Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.
1926-01-01 / 1. szám
Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyed'évre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. Telefon 131. szám Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. MEGJELENIK LJj-év alkalmából szokásban van programmot adni. Ennek a szokásnak kellene nekünk is hódolni, midőn immár 22. évfolyamába beforduló lapunk első számát közreadjuk. Valamikép úgy érezzük azonban, hogy ezt a szokást súlyosan dezavuálták azok, akik kitűzik maguk elé az irányelveket és nem haboznak hangzatos szólamok kíséretében Ígéreteket tenni, azzal a titkos hátsó gondolattal, hogy az év folyamán feltorlódó események és kavarodások közepette, ezek a szépséges frázisok úgyis feledésbe mennek és a nyilvánosság számonkérö széke egyszerűen hallgatni fog róluk. Programmot legtöbbször azok adnak, akik kisded számításaikat az emberi feledékenységre építik föl. Egy sajtóorgánum azonban, amelynek naptári pontossággal kell hetenként a maga olvasótábora elé állani, akkor adja a legjobb programmot, ha hü marad önmagához és azokhoz a hagyományokhoz, amelyek létjogosultságát megadták és a jövő számára is fenntartják. Kezdettől fogva, amióta e lap megindult, a becsületes polgári gondolkodásnak akartunk szószólója lenni és annak a nemzeti politikának szolgái, amely minden magyart, aki a magyar történeti közösséggel egynek vallja magát, társul kér és vár ahhoz a munkához, amely sokkal súlyosabb jelentőségűvé vált azóta, mióta e nemzeti államot darabokra széttépték. Minden betüvonás, amely e lapban nyomtatásba kerül, mint a múltban, úgy a jövőben is ezt a célt fogja szolgálni. Olvasóink a mi ellenőreink, lelkiismeretünk csupán az ö bírálatuk szavát hallgatja meg, mint a múltban, úgy a jövőben is. Az árvizveszedelem, amely rettentő elemi csapásként indult buja vtermékenységü békési földekre, nem közönséges természeti katasztrófa, hanem szoros összefüggésben áll a mi nagy nemzeti katasztrófánkkal. Mikor az átkos emlékű trianoni béke készült, a mi speciális szakértőink felsorakoztatták az ördögi módon kitervelt határok ellen a politikai és történeti érveken kivül azokat a gazdasági érveket is, amelyek súlyosan eshettek volna latba, ha azokat az érveket egyáltalán meghallgatták volna. Rámutattak a többek között arra is, hogy a folyóvizek szabályozását, mint a magyar technikai tudomány egy évszázad alatt szinte a tökéletességig fejlesztett, nem szabad, nem lehet két vagy három kézre bízni, főképp, ha e kezek közül csupán egyik az, amely érti a maga mesterségét. Hiába volt minden I A Trianonban összeülteknek sejtelmük sem volt arról: mi történik akkor, ha a magyar Alföldre futó folyók útjából barbár oláh fejszék leszabdalják az erdőségeket, ha gyönyörű védömüveink avatatlan felügyelet alá kerülnek, mely vész idején nem az egyetemes érdeket tekinti, hanem magáét mentve pusztulni enged százszorta nagyobb értékeket. A békési árvizveszedelmet minden kétséget kivül állólag oláh tudatlanság, oláh önzés okozta és Trianon szabadította reánk. Vájjon fog-e ez a katasztrófa végre világosságot gyújtani az agyakban, avagy tovább folytatódhatik az a processus, amely KözépEurópa valamikor virágzó államát, melyet a maga egészében ma is a mi hazánknak vallunk, a Balkán színvonalára sülyeszti alá? L Dr. Antal Grézáné i Mélységes megilletődéssel vettük a szomorú hirt, hogy távol tőlünk, szülőhazájában elköltözött az élők sorából dr. Antal Gézáné Opsoomer Adél, a dunántúli reformátusok igaz tisztelettel környezett püspökének hitvese, egyike a legkiválóbb szellemeknek s egyike azon keveseknek, kik a magyarság ügyének önzetlen szeretetből jelentős szolgálatokat tettek. Dr. Antal Gézáné évtizedeken át volt városunk lakója, ahol azonban aránylag kevesen ismerték s kevesen tudták róla, hogy micsoda irodalmi kiválóság él és működik szerény visszavonultságban férjének Széchenyi-téri házában. Több, mint három évtized előtt hozta őt, a holland tudományos Akadémia elnökének, Opsoomer Vilmosnak leányát hitveseként Magyarországba a kollégium akkor fiatal tanára. Hazájában már akkor tiszteit és becsült irói neve volt. Több regénye és drámája számos kiadásban forgott közkézen és angol és német fordításban is