Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.

1925-06-13 / 24. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. Telefon 131. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Azt a szövetkezést, mely erkölcsi felelősségérzetnélküli rontó hévvel, nyilvánvaló forradalmi szándékkal akarja megrendíteni mindazokat az alapokat, melyeken a rend, a béke, az állami lét zavartalan lehetősége nyugszik, nem először látjuk feltűnni a magyar politikában. Emlékezzünk csak vissza egy kicsit. Kik voltak, akik a legádázabb indulattal szították a gyűlöletet az újabb magyar történet iegeszményibb alakja: Tisza István ellenében? Ugyanez és ugyanazok, tán névszerint is az a fekete társaság, akik ma nem tudják nyugodtan nézni, hogy négy éve immár nyugalmat élvez nemzetünk s magához kezd térni azok után a súlyos válságok után, melyeken a háborúvesztés rettenetes csapása következtében keresztül kellett mennie. És kik álinak ismét segítötársakul, vak eszköz gyanánt ennek az államrontó szövetségnek szolgálatába? Ugyanazok, akiknek elvtársai ama végzetes délutánon nemzeti tragédiánk sorsfordulati percében Tisza Istvánt meggyilkolták. Ez a szövetség, amelynek élén ma egy könnyelmű, nyaktörő ugrással Beniczky előre törtetett s melynek most végeszakadatian turbulens jelenetekben a vörös internacionálé jön segítőtársául, más nemzeteknél sem ismeretlen. A németeknél legutóbb Hindenburg megválasztásánál jelentkezett és alaposan meg is bukott. Nálunk sem történhetett máskép. Azt a tekintélyt, mely szilárd kézzel visszatartja ezt a sokat szenvedett országot, nem lehet büntetlenül kikezdeni, áruló saját hazája, saját nemzete ellen, aki erre vállalkozni mer. Szerencse, hogy annyira megszilárdult már a közrend, hogy minden erőszakos, felforgató kísérlet csak kudarcba fúlhatott. Azok a szavak, amelyek a kormány éléről elhangzottak, megnyugtathatnak mindenkit a felől, hogy az igazságszolgáltatás elfogja végezni a maga munkáját. Nem marad egy bűn, ha még oly régi is, felderítetlen, de egyetlen bűnt sem lehet viszont forradalmi célokra büntetlenül kihasználni. Bérmálás városunkban. JDr. Rótt Nándor püspök Pápán. Nagy ünnepe volt e hó 6. és 7. napján városunk kath. közönségének és az örömükben osztozó egész lakosságnak. Dr. Rott Nándor megyés püspök jött el közénk a bérmálás szentségét kiosztani. A közszeretetben álló főpap f. hó 5-én délután érkezett meg. Az egész város lobogódiszt öltött ez alkalomból, a város veszprémi-úti bejáratánál és a Fő-utca torkolatánál, szemben a nagytemplommal, melynek környékét e ritka diszes alkalomra a kegyuraság nagy költséggel rendbehozatta, két szép diadalkapu volt felállítva tiszteletére. A város határában a hivatalos város küldöttsége élén dr, Tenzlinger József polgármester, a Fő-téri diszkapunál nagy közönség jelenlétében a kegyúr képviselője, Darány Ágost jószágfelügyelő, a nagytemplom ajtajánál pedig Gerstner ígnác apát fogadták a hosszú kocsisortól s bandéristáktól kisért püspököt, ki Radványi oldalkanonok és titkára társaságában érkezett meg. Dr. Rott püspök az Esterházy-kastélyban szállt meg, s még aznap látogatásokat tett és pedig először dr. Antal Géza ref. püspöknél, kinek veszprémi látogatását viszonozta. Gyönyörű szép idő kedvezett a szombati és vasárnapi bérmálásnak. A bérmálásban első napon a nők részesültek és pedig számszerint 933-an, mig vasárnap a férfiak következtek, kik közül 1012-en bérmálkoztak meg. Az istenitisztelet alatt a lapunkban közölt műsor szerinti egyházi hangverseny volt, melynek egyes számaiban városunk zenei kiválóságai igazán művészi, egyúttal legnemesebb lelki élvezetet nyújtottak. Dr. Rott Nándor püspök szombaton délben a várban tisztelgő küldöttségeket fogadott, melyek sorában a világi papság, a szerzetes rendek, a kath. iskolaszék, a ref. egyház, az ev. egyház, az izr. hitközség, a katonai tisztikar, a városi hatóság, az ipartestület és az összes kath. egyesületek sorban járultak elébe, hogy tiszteletüket kifejezzék. A püspök minden tisztelgő küldöttségnek lekötelező kedves választ adott. Tiszteletére szombaton és vasárnap délben az uradalmi igazgatónál diszebéd volt, melyre első napon a papság és a más feleke] zetek képviselői, vasárnap pedig a hatóságok | fejei voltak hivatalosak. Szombaton este fáklyásí menet és nagyon szép szerenád volt tiszteletére. Hősök emlékezete. — 1925 junius 7. —Állami tanítóképző intézetünk kegyeletes ünnep keretében gyújtotta meg az áldozat oltári lángját azoknak a hősöknek emlékezetére, kik vagy az intézetből kerültek ki a csaták mezejére, vagy az intézetnek előbb voltak tanítványai és mint hű tanítványok életüket adták a hazáért. Az ünnepre nagy és díszes közönség gyűlt össze az intézet tornatermébe. Miután a kar lélekemelő szépen elénekelte a Himnuszt, Szarka Lajos intézeti igazgató meleg szavakban üdvözölte a kormányzó és