Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-08-07 / 32. szám

Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. Telefon 131. szám Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- es papirkereskedésében. A háborús felelősség problémája nem éppen elméleti kérdés, illetve nem elméleti kérdés a legyőzőitekre nézve. A legyőzöttek vagy bűnösök a háború felidézésében, vagy nem. Ha bűnösök, akkor nincs joguk reparációt kérni, de ha ártatlanul szenvednek, akkor előbb, vagy utóbb, de igazságot kell kapniok. Hogy ez az igazság egyszer mégis bekövetkezhetik, ahhoz reményt meríthetünk abból a nyilatkozatból is, amelyet érdekessége miatt érdemesnek tartunk e helyen egész terjedelmében leközölni. A nyilatkozatot egy amerikai tudós tette, Harry Ehner Barnes, aki a háború kezdete óta, a háborús felelősség kérdésének megállapításával foglalkozik, s aki régebbi álláspontját megváltoztatva, ma határozottan az antant bűnösségét és a központi hatalmak ártatlanságát hangsúlyozza. Nyilatkozata, melyet Budapesten, hol előadást is szándékozik tartani, e kérdésről tett, így hangzik: A háborús felelősség megítélése szempontjából igen fontos az 1912. év, ez volt ugyanis a fordulópont. Izvolszki és Poincaré ettől kezdve vállvetett erővel dolgoztak abban az irányban, hogy a világháborút valamilyen módon előidézzék. Németország most az oroszfrancia politika áldozata lesz. Az orosz igények a tengeri uralomra és a francia revansvágy Elszász-Lotharingiáért találkoznak, ez a két vágy pedig csak európai háború által teljesülhetett. Ami a szarajevói gyilkosságot illeti, a szerb vezérkarnak a bűnössége ebben a gyilkosságban tökéletesen megállapíttatott. Franciaország és Oroszország nyomban felismerték, hogy részükre megérkezett az alkalmas pillanat. Az 1914. év egyébként különösen kedvező volt az antant cordiale szempontjából, mert további várakozás Angolország és Németország között jobb viszonyt idézhetett volna elő. AusztriaMagyarország magatartását a gyilkosság üldözése tekintetében létfenntartása diktálta. — Poincaré oroszországi látogatása az orosz militarizmus győzelme volt. Az orosz mozgósítás tényleg 24 órával a szerb válasz előtt, július 24-én délután kezdődött. A titkos háborús készületeket július 25-én mozgósítási parancs nélkül folytatták. Oroszország egész Európát időnek előtte háborúba döntötte. Oroszországnak a bűntársa Franciaország. Franciaország mindent elkövetett, hogy Olaszországot bátorítsa és hogy a háborút elkerülhetetlenné tegye. Oroszországot és Szerbiát csak diplomáciai úton figyelmeztette, hogy lehetőleg óvatosan és titokban cselekedjenek, nehogy Anglia gyanakvását felkeltsék. A francia kormány az orosz katonai készülődésekről állandóan értesült, de ujját sem mozgatta, hogy a háború kitörését visszatartsa. Július 31-én éjjel a francia kormány nyíltan a háború mellett foglalt állást és erről a határozatáról Izvolszkit éjfélkor értesítette, így tehát Franciaország volt az első ország, amely az 1914-ik évi európai válság idején a háború mellett foglalt állást. Angolország és Sir Edvard Grey általában a békét kívánták. Békét akartak, feltéve, hogy Franciaországot nem vonják a konfliktusba. Anglia azonban eltökélte, hogy részt vesz a háborúban, ha Franciaország is így cselekszik. Angliának a háborúra vonatkozó elhatározásában Belgium nem játszik szerepet. Sir Edvard Grey Franciaországnak kőtelező Ígéretet tett, még mielőtt Belgiumot német csapatok fenyegették. A történelem fóruma előtt Belgium csak ürügy az angol diplomácia részére, hogy háborús szándékát takarja. Belgium csak arra szolgált, hogy, az angol népet „megdolgozzák". Az Egyesült Államok a békével szemben hasonló magatartást tanúsítottak, mint Angolország. Wilson elnök, akárcsak Grey, a béke híve volt, de Wilson épúgy eltökélte, hogy résztvesz a háborúban, ha Anglia is háborút visel. Amerika sohasem láthatta tisztán az európai helyzetet, mert kezdettől fogva az antantpropaganda áldozata lett. Ehhez járult, hogy az amerikai pénzvilág teljesen az európai háborúba bonyolódott. 1916 végén az antant részére Amerikában kimerültek a magán háborús kölcsönforrások és most az Unió kincstárának kellett közbelépni. A búvárhajóharcnak épúgy nincs semmi köze a háború valódi okához, mint Belgiumnak. Már egy esztendővel a buvárhajóharc megkezdése előtt Wilson Angliába küldte House ezredest azzal a misszióval, hogy jelentse ki Amerika felkészültségét a háborúra, mihelyt az amerikai közvéleményt „megdolgozták". A kollégium cserkészei a nagytáborban. Merész és kockázatos, de hatásaiban szinte felbecsülhetetlen jelentőségű volt a Cserkészszövetség azon terve, hogy a folyó évben közös nagytáborban gyűjti össze a csapatait. A lapok évek óta ontják a híreket arról a lelkes munkáról, amit a csapatok egymástól függetlenül végeztek az országban szerteszét s mindezt