Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.
1927-06-25 / 26. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos*utca 6. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemük, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, sapkák, nyakkendők, ridikülök és bőröndök, stb. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hirek. Dr. Antal Géza püspök szerdán Pápára érkezett és másnap jelen volt a kollégiumi érettségi és a ref. tanínítónöképzői képesítő vizsgán. — Dr. Hanauer Árpád István váci püspök e héten rokonai meglátogatása céljából városunkban időzött. — Dr. Lukcsics József kanonok és Szűcs Gyula esperes-plebános, mint a róm. kath. tanítónőképző-intézet püspöki, illetve miniszteri biztosai a héten városunkban tartózkndtak. — Dr. Ferenczy Tibor kerületi rendőrfőkapitány a helybeli rendőrségi épület építkezési ügyében tegnap Pápán volt. — Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete ma, szombaton d. u. 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgysorára a következő fontosabb ügyek vannak kitűzve: A szervezési szabályrendelet egyes rendelkezéseinek módosítása. — A városi főjegyzői állásnak, illetve az I. aljegyzői állásnak helyettesítése. — A városi üzemekre vonatkozó szabályrendelet megalkotása s az egyes bizottságok hatáskörének megállapítása tárgyában bizottság küldése. — A Vörösmarty-utcai városi házakra vonatkozó adásvételi szerződések. — Az eladandó Celli-uti házakra vonatkozó árverési feltételek megállapítása. — Az utak felülvizsgálatára kiküldendő bizottság tagjainak megállapítása. — Tanácsjavaslat a hirdetési jog bérbeadása tárgyában. — Tiszti főorvosi kinevezés. Dr. Körmendy-Ékes Lajos, vármegyénk főispánja, dr. Domonkos Gézát, a pápai járás nagytevékenységü, kiváló járásorvosát — egészségügyi adminisztratív működése méltó elismeréséül — a legutóbbi vármegyei törvényhatósági közgyűlésen vármegyei tb. tiszti főorvossá nevezte ki. — Esperes-választás. E hó 23-án bontották fel a Kis József elhunytával megüresedett pápai református egyházmegye esperesi tisztségére beadott szavazatokat. A szavazás örvendetes egyhangúsággal történt: az összes szavazatokkal Jakab Áron nagypiriti lelkész, eddigi egyházmegyei főjegyzőt, ki a nagyérdemű néhai esperes oldalán jelentős sikerű adminisztratív működést fejtett ki, s mint gyülekezeti lelkész is az elsők sorába tartozik, választották meg esperesnek. Beiktatása a juliusi egyházmegyei közgyűlésen lesz, amelyet megelőzőleg gyászünnepet tartanak néhai Kis József emlékezetére. — Huszonötéves találkozó. Mult vasárnap a 25 év előtti kollégiumi maturuszok tartottak városunkban találkozót. Régi tanáraikat Várady Lajos szőnyi lelkész üdvözölte ékesen szólóan, az istenitiszteletet szép beszéddel Besse Lajos tarjáni lelkész végezte. Délben volt tanáraikkal Böröczky Géza vendéglőjében voltak együtt kedélyes banketten. Itt Pongrácz József, theol. akadémiánk kitűnő tanára, ki szintén a találkozók közé tartozott, mondott elsőnek meleghangú felköszöntőt. Az említetteken kivül jelen voltak még a negyedszázados találkozón: Fehér Lajos állomásfőnök (Tata), dr. Heimler Ede ügyvéd (Eger), dr. Koch Arnold tisztiorvos (Ó-Kanizsa), Székely István vallástanár (Budapest), dr. Vajda Ernő pü. tanácsos (Budapest). Az öreg pápai diákok találkozásuk alkalmából 160 pengőt adtak a helybeli ref. templomalapra. — Leventeverseny Mihályházán. A pápai járás délnyugati levente-körlete folyó évi junius hó 12-én, vasárnap tartotta ez évi versenyét Mihályházán. A verseny