a hadsereg főparancsnok képviseletében megjelent Vitéz Raics Károly altábornagyot, a honvédelmi minisztert képviselő Vitéz Fabiny ezredest, a közoktatási minisztert képviselő Sarudy Ottó főigazgatót, a Vitézi-szék nevében megjelent Draskóczy István altábornagyot, a dunántúli ref. egyházkerület püspökét, dr. Antal Gézát, a dr. Rott püspököt és a kath. papságot képviselő dr. Scháffer Péter hittanárt, a Kapi Béla ev. püspököt képviselő Mesterházy László lelkészt, a vármegyét képviselő Jerffy főszolgabírót és a város részéről {megjelent Tenzlinger polgármestert, valamint a többi testületeket, intézeteket, vitézeket és a [nagy közönséget.' Az ünnep megnyitójaként Sarudy Ottó főigazgató megható szépen aposztrofálta azokat, akik meghaltak és mégis örökké élnek. Ugy vagyunk velők, mint a költő egyszerű kis leánya, aki nem akar tudomást venni róla, hogy testvérei meghaltak. „Heten vagyunk uram, heten." Lélekben ugyanígy itt vannak ez intézet hős vitézei is. Miután az énekkar Lengyel Gyula tanár mesteri vezetésével elénekelte az Apotheosist, Vitéz Raics Károly altábornagy tartotta meg eszmékben gazdag, emlékbeszédét. A remek beszéd első része így hangzik: A pápai m. kir. állami tanítóképző-intézetnek a becsület mezején hősi halált halt 60 tanítványáról akarok megemlékezni. A megemlékezés mindig már-már behegedni látszó sebet szakít fel újra, nem azért, hogy fájdalmat okozzon, hanem azért, hogy vigasztalást nyújtson balsorsunkban és reménységet élesszen szivünkben a magyar jövő iránt. De mit is jelent az emlékezés? Általában a multak felelevenítését. Hát van ennek értelme akkor, mikor azon már nem változtathatunk ? Óh az emlékezés többnyire a szeretet gyümölcse, ennek a végtelen erőnek korlátlan joga, mely

r öröktől fogva örökké él az emberi szívben. És mi kiváltképpen akkor szeretünk emlékezni, ha boldogtalanok vagyunk, azért, hogy boldogabbak lehessünk. Az emlékezés ma semmi más, mint a lelkek beszélgetése, erőkicserélés, melytől gyógyúl a seb, vigasztalódik a sziv, acélosodik a lélek, feszül az izom, összeszorul az ajak, ütésre emelkedik a kar és . .. épül a jövő. Az ma olyan belső erőgyüjtésféle a szeretet jegyében ugyan, de az igazságos bosszú kielégítése végett. Most pedig lelki szemeim előtt 60 daliás magyar ifjút látok elvonulni dalos jó kedvben, felvirágozva ott, valahol túl a Kárpátokon, a pripati mocsarak vad rengetegei, majd a szerb planinák, vagy a Doberdó karsztos virányai feié. Szinte látom a pergőtüzek hallatára elkomolyodó arcukat, hallani vélem hazájukért és Övéikért dobogó szivük hangosabb és szaporább verését, melyet, csak a kötelességérzet isteni sugallata fékez. Óh a halál iránt senki sem közömbös, legkevésbbé pedig az élete virágjában levő ifjú. Egyedül a kötelesség tudata, Kant kategorikus imperativusza dacol vele, olykor túlélve őt, olykor pedig küzdelemmel teljesen hadakozva vele, majd elbukva előtte. Ime, rendületlen szívvel áll most is előttem, mikor a kötelesség tudata arcán az élet rózsáit talán utoljára virágoztatta ki, aztán egy hatalmas dörrenés, majd elhalványul az arc, elnémul az ajak, üveges lesz a szem, a halál kikergeti a lelket porsátorából, ez pedig száll felfelé az örök biró elé. Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A megemlékezés a hősi halottakról reánk nézve rendszerint csak a szomorúnak a meglátását jelenti, mely könnybe borítja szemünket és bánattal telíti meg szivünket. Az idő azonban meggyógyítja a fájdalmat és előttünk megmarad lelkesítő példájuk a szenvedélyig fokozott kötelességteljesítésben, az izzó haza- és faj szeretetben, eskitjök iránti mindhalálig tartó hűségben és a kitartó vitézségben. Ezek azok az őrök értékek, melyek lassanként elfeledtetik a fájdalmat, személyüket pedig arra az erkölcsi magaslatra helyezik, hova csak a tisztelet szárnyain emelkedhetünk fel. Örök értékek I ? igen, melyeket a szükség váltott ki belőlük és nem belőlünk, akik azokban szűkölködünk. Nekünk talán nincsen azokra szükségünk? Soha nagyobb szükségünk nem volt azokra az örök értékekre, mint ma, mikor az életünkre törő ellenségeink szoros gyűrűjében egyedül csak lelkünk ama hathatós fegyvereivel küzdhetünk életünkért, boldogságunkért. Ha eddig nem éreztük át, most váltsa ki belőlünk a közösen érzett nagy szükség azokat az értékeket, melyeket 60 ifjú magyar élet nemes példája plántált át a mi lelkünkbe. Ámde a palánták hamar elfonnyadnak, ha azokat nem öntözzük az életet adó haza- és fajszeretet üdítő vizével. Mindebből pedig levonhatjuk önmagunk számára azokat a tanulságokat, hogy a szükség kényszerítő ereje, a buzdító példa és a találékony szeretet az emberiség legnagyobb tanítómesterei voltak és maradnak mindenkor. Balsorsunkban mind a három adva van. Egyedül rajtunk áll, hogy azokat a magyar jövő felépítésénél kihasználhassuk. A beszéd további folyamán arról a hiva-