Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-06-25 / 26. szám

B&T£LEFONi*382-85 ben erősödnek. Pedig pl. a cseheknek semmivel sincs nagyobb okuk, mint nekünk a készülődésre. A leventék, a mi leventéink versenyeztek. Nemes versenyben barátokként mérkőztek, küz­döttek és győztek. Tehát mindent megtettek, ami tőlük telt. Ezzel szemben a közönség ért­hetetlen távolléte kissé megnyirbálta a siker bakérkoszorúját. Éppen ez az érthetetlen közöny az, amit szóvá kell tennünk. Jelenleg kevés olyan intézménye van hazánknak, mely oly komoly célokért küzdene, mint a leventék. Magyarországot csakis az erős ifjúság tudja megmenteni. Fegyelmezett emberek pedig a társadalom megbecsülhetetlen értékei. A leventék letéteményesei és zálogai a feltámadásnak. S amig minden magyar nem tartja hazafias kötelességének, hogy támogassa a mozgalmat, nem sok reményt füzhetünk mű­ködésük sikeréhez. Nem elég az, hogy az intéz­ményt néhány pengővel támogatjuk, vagy talán még fiainkat is elküldjük az oktatásokra. Ez kötelesség! A hazafias érzésünk kell hogy azt kivánja, hogy személyesen érdeklődjünk s legyünk je­len ilyen ünnepélyeken s a lelkesedés egy ha­talmas, minden nemes érzést eggyé forrasztó lángja csapjon fel az égig. Megdobban a föld s mi új, nagy csodá­kat várunk a leventéktől és ha várunk, hát segítsük is őket előre munkájukban. Kell, hogy mindenki érezze, hogy neki kötelessége elő­mozdítani a sikert, hogy kötelessége mindent megtenni, ami tőle telik. Ha aztán teljes egyet­értésben munkálkodnak kicsinyek és nagyok, akkor számíthatunk sikerre. Olyan még az egész intézmény, mint egy fejlődésben levő virág, amely fény és nedv híján elszárad. Vannak, akik nem érdeklődnek vagy éppen­séggel közönyösek a leventék iránt, még ezek­nek is meg kellene jelenni az ünnepségeken, s az volna az igazi, ha mindenki azt hinné magáról, hogy nélküle nem sikerülne semmi. Ha minden ember érezné azt, hogy ezeken a versenyeken nemcsak a sportbéli teljesítmény és kiváló fegyelem, a fontos, hanem sokkal nagyobb célok bátor harcosaiként jelennek meg előttünk a leventék, akkor értékük szerint be­csülnék is őket. K Th R NEM! Nem suttogom neved, nem 1 Csak reá borítom az emlékezés rózsaszőnyegét: a sok titkos imát s az első bohó, csacska ölelést. Nem hívlak már vissza, nem! Csak menj a délibábos utakon . . . ifjúi élved futva pazarold. S ha visszaveti fényét virradat-keltő tüneményszemed: ne szólj... ne mondd ... nem én leszek ott. Május 17. Kapcsándy Sándor. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Az országgyűlés mindkét háza üléseket tartott e héten. A képviselőházban a munkás­biztosító javaslat részleges tárgyalása volt napi­renden. A vita során Vass miniszter kijelen­tette, hogy a pénztár elnöki állása a képvise­lőséggel összeférhetetlen. A felsőházban a költ­ségvetés tárgyalása volt napirenden, melynek során József Ferenc főherceg a testnevelés fej­lesztése érdekében szólt, Hazai Samu báró a tisztviselői fizetésrendezést sürgette, Berzeviczy Albert a numerus clausus ellen foglalt állást, Teleszky János a valorizáció megkezdését s szintén a tisztviselői kérdés megoldásának fon­tosságát hangsúlyozta. Takács György a magyar­román birtok-perek népszövetségi tárgyalása ügyében interpellált. Erre válaszolva Bethlen miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar kor­mány sikraszállt a nemzetközi szerződésekben biztosított jogok érvényesítéséért s a szeptem­beri ülésszakon követelni fogja, hogy a nép­szövetség tanácsa tegyen eleget a szerződések­ben vállalt kötelezettségeknek. Elárusító helyek:: CSAK AZ„£+e Friebert Miksa fa­kereskedő, Pápa. Grünwald Testv. Fakeresk, Rt. Pápa Zirczvidéki Taka­rékpénztár, Zircz. Ziegler Hugó épületfakereskedő, Yeszprémvarsány. Rosenberg Emil fakereskedő és építési vállalkozó Devecser. A fürdőépítések ügyét tárgyalta szerdán a főváros közgyűlése. Hosszú és szenvedélyes vita után szavazások következtek s ennek so­rán a városi tanács javaslatát három izben le­szavazták. A tanács mellett csupán a keresztény községi párt tagjai foglaltak állást, míg a Ripka-féle községi polgári párt tagjai a demok­ratákkal és szociáldemokratákkal együtt bizal­matlanságukat nyilvánították a tanács hitel­túllépéseivel szemben. Az ad hoc alakult több­ség az egyik szavazásnál 30 főre emelkedett. Hogy a tanács háromszori leszavaztatása a polgármester lemondását vonja-e maga után, az még nem bizonyos. Prohászka utódát a héten kinevezte a római pápa. Ép úgy, mint annak idején pécsi püspöknek, most is egy egyszerű plébánosra esett a Szentszék választása. Shvoy Lajos, a fővárosi Regnum Marianum plébánosa lett Székesfehérvár püspöke. Shvoy Prohászka tanít­ványa s az ő szellemében szándékszik egyház­megyéjét kormányozni és főpapi tisztét betöl­teni. Az új püspök 1879-ben Budán született, apja máv. főfelügyelő volt, két fivére a hon­védség tábornoka. Budapest vágya beteljesedett, ő is meg­láthatta az óceánrepülőket. Szerdán jöttek el Chamberlainé és Lewine, akik Lindberg után másodiknak, de hosszabb utat megtéve repülték át az Atlanti-óceánt, a főváros meglátogatására. Mindössze három órát töltöttek itt. Parádés fogadtatásban, sok ajándékban és nagy ünnep­lésben volt részük. ;A Gellért-szállóban, ahol ebédjüket elköltötték, töméntelen embernek kellett mutatkozniok és ekkor kiderült, hogy nekünk még az óceánrepülők ünneplésénél is mindig a magunk szomorú sorsa jár eszünkbe, mert a Himnusz csendült fel az ajkakon s ezt az ide­gen nemzet fiai meghatva hallgatták végig. A hadikölcsönkötvények terén az ősszel fog végre valami történni. A valorizáció esz­méje tudvalevőleg el van ejtve, mert generális valorizációba az illetékesek nézete szerint az egész állam belepusztulna. A megtörtént össze­irás alapján megkezdik azonban a hadikölcsön­jegyzők segélyezését. Ezeket különböző cso­portokba osztották és az ősszel azok segítése fog megkezdődni, kik minden vagyonukat hadi­kölcsönbe fektették és most semmi másuk nincs, csak hadikölcsönkötvényeik. A többi csoportra későbben kerül a sor. Poincare francia miniszterelnök nagy meglepetéssel szolgált azoknak, akik azt hitték, hogy immár ő is Briand békülékenyebb kül­politikájával azonosította magát. Lunivelleben beszédet mondott s ebben Németországot har­cias szándékokkal gyanúsította meg, mert a német flotta egy része Lisszabonban tett láto­gatást, mert egy hadihajójuk Elszász nevet vi­seli, mert a keleti határerődök lerombolása nem történt meg s mert a birodalmi rendőrség ka­tonai szervezete, valamint a különböző front­szövetségek ma sincsenek feloszlatva. A francia sajtó nagyrésze megütközéssel fogadta Poincare beszédét, mely úgy hangzik, mintha