Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.
1925-11-14 / 46. szám
Női kabátok KKSrSiiS Wallenstein divatáruüzletben. — Tanítói gyűlés. Veszprém vármegyei ált. tanító-egyesület Pápa járási köre 1925 nov. 5-én, Pápán a városháza termében tartotta évi közgyűlését. Grátzer János elnök tartalmas elnöki megnyitó beszédje után, — melyben megemlékezett Széchenyi szelleméről és nagy munkájának alkotásairól is —, az egyesület a tisztikar és a választmány kiegészítését eszközölte. Gergely Ferenc gyakorló-iskolai tanító a fogalmazásról tartott mindvégig élvezetes és tanulságos szabad-előadást. Páhány János dákai ref. tanító az új tantervről értekezett felolvasásában rövid, tömör vonásokban ismertette a tanterv fontosságát, az új tanterv megalkotásának célját és annak anyagát. Az előadás után élénk eszmecsere indult meg a közgyűlés tagjai között. Majd Vitéz Magyar János tartotta meg izzó hazaszeretettől hevített felolvasását, melyben utat mutatott a tanítóságnak, hogy mily téren és mily eszközökkel kell munkálkodnia szegény hazánk érdekében. Szólt a Levente egyesületek fontosságáról. Végül szózatot intézett a tanítósághoz a nagy munka megkezdése érdekében. Utolsónak Barabás Lajos nagyacsádi ref. tanító a tanítók sérelmeiről tartott nagy alapossággal és meggyőző érvekkel támogatott felolvasást. Különösképpen a nyugdijasok sérelmeire hivta fel a figyelmet. Közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy az előadó munkáját megküldi az Orsz. Tanítói Szövetségnek, valamint Cserti József országgyűlési képviselőnek, hogy a tanítóság jogos sérelmeinek keressenek orvoslást az illetékes tényezők előtt. Közgyűlés több kisebb ügy elintézése után lelkes hangulattal záródott be. — A szentévi nemzeti zarándokiások évkönyve. Az Országos Katholikus Szövetség (Budapest, IV. Eerenciek tere 7.) mint a magyarországi zarándokiások hivatalos rendezője, a Szentév folyamán Rómába vezetett összes zarándoklásairól részletesen tájékoztató, képekkel illusztrált Emlékkönyvt ad ki. Az Emlékkönyv a zarándokiások befejezése után 1926 elején fog megjelenni. Az Évkönyvhöz szükséges adatok a Szövetségnek rendelkezésére állanak, így tehát semmiféle adatgyűjtéssel, annálkevésbbé előfizetések gyűjtésével ez ideig senkit meg nem bízott. Az Évkönyv megjelenését a zarándokiások minden résztvevőjével a Szöv. hivatalosan közli. — Iparostársaimhoz! Napról napra fordulnak hozzám iparostársaim szemrehányásokkal, hogy miért hagytam ott az adótárgyaló bizottságot, s miért hagytam az iparosság érdekeit védelem nélkül. Minden mende-mondával szemben erre röviden válaszom a következő: Azért voltam kénytelen adótárgyaló bizottsági tagságomról lemondani, mert a kincstárral szemben nem állott módomban iparostársaim indokolatlan megterhelésén lelkiismeretem szavai szerint könnyíteni. Arra pedig, hogy általam igazságtalannak vélt megadóztatásokhoz személyes jelenlétemmel — habár csak látszólag is — hozzájáruljak, magamat oda nem adhatom. Hajnóczky Béla. — Vallásos estély. A Református Nőegylet folyó hó 15-én, vasárnap este 6 órakor a ref. leányegyesület helyiségében tartja első vallásos estélyét, melyre minden érdeklődőt szeretettel meghív a rendezőség. Műsor. 1. Közének. 2. Imádkozik Pongrácz József theol. tanár. 3. Ábrányi E.: Keresem az Istent. Szavalja Kovács J. papnöv. 4. Előadást tart dr. Vass Vince főisk. igazg. Zengjen hálaének. Énekli a főisk énekkara. 6. Sajó S.: Magyar ének 1919 ben. Szavalja Horváth Á. papnöv. 7. Bibliamagyarázatot tart Tóth Endre theol. tanár. 8. Közének. