Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-05-22 / 21. szám

I» férfiak, férfiak, nök. ) férfiak, nők. férfiak, férfiak, férfiak, nők. fiatal báróné félre vonult Juliskával, s a következőt mondotta: — Édes Juliskám, az uram megkért valamire. Nagyon jó, lágyszívű ember. . . igazán gavallér, ami több, mint báró . . . Ő minden hónapban a te címedre százötven forintot fog küldeni . . . tudod, az apuska részére ... de nem akarja az ő nevére címezni .. . tudod gyöngédségből... Juliska, te okos lány vagy, százszor okosabb, mint én, te nem fogod visszautasítani . . . tudod, én is könnyebb szívvel távozom, ha tudom, hogy az apuska . . . Juliska ajkába harapott. — Elfogadom, — mondotta alig hallhatóan. A pénz, a százötven forint, pontosan érkezett, de bárha azokhoz a viszonyokhoz képest, amelyek között Halasy a leányával élt, tekintélyes összeget képezett, örömet nem tudott szerezni. Mikor a levélhordó meghozta az utalványt, Halasy önkénytelenül lesütötte szemét, s Juliska is csak loppal mert apjára nézni. Egyiknek sem ízlett a kegyelemküldemény, de mind a kettő titkolta a másik kedvéért. Ugy ahogy jött, a takarékpénztárba tették. Halasy azt gondolta, hogy jó lesz hozománynak Juliska részére, Juliska azzal vigasztalódott, hogy jó lesz az apának öreg napjaira . . . A következő esztendőben kemény hideg tél következett, Halasy erősen beburkolódzott asztrakán prémes kabátjába, mikor az utalványnyal a postára ment február elsején. A hó élesen csikorgott lába alatt, mikor az oldalutcák egyikéből egy köpcös, pödrött bajszú alak kék dolmányban hangosan köszöntötte : — Jó napot, tekintetes uram, de régen nem láttam. Aztán parasztőszinteséggel, mely gorombaságnak is beválik, sietve hozzátette: — Meg is fakult azótátul . . . Halasy mord vonásai megenyhültek, mikor ráismert a köpcös emberre. — Nini, te vagy, Mihály . . . Ez a Mihály főszolgabíró korában huszárja volt. Mikor megvált a főszolgabiróságtól, ilyen bizonyítványt állított ki erről a rendes, derék emberről: — A hivatalt nem sajnálom, de a Miska huszárt igen . .. Annál különb cselédem nem egyhamar lesz. A volt huszár rá is szolgált erre a dicséretre. Eleven mintaképe volt az okos, szolgálatkész cselédnek. Mintha Talleyrandtól tanulta volna, óvakodott minden túlbuzgóságtól. Soha nem sietett, de soha nem késett el. Okos, barna szeme mindig egykedvűen mosolygott, mint akit senki és semmi nem tud kihozni a sodrából. Világosan látott és nyugodtan itélt. Nem hamarkodott és nem mulasztott el semmit. Halasy derűs arccal nyújtott kezet egykori huszárjának. — Ejnye Miska, de elszármaztál, van már tizennégy esztendeje, hogy nem láttalak, de sokszor voltál eszembe! Terbe Mihály, ez volt a huszár neve, röviden elmondotta, hogy megnősült, özvegy aszszonyt vett el, módosat, aztán, hála Istennek, van mit aprítani a tejbe. — Az ősszel megint hazakerültünk, megvettem az egyik téglaégetőt, a Csernák-félét, most ott vesződöm. Aztán megkérdezte: — Hát a tekintetes úr hová igyekszik? — A postára, egy kis pénzt hozok el. — Én meg küldök, a mostoha fiam, könyvkötő az istenadta, valami új masinát vásárolt, hát küldök neki kétszáz forintot, hogy ne legyen szükiben. Halasy lecsüggesztette a fejét. Valami fájó érzés nyilait át a lelkén. íme a szomorú, metamorfózis, a volt huszárja pénzt küld a mostoha fiának, ő meg a vejétől kap kegyelemképpen. Terbe Mihály észrevette az öreg lehangoltságát. Egy ideig némán haladt egykori gazdája mellett, aztán köhintett és pödörte a tömött,tüskés bajuszát. Látszott, hogy nagyot akar mondani. Parasztszokás szerint példálódzáson kezdte: — Ugy van az, tekintetes uram, úgy is volt mindig, kaparj, kurta neked is lesz . .. Csak a gaz, a dudva terem magától, az Úr Isten nem termeszt búzát, azt úgy kell elvetni, a kukoricát is, annak meg háromszori kapálás kell ... De aztán van is látszatja . . . Halasy nem értette, hogy mire céloz Mihály, de tudta, hogy nem ok nélkül szaporítja a szót. Figyelmesen hallgatta. Terbe Mihály folytatta: — Nem öreg ember a tekintetes úr, ámbár az ember sohase öreg, csak hát olyik göthös; totyakos. Csak azáltal vénül ki a munkából. De ha én a tekintetes úr helyén volnék ... — Mit tennél? Terbe Mihály felkapta a fejét. — Neki durálnám magamat valaminek ... Aztán halkabban hozzátette: — Nem átabotába beszélek, tekintetes uram, az a másik, a nagy téglaégető, az özvegy Jánosinéé eladó. Hatezer forintért megkapható. Suttogva folytatta: — Nem a téglaégető miatt kéne az, hanem huszonhat hold föld van hozzá, katasztrális, olyan disznóhizlaló telnék abból. . . — De ahhoz pénz Hell . . . — Annyi csak kerül, több is ... Ha a tekintetes úr nem átallaná, hogy ilyen tökéletlen emberrel, ilyen paraszti néppel, már mint én, együtt ütnénk nyélbe a dolgot, hát néhány esztendő múlva csodát látna . . . Még mielőtt a postához értek, létrejött a társasüzlet. Halasy lelkében valami ismeretlen energia mozdult meg. Az ötvenöt éves ember egész nap talpon volt. Egyebet is tett, utazott, kupeckedett. Elment Szerbiába vásárokra s másnap Bécsbe utazott. Ugy levelezett, telegrafált, mintha abban nőtt volna fel . . . Ami pénzt a veje küldött, azt mind a disznóüzletbe fektette. Öt év alatt gazdag ember lett. Százezerre becsülték a vagyonát forintban. A legutolsó őszön visszavásárolta a nagy fehér házat. Tele volt derűvel, jókedvvel s vacsora közben olyan jóízűen koccintott társával, Terbe Mihállyal, hogy Juliskának, ki a gazdaságot vezetíe, könybe lábadt a szeme az örömtől. Mindebből pedig veje, a követségi tanácsos, egy betűt nem tudott. Utolsó levelében arról értesítette apósát, hogy néhány hétre hazajönnek, mert áthelyezték Londonba. Meg is kérte apósát, hogy vegyen számára két hátas lovat, lehetőleg erdélyi fajtát. Mehet, irta, kétezer forintig. A fehér házban erősen készültek a báróék fogadására. Az udvari lépcsőre szép eleven pálma is került. Azelőtt leánder volt. A két hátas ló már ott nyugtalankodott az istállóban. Ezerhatszáz forintra alkudta ki Zsiga cigánynál, a híres lócsiszárnál azzal a kikötéssel, hogy csak akkor fizetik ki, ha a bárónak tetszeni fognak. A vendégérkezés reggelén nagy szemet meresztett Halasy. Társa, Terbe Mihály, vadonatúj huszárdolmányban jelent meg a fehér házban. A dolmány úgy tele volt fehér sujtással, hogy a két posztó csak itt-ott látszott ki alóla. — Hát téged mi lelt ? — kérdezte Halasy. — Parádé az egész . . . ma én leszek a huszár . .. úgy mint hajdanában ... Hadd lássa a báró úr, hogy a cselédség se pity-poty nép. A vonat délben érkezett a vendégekkel. Halasy saját könnyű fogatán hozta be leányát és vejét az állomásról. Mariska nagyot nézett, mikor a kocsi a fehér házba robogott be. — Hát megint itt lakunk? — kérdezte csodálkozással. — Igen, tavaly óta . . . Halasy még ebéd előtt megmutatta vejének a két hátas lovat. Tetszettek. — Ezerhatszáz forintban alkudtam meg a Zsiga cigánnyal. — Nem is pénz, apámuram, köszönöm a szíves fáradságot, — mondotta a követségi tanácsos. Aztán ebédhez ültek. ízes, finom ételek kerültek az asztalra, de Mariska figyelmét főleg két körülmény kötötte le: a masszív ezüst evőeszköz, a családi címerrel, s a felszolgáló huszár. Soha olyan előkelő magatartást nem tapasztalt a tányérváltásnál ... A báró sem tudta szó nélkül megállani. — Kapitális egy huszár. .. fejedelmi ebédeknél sem láttam különbet. — Igen, — mondotta Halasy hanyagul, — már főszolgabíró koromban nálam szolgált. De hátra volt még a fekete leves. Mikor Terbe a csemegéhez váltott tányérokat, odavetően jegyezte meg: — Itt volt a Zsiga cigány a lovak erányában. Nem akartam, hogy a méltóságos urat ebédnél háborgassa, hát eligazítottam. A báró mosolygott. — Az nem úgy van, azt nem eligazítani, hanem kifizetni kell. — Úgy gondoltam magam is. — Ezerhatszáz forint jár neki. — Annyi, ott voltam az alkunál. — És mikor jön el a pénzért? — Könyörgöm alásan, nem olyan cigány az, hogy kétszer jönne el a pénzért. A báró felállt. — Micsoda? Hát talán kifizette? — Egyszer igen, könyörgöm. — Ezerhatszáz forintot? — Annyi járt neki. — A báró feltette a cvikkert. Ilyet még nem tapasztalt inasban. — És volt magánál ezerhatszáz forint? — kérdezte. Terbe Mihály lassan simított egyet a bajszán és rátartósan kihúzta a derekát. Nagy nyugalommal válaszolt: — Megkövetem alásan, szegények vagyunk, de ezerhatszáz forintért nem megyünk a szomszédba . . . SPORT. Veszprémi MOVE és Kinizsi 3:2 (2:2). Bajnoki. Biró: Szirovetz. Az első félidőben a Kinizsi, a másodikban pedig a MOVE van fölényben, vagyis mindig az a csapat, amelyiket a szél támogatta. A vezetést a MOVE Nagy öngóljából szerzi meg, melyet Pullmann remek góljával egyenlít a Kinizsi, majd fölénybe kerül és a félidő közepén Présing révén megszerzi a vezetést, melyet a MOVE a félidő utolsó percében egyenlít. A győztes gólt a MOVE a második félidő első perceiben éri el, melyet a Kinizsinek tizenegyesből is alkalma lenne egyenlíteni, de Tóth a tizenegyest mellé lőtte. A Kinizsi, habár három tartalékkal szerepelt, szép játékot mutatott; a csatársorban Pullmann és Takács voltak elsőranguak, mig a védelemben Tóth nyújtott kiválót. A MOVE-ból Tóth és Zimmermann voltak jók. Székesfehérvári Húsos és PFC 2:1 (0:0). Bajnoki. Biró: Koch. Habár az egész mérkőzésen a PFC volt fölényben, a Húsosok lelkes csapatának nem kis szerencsével sikerült megnyerni a mérkőzést. Az első félidő a PFC nagy fölénye ellenére is gól nélkül múlik el, a második félidőben pedig a Húsos két lefutásból gólt ér el, melyet a PFC Krausz góljával csak szépíteni tud, de kiegyenlíteni már nincs ideje. Vasárnap a PFC Celldömölkön játszik a Törekvés csapatával bajnokit. Állami anyakönyvi kivonás. Születtek: Máj. 15. Wész János napszámos és neje Redling Terézia, leánya: Mária, rk. — Gellén József napszámos és neje Kacsák Anna, leánya : Magdolna, rk. — Szabó Mihály napszámos és neje Pákozdi Mária, leánya: Magdolna, rk. — Simon Mihály asztalossegéd és neje Abért Ilona, fia: Jenő, rk. Máj. 18. Soós István borbély és neje Horváth Mária, fia: István, ev. Máj. 19. Winkler Izidor kereskedő és neje Buchsbaum Róza, leánya: Ilona, izr. Máj. 20. Szalai István szabó és neje Polgár Rozália, fia: Miklós, rk. — Kocsis József vasúti mozdonyvezető és neje Németh Juliánná, leánya: Erzsébet, rk. Meghaltak: Máj. 14. Gaál Gyula sertéshizlaldás, rk., 62 éves, szivhüdés. Máj. 17. Molnár István tehenes, rk., 59 éves, gyomorrák. — Ihász János, ev., 1 éves, tüdőlob. Máj. 19. Kovács Gyula, ref., 1 hónapos, veleszületett gyengeség. Máj. 20. Dolgos Józsefné Szép Ágnes, nyug. vasúti pályaőr neje, rk., 66 éves, szivbaj. Házasságot nem kötöttek. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1926. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál. JCöszönetnijUvámtás. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, szeretett apánk, hű testvérünk, mindig jó apósunk és kedves nagyapánk, Gaál Gyula elhalálozása alkalmából részvétnyilatkozatukkal, koszorúk küldésével és drága halottunk temetésén való megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ez úton is hálás köszönetünket nyilvánítjuk. Pápa, 1926 május 20. Gaál-család.