Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-04-30 / 18. szám

Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Életfogytiglani börtönre, nemessége, rangja, kitüntetései elvesztésére Ítélte a napok­ban Budapesten a katonai törvényszék Barabás Ernő vámőralezredest, aki azt a szörnyű bűnt követte el, hogy a cseh hírszerző iroda veze­tőjének, sürün átjárva Ipolyságnál a határon nagyobb Júdás-pénzért fontos katonai titkokat árult el. Az alezredes tagadta bűnösségét, de a biróság a döntő súlyú bizonyítékok alapján bűnösnek mondotta ki. Külügyi konferencia volt csütörtök dél­előtt a miniszterelnökségen Walkó külügy­miniszter, Pesthy igazságügyminiszter, Khuen­Héderváry külügyi államtitkár és a szakreferen­sek részvételével. A konferencia a döntőbírósági szerződések egész komplexumát tárgyalta. Ezek közül előtérben áll a Jugoszláviával kötendő szerződés, melynek megkészültét csupán az ottani politikai zavarok késleltetik. Dr. V&sss József miniszter a mai Magyar­ország egyik legmunkásabb és legnépszerűbb államférfia, a héten ünnepelte 50-ik születése napját. Ez alkalomból az ország minden részé­ből tömegesen érkeztek hozzá az üdvözlések. A szolnokmegyei Dévaványán Molnár János földmívesnek huszonkettedik gyermeke született. A boldog apa keresztapának Horthy Miklós kormányzót kérte fel, aki a megtisztel­tetést elfogadta s a keresztelőn magát Almássy Sándor főispánnal képviseltetvén, értékes keresz­telői ajándékot küldött új komájának. A huszon­kettedik kis Molnár a keresztségben természete­sen a Miklós nevet nyerte. Az osztrák új nemzeti tanács össze­tétele, a töredékmandátumok elintézésével együtt, a következő: egységes polgári párt 85, szociál­demokrata párt 71, gazdaszövetség 9. Az oszt­rák nemzeti tanács tagjainak száma 165, tehát az egyesült polgári pártok 94 mandátummal fölényben vannak a szociáldemokratákkal szem­ben. Megemlítésre érdemes, hogy Kohlmann volt miniszter, aki Nyugatmagyarország vissza­adása mellett van, belekerült a parlamentbe. Olaszországban a munka alapvető tör­vényét, u. n. munka-chartát készített elő a Róma fennállási ünnepén megtartott nagy fassista tanács. A charta az állam új formáját, a korporativ államot szervezi, újból szabályozza a munkás és munkaadó viszonyát, megállapítja a munkásnak üdülési szabadságra való jogát és számos más szociális intézkedést tartalmaz. Kétségtelen, hogy Mussolini ez alkotásával a túlnépes Olaszország munkarendjét és nyugal­mát biztosítja, nemzeti szellemű munkástársa­dalmat teremt meg. Belgrád és Pancsova között új Duna­hidat építtet a szerb kormány 300 millió dinár költséggel. Az új hid hossza 1270 méter lesz, a második legnagyobb hid lesz Európában. Nevezetes, hogy a híd vasszerkezetét egy német konzorcium szállítja az u. n. jóvátételi számla javára! A Missisipi áradása elöntéssel fenyegeti New-Orleans városát. A nagy veszélyre való tekintettel a kormány elrendelte a védőgátak átvágását. A munka foganatosítására kiküldött műszaki közegeket és rendőrséget a farmerek és prémvadászok géppuskákkal és revolverek­kel megtámadták, úgy hogy védelmükre 500 főnyi katonaság vonult fel. SPOET. Kinizsi—II. ker. SC 1:1 (1:0). Bajnoki. Biró: Bauer. A mérkőzés két egyforma stilusu csapat mindvégig heves, izgalmas és minvégig kétes kimenetelű küzdelmét mutatta, melyben a II. ker. volt a többet, a Kinizsi pedig a veszélyesebben támadó fél. A vezetést a Kinizsi az 5. percben megszerzi Csugi révén, aki a tétovázó kerületi védelem mellett könnyen meg­szerzi a vezetést, a Kinizsi még egy darabig megmarad támadó félnek, de azután a II. ker. veszi át az irányítást, a jól működő Kinizsi­védelem azonban mindent biztosan paríroz. A második félidőben is tart a kerületi fölény, melyet csak néha szakít meg egy-egy Kinizsi­támadás, amelyek azonban mindig veszélyt jelentenek az ellenfél kapujára; a kiegyenlítés a félidő közepén sikerül a győrieknek tizen­egyesből, azután mindegyik fél hevesen küzd a győzelemért, azt azonban megszerezni egyik­nek sem sikerül. A Kinizsiből különösen a védelem játszott nagyszerűen, Tóth kapus min­dent védett, a Csajthay-Döbröntey hátvédpár rengeteg dolgát hibátlanul látta el, a Tóth­Király-Kovács halfsor minden akciót szétrom­bolt, a csatársorban Takács, Dove és Csugi voltak jók, a II. ker.