (1:0). Barátságos. Biró: Berger II. A mérkőzés egyenrangú ellen­felek változatos küzdelmét mutatta és hogy a Kinizsinek vesztesként kellett elhagynia a pályát, azt elsősorban csatárai kapu előtti tehetetlen­ségének köszönheti. A mérkőzés elején a Kinizsi van frontban, de Mester Gabi biztosan veri vissza a támadásokat, majd a PSE is felnyomul, egymásután vezeti támadásait a kapu előtti sikertelenségek miatt elkedvetlenedett Kinizsi ellen és a 43. percben Varga Császár hibájából gólt ér el. A második félidőt a PSE nagy lelkesedéssel kezdi és Koncz révén megszerzi második gólját is, ami a Kinizsit teljesen le­hangolja és a csapat egészen kedvét vesztve küzd tovább. A PSE a győzelmet azért a nagy lelkesedésért, mellyet a mérkőzést végigjátszotta, teljesen megérdemelte. A Kinizsi nem volt rossz, de a kapu előtt semmi sem sikerült a csatárok­nak. A mezőny legjobb embere Mester Gabi volt, bármelyik első osztályú csapat megirigyel­hetné, kivüle a PSE-ből Varga, Koncz, Nagy, Barabás és Steinhof, a Kinizsiből a két Tóth, Marton, Tompek és Présing voltak jók. \i \ / \ / \ / \ i \ / A e % / \ / \ / \ # % i Nincsen párja a világhírű traktornak, mert nagy teljesítményű, keveset fogyaszt, egyszerű kezelésű és mivel a legjobb anyagokból van gyártva, hosszú élettartamú. Ára 7904 pengő. Kedvező fizetési feltételek. SATURNUS Műszaki és Gépkereskedelmi Rt. Budapest, VI., Teréz-körút 40. Mintaterem : VI., Teréz-körut 60. \ i \ \ / ^ / % # % / % / % / % # \ / % /

Next

/
Thumbnails
Contents