Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.
1927-06-11 / 24. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos-utca 6. Legnagyobb választékban nöi és férfi fehérnemük, harisnyák, keztytík, ernyők, botok, sapkák, nyakkendők, ridikülök és bőröndök, stb. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát a helybeli bencés székház meglátogatása céljából kedden és szerdán városunkban tartózkodott. — Vármegyei közgyűlés. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 13-án, hétfőn évnegyedes rendes közgyűlést tart. A tárgysoron egy szolgabírói állás betöltésén kivül alig szerepel fontosabb ügy. — Miniszteri köszönet. A honvédelmi m. kir. miniszter dr. Tenzlinger József polgármesternek és a pápai Keresztény Munkásnők Egyesületének a hősi sirok jókarban tartása körül kifejtett hazafias és áldozatkész munkásságáért dicsérő elismerését és köszönetét fejezte ki. — Kis József öröke. A helybeli református egyház presbitériuma pünkösd hétfőjén este Csizmadia Lajos h. lelkész és Giczi Gábor gondnok elnöklésével tartott presbiteri gyűlésén, melyen a presbiteri tagok majdnem teljes számban megjelentek, foglalkozott az egyház feledhetetlen lelkésze, néhai Kis József elhalálozásával megüresedett gyülekezeti lelkészi állás betöltésével. A presbitérium egyhangúlag úgy döntött, hogy az állást meghívással óhajtja betölteni és meghívásra ajánlja a gyülekezetnek Ólé Sándort, a móri gyülekezet lelkes tevékenységű lelkészét, az egyházkerület egyik legjelesebb egyházi szónokát. A meghívás utján választó egyházi közgyűlést az esperes előreláthatólag még e hóban össze fogja hivni. — Lelkészértekezlet. A veszprémi ev. egyházmegye lelkészei Takács Elek esperes elnöklete alatt, szerdán tartották városunkban szokásos tavaszi értekezletüket. Értekezletet megelőzőleg a lelkészek úrvacsorával éltek, amelyet Somogyi Károly somlószőllősi lelkész szolgáltatott ki számukra. Az értekezlet keretében dr. Schlitt Gyula lajoskomáromi lelkész a gyülekezetek háztartási ügyeiről, Mogyoróssy Gyula bakonyszentlászlói lelkész az istenitiszteletek mélyebbé tételéről tartottak magvas előadásokat. Az összejövetelen jelen volt az egyházmegye felügyelője: Mihály Sándor is. — Évzáró ünnepélyek. A református főiskola évzáró ünnepét holnap, vasárnap tartja a főiskola tornatermében. A műsor főbb pontjai: A főisk. igazgató jelentése, dr. Antal Géza püspök záróbeszéde, az ifj. elnök jelentése, a vegyeskar éneke, népdalok, szavalatok, pályadíjak és jutalmak kiosztása. A nőnevelő-intézet évzáró ünnepélye ugyancsak holnap, vasárnap lesz az intézet dísztermében. A műsor az igazgató megnyitójából, dr. Antal Géza püspök záróbeszédéből, polgáristák és képzősök énekkari és szóló-számaiból, szavalatokból és zongoraszámokból van összeállítva. — A Tháiia-szinház Pápán. Ez az immár országos hírű staggione színház —mely tavaly télen tartott művészi előadásaival valósággal meghódította városunk műértő közönségét — ismét ellátogat Pápára egy rövid hétig lartó vendégjátékra. A dr. Torday Ottó színigazgató vezetése és Czakó Pál rendező művészi irányítása mellett működő, páratlanul nívós fővárosi művészegyüttes hétfőn, junius 13-án kezdi meg előadásait a Griff nagytermében Drégely Gábornak világhírű és az akadémia által is kitüntetett kedves, magyaros levegőjű vígjátékával: „A kisasszony férjé"-vel. — A sugó nélkül, stílusos művészi színpadon működő nagyszerű együttes 19.