rendről, fegyelmezettségről és komoly munkáról tett bizonyságot. Elismerés illeti meg Mihályháza község érdemes elöljáróságát, főjegyzőjét, bíráját, hogy alig pár nappal a határidő előtt vállalták a verseny megrendezését s a vidéki leventék szives vendégül látását. A versenypályának gyors elkészítése, a szakszerű kiállítás Katona Zsigmond mihályházai földbirtokos érdeme. A legnagyobb dicséret mégis az agilis Török András őrnagy, járási vezetőt illeti, aki napról-napra, falurói-falura jár, dolgozik, irányít, tanácsot ad. A verseny a környék közönségének nagy érdeklődése mellett folyt le. A Himnusz eléneklése után dr. Buda István tb. főszolgabíró kiváló szónoki készségre valló beszéddel nyitotta meg a versenyt. Megkapó szépségüek voltak a csóti fuvós-zenekar zenéjére végzett mintaszerű tagszabadgyakorlatok, a gúlák és az atlétikai versenyszámok. (A versenyek eredményét jövő számunkban közöljük.) A versenyek befejezése után Török őrnagy kiosztotta a versenydíjakat, melyeket a körlet 14 községe ajándékozott; s mi azzal a reménnyel távoztunk, hogy a levente-intézmény eléri célját: a test megerősödését, a lélek megnemesedését és Magyarország feltámadását. (T.) — Okleveles tanítónők. A helybeli ref. tanítónőképző-intézetben e héten folytak le a képesítő vizsgálatok. A vizsgálatokon Szűcs László esperes elnökölt, a miniszteri biztos Perjéssy Károly lelkész volt. A 18 jelölt mind sikerrel állta ki a vizsgát. Jeles oklevelet nyertek: Kelemen Sarolta, Németh Ilona, Sándor Rózsa, Telegdy Klára, Topái Ilona. A képesítőt követő bucsuvacsorán dr. Antal Géza püspök is résztvett. — Lelkészválasztás. A pápai református egyház lelkészválasztása julius hó 3-án d. e. 11 órakor fog megtörténni a templomban. Fióküzlet: Pápa, Kossuffi-utca 20. — Egyházmegyei közgyűlés. A veszprémi evangélikus egyházmegye július hó 13-án tartja évi rendes közgyűlését városunkban. — Előtte való este vallásos ünnepély lesz a templomban. í r — Polgárista leányok tornavizsgája. Leányoknak Pápán ritkán volt nyilvános tornavizsgája. Az újság ingerével birt tehát a helybeli állami polgári leányiskola mult vasárnapi tornavizsgája, melyre szépszámú közönség gyűlt össze. Ennek tetszését a bemutatott szabad- és pad-, főként azonban a ritmikus gyakorlatok, melyek mind zenére mentek, a kedves játékok és az irredenta tornamutatvány nagyon megnyerték, ami sürü tapsokban jutott kifejezésre. — A kézbesítési dij. A munkásbiztosító pénztár utóbbi időben a Hátraléki kimutatások kézbesítéséért külön 23 fillér kézbesítési díjat szed a munkaadóktól. Mivel a sérelmes rendelkezés nem a helyi pénztártól származik, hanem a népjóléti minisztériumnak még 1922-ben kiadott, de eddig végre nem hajtott rendeletén alapszik, az ipartestület elöljárósága legutóbbi ülésén felháborodással vévén tudomást a sok nyomorúsággal küzdő iparosság ez újabb zaklatásáról, kimondotta, hogy a győri kereskedelmi és iparkamara útján kéri a népjóléti minisztertől az abszurd rendelet mielőbbi hatályon kivül helyezését. — A napilapok szerint a kézbesítési díjak szedése az egész országban az érdekeltek körében heves tiltakozást váltván ki, remélhető, hogy az egyhangú tiltakozás az igazságtalan rendelet visszavonását fogja eredményezni. — Iparengedély, iparbeszüntetés. Gombás Pál vegyeskereskedésre, Sábor Lajos kész férfi és női ruhákkal való kereskedésre, Varga Kálmánné gyümölcskereskedésre engedélyt nyert; Lunczer János bérkocsi-iparát, Bauer Gyula cipész-üzletét beszüntette. — Kollégiumi rajzkiállitás. A kollégiumi rajzkiállítás, melyet állandóan sokan látogatnak, jövő csütörtökig még nyitva lesz. Ismertetésére legközelebb visszatérünk. — A nőipariskola záróvizsgája. A városi nőipariskola ez évben tartja első záróvizsgálatát. A vizsgálaton, amely e hó 27-én délelőtt lesz, Ferenczy Emil miniszteri tanácsos, a keresk.