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat hálás köszönettel fogad a Nőegylet. (Rendezők: Tóth Lajosné és özv. Vörösmarty Károlyné.) — Autók nem járhatnak a Kossuthutcán. A helybeli rendőrkapitányság a Kossuthutca szük voltára és a közlekedés biztonságára való tekintette! ez utcán a gépjárművekkel, valamint kerékpárokkal való közlekedést eltiltotta, állatokkal vont fogatok ez utcában csakis lépésben haladhatnak. A kereskedelem érdekében ez utcában a teherautó-fuvarozás tekintetében csak az érdekelt kereskedők, vagy teherautó vállalat esetről-esetre beadott kérelmére tehető kivétel. A Kossuth-utca elején és végén e tilalmat jelző táblákat függesztettek ki. — Vagyonváltság földek tulajdonosainak figyelmébe. A város polgármestere hivatalos hirdetményben értesíti azokat, akik a vagyonváltság-földekben részesültek, házhelyhez jutottak, hogy a vagyonváltság-földek után esedékes haszonbérek a Magyar Földhitel intézetek országos szövetségénél fizetendők be. Az 1924—1925. évi egyénenkénti előirást tartalmazó lajstrom a városi adóhivatalnál betekinthető és ugyanott minden egyes földhözjutott részére postatakarékpénztári befizetési lap adatik. A haszonbér f. évi november hó folyamán feltétlenül beküldendő 350.000 K-ás búzaár alapján. Aki a fizetést elmulasztja, a hátralék közadók módjára lesz behajtva. Akik telkük elcserélését kérték és a kérés leendő teljesítése reményében azt máris használták, azok a használt telek haszonbérét kötelesek befizetni annak nevében, akié a telek eredetileg volt. — Gyűjtés a vármegyei hősi sirok javára. Folyó évi november hó 1-én a vármegyei hősi sirok karbantartására szolgáló alap javára az alispán rendelete folytán gyűjtést rendezett Pápa város vezetősége a helyi egyesületek bevonásával a templomokban és a temetőkben, valamint a főbb utvonalakon. A gyűjtés összeredménye 2,830.320 K volt, amely összeg további kezelés végett a Veszprémvármegyei népgondozó kirendeltség főnökének átadatott. Fogadják ez úton is a gyűjtésnél közreműködő egyesületek a város vezetőségének hálateljes köszönetét. — Szeretetvendégség. A Református Nőegylet f. hó 22-én este 8 órai kezdettel szeretetvendégséget rendez a konviktus helyiségében a következő műsorral: 1. Közének. 2. Megnyitó. 3.'Énekel Erdőssy Vilmosné énekművésznő, kiséri Hatvani Lajos. 4. Mit ad nekem az egyház? Előadás. Tartja Varga László főgimn, tanár. 5. Kuruc dalok. Előadja az úri zenekar. 6. Szavalat. 7. Énekel Erdőssy Vilmosné. 8. Ima a Lengyelvér c. operából. Előadja az úri zenekar. Biüamagyarázat. Tartja Pongrácz Józsefné. Közének. x Nagy vásár Pápán. A rosz üzletmenetelre való tekintettel leszállítottam az árakat. Mindenkinek saját érdeke, bevásárlása előtt az árak után érdeklődni a Bazárban, Kossuth Lajos utca 19. Férfi és női fehérnemüek, utazóbőröndök, ridikülök, nadrágtartók, fésű- és kefeáruk, üveg- és porcellánedények, gyermekkocsik, babakocsik, hintalovak, játékáruk nagy választékban. Zománcozott és alumínium főzőedények, alpacca evőeszközök jótállás mellett. — Táncvizsga. A ref. kollégiumban rendezett tánctanfolyam növendékei folyó hó 21-én, szombaton este zártkörű táncmulatsággal egybekötött táncvizsgát rendeznek a Griff-szálló nagytermében. Kezdete 8 órakor. Személyjegy 25000 K. A tiszta jövedelem a testnevelési szertárt illeti. x Rémes öngyilkosságot követnek el patkányai, ha megveszi az Agrária húskonzerva patkány irtószert. Kapható gyógyszertárban, drogériában és a készítőnél: Standard, Budapest, Kossuth Lajos-utca 14. — A Ref. Gondozó Bizottság népművelési szakosztálya ismét megkezdte működését. Első estélyét f. hó 18-án, szerdán este 7 órakor tartja a ref. elemi iskolában. Műsor: előadás, ének, szavalat. Belépti díj nincs. — Öngyilkosság. Keszler Ilona volt dohánygyári munkásnő Pápán, Veszprémi-uton levő lakásában mult pénteken délelőtt felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már meghalt. Tettének oka életuntság. x Milyen kárpótlást hozhat a valorizáció ? cimmel nagy valorizációs ankétét közöl a Pesti Tőzsde új számában, a hadikölcsönökről, a nyugdíjakról,- biztosításokról, kötvényekről stb. Minden állampapirtulajdonos és a nyugdíjban érdekelt tisztviselő számára nélkülözhetetlen a Pesti Tőzsde új száma, amelyben Erney Károly nyilatkozik a pénzviszonyokról. A Hannauer-konszern összeomlásáról, az új sorsjegykibocsátások kulisszatitkairól, az értéktőzsdéről, az árupiacokról egész sereg szenzációt közöl a lap, amely bejelenti, hogy január 1-én megindul a határidőüzlet az árutőzsdén. Érdekes párisi, konstantinápolyi és egyéb külföldi tudósítások egészítik ki a lapot. Ara 5000 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Rökk Szilárd utca 9. Ügyeljen bevásárlásainál védjegyünkre! x Lehár Ferenc az „Aranyember" hősének unokája. Köztudomásu, hogy Jókai Mór Neubrandt Károly komáromi polgárról mintázta az „Aranyember" Brazovics Athanázát. Ez a Neubrandt hires szállító-vállalkozó volt, hajói mindenfelé jártak a Dunán. Személye körül érdekes legendák szövődtek, amilyenekkel kisvárosban a köztudat mindig körülveszi a helyi hírességeket. Ennek a Neubrandtnak leányát elvette egy Lehár nevü katonakarmester, ebből a házasságból született a magyar operettmuzsika világhírű , hőse: Lehár Ferenc. Erről ir cikket a Színházi Élet uj száma, amely először irja meg magyar nyelven Jack London életrajzát. Képes beszámoló az Antónia berlini premierjéről. Ingyen lakás színpadi összeköttetésért. Nem fogadják el a rendőrtanácsos operettjét, mert nagyon fehér és sok más érdekes riport. Darabmelléklet: Eső. Egyes szám ára 8.000 K. — évi előf. díj 80.000 K. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Erzsébet-körút 29. sz. — Találtatott egy körző kész let; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. — Országos Széchenyi-ünnep volt múlt vasárnap a fővárosban, melyet az Országos Széchenyi-bizottság és a főváros együtt rendeztek. A rosz, esős idő ellenére rengeteg ember hallgatta végig az Országháztéren SchandI Károly államtitkár és vitéz Oláh Sándor beszédeit. Az ünnep második része a Széchenyiszobor előtt folyt le a kormányzó jelenlétében. Itt a főváros polgármestere és nagy hatással Pékár Gyula beszéltek. Bakó László színművész elszavalta Arany: Széchenyi emlékezetét. Ezután küldöttségek száznál több koszorút helyeztek el a szobor talapzatára. A tisztviselői státusrendezésről szóló rendelet e hét elején megjelent. A rendelet sok oldalas, egész kötet, melynek rengeteg paragrafusa és tabellája van. Minden státusban meg van szabva az a létszám, mely állandóan fenntartatik, ez az „A" csoport, míg a majdan csökkentésre kerülő állásoka „B a-be vannak osztva. A ,,B"-k száma különösen a középmagasságú állásoknál elég nagy, s mivel az itt rendszeresített fizetések alig valamivel magasabbak a régieknél, lényeges javulás csupán az „A"-ba beosztottaknak jut. Az egyes fizetési osztályokba való előlépés kinevezés útján történik. Kivétel csupán a tanítóknál van, akik 2—3 évenkint automatice lépnek elő a VIII. l-ig, mig a VIL-be való belépés náluk is kinevezéshez van kötve. A Terézvárosi bombamerénylet tárgyalása folyt egész héten át a budapesti kir. Ítélőtáblán. Ismét nagyon sok tanút hallgattak ki, kiknek legnagyobb részét a törvényszék által halálraítélt Márffy idéztette be alibije igazolására. A főügyész ezek ellenére halált kért a fővádlott fejére. A védők meghallgatása után az elnök enunciálta, hogy az ítéletet e hó 18-án fogják kihirdetni.