-ig tartó vendégjátéka során Bernstein, Molnár Ferenc, Geraldy, Bataille, Tristan Bemard és Herczeg Ferenc egyegy világsikert ért müve kerül előadásra, mindenkor esti 9 órai kezdettel. — Hisszük, hogy Pápa műértő közönsége a Tháiia-szinház művészi jelentőségét értékelve, tömegesen fogja látogatni a ritka műélvezetet igérő előadásokat. — A Tháiia-szinház műsora: Junius 13-án, hétfőn: Drégely: „Kisasszony férje"; 14-én, kedden: Bernstein: „Titok"; 15-én, szerdán: Geraldy: „Szeretni"; 16-án, csütörtökön: Tristan Bern.: „Csókoljon meg"; 17-én, pénteken: Bataille: „Balga szűz"; 18-án, szombaton: Bohózat-est. — Esküvő. Fehér Viola és Fleischman Miklós junius 19-én délután egy órakor tartják esküvőjüket a Dringler-féle étteremben, melyre rokonainkat és jóbarátainkat ezennel tisztelettel meghívjuk. — (Minden külön értesítés helyett.) Dr. Fehér Dezső és neje. — Tornaünnepélyek. Az állami tanítóképző pünkösdhétfőn tartotta nagysikerű tornaünnepét. Egész új dolgot mutatott a tornamelodrámával, melynek szövegét Pödör István joghallgató, tehetséges fiatal iró szerezte, a tornakiséretet pedig Pödör Béla tanár állította össze. A melodráma nagyon szép hazafias gondolatot fejez ki és így az egyes tornamozdulatokat is a kifejező művészet szolgálatába állítja. Nagy sikert ért el Koncz Sándor II. éves növendék, aki a rudugrásban 3 m. 10 cm.-et ért el és Endrődi Alfréd III. éves, aki a távolugrásban vitte el a bajnokságot. A fényes látványt nyújtó tornaünnepért Pödör Béla tanárt illeti nagy elismerés. A bencés reálgimnázium tornaünnepélye pünkösd nap délutánján nagy közönség jelenlétében folyt le a huszárlaktanya udvarán, hova az ifjúság katonás menetben vonult ki. A versenyeket a cserkész fúvós zenekar kisérte, ami külön érdekességet kölcsönzött az ünnepélynek. A verseny minden száma pompásan sikerült, s a közönség élénk érdeklődéssel szemlélte az ifjak ügyes mutatványait. Süle Gábor tornatanár a jól végzett kötelesség felemelő érzésével gondolhat vissza egész évi munkájára. Fióküzlet: Pápa, Kossuth-utca 20. — Rajzkiállítások. A ref. gimnázium tanulóinak az 1926—7. iskolai évben készült rajzaiból a kollégiumi XXV. rajzkiállítás folyó hó 12-én, vasárnap délután 3 órakor nyílik meg a rajzteremben (II. emelet). A kiállítást ünnepélyes keretek között dr. Antal Géza püspök nyitja meg. A kiállítás nyitva lesz junius 30-ig, naponta délelőtt 10—V 2l-ig és délután 4— l/ a7-ig. Belépődíj nincs; a szives adományokat rajzjutalomra és a kiállítás költségeinek fedezésére fordítják. — Bővebbet a falragaszok! A róm. kath. polg. iskola növendékeinek rajz- és kézimunka-kiállítása folyó hó 15-étől 20-áig megtekinthető az intézet Zimmermannutcai épületében. A kiállításokra felhívjuk a közönség figyelmét. — Az alföldi lovas kisgazdák Veszprémben. Az a délceg kisgazda-csapat, mely az Alföldről lovon érkezett Dunántúlra, az itteni gazdasági'viszonyok megismerésére, útja befejező állomásán Veszprémben három napot töltött. A fogadtatás alkalmával dr. Horváth Lajos alispán üdvözölte őket ékes beszédben a vármegye részéről, mig a Gazdasági Egyesület üdvözletét dr. Magyar Károly főispán tolmácsolta. Nevükben Rudnyánszky Ferenc százados, dr. Komjáthy László polgármester üdvözlésére pedig Bakos Gáspár birtokos válaszolt. A ceglédi lovasok a város vendégei