Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-10-09 / 41. szám

ERTENITES! Tisztelettel tudatom Pápa város és vidéke nagyérdemű közönségével, hogy Jókai Mór-utca 98. szám alatti újonnan épült, modern berendezésű vendéglőmet f. hó 10-én, vasárnap, jóhirü cigány­zenekar közreműködésével ünnepélye­sen megnyitom. Mint a múltban, úgy most is arra törekszem, hogy tisztán kezelt, elsőrendű somlói és balaton­melléki borok, valamint kiváló jó sörök, meleg és hideg ételek kiszolgálásával m. t. vendégeim becses pártfogására magamat érdemessé tegyem. A nagy­érdemű közönség szives pártfogását kérve, — vagyok kiváló tisztelettel: GTÖBGY ÁDÁM vendéglős. JOGM, ÜGYVÉDI, államszámviteli vizsgára teljes garan­cia mellett előkészíti nyomtatott jegyzetei alapján a 20 éve fennálló FONETIKUS JOGI SZEMINÁRIUM Budapest, Dohány-utca 88. szám. Halkonzerv-készítés, Bátbrkodom a nagyérdemű közönség nagybecsű figyelmét felhívni, hogy mint a mult évben, úgy a folyó évben is a halkonzerv­készítést különböző nagyságú és kivitelű üvegekben megkezdtem. — Üzleti össze­köttetéseim révén azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy konzerveimet bármely belföldi cég gyártmányánál jutányosabban tudom tetszés szerinti mennyiségben szállítani. Árjegyzéket kívánatra küldök, megrendelt árut díjmentesen házhoz szállítok. — Szives támogatást kér: Csizmadia József — Pápa Kishegy. — Postafiók 7. Butorvevők figyelmébe! Saját gyáramban készített :-:-: kiváló minőségű :-:-: bútorok nagy választékban, leszállí­tott áron kaphatók. DRACH ADOLF bútorgyáros PÁPA, Bástya-utca 24. Női télikabátok szormezve Himalája velour gyapjú­ból, végig bélelve . . 750 ezer Tiszta gyapjutrikó és szövetruhák fj / \J ezer K-tól kezdve Crepdeschin ruhák, bársony pongyo­lák, aljak, blúzok igen jutányos árban Scheiber Sándor cégnél Budapest (Belváros) Egyetem-u. 7. BOSCOWITZ SÁMUEL agyagárugyáros PÁPA, Széchenyi-utca 12. Állandó raktárt tartok és gyári áron szállítok: l-a minőségű fehér fayence falburkolólapokat Modern házaknál nélkülözhetetlen! Fürdőszobák, konyhák, kapuszin, mészár­szék és egyéb helyiségek falainak burkolá­sára kiválóan alkalmas. • Díszes és egyszerű cserépkályhákat bármely színben, alakban és nagyságban. Kályhaátrakást és javítást : jutányosán végzek : Yilágfliárkáju ÍRÓGÉPEK képviselete Barát-utca Mi. szarnia három szoba és mellékhelyiségekből álló II Á Z azonnali beköltözéssel bérbe adó. Bővebbet d. e. 10—12-ig Czuczor Gergely utca 3. sz. a. SÍRKÖVEK mindennemű kivitelben KOHN JÓZSEF cementárugyárában Pápa, Fő-tér 18. karbonpapirok, gépszalagok mindenfajta géphez. Ajánlattal szívesen szolgál : LÁSZLÓ MIKLÓS Pápa, Kossuth Lajos utca 14. POLGÁR SÁNDOR UTÓDA Budapest, TII., Erzsébet-körut 50. Alapítva 1894. Telefon: 5—83. Orvosi műszerek pótszerek |Gumi harisnyák Sérvkötők Haskötők Diana övek Műlábak Óvszerek Felszerelünk orvosokat, szülésznőket és kórházakat legelőnyösebb árak és fizetési feltételek mellett. Ezen hirdetési jegy felmutatója 5% engedményben részesül. Műszer és köteszek saját műhelyeinkben gyorsan, precízen és olcsón készíttetnek. Elárusítóhely és raktár Pápa és vidékére Friebert fakereskedönél Pápa, Jókai-utca, az Irgalmas-rend kórháza mellett, A LEGJOBB REGGELI LAP A amely részletesen foglalkozik minden vidéki eseménnyel, a gazdák, kereskedők, iparosok és tisztviselők minden ügyes-bajos dolgával. A Pesti Napló előfizetési árai a vasárnapi képesmelléklettel együtt: 1 hóra .... 50.000 korona 3 hóra .... 135.000 korona Előfizetéseket elfogad a kiadóhivatal. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a Pesti Napló kiadóhivatala, Budapest, VII., Erzsébet-körút 18—20. szám. Mielőtt gépet vásárol, forduljon bizalommal Wéber Albert céghez, ahol a legkitűnőbb gyártmányú varrógépek gyári árban, heti 50 ezer koronás részletre kaphatók 15 évi jótállás mellett. Kizárólagos gyári raktár Kaiser, Dürkopp, Vesta, stb. gépekből, mely gépekből helyben is nagyon sok van használatban 30 év óta. Cipész balkaru gépek szintén 13 évi jótál­lás mellett öt millió koro­náért. Himzéstanfolyam akként, hogy a saját lakásán l[esz tanítva. — Első­rendű kerékpárok 1,900.000 koronás árban. Szivógáz benzinmotorok. Trakto­rok, öt évi fizetéssel. [— WEBES ALBERT gépraktáros. § n Pápa, Celli-ut 3- szám.

Next

/
Thumbnails
Contents