három év óta semmisem történt volna a két nagy szom­szédállam közeledése terén. Oláhországban folyik a kavarodás. A királynő kamarillájának feje Stirbey herceg nem bírt megbirkózni a feltornyosuló nehézségekkel s ezért lemondott. Kabinet-alakításra a több­szörös miniszterelnökséget viselt Bratianu ka­pott megbízatást. Kormánya, melyben ép úgy nincs egyetlen erdélyi oláh politikus, mint ahogy már a herceg is mellőzte őket, már meg is ala­kult. A választásokat Bratianuék két-három hét­tel kitolják. Az ismert erőszakoskodások azon­ban már kezdetüket vették. Párisban olyan sztrájk van, aminőre nem volt példa. A gimnáziumi tanárok ott is majd­nem olyan jól vannak fizetve, mint nálunk s más megoldási módot nem találván, az érett­ségi vizsgálatok alkalmából sztrájkba léptek. A sztrájk már kezdetben is csak részben sikerült. 320 tanár közül csak 110 csatlakozott hozzá. A hiányzó tanárokat a közoktatási kormány gimn. igazgatókkal, egyetemi tanárokkal és nyugalma­zott tanárokkal pótolta és az érettségi vizsgá­kat azért folyamatba tette. A szellemi munká­sok szolidaritása, a francia sajtó megállapítása szerint, bizony csődöt mondott. Az osztrák postatakarékpénztár mér­legében szerepel az az összeg, mely a Bosel­bankházzal való spekulációs üzletek révén vesz­teségképen érte az állami intézményt. A veszte­ségösszeg 127 millió shillinget tesz ki. A posta­takarékpénztár vezetősége azzal meríti magát, hogy mivel az intézet régi jövedelmei nagyon megcsökkentek, ezért szánta rá magát Bosel bankár útján nyereségesnek Ígérkező üzletek kötésére. — Franciaországba kivándorolni aka­rók figyelmébe. A francia kormány szigorú intézkedéseket tett, hogy a francia terület szi­gorúan el legyen zárva minden munkás elől, aki rendes munkaszerződés felmutatása nélkül jelentkezik. Rendes munkaszerződés csak a) a munkaügyi minisztérium központi munka hiva­talának, vagy pedig ha mezei munkásokról van szó, a földmivelésügyi minisztérium, mezei munka központi hivatalának láttamozásával el­látott munkaszerződés; b) közös kérvény alap­ján kötött munkaszerződések, amelyek ugyan­ezen láttamozásokkal vannak ellátva. S P O lt T. A kollégium atlétáinak diadalmas szereplése Budapesten. A középiskolai sportszövetség folyó hó 18 és 19-én tartotta meg az országos atlétikai bajnokságokat. A kollégium 18 versenyzővel vett részt a mérkőzésen s olyan fölényes győ­zelmet aratott, amelyhez hasonlót iskola még soha el nem ért országos viszonylatban. Ez a pontversenyből tűnik ki legjobban, amelyben a kollégium 114 ponttal győzött, mig az utána következő iskolának már csak 71 2 pontja volt. Igazolja ezt továbbá az is, hogy a versenyen elért 8 országos rekordból 4 a kollégium atlétáinak nevéhez fűződik. A leg­szebben Jamnitzky Nándor és Arany Mihály szerepelt, akik szinte megjavíthatatlan rekordok­kal írták fel neveiket a középiskolai sport króni­kájának lapjaira. Nagy elismeréssel irtak a fő­városi sportlapok a versenyző atléták rokon­szenves modoráról és úri magatartásáról is. Az ifjúság körében érthető megelégedést váltott ki ez a szép siker, miután az eredményeket nem a vak véletlen vetette felszínre, hanem évekig tartó céltudatos munka emelte az elért nívóra. Részletes eredmények a következők: /. 110 m. gátfutás. Orsz. bajnok. Arany Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents