Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.

1925-01-10 / 2. szám

Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár: Negyedévre 34.000 korona. Egyes szám ára 2000 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. MEGJELENIK Brutálisabban még alig vezettek be választást, mint ahogy most az a Jugoszláviának kinevezett Szerbiában történik. A legnagyobb ellenzéki párt vezérét, Radicsot egyszerűen elfogják és bebörtönzik. Hasonló sorsra juttatják pártjának egyéb vezetőit is, úgy, hogy a horvát parasztpárt agyonterrorizáltan és iránytadó embereitől megfosztva nyilváníthatja a szeretett közös jugoszláv haza sorsának intézésében a maga „szabad" véleményét. Hogy ugyanakkor egy a horvát parasztpártnál jóval kisebb ellenzéki pártnak, a délvidéki magyar pártnak vezetőit szintén ietaríóztatták, azon már meg sem ütközünk. A magyarokkal való bánásmód terén egyetlen megszálló hatalom sem kényeztetett el bennünket. Hogy a magyarokat „elintézi" a választásra a szerb kormány, az apodiktikus biztossággal várható volt, de hogy ily erőszakkal merjen fellépni a horvátokkal szemben, akik mégis csak testvérnép és az államalkotás egyenrangú tényezői lennének, azt csak valami nagyon nagy okra lehet visszavezetnünk. A szerb kormány — annyi kétségtelen — szörnyen fél Radicséktól, de nem ám azért, amit erőszakos eljárása magyarázatául akár hivatalosan, akár félhivatalosan nyilvánosságra hozni jónak lát. Radics állítólag kommunista, aki összeköttetést tart fenn a szovjettel, ez lenne a hivatalos adat. Ennek igazságát persze — ha még annyi bizonyíték is fog gyártatni — senki sem hiszi, legkevésbbé az, aki a vádat kovácsolta. Mi magyarok, akiknek e téren szomorú tapasztalatai vannak, legkevésbbé fogunk a vádnak felülni. Láttuk annak idején, hogy a kommunista mételynek legkevésbbé a parasztság dült be. Minthogy pedig a horvát földmivelő osztály lényegileg egyező, semmi esetre sem rosszabb körülmények közt él, mint a mi magyar földmiveseink, nyilvánvaló, hogy a kommunistaságot csak ürügy gyanánt találták ki a veszedelmes vezér biztonságba helyezhetése céljából. A félhivatalos adát a magyarokkal való szövetkezés, tehát a maguk szempontjából hazaárulással vádolja Radicsot. Hangulatkeltésnek ez se rossz, de ténybeli alapja még kevesebb van, mint az előbbi vádnak. Radics nem magyarbarát, sohasem is volt az. A történeti összetartozás érzése nincs benne eléggé kifejlődve s az a maszlag, rnelylyel az állítólagos magyar uralom idején egész Horvátország telítve volt, még mindig dolgozik benne, érezteti mérgező hatását. Radics a maga személyében nem paktált le a magyarokkal, hogy azonban a viszonyok mire fogják rábírni a horvát nemzetet, az már más lapra tartozik, az a jövő titka. Mi volt hát Radics bűne, miért kell őt minden áron eltenni az útból, ha sem kommunistának, sem magyarónnak igazsággal mondani nem iehet? Radics a feszítő erő, Radics az élő tiltakozás, Radics a holdbeli közös jugoszláv gondolat konok tagadása. Ezt természetesen kimondani nem akarják, de érezni érzik és ennek megfelelőleg cselekesznek. Arra persze nem gondolnak, hogy minél durvább az erőszak, annál nagyobb ellenhatást idéz elő. A pillanat sikerét élvezhetik, de hogy az a feszítő erő, az az élő tiltakozás, az a konok tagadás, amelynek Radics csupán egyik megtestesülése, előbb-utóbb szétrobbantja a horvát nemzet leggaládabb becsapásával létesített jugoszláv összbirodalmat, azt minden különösebb jóstehetség nélkül előre látni lehet. Forgalmi adó, olyan fogalom és olyan kifejezés, amelyet annak előtte senki nem ismert, s amely hihetetlenül rövid idő alatt a legszélesebb körben ismertté, hiressé, hogy ne mondjuk: hírhedtté vált. Három faktor játszott ebben közre, három kifogás volt ellene, arról a negyedikről nem is szólva: hogy egyáltalán minek van?, mert hisz ezt minden más adónemmel szemben is felveti az, akinek az adót fizetnie kell. A kifogások első csoportja arra vonatkozik, hogy ezt az adót nem egyszer, hanem többször kellett megfizetni és ezáltal az árucikkek enormis drágaságának vált forrásává. A kifogások második csoportja az ellenőrzésnek azt a lehetetlen módszerét támadta, amely azt a látszatot kelthette, mintha minden ipari üzem, gyár, vállalat, bolt kizárólag abból a célból alakult volna, hogy a forgalmi adó-ellenőröket részben kiszolgálja (adathajkurászásaik közben), részben — megcsalja őket. „Mindenki gyanús nekem, aki él!", ez lett a jelszó s következett belőle kín és fogak csikorgatása és igazságtalanság és ami elmaradhatlan ilyenkor, panama. A harmadik csoportbeli kifogások arra vonatkoztak, hogy a mezőgazdaság nem vesz részt ebben a tantaluszi játékban, a termelőnél még nem történik ilyen formájú megadóztatás. (Másfajta hiánya miatt hiszen ők sem panaszkodnak.) Örvendő reménységgel kell megállapítanunk, hogy a kifogások két első csoportjának ha nem is kiküszöbölésére, de legalább enyhítésére van kilátás. A gyári és kereskedelmi érdekeltségek ugyan az osztrák (a gyárosnál, termelőnél való) forgalmi adóztatást szerették volna, de egyelőre csupán a forgalmi adó kulcsának mérséklésére és az ellenőrzés vexatúráinak megszüntetésére kaptak illetékes helyről biztatást. Kívánatos csak az, hogy a biztatásból nagyon hamar és nem is keveset beváltva lássunk, mert arnig a 380.000 K-ba kerülő cipő árából 18% a forgalmi adó, addig nagyon sokan kénytelenek lesznek téii hidegben is ócska, elnyűtt cipőben járni. Esterházy Sándor gróf Az ősi Esterházy családnak újból gyásza van. Meghalt Esterházy Sándor gróf, a marcaltői földbirtokos, néhai Esterházy Pál grófnak, a pápai hitbizomány egykori tulajdonosának egyetlen még életben volt fia. Esterházy Sándor gróf városunk szülötte volt, ki nagynevű apjának, a 48-as huszárezredesnek nemes tulajdonságait örökölte. Igazi főúr volt, hazáját és királyát egyaránt szerető, akit az összeomlás a királynő főudvarmesterének előkelő tisztében talált. Az akkori események mély hatással voltak rá, tán sietteték is halálát. A szive ölte meg. A szive, melyet feleségének Aldobrandini Ágnes hercegnőnek, kivel 1897-től 1910-ig élt végtelen boldog házasságban, halála súlyosan kipróbált s melyet Péter fiának, ki 1917-ben a frontról hazatérve halt meg, elhunyta még jobban megrendített. Mélyen sújtott gyermekein és rokonain kivül alantasai, kik jóságát érezték s mindazok gyászolják, kik vele közelebbi érintkezésben áiltak. Elhunytát a család a következő gyászjelentésben tudatta: „Galánthai és fraknói gróf Esterházy János és testvérei: Károly, András, Ilona, Benedek, Margit és férje: zichi és vásonkeői gróf Zichy Pál, továbbá nagybátyja galánthai és fraknói gróf Esterházy Pál és telesége született Deym Izabella grófnő úgy a maguk, mint az összes gyászoló rokonság nevében szomorodott sziwel jelentik jó atyjuk, öccsük és rokonuk galánthai és fraknói gróf Esterházy Sándor úr, cs. és kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, az Aranygyapjas-rend vitéze, az első osztályú vaskoronarend birtokosa, a magyar főrendiház örökös tagja, őfelsége Zita császárné és királyné volt főudvarmesterének folyó évi január hó 3-án este 6 órakor hosszas szenvedés és a szentségek ismételt felvétele után életének 57-ik évében Marcaltőn történt gyászos elhunytát. A megboldogult hűlt tetemei folyó hó 6-án délután a marcaltői kastély kápolnájában fognak beszenteltetni és folyó hó 7-én a gannai csaiádi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozatok csütörtökön, folyó hó 8-án délelőtt 11 órakor fognak a budapesti ferenciek templomában, valamint a kegyúri templomokban a Mindenhatónak bemutattatni. Marcaltőn, 1925. évi január hó 4-én." Hült tetemének beszentelését Marcaltőn Mikes János gróf szombathelyi püspök, temetését pedig Gannán Rott Nándor veszprémi püspök végezte. A szomorú aktuson a legközelebbi rokonokon kivül jelen voltak az Esterházy hercegek, Esterházy Móric gróf volt miniszterelnök, Zichy János gróf v. miniszter s még a főúri világ számos tagja. Városunkból dr. Sodorjon JANINA papirt