Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-12-11 / 50. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár negyedévre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. DR. KŐRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar Telefon. 131. szám DR. KŐRÖS ENDRE. kö«yv- és papirkereskedésében. Nem egyedül áll az országban a pápai választás a maga sima, zavartalan, egyhangú lefolyásával, sőt szinte feltűnő sok azoknak a mandátumoknak száma, amelyek minden kardcsapás nélkül kerül­nek öt esztendőre a közbizalom letéte­ményesének birtokába. Ellenzéki oldalról szeretik ezt a jelenséget úgy feltüntetni, mintha a közvélemény akaratának meg­nyilvánítása helyett bizonyos kinevezési rendszer lépett volna éleibe, de ez a vád csupán az erőtlenségnek, va harckészség hiányának ismeretes, régi leplezési mód­szerének mondható, az igazság szempont­jából egyáltalán nem helytálló. Voltak már kormányok, amelyek a mostaninál összehasonlíthatatlanul szigorúbban kezel­ték az államhatalmat és éltek azokkal az eszközökkel, melyek befolyással lehet­nek a véleményszabadság korlátozására és mégis meddőnek bizonyult minden erőfeszítésük. Ha a közhangulat a kor­mány ellen fordult, soha semmiféle zsar­nokság és semmiféle csalafintaság nem volt képes meggátolni azoknak az erők­nek tömörülését és diadalát, melyek a a valódi népakaratot képviselték. Sőt, például az osztrák elnyomatás legsötétebb esztendeiben, mikor arra a mult század hatvanas éveinek legelején reá alkalom nyillott, idegen uralom alatt, cseh beam­terek ellenére rögtön megmutatta a nem­zet valódi arculatát. Ez egyhangú válasz­tások másnak szolgálnak bizonyítékául. Annak, hogy az ország zöme vágyik a békesség után, bizalommal látja a dol­gok folyását és ha vannak is orvoslásra vágyó sebei, azok gyógyítását nyugodtan bizza azokra a doktor kezekre, melyek eddig feltétlenül jónak és a mai világ­konstellációk között szuverénül erősek­nek bizonyultak. Annak tulajdonítható a politikai helyzet ilyetén alakulása, hogy a nemzet zöme forradalmi kilengések helyett békés, alkotó munkát vár és sem államfelforgató, a polgári rendet meg­semmisíteni hivatott velleitásokat nem tür, sem nem ttíri, végleg el akarja távoz­tatni a politika porondjáról az uszítások­nak azt a módszerét, mely az embereket nem egyéni értékük, hanem kizárólág származásuk szerint Ítélvén meg, a közép­kor elfogultságainak szellemét akarta a modern államkormányzás tisztultabb lég­körébe becsempészni. A polgári egyen­lőségnek gondolata feltétlenül győztesen kerül ki ezekből a jelentékeny részükben egyhangúlag lefolyó választásokból. Ez a gondolat, az, mely valaha a magyar­ság legjobbjait lelkesítette és amelyet nemzeti létünk biztosításának, minden nemzeti aspirációink megvalósulásának egyedüli biztos bázisának tekinthetünk. Mindenki, aki itt él, legyen szivben és lélekben igazán magyar s így munkálja, így muzkáihassa az egyetlen, a legfőbb cél megvalósítását. Ugyanakkor, amikor az adókönnyí­tések egész rajával kezd, habár még csak egész szerényen jelentkezni a ma­gángazdaság szanálásának első kísérlete, ugyanakkor és ugyanabban a törvény­javaslatban, amely ezeket a kétségen kivül áhítva várt intézkedéseket tartal­mazza, vannak más oíyan intézkedések is, melyek mellett nem mehet el közö­nyösen a városi autonómiák egyetlen barátja sem. Ezt az autonómiát külön­böző kormányrendelkezések már ala­posan megnyirbálták ugyan, mindazon­által annyi még megmaradt beiőle, ami a városok szabad fejlődését a lehetőség szerint biztosította. Meg volt a múltban és meg van még a jelenben is a váro­sok háztartása önálló intézésének joga és ez az tulajdonképen, ami az önkor­mányzat tartalmát adja, mert minél ke­vesebb korlátozással találkoznak e téren a városok, annál teljesebbnek mondható önkormányzatuk. E tekintetben tulaj­donképpen nem volna szabad más kor­látozásnak lenni, mini