Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-01-29 / 5. szám

r MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: » Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar Telefon 131. szám DR. KÖRÖS ENDRE. könyv- és papirkereskedésében. A nagy gondolatok közül, melyekkel tele voltak Bethlen István grófnak héten tartott, mondhatni programmot adó beszédei, megragadta figyelmünket különösen egy, melynek fontosságát az is jelezte, hogy reá másodszor is visszatért. Annak szükségét hangsúlyozta az ország vezére — mert méltóbban kit nevezhetnénk e néven? — hogy azoknak az eredményeknek, melyeket az utolsó évek alatt sikerűit elérnünk, nem szabad bennünket elbizakodottakká tenni. „Az új Magyarországnak alapjai le vannak rakva s ha nagy hibákat nem követünk el, ha meg nem botlunk a saját erőnkben, akkor ezt a nemzetet meg lehet menteni és előbbre lehet vinni azokon az utakon, amelyeken őseink ezer éven át vezették." Mikor aztán később óva intett attól, hogy ne várjon senki rögtönzést és meglepetést, óvott a „huszárvágásoktól", de kitűzte irányát a lépésről-lépésre való haladásnak, akkor tulajdonképen csak előbbi gondolatának mecjiét szélesítette ki és mélyítette el. Bár tagadhatatlanul mindenki látja azt a férfias önérzettől duzzadó egyéniséget minden tettében és minden szavában, itt, ezen a helyen az erdélyi nagy diplomaták, a Telekiek és Bethlenek vérszerinti utódját bámuljuk meg, aki a mérsékletet, a körültekintést a legnagyobb politikai erénynek tartja és nem hajlandó semmit kockáztatni egyetlen könnyelmű, elhamarkodott lépéssel. A szociális megerősödést kell először munkálnunk, építeni kitartóan végig az egész vonalon, közben nézni hivő, bizó lélekkel: hasad-e már a mi hajnalunk és ha látjuk a pirkadást, aminthogy már mintha valóban megadatnék azt látnunk, akkor sem esztelenül nekivágtatni a célnak, hanem majd teljes világosságban okosan, válogatni az eszközökben s a legjobbakat kiválasztani, hogy önmagunkhoz, saját multunkhoz és jelentőségünkhöz méltóknak bizonyuljunk. Ha megért ie bölcs intelmeket a nemzet, akkor ma már valóban bizva remélhet. i KIS EENO •fi&jssa í Ismét a mulandóság szele csapta meg arcunkat, ismét bucsuznunk kell olyan vaíakikitöl, akit mindnyájan szerettünk és becsültünk, aki nélkül szinte el se tudjuk képzelni e várost, melynek szülötte, hűséges gyermeke, elévülhetetlen érdemű historikusa volt. Kis Ernőt gyászoljuk. Gyászoljuk benne a tanárt, ki nemzedékek egész sorát nevelte fel a magyar értelmiség számára, az irót, ki fáradhatlan buzgalommal kutatta és dolgozta fel Pápa város múltjának adatait, gyászoljuk e lap lelkes munkatársát, a közélet szerény, de becsületes munkását és gyászoljuk mindenek felett az embert, aki igaz ember volt, mert jó volt, mert mindenkinek csak javát akarta, senkinek sem vétett, megtestesítvén személyében a régi módi kálvinista professzor ideálját. Kis Ernő 1856 március 23 án született Pápán. Szülei Kis Gábor vallástanár és Oswáld Krisztina voltak. A híres Válly Ferenc keresztelte meg, ki egyúttal keresztapja is volt. Édesapja akkor itt vallástanár és helyettes lelkész volt. Minthogy aztán Tatára, Losoncra került el lelkésznek, hogy végül mint a pápai gyülekezet rendes papja működjék évtizedeken át, Kis Ernő középiskoláit nem Pápán, hanem az alsó négy osztályt Tatán, a felsőket pedig Pozsonyban végezte. Itt is tett érettségit 1874-ben, mely után a budapesti egyetem filozofiai fakultására iratkozott be történelem-földrajz szakra. A nagy historikusok közül, kik akkor az egyetemen tanítottak, főkép Salamon Ferenc gyakorolt reá erős hatást. Egyetemi évei alatt a Bibó és Szász-családoknál nevelőként is működött. Gyakorló-tanar a mintagimnáziumban volt s itteni éve végeztével 1880-ban kapott középiskolai tanári oklevelet. Miután még egy évig a szomszéd Kéttornyulakon a Koller-családnál nevelősködött, 1882-ben választották meg a pápai református főgimnázium tanárának. 