voltak. Megtekintették a város nevezetességeit, résztvettek a vármegyei Gazd. Egyesület közgyűlésén, hol a lovascsapat vezetője Rudnyánszky százados a lótenyésztésről tartott előadást. Rendeztek lovas-ünnepélyt és fogatbemutatást a jutási sporttéren s ugyanott tiszteletükre népünnepély volt. — Kirándulás. A Ref. Leányegyesület folyó hó 19 én egész napos kirándulást rendez a Czuhavölgybe. Jelentkezni lehet az elnöknél folyó hó 16-ig. Élelemről mindenki maga gondoskodik. — Érettségi bál. Az 1927. évben a pápai ref. kollégiumban érettségizettek Faragó János tanker. kir. főigazgató fővédnöksége és Szűcs Dezső osztályfőnök diszelnöksége alatt 1927 junius 26-án este 9 órai kezdettel, a Griffszálló összes termeiben érettségi bált rendeznek. Főrendezők Kotrisz Zoltán és Molnár Mihály, cigányvajda Skublics Viktor, a rendezőség 40 tagból áll. A tiszta jövedelmet a kollégiumi cserkészcsapat javára fordítják. — Cserkész-zászlóavató ünnep. A ref. kollégium 227. számú Gróf Tisza István Cserkészcsapata 1927 junius 12-én d. u. V 26 órai kezdettel a kollégium udvarán (rossz időben a tornateremben) zászlóavató ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1. Felvonulás. 2. Himnusz. 3. Faragó János főigazgató megnyitja az ünnepélyt. 4. Dr. Antal Géza püspök megáldja a zászlót. 5. Zászlószegbeverés. 6. A zászló átadása. 7. Ölvedi László: Fogadalomtétel. Szavalja Császár Károly öregcserkész. 8. Faragó Ede orsz. vezetőtiszt felavatja az újoncokat. 9. Magyar Hiszekegy. 10. Elvonulás. Önkéntes adományokat szegény cserkészek táborozásialapja javára köszönettel fogad a csapat. — Orvosi hir. Hivatkozva e becses lapban közzétett hirdetéseimre, tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a Széchenyi-tér 3. szám alatt (volt dr. Antal Géza-féle házban) levő fogorvosi rendelésemet e hó 13-án, hétfőn megkezdem. Dr. Neulander Lajos egyetemes orvostudor, fogorvos. — Mellbe lőtte magát. Kiss Jenő 18 éves kertészsegéd, Kiss József helybeli városi főkertész fia, aki apjának a kertészetben segítő társa volt, kedden hajnalban a kertészet növényházában flóber puskával mellbe lőtte magát. Annyi ereje még volt, hogy bevánszorgott szülei lakására, honnan megrémült szülei beszállíttatták az irgalmasok kórházába. Állapota rendkívül súlyos. Az ólom golyó a szív alatt hatolt be a mellbe, s a tüdőben akadt fenn. Mint értesülünk, azért kereste a halált, mert csalódottnak érezte magát a kertészpályán, más pályára menni pedig elkésettnek tartotta. — Elhalasztott táncmulatság. A Polgári Kör és az Iparos-Dalkör táncmulatsága, amely a pünkösdi ünnepekben megtartható nem volt, e hó 12-én, vasárnap lesz a Polgári Kör kerti helyiségében, kedvezőtlen idő esetén a Griffszállóban. teihő megöl legyet, szúnyogot, molyt, hangyát, bolhát, poloskát, svábbogarat, tetűt stb. Az amerikai Mellon lnstituto találmánya. Emberre és állatra veszélytelen. De biztos halál férgekre ós rovarokra. Nem hagy toltot. Hatása garantált. Háztartásokban, gazdaságokban üzemekben nélkülözhetetlen. — Óvakodjunk utánzatoktól. Más szert ne fogadjon el. Ügyeljünk aj Fly-Tox (kiejtve : Pláj tox) névre. •/* literes üveg száj tujtatóval P 3'40 S literes bádogtartály P 24 — 1 drb. kézi permetező P 5"60 Mindenütt kapható! Magyarországi vezérképviselet: Révész Ernő és T&rsa, Budapest, V., NAdor ucca 30. Tel.: L. 996-2Ü Prospektust kfvénatrn küldünk