Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.

1925-10-10 / 41. szám

A világhírű szabadalmazott j 1 r Nappal fotel! FELÜLMÚLHATATLAN! Schöberl Róbert udvari butorgyárosnál Budapest, IV. kerület, Haris-köz 4. szám. Éjjel ágy! Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Letenyén a Hegedűs György hirtelen ha­lálával megüresedett mandátumra egységespárti programmal Bajthay Mihály dr., a Faluszövet­ség igazgatója a jelölt. Jelöltet állítanak a ke­resztényszociálisták Fritz Artúr dr. személyében s rajta kivül még többen pályáznak a mandá­tumra. Sopronban az úgynezezett bécsi kapu környékén római amfiteátrumot fedeztek fel, amely az archeológusok állítása szerint jóval értékesebbnek mutatkozik az óbudai amfiteát­rumnál, s lehet, hogy — ha feltárása sikerül — Sopron város idegenforgalmát nem remélt mértékben fel fogja lendíteni. Rákosi Mátyás s a többi letartózta­tott kommunista ügyében a héten az történt, hogy többen közülük, így maga a vezér is, éhségsztrákba kezdtek. Erre orvosi beavatko­zással etették meg őket, mire elálltak a további koplalástól. Most már mind a rendőrségtől az ügyészségre kerültek át, ahol Miskolczy ügyész megkezdte kihallgatásukat. A kommunisták kinza­tásáról szóló álhireket most már a legtöbb komoly külföldi lap megcáfolta. A pénzegység dolgában mégis más meg­állapodás jött létre. Nem új koronánk, de forintunk lesz, amely pénzegység még élénk emlékezetben van. Új pénzegységünk a leg­nagyobb pénzegység lesz Európában az angol font és a holland forint után. Egy forint 20.000 mai papirkoronát fog érni. Lesz 1/ 2 forint is (melyet majd bizonyára népiesen koronának fognak nevezni) és í/ i forint is. Az új pénz­egységről szóló törvényjavaslatot a pénzügy­miniszter a Ház első ülésén beterjeszti. A tanfelügyelőség országos érte­kezletén, mely csütörtökön folyt le Budapes­ten, megjelent Klebelsberg Kunó gróf közok­tatásügyi miniszter és kifejtette kultúrprogramm­ját. E szerint a tankötelezettséget a 18. évig akarja kiterjeszteni és az iskolát 4—4-es tago­zatokra osztani, 6-tól 10 évig lenne az elemi iskola, 14—18-ig pedig a mostani ismétlő iskola helyett továbbképző iskola. A miniszter a tanfelügyelők lelkére kötötte, hogy első sor­ban pedagógusok s csak aztái legyenek ad­minisztrátorok. A kisgazdák a héten Mayer János földmivetésügyi miniszter elnöklésével gyűlést tartottak. Állást foglaltak az ellen, hogy a beteg­ápolási adót a törvényhatóságokra hárították. Kérik a testnevelési törvény olyan revízióját, hogy annak foganatosítása a gazdasági munká­latok elvégzését ne akadályozza. Állást foglal­tak az egyes vidékekben teljesen aránytalan adókivetések, valamint az uzsorakamat ellen. A nyugdíjvalorizáció ügyében elvi jelen­tőségű döntést hozott a kir. Kúria, amikor Mottl Jánosnak, a Dunagőzhajózási Társaság volt főpénztárnokának, kit a társaság 35 évi szolgálat után 1924 őszén havi 840.000 K-val nyugdíjazott, havi 160 aranykorona (tehát több mint 2V2 millió K) nyugdíjat ítélt meg. A Kúria az ítélet indokolásában megállapítja a nyugdíjintézetet fenntartó vállalatok teljes nyug­díj-fizetési kötelezettségét. A bécsi esküdszék Rottstock Ottót, akit Bettaur bécsi ivó erkölcstelen irásai annyira felháborítottak, hogy szerzőjüket lelőtte, verdikt­jében felmentette és elmegyógyintézetbe szállí­1 tását rendelte el. Rottstock azonban épen nem mutatkozik őrültnek, teljesen öntudatos s tetté­nek okairól könyvet akar irni. A dobsinai jégbarlangban, amely — sajnos — nem tartozik ma Magyarországhoz, a barlang legmélyebb és leghidegebb részében jégbefagyott barlangi medve hullájára akadtak. A tudósok megállapítása