Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-01-15 / 3. szám

rüket vesztették. A munkásokat egyelőre Győ­rött az ágyúgyár telepén helyezték el s onnan fognak a kereskedelmi minisztérium segítségé­vel munkaalkalmakhoz jutni. Németországban immár második hete tart a kormányválság. A német néppárt kebe­léből delegált Curtius miniszterkabinetalakítási kísérletét a centrumpárt hiúsította meg. Curtius mindazáltal tovább folytatja kabinetalakítási kí­sérleteit. A német nemzeti párt is kombinációba jön a koalíciós kabinetnél és pedig annál in­kább, mert a német-francia viszonyban ismét némi feszültség állt be. A Rajna-vidék végleges kiürítése január végére volt tervezve, ujabban azonban bizonytalanná vált a dolog s e tárgy­ban Briand újabb tanácskozásra készül Strese­mannal. A nyilvánosságra hozott olasz baráti szerződés is erősen befolyásolja úgy a német kül-, mint a belállapotokat is. Franciaországban a lefolyt héten a sze­nátus kisorsolt Vb részét újból megválasztották. A választások eredménye a balpártnak hozott némi előnyt, mely mandátumai számát a közép­pártok rovására héttel szaporította. Lényeges változást azonban ez nem idéz elő a francia politikában. A spanyolnátha mind erősebben terjed, de terjedési iránya inkább északi, semmint ke­leti. Az eddig inficiált államokon kivül Porosz­országban, főkép Berlinben és a még messzebb levő Svédországban is fellépett. Magában Spa­nyolországban és Svájcban is nagyon szapo­rodik a halálos kimenetelű esetek száma. Jíálamjilatkozat. Mindazoknak, kik szeretett, jó férjem, illetőleg édes jó atyánk elhunyta alkalmá­ból sajgó szivünk bánatát részvétükkel enyhíteni, vagy a temetésen megjelenni szívesek voltak, e helyen is hálás köszö­netet mondunk. Pápa, 1927 január 9. Qzv. JCalmár JCárolnné és gyermekei. Pápai terménypsac január 14-én. Buza . . 370000-373000 Rozs . . 260000- 270000 Árpa . . 260000 -270000 Zab . . 220000-230000 Tengeri . 220000-230000 Burgonya 80000—120000 iílsmí anyakönyvi kivonat Születtek: Jan. 7. Kovács Lajos cipészsegéd és neje Nagy Anna, fia : Béla, ev. — Szabó Imre napszámos és neje Kantó Mária, leánya: Mária, rk. — Tóth Kálmán posta­segédellenőr és neje Pigmond Margit, fia: Ervin, rk. — Muli Ferenc szövőgyári munkás és neje Viczai Mária, leánya: Magdolna, rk. Jan. 8. Szalai János földmívelő és neje Erdős Erzsébet, leánya: Erzsébet, rk. — Ruip Ferenc cipész­segéd és neje Galgóczi Piroska, fia: Géza, rk. Jan. 8. Spielmann Ferenc szövőgyári uiunkás és neje Takó Erzsébet, fia: Viktor, rk. — Sági Ferenc ácssegéd és neje Orbán Eszter* leánya: Irén, ref. — Klein Mór kereskedősegéd és neje Kohn Irma, leánya: kózsa, izr. Jan. 11. Csizly Alajos magánzó és neje Lép Anna, fia: György, rk. — Szita Mihály kocsis és neje Orbán Rozália, leánya : Hona, rk. — Nagy Sándor föld­mívelő és neje Szalai Rozália, fia: Nándor, re!. Jan. 13. Németh János szabósegéd és neje Horváth Erzsébet, fia: László, rk. Meghaltak: Jan. 1. Özv. Üst Mihályné Edvv Mária nyug. dohánygyári munkásnő, rk., 67 éves, rák. — Frankó József, rk., 3 hónapos, veleszületett gyengeség. Jan. 8. Szabó Mária, rk., 6 napos, görcsök. Jan. 9. Fülöp Erzsébet, rk., 21 hónapos, tüdőlob. — Kalmár Károly ligeti pásztor, rk., 83 éves, elaggulás. Jan. 10. Polgár Pál földmívelő, rk., 40 éves, szívbaj. Jan. ll. Takács Anná, rk., 4 hónapos, tüdőlob, Jan. 12. Réhling Sámuel sütő, ev., 66 éves, tüdőtágulat. Házasságot kötöttek: Jan. 8. Plentner Károly vasbeton szerelő, rk. és Horváth Mária dohánygyári munkásnő, rk. Jan. 10. Chapó Mihály gazdasági altiszt, rk. és Karácsony