megjelent. Irodalmi munkásságát új hazájában sem hagyta félbe. Amellett a gyöngéd lelkű szerető hitvesként kisérte nemes lényének gondjával férjének magasra ivelő pályafutását, új benyomásokat nyerve s a magyar nyelvet is elsajátítva gazdag terméssé fokozta alkotásait. A magyar szabadságmozgalmak iránti lelkesedése sugallta Wesselényi c. drámáját. Ez eredeti alkotásán kivül különösen nagybecsű szolgálatot tett irodalmunknak azáltal, hogy lefordította az Ember tragédiáját és eszthetikai méltatást itt róla. Madách halhatatlan remekét így segítette ő irodalmi közkinccsé válni. Az 1918-ban bekövetkezett forradalmi események idegenül érintették őt, s aki mélyen érző lelkét ismerte, az megértette, hogy elvágyódott innen, de nem azért, mintha e konvulziókban vonagló nemzettől elfordúlt volna, hanem hogy neki szülőhazájában szolgálatokat tehessen. Az utakat, melyeken vele együtt Hollandiába kiutazott férje járt, hogy hazánk igazságát a külfölddel megismertesse, ő egyengette, ő maga pedig Petőfi-fordításával iparkodott nemzetünket népszerűsíteni. Másfél év előtt megbetegedett, kiesett*a toll kezéből és most hosszú szenvedés után megtért Örökkévalójához, ki lelkét irodalmi műveire megihlette. Igaz részvéttel mélyen sújtott férje iránt, áldjuk a magyarság őszinte barátjának emlékezetét. ÚJDONSÁGOK. Lapunk t. előfizetőinek és olvasóinak boldog új-évet kívánunk! — Igazgató-változás a földmívesiskolánál. Kállay Ödön gazdasági főtanácsos, a helybeli földmíves-iskola és gazdasági tanítóképző igazgatója, január l-jével nyugalomba vonult. Helyébe Németh Jenő, az adai földmíves-iskola volt igazgatója nyert kinevezést, ki mint beosztott, két éve már Pápán teljesített szolgálatot. — Paupera képviselő adományai. Dr. Paupera Ferenc nemzetgyűlési képviselő, mint eddig minden évben, idén is karácsony ünnepe alkalmából jelentős adományokat adott jótékony célra. A város polgármesterének 32 millió K összeget adott át azon rendeltetéssel, hogy abból 8 millió K a választókerület községeihez juttattassék, megfelelő szétosztásra, a többi pedig Pápa város egyesületei és intézményei rendelkezésére bocsáttassák a következő felosztással: Kath. Nővédő-egyesületnek 3 millió korona, a kath. munkásnő egyesületnek 1, a kórházlátogató bizottságnak 1, az irg. nővérek zárdájának 1, Eucharisztikus gyermekszövetségnek 1, a Szent Ferenc III. rendnek 1, a ref. nőegyletnek 1,500.000, a ref. gondozó bizottságnak 1, az evang. nőegyletnek 1, az izr. nőegyletnek 2 milló korona, az izr. iparosok gyámolító egyletének 500.000 K, az izr. népkonyhának, az izr. ápoldának, az izr. korháznak 5—500.000 K, a róm. kath. polgári ápoldának, a járványkórház melletti városi ápoldának és a Szentilonai ápoldának összesen 1,500.000 K, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének 1, a Hadröának 2, a tüdőbeteg gondozó dispensernek 1, az anya- és csecsemővédő egyesületnek 1, a vöröskereszt egyesületnek 1 és a Keresztyén Munkásegyesületnek 1—1 millió korona. A polgármester ezen öszszegeket az egyes megajándékozott egyesületeknek nyomban kiadta s úgy a maga, mint a városi tanács nevében a leghálásabb köszönetét fejezte ki a nemeslelkü adakozónak. — Karácsonyi tárlatunk. A pápai képzőés iparművészeti társulat idei kiállítása igazi attrakciója volt a múlt heteknek. Azokon a művészeken kivül, kik már az előző tárlatokból mondhatni képzettségre tettek szert, újak is szerepeltek. Így a győri neves iparművész Simay Bandi, továbbá városunk két szülötte : Turcsányi László és Závory Zoltán, kik a fővárosban folytatnak tanulmányokat, valamint a körünkben letelepedett s festményeiről már szélesebb körben ismert salfai Szita István mind igen figyelemreméltó alkotásokkal jöttek el tárlatunkra. A régi kiállítók közül a múlttal vetekedő sikert arattak Losonczi Jenő, kinek idén is minden képe elkelt, Gaál József, Lauer Gizella, Regner Pál, Lauer Mária és dr. Kiss Gábor. Festőink Nesztora Herz Dávid idén is megtisztelte a tárlatot egy szép képével. Örvendetes, hogy a közönség körében mindjobban gyökeret ver az Leltározás előtt az évközben összegyűlt nagymennyiségű szövet, selyem, vászon és egyéb maradékokat, női és leányka köpenyeket mélyen leszállított áron kiárusítjuk KRAUSZ ÉS KORÉIN divatáruházában.