-ből a center és a két szélső voltak a legjobbak. Bauer biró eléggé nyomta a Kinizsit. Vasárnap a Kinizsi itthon játszik barát­ságos mérkőzést a budapesti Törekvés SE csapa­tával. — Eiőmérkőzés délután 3 órakor. Pápai terménypiac április 29-én. Buza Rozs Árpa 31 80—32 00 P 26-40-27-20 P 25-60- 26 40 P Zab . . . 23-20 - 2400 P Tengeri . 23 20—24 00 P Burgonya. 7'20—12 80 P Cipészmunkások első osztályú férfi és női bőr és szeges fasarkas munkára felvétetnek. Fedezet mellett sitzre is. — „Handwork" cipőgyár Budapest, Újpesti rakpart 2. Palatinus-ház. ns*" \ / \ / \ / \ ff / \ / \ / % / \ / Drágábbat vehet, de jobbat nem, mint a világhírű, 8 év óta legjobban bevált Kitűnő angol konstrukció ! Legelsőrendü anyag! Petroleum- vagy benzinüzem ! A legkisebb fogyasztás ! Hosszú élettartam! Felszánt 8 coll mélyen óránkint 1 magyar holdat 6 kilogramm petroleumfogyasztás mellett! Ára 7904 pengő (98,800.000 K). Kedvező fizetési feltételek! A Pöhl-traktor képviselete: npTT Ti 11\TT T^ IlL Műszaki é s Gépkereskedelmi R.-T. JL ^J JA/i U k3 Budapest, VI., Teréz-körut 40. szám. Mintaterem: VI., Teréz-körut 60. ff \ ff \ ff ff \ ff \ ff # \ / % / \ / \ / \ / \ Il-ik DIVAT REVÜ Erdélyinél. Csak SELYEMRUHÁK Crépe de schine Crépe georgett Fulard. Április 30-án 6 órakor, május 1-én IO órakor. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Ápr. 22. Török Jenő csizmadia és neje Jámbor Matild leánya: Ilona, rk. — Peizler Ferenc napszámos és neje Szakái Mária leánya: Juliánná, rk. — Szeiler Pál kéményseprő és neje Baráth Anna leánya: Mária, rk. — Csukárdi János kocsis és neje Janás Mária fia: János, rk. — Nemes Péter napszámos és neje Rutner Mária fia • Rezső rk Ápr. 23. Fürstall Ignác földbérlő és neje Balogh Ilona, leánya; Mária, rk. Ápr. 28 Büki Erzsébet napszámosnö fia: Sán­dor, rk. Meghaltak: Ápr. 22. Budai István ács, rk., 47 éves, rák. Ápr. 23. Kis József esperes-lelkész, ref., 65 éves, májlob. Ápr. 25 Özv. Erber Istvánné Barbai Jozefa, rk., 73 éves, szivbaj. — Csehi József, rk., 8 hónapos, tüdőlob. — Pesti József, rk., 25 éves, gyomorfekély. — Kohn Mihály szatócs, izr., 76 éves, elaggulás. Ápr 26 Kohn Miklós, izr., 5 hónapos, tüdőlob. — Szalai Mihályné Kádi Erzsébet, rk., 35 éves, agyvérzés. Házasságot kötöttek: Ápr. 23. Huschek Lajos téglagyári munkás, rk. és Biatosanski Mária, rk. — Polgár József földmivelő, rk. és Csoknyai Rozália, ref. — Pilsl Géza üzletvezető, rk. és Nagy Mária könyvelőnő, rk. Ápr. 25 Eckstein Samu kereskedő, izr. és Singer Paula, izr. Ápr. 26. Hujber Sándor lakatossegéd, ev. és Bakos Mária, ev. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1927. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánik Fél. A nőnevelő-intézet megbizható és gyakorlott szakácsnőt keres május 1-i belépésre. A világhirü eredeti angol The Champion kerékpárokat havi 20—30 pengős részletre. Kerékpár­alkatrrszeket nagybani gyári árban. Árjegy­zék 500 képpel ingyen. Külső gummi 6 80, belső 210-tol feljebb. Láng Jakab és Fia kerékpár- és gumminagykereskedők, Budapest, VIII. ker., József-kőrút 41. szám. I Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik forrón szeretett fele­ségem, illetőleg leányunk: Szalay Mihályné szül. Kádi Erzsébet váratlan elhunyta alkal­mából részvétüknek bármi módon kifeje­zést adni, a ravatalra virágot helyezni, vagy a temetésen megjelenni szívesek vol­tak e helyen mondunk hálás köszönetet. Pápa, 1927 április 28-án. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó fér­jem, illetőleg édes apánk elhunyta alkal­mából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni, a ravatalra koszorút helyezni s a temeté­sen megjelenni szívesek voltak, ez úton mondunk hálás köszönetei. Ugyan e helyen mondunk hálás köszö­netet a Pápai Iparos Dalárdánax, vala­mint mindazoknak, kik a temetésen bármi módon közreműködni szívesek voltak. Pápa, 1927 április 28. Özv. Budai Istvánné és családja.

Next

/
Thumbnails
Contents