-ügyi minisztérium iparoktatási főigazgatója fog elnökölni. — Itt említjük meg, hogy a záróvizsgálati bizottságba a keresk. miniszter Dattler Erzsi női szabót három esztendei időtartamra tagul kinevezte. — A Testvériség köréből. Szombaton, julius hó 2-án este tánccal egybekötött családias jellegű társas összejövetel az egyesületi helyiségben, melyen a tagok vendégeit is szívesen látják. Belépődíj nincs. — A labdarugó csapat 19-én a II. ker. csapatával játszott leventebajnoki mérkőzésen 3:0 (1:0) eredményt ért el a Testvériség javára. — Holnap d. u. 5 órakor mérkőzés az ETO csapatával a vásártéren. — Szerdán, f. hó 29-én kerékpáros tréningkirándulás. Indulás d. u. V 23-kor a Szélesviztől. — A csóti önk. tűzoltók fogadalomtétele. Vasárnap, junius 19-én tett ünnepélyes fogadalmat Csót község önkéntes tűzoltósága. A fogadalommal kapcsolatosan tűzoltó-verseny volt, mely a következő eredménnyel végződött: 1. Vanyola, 2. Ugod, 3. Nagygyimót község tűzoltó csapata. Az ezüst és bronzérmek kiosztása után Jánosa Ferenc csóti főjegyző, akinek oroszlánrész jutott a szervezés és előkészítés munkájából, köszönő szavakkal fejezte be a tűzoltók ünnepét. A csapatok elvonultak és 6 órakor megkezdődött a színielőadás, mely zsúfolt nézőtér előtt folyt le. A színdarab-rendezés nehéz munkáját Kis Sándor igazgatótanító végezte derekasan. A színielőadás után tánc következett, melynek csak a reggel vetett véget. — Beiratkozás a nőnevelőben. A nőnevelő-intézet tanítónőképző-intézetébe, polgári leányiskolájába és gyakorló elemi iskolájába folytatólagosan beiratkozni lehet még junius 28., 29., 30. és julius 1., 2. napjain minden nap d. e. 9—12 óráig az igazgatói irodában.: — Győr bérházakat akar építeni. Győr város folytatni akarja a külföldi kölcsönök felhasználásával lezárt lakásépítő programmját. Az ehhez szükséges kölcsön megszerzésére már régebben tárgyai a város tanácsa néhány nagy pénzintézettel Amennyiben a bankokkal folytatott tárgyalások a kellő eredménnyel fejeződnek és valamelyik bank ajánlata minden tekintetben megfelelő és elfogadható lesz, ebben az esetben a város egyik legszebb belvárosi és révfalusi telkét fogja kétemeletes bérházakkal beépíteni. Elsősorban modern három-négyszobás lakások építését tervezik, de hogyha sikerül olyan megfelelő kölcsönajánlatot kapni, amellyel az építkezést kiszélesíthetik, egy- és kétszobás kislakások építésére is vállalkozik a város. szol Egy újonna C h vad jutány Dattle Pápán AA Kev rugós ; gyei Kisfalt A házm legyet, szúnyogot, molyt, hangyát, bolhát,* poloskát, svábbogarat, tetűt stb. | Az amerikai Mellon Institute találmánya. Emberrel ée állatra veszélytelen. De biztos halál férgekre ós rovarokra. Nem hagy foltot. Hatása garantált. Háztartásokban, gazdaságokban üzemekben nélkülözhetetlen. — óvakodjunk utánzatoktói. szert ne fogadjon eL Ügyeljünk aj Fly-Tox (kiejtve: Fiáj tox) névre. LU literes üveg száj fuj tatóval P 3'40 a literes bádogtartály P 24 — 1 drb. kézipermetező P 5 50 Mindenütt kapható! Magyarországi vezérképviselet: Révész Ernő és Társa, Budapest, V., Nádor ucca 30. Tel.: L. 896-2S Prospektust kívánatra küldünk PES Göz-i Nyitva e Gőzi Hétfő: Kedd: •i Szerda: CsütörtÖK Pentek: Szombat: Vasárnap A úgy féri