összehozni és ami belőle a legjobb és legszebb, azt példaként odaállítani az egész cserkészközösség szine elé, ez valóban kiszámíthatatlan horderejű tervnek mutatkozott. Az előkészítés természetesen már maga is rengeteg energiát emésztett fel. A csapatok érthetően húzódoztak a maguk megszokott kellemes táborainak feláldozásától. A Szövetség azonban hihetetlen szívóssággal és leleményességgel őrölte fel az akadékoskodók minden kételyét s akaratának buzdítással, meggyőzéssel vagy ha kellett talán egy kis presszióval is, de teljes egészében érvényt szerzett. Tavasszal már minden számottevő csapat a nagytábor sikerén fáradozott. Aztán megindult a harc az időjárással, árvízzel, majd a viszonyok kiszámíthatatlan változásaival s végül a cserkész leleményesség és vasakarat mégis diadalra vitte az eszmét. Talán még jobb is, hogy így történt. A Népszigeten tervezett s a modern technika minden vívmányával felszerelt első táborhelyet, amely inkább óriási cirkusz lett volna, mint tábor, szinte jó hogy elöntötte a tavaszi áradás. A kopár megyeri dombok, ahol a tábor tényleg felépült, nyaralóhelynek ugyan nem épen kellemesek, de annál alkalmasabbak voltak arra, hogy a cserkészek életrevalóságának beigazolására kellő alkalmat szolgáltassanak. Megyer az ürgék és kígyók tanyája. A gyér füvei benőtt kopár homokdombokon nyoma sincs a fának. A környező táj azonban elragadóan szép. Lent a szinte beláthatatlan szélességű Duna hullámai hömpölyögtek s a láthatárt a pilisi hegyek erdővel borított változatos panorámája zárja körül. És ezen a meddő sivár talajon máról holnapra — mint a mesében — egy kitűnően felszerelt és megszervezett modern város nőtt ki a földből. Egy reggel dübörgő nehéz teherkocsik álltak meg a dombok alatt, a viz hátán lomha kormos hajók egész raja érkezett és serénykezü vidám nép özönlötte el a néma partokat. Rövid pár napon belül már színes zászlók ezreivel játszadozott a szellő, az országúton a járművek kavargó forgataga zúgott, hajók szakadatlan sora népesítette be a Dunát, a gondosan kimért utcákon sárganyakkendős rendőrök cirkáltak, a parancsnoki sátrakban kattogtak az írógépek, a telefon és rádió drótjainak százai hintáztak a levegőben s rnozgószinház, aréna, újság, játszótér, fürdő, postahivatal, kórház, üzletek és óriási élelemraktárak gondoskodtak ennek a több mint 7000 lelket számláló modern sátorvárosnak minden szükségletéről. A ref. kollégium 227. számú gr. Tisza István csapata Horváth Endre parancsnok vezetése mellett 39 cserkésszel vett részt a táborozáson. A tisztikar Kovács Lajos Jenő h.-parancsnokból, továbbá Boda József és Szabó Dezső segédtisztekből állott. A csapat a Bencés reálgimn. 159. sz. Corvin-csapatával együtt julius 12-én éjjel utazott el s másnap este már jóformán kész is volt a tábora. A pápai csapatoknak különben technikai felkészültség tekintetében semmit sem kellett tanulni. A csapat tábora a IV. kerület főterének déli^oldalán állott, ízléses és célszerű berendezéséért, főként pedig konyhájának ügyes összeállítása és tisztasága miatt sok dicséretet kapott úgy a látogató közönség, mint a hozzáértők részéről. A kötelező versenyekben példás buzgalommal és kellő eredményekkel szerepelt a csapat, mivel azonban a sorshúzás vakvéletlenje irányította a versenyeket, másrészt mert megfelelő bírókban is óriási volt a hiány, azért ezekből érdemleges konzekvenciákat levonni egyáltalán nem lehet. A második hétre összezsúfolt versenyek zűrzavarából épen azért már ki is vonta versenyzőit a csapat s az időt a táborok, illetve a nagytábor életének sokkal hasznosabb tanulmányozására fordította. A tábortűzi szórakozásoknak is volt azonban néhány említésreméltó mozzanata. A csapat műsorának két mulattató számát ugyanis az utolsó közös tábortűz tízezer főnyi közönsége előtt is előadatta a rendezőség. Az egyik Nyári Pál öregcserkész hangszer nélküli hangversenye veit, a másik pedig Miklós Imre és Fazekas Jenő őrsvezetők aktuális jelenete, amellyel a Szövetség népszerű külügyi megbízottjának és a tábor közismert indus vendégének kacagtató karikatúráját hozták színre. Ezeknek a számoknak sikeréről a „Magyarság" is hosszasabban megemlékezett. A csapatot természetesen ez alkalommal is sokan felkeresték a jóakarók, szülők és ismerősök köréből. Az iskola részéről Faragó János főigazgató, továbbá Fejes Zsigmond, dr. FÖldy József, Losonczi Jenő és dr. Szabady Béla gimnáziumi tanárok, a szülők és jóakarók részéről pedig csaknem mindenki, aki a csapat sorsát a szivén viseli. A tábor leggyakoribb vendége azonban a csapat nagylelkű mecénása, Mihály Sándor gazd. felügyelő és családja volt, aminek minden mástól eltekintve már csak azért is örült a csapat apraja-nagyja, mert ilyenkor a legcsnnyább férfi a legszebb asszony a legszebb leány a eltudhatja szombaton este az „Otthona-kávéházban PFC táncmulatságán.