amit az állam érdeke, a gazdálkodás helyes elve és a józan takarékosság megszabnak. A szó­ban levő új törvényjavaslatban azonban az a jog biztosíttatnék a minisztérium­nak, hogy a városi költségvetések egyes tételeit leszállíthatja, vagy felemelheti, egyes tételeket törölhet a költségből, má­sokat viszont beilleszthet. Joga volna továbbá a minisztériumnak a kezelés részleteinek kérdésébe beleszólni, a vá­rosok üzemeinek és vállalatainak be­szüntetését, vagy átalakítását követelni. Mindezeken felül a kereseti adót a ja­vaslat állami bevételnek nyilvánítja s így a város háztartásának fedezésére eddig szolgált jövedelmeket elvonván, ugyanezt esetleg azon városok segítésére fordíthatja, melyek kisebb forgalmuk mellett a pótadó mérséklését érezhetik így, ezen az úton. A törvényt, mely eze­ket a kétségtelenül nagyon foníos, a vá­rosok létérdekeit érintő új rendelkezése­ket tartalmazza, csupán 3 évi hatályúnak tervezik ugyan, mivel azonban bizonyos, hogy ha ilyen törvény egyszer megszüle­tik, igen bajos azt megszüntetni, feltétlenül kötelessége azoknak, akik az újonnan összeülő országgyűlésben éppen a városok érdekeinek védelmére vannak hivatva, összefogni és ugyanakkor, mikor a ja­vaslatnak minden adómérsékléssel járó pontját teljes erővel támogatják, odahatni, hogy viszont a városok teljes önrendel­kezési joga semmi szin alatt ne semmi­süljön meg. A városok háztartásában fel­tétlenül rendnek kell lenni, bizonnyal nagyobbnak, mint az sok helyen talál­ható volt, de viszont kulturális nívójuk méltán megkövetelheti, hogy saját szük­ségleteik felett — a haladás gondolatá­nak jegyében — egyedül maguk, legjobb belátásuk és tetszésük szerint disponál­hassanak. A pápai képviselőválasztás. — 1926 december 10. — Lucus a non lucendo. Választást irtunk a címben, holott választás tulajdonképen nem is volt, csupán a beérkezett ajánló-ivek alap­ján az egyedüli jelölt, dr. Paupera Ferenc meg­választatásának kihirdetése és a mandátum ünnepélyes átvétele, amiről — lapunk zárta előtt állván — röviden a következőkben szá­molunk be: Dr. Paupera Ferenc mandátuma átvételére pénteken a délelőtti gyorssal érkezett váro­sunkba. A diszes drapériákkal ékesített pálya­udvaron összegyűlt közönség élén a város nevében dr. Tenzlinger polgármester meleg szavakkal üdvözölte őt. Ezután a városházára hajtattak, amely előtt a rossz idő ellenére ren­geteg ember gyűlt össze. Karlovitz Adolf vá­lasztási elnök a polgármesteri iroda ablakából kihirdette a választás eredményét, amit a nagy tömeg lelkes éljenzéssel fogadott, ami meg­ismétlődött, midőn az újonnan enunciáit kép­viselő az ablakhoz lépett és szép beszédben köszönte meg egyhangú megválasztatását. Ez az eset általános az országban, jeléül annak a bizalomnak, mellyel Bethlen politikáját támo­gatja a kormány. Külföldön nehéz bonyodalmak vannak küszöbön, annál inkább kell egységes­nek lennünk itthon. Egységesnek mint a bronz, mely Nándorfehérvár óta minden délben harang­alakban hirdeti a magyar összetartást, vagy mint a viz, mely békés forrásánál, de trianoni sán­cokat is képes erejével lerontani. A Hiszekegy elmondásával befejezett beszéde után a tűzoltó­zenekar a Himnuszt intonálta, mit a közönség áhítattal énekelt el. A mandátumátadás a városháza dísztermé­ben folyt le, hol Karlovitz Adolf elnök annak hangsúlyozásával adta át formás beszéd kíséreté­ben a mandátumot, hogy dr. Paupera a volt nemzetgyűlés purgatóriumát nem rozsdásodó fegyverzettel harcolta át s mint a közügyek harcosa, a szegenyügy gyámola is méltóvá lett új mandátumára. Dr. Paupera itt is hosszabb Az egész év folyamán összegyűlt szövet-, selyem-, mosó-, parget- és vászonmaradékokat f. hő 31-ig karácsonyi maradékvásár keretében minden elfogadható áron kiárusítjuk KRAUSZ és KORÉIN divatáruházában Pápa, Kossuth Lajos utca. Nagy karácsonyi női kabáfvásár.

Next

/
Thumbnails
Contents