Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-12-25 / 52. szám

Endre dr. t a Szőlősgazdák Országos Egyesületének igazgatója pedig az új bortörvényt ismerteti Tury Zoltán m. kir. közigazgatási birónak ügyes összefoglalása a földbirtok adó- és illetékterheiröl értékes és megbíz­ható tanácsadó a különféle adók szövevényes tömegé­ben Számos más értékes cikken kivül az új szabályo­zásnak megfelelően ismerteti a zsebnaptár a vadászati tilalmakat, az állatforgalmi szavatosság új törvényes rendezését, valamint az új magyar vámtarifát és Kund * Ede mérnöknek a kazlak köbtartalmának kiszámítási módját és végül közli az országos vásárok jegyzékét A gyakorlati gazdáknak nélkülözhetetlen ez a zseb­naptár, amelynek ára bérmentes küldéssel 50.000 K. Megrendelhető a „Pátria" könyvkereskedésében. (Buda­pest, IX ker, Üllői-út 25) Giovanni Rosadi, Jézus pöre. Vannak írók, akiknek megjelenése a váratl m meglepetések erejévei ' hat, munkájuk olvasásakor azt érezzük, hogy egész új világot fedeztünk fel. amelyekről eddig nem is ál­modtunk. Ilyen iró Rosadi, aki a külföldi francia, angol, spanyol, német fordítások világsikere után most jutott el hozzánk, Jézus pöre cimü monumentális munkájával. Nálunk úgy az iró, mint munkája eddig teljesen isme­retlen volt. Prdig a két éve meghalt iró egyike volt az újabb olasz itodaírni tudományos politikai élet leg­érdekesebb alakjainak Geniális firenzei ügyvéd, híres jogász, széles látókörű iró, kinek kitűnő tanulmányai vannak a képzőművészet és irodalom köréből is. A „Jézus pöre" a történelem leggrandiózusabb eseményét rekonstruálja még pedig oly módon, hogy a sassi és római büntető perrendtartás és a korabeli provin­ciális közigazgatási ismertető alapján arra ad feleletet, hogy eshetett áldozatul az isteni igazság és az ártat­lanság, a földi igazságszolgáltatásnak és a korabeli osztályok és pártok elvakult önzésének. Az elöl mozgó alakok mögé kulturális, vallási, politikai és társadalmi szemponiból nagyszerű hátteret fest. Eleven képét adja különböző szektáknak és gyönyörűen állítja be az elő­futár Keresztelő Szent János alakját s így pontosan megadja azt a talajt, melyből Jézus kinőtt, jézus élete tárgyalásának során állandóan azon van a szeme, hogy a Názáreti Mester hol üiközik össze, vagy összeütkö­zik-e egyáltalán kora tarsadalmi rendjével, közfelfogá­sával, illetve az egyéni érdekekkel. Rosadi pompás jellemző erővel megáldott iró, minden fejezete töké­letes kép. jézus, Keresztelő Szent János, Pilátus alak­jának beállítása valóságos remeklés. A 400 oldalas müvet Zádor István tervezte kötésben, a Révai Irodalmi Intézet adia ki, a modern irodalom egyik fiatal, tehet­séges tagja. Boros Ferenc fordításában. Ára egész­vászon kötésben 125 000 korona. S P 0 li T. Rendkívüli közgyűlés. A Pápai Test­vériség Sportegyesület 1926. évi december hó 30-án este 8 órakor saját helyiségében (Hun­gária szálloda I. em ) rendkivüli közgyűlést tart, melyre a tagok ez úton is tisztelettel meghívat­nak. A közgyűlés a megjelenő tagok létszámára va ó tekintet nélkül határozatképes lesz. Sakksimutfán. A január hó 5-én lefolyó sakksimultán iránt tapasztalható nagy érdeklő­désre Vrtló tekintettel és esetleges félreértések elkerülése végett közöljük, hogy a Testvériség tagjai sem nevezési, sem belépési díjat nem fizetnek, amenryiben tagsági díjaikkal nincsenek hátralékban. Nem tagoknak nevezési díj 150 P, belépőjegy nézőknek 1 pengő. Állami anyakönyvi kivonat Születtek Dec. 18. Havriscsák István géplakatos és neje Kauker Rozália, fia: Ferenc, rk. Dec. 20. Kovács István cipészsegéd és neje Knoll Hona, leánya: Ilona, rk. —- Kőnig Samu hitoktató és neje Hoffmann Eszter, fia: Ábra­hám, izr. Dec. 21. Sági József kocsis és neje Nagy Margit, fia: István, rk. — Szalai Rozália dohány­gyári munkásnő, fia: Ferenc, rk. Dec. 22. Tóth Juliánná szövőgyári munkásnő, leánya: Irén, rk. — Csillag János honvédhuszár szakaszvezető és neje Kertész Ilona, leánya: Ilona, rk. — Bakacs Mihály népzenész és neje Füredi Terézia, fia: Fábián, rk. Meghaltak: Dec. 20. Czuppon Elek nyug. adófőtiszt, rk., 81 éves, elaggulás. Dec. 21. Bognár Ibolya, izr., 10 hónapos, tüdőlob. — Mezei Lászlóné Horváth Mária napszámosnő, rk., 54 éves, agyvérzés. — Csékei István boltiszolga, rk., 44 éves, öngyilkosság. — Varga Anna, rk., 17 napos, veleszületett gyengeség. Dec. 22. Nagy Magdolna, rk., 12 napos, görcsök. — Kádi József, rk., 11 éves, hashártyalob. Dec. 23. Varga Imre, rk., 1 hónapos, bélhurut Hőzass i>ot kötöttek Dec. 18. Terelmes József napszámos, ref. és Rózsa Juliánná, rk. — Molnár József juhász, ref. és Simon Mária cseléd, rk. Dec. 22. Nyári Lajos népzenész, rk. és Lévai Katalin, rk. Dec. 23. Császár Sándor napszámos, ev. és Tóth Mária szalíácsné, rk. — Iványi Sándor kocsis, ev. és Varga Juliánná cseléd, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1926. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezetfl: Nánik Pál. Könyvelőt ' eresünk 1927 január 1-re. Ajánlatokat eredeti bizonyítványokkal kérünk. Pápai Általános Bank R. T. AAAAAAAAAAAAAAAAA Márványfényü és faragott SÍRKÖVEK sok év óta kipróbált minőségben, nagy választékban Kohn József cementárugyár és építési anyagraktár, sir kőtelep Pápa, Főtér Í8 Telep : Korona-utca íi—Í3. Alapítva 18 91 Telefon 48. 1173/1926. vh. sz. r Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a veszprémi kir. törvényszéknek 1926. évi 1166. számú végzése következtében Gábor Béla veszprémi lakos javára 9,000.000 korona és járulékai erejéig 1926. évi november hó 8-án foganatosított biztosítási végrehajtás útján le- és felülfoglalt és 53,650 000 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: műszaki cikkek, gépek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a pápai kir. járásbíróság 1926. évi 6081. sz. végzése folytán 9,000.000 kor. tőkekövetelés és ennek 1926. évi április hó 24. napjától járó 5% kamatai, V 3% váltódíj és eddig bíróilag már megállapított költségek ere­jéig Pápán, Fő-téren leendő megtartására 1926. évi december hó 30. napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándé­kozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz­fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfogialtátták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 : LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Pápán, 1926. évi dec. hó 3. napján. Asztalos kir. bir. végrehajtó. E lköltözés folytán ladÓ az Öreghegyben a volt Gyurátz-féle gyümölcsös, a rajta levő villával és mindennemű felszereléssel. Bővebbet a tulajdonosnál: Horváth Józsefnél. EGY HYGIENIKUS HAZTARTÁS egy számító vendéglős, vagy kávés sern nélkülözheti a szabadalmazott V/// A A A Afifl Y\A A AVS/V A ACJ ^Vy-rVAVi A r/s A A/// 1 \ A A a'A A A/A /VVV\ A AA A/A' \A A AA A A/A" a A A A ^ YPHONT amellyel mindenki odahaza pillanatok alatt készítheti szódavizét, ásvány­vizét, pezsgőjét és üdítő italait a leg­tisztább szénsav hozzáadásával. Egyedárusító Bauer Henriknél Pápa Elárusítóhely és raktár Pápa és vidékérc Friebert fataskedónél Pápa, Jókai-utca, az iFgalmas-rend kórháza mellett, lelőtt gépet forduljon bizalommal Wéber Albert céghez, ahol a legkitűnőbb gyártmányú varrógépek gyári árban, heti 50 ezer koronás részletre kaphatók 15 évi jótállás mellett. Kizárólagos gyári raktár Kaiser, Dürkopp, Vesta, stb. gépekből, mely gépekből helyben is nagyon sok van használatban 30 év óta. Cipész balkaru gépek szintén 13 évi jótál­lás mellett;öt millió koro­náért. Himzéstanfolyam akként, hogy a saját lakásán lesz tanítva. — Első­rendű kerékpárok 1,900.000 koronás árban. Szivógáz benzinmotorok. Trakto­rok, öt évi fizetéssel. — WEBEBALBERT gépraktáros, ü I }• 1 Fápa, Celli-ut 3- szám.

Next

/
Thumbnails
Contents