35 éven át működött a kollégiumban, tanította s nevelte az ifjúságot. Szaktárgyai a történet és földrajz voltak, melyek terén növendékei buzgó működése következtében mindig nagyon szép eredményi értek eí. Tutiéi réti előadásait bizonyos humorral szerette átszőni, amint a szellemességnek az életben is kedvelője és gyakorlója volt, 1893-ban Szilágyi József betegeskedésekor helyettes-igazgató, majd annak elhunyta után megválasztott igazgató lett és ezt a sok munkát és gondot adó tisztét majdnem 8 éven át éppen a nagy kollégiumi építkezések idején kifogástalanul látta el. Mikor 1895-ben az új hatalmas kollégiumi palotát felavatták, a kollégium historikusa állott a főgimnázium élén. Mert tanári működése mellett hangyaszorgalommal gyűjtötte az adatokat két nagy munkájához, melyekkel nevét mindenkorra megörökítette. Egyik a pápai főiskola története, mely 1896-ban látott napvilágot, másik pedig Pápa város története, melyet a millenium alkalmából kiadott városi monográfia keretében bocsátott közre, de amely csak 1905-ben jelent meg. Mindkettő érdemes ópusz, méltó eredménye egy élet fáradságának. Későbbi kutatók bizonyára lényegesen gazdagítani, egyes részeiben talán módosítani is fogják anyagát, de az alapvetés dicsősége mindenkorra megmarad az ő számára. Kisebb értekezései részben a kollégium Értesítőiben, részben még Fenyvessy idején a Pápai Lapokban, immár vagy negyedszázad óta e hirlap hasábjain láttak napvilágot, a városi képviselőtestületnek évtizedeken át tagja volt és hosszabb ideig elnöke az iparos és keresk. tanonciskolái bizottságnak. Mikor teljes szolgálata kitelt, 1917ben nyugalomba vonult s azóta szerető hitvese körében csendes visszavonultságban élt. De azért folyton olvasott, kutatott és irt. Pár év előtt e lapban havonként megjelenő históriai naptárt állított össze városunk nevezetes eseményeiről. Egy nappal halála előtt még könyveket kért ki a kollégiumi könyvtárból. Legkedvesebb barátja, Révész Kálmán, szintén volt pápai professzor, ma a tiszáninneni ref. egyházkerület püspöke, nagy historikus felkérésére akart kiszedni egyes adatokat. Ezt a munkát el is végezte. Majd új könyveket kért egy most készülő értekezéséhez. Ezt azonban már nem Írhatta meg. Pénteken délután gyöngébben érezte magát a szokottnál és ágyba dölt. Másnap, jan. 22-én d. e. minden szenvedés nélkül elszenderülvén, eltávozott azok körébe, akiknek életét és munkásságát jövendő nemzedékek okulására megírta. Kis Ernő halála kiterjedt és előkelő rokonságot borított gyászba. Siratják neje sz. Szerencsi Szügyi Erzsébeten kivül fia, Kis Béla, urkuti bányamérnök, leányai: Jolán, Ruzsás Lajos siklósi ref. lelkész és Margit, Vitéz Durkó Antal békési főgimn. tanár neje, testvérei: Szánthóné Kis Mária, Kis Tivadar, a helybeli társadalom köztiszíelt tagja és Rummerné Kis Lujza, valamint még számosan. Temetése f. hó 24-én délután folyt le. Az erős hóesés ellenére nagy résztvevő közönség gyűlt össze az Anna-téri gyászháznál. A gyászszertartás előtt a ravatalnál a tanári kar nevében Faragó János főigazgató búcsúzott a szeretett kartárstól. A gyászszertartást Kis József esperes végezte megkapó hangú, hűséges jellemzésével az elhunytnak. A főgimnázium felső osztályainak növendékeivel kezdődő hosszú gyászmenet kisérte ki a főiskolai kántus gyászdalai mellett Kis Ernőt az alsóvárosi temetőbe. Itt dr. Vass Vince theol. tanár végezte a gyászszertartást, egyszersmind a volt tanítványok és a főiskola nevében is megható végbucsut mondván neki. A családi kriptában, ifjú kora virágában elhunyt, forrón szeretett Laci fia mellé helyezték végpihenőre Pápa város historikusát, a derék tanárt, nekünk igaz jó barátunkat. Legyen pihenése csendes és áldassék emlékezete! KET TERS. HAJNAL. Az éjszakának bús, sötétlő fátyla — Mint vén selyem-rongy — foszladozni kezd. A gyöngyharmatdús, szürkéskék homályba Az útfélen feltűnik egy kereszt. Amott bokor. Rajt hangos csattogással Dalolgat egy korán ébredt madár, A réten — elhaló kolompolással, Mint egy nagy árnyék — megmozdul a nyáj. Virrad. A hajnalcsillag is már elbújt, — Mint naptól félő, lumpoló legény — 5 egy láthatatlan kéz csodás tüzet gyújt A láthatár sugárzó oeremén. Én künn: a harmatos mezőbe járok S az ajkam suttogó imába kap, Mikor, — mint egy nagy óriás zsarátnok — Szent ragyogással feltűnik a nap. ALKONY. Oly langyos a napnak a röpke sugára A vágyteli, misztikus alkony előtt, Beröppen a vígszavú kerti szobába, Bejárja a halkszavú, bús temetőt. Ráhullik a csókja a zsenge virágra, A szegfűre csalja a tarka lepét, Ölelve simúl a dalos csalogányra, Aranyba borítja a fák levelét. Ráillan a fénye a játszi patakra És pajkosan űzi a kis halakat — És fürdik a légbe s a tiszta habokba, — Majd eltűnik égszínű bércek alatt. A fellegek égi bíborba borúinak, A zsenge virágról a méh hazaszáll, A végsugarak mosolyogva búcsúznak, Egy csillag az égen, — és szürke a táj.. . Horváth Lajos. * Mutatvány a szerzőnek legutóbb megjelent „Muzsikaszó" clmü verseskötetéből.