Anna, rk. Jan. 11. Birkás Béla népzenész, rk. és Berki Gizella, rk. kt Jan. 12. Ihász Gyula cserepes, rk. és Markos Ilottó, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1927. Főiskolai Jkönyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál. É rtesítem a nagyérdemű hölgy­közönséget s a női divattal foglal­kozó szabókat és szabónőket, hogy mindennemű gépműhimzést felsőruhákra, kabát- és bundabélésekre, valamint estélyi ruhákra a legmodernebb kivitelben és legjutányosabb áron vállalok. Horváth Irén Pápa, Árok-ucca 5. sz. Nyilt-tér. (E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerk.) Tudomásul! Több oldalról értesültem, hogy személye­met olyan dologgal hozzák kapcsolatba, ami­ben egyáltalán hibás nem vagyok. Tudomásul­vétel végett figyelmeztetek mindenkit, hogy ezen dolgok megismétlődése esetén az illető­ket rágalmazásért bíróság elé fogom állítani. Pethő Árpád kéményseprőjog-tulajdonos. Eladó vagy bérbeadó Pápán egy jóforgalmu beszálló vendéglő A vendéglő három tágas helyi­ségből áll, kitűnő pincével, tel­jes leltári felszereléssel és szép nagy lakással, tágas istállóval. Bővebbet Jókai Mór utca 98. szám alatt. Gyári új angolszerkezetü ZONGORÁK 18 havi részletre kaphatók GOLDSAND P. zongorakészítőnél Győr, Rákóczi-út 15. és Arany János u. 22. (Baross-út sarok.) éPémhölcsöttt akart Földbirtokra amortizációs kölcsönt 35 évre 7V 2°/o záloglevéllel, rövid­lejáratú jelzálogkölcsönt 9—7 / °/ 0~ .kos kamatozással folyósíttat, adós­ságait konvertáltatja, kívánatra megbízottját személyesen küldi 3(a[du ingatlaniroda Budapest, Rákóczi-út 65. (Kenyémezo-a; old.) POLGÁR SÁNDOR UTÓDA + Budapest, YII., Erzsébet-körűt 50* J Alapítva 1894. Telefon: 5-83. Jf " ~ Orvosi mfisíerek Kötszerek Gumi harisnyák Sérvkötők Haskötők Diana övek Műlábak Óvszerek Felszerelünk orvosokat, szülésznőket és kórházakat legelőnyösebb árak és fizetési feltételek mellett. Ezen hirdetési jegy felmutatója 5% engedményben részesül. Műszer és köteszek saját műhelyeinkben gyorsan, precisen és olcsón készíttetnek. Saját találmányú mosóteknőket elsőrendű faanyagból mindenféle méretben készítve állandóan raktáron tartok. — Tartósságáért szavatolok. ZIFFER LAJOS asztalosmester Pápa, Vajda-utca 3. szám (Bástya mellett). KOHN MOR FIAI fűszer- és gyarmatáru nagykereskedésében Pápán, Kossuth-utca 8. 8zám. A Pápai Hírlap vasúti menetrendje Érvényes 1926 május 15-től. Pápáról indul Személy- és v.-v. óra perckor Gyorsvonat óra perckor Budapestre . . . Győrbe .... Fehringre .... Szombathelyre . . Bánhidára.... V.-Varsányra . . . Csornára .... o 2 7 413 -750 10 46 1 600 415 * ] 519 1 4B7 12 1 5 Qöö 10 4 1 18 18 1 950 • Csatlakozás Győrött gyors- és személyvonatra Budapest felé és gyorsvonatra Wien felé. * Csatlakozás Győrött gyorsvonatra Budapest és Wien felé. Pápára érkezik Személy- és v.-v. óra perckor Gyorsvonat óra perckor Budapestről . . * Győrből .... Fehringről . . . Szombathelyről . . Czelldőmölkről . . Bánhidáról . . . V.-Varsányról . . Csornáról .... 368 748 o 19 582 72O 1 ?15 727 850 14 B0 15 1 6 1 ?2B 10 40 9 6 4 19« 18 i a Minden szakember járatja és olvassa a Budapesti és Közgazdasági Lapot E lap három évtizedes fönnállása alatt bebizonyította nélkülözhetetlen és hasznos voltát. Az újság mindig friss, gazdag tartalma, fontos cikkeket és értékes híranyagot tartalmaz. E lap nélkülözhetetlen minden szakembernek. Előfizetési ára egész évre 20 pengő. Tisztviselőknek és egyleteknek kedvezményes előfizetés. A lap kiadóhivatala: Budapest, YL, Yörösmarty-ucca 43.

Next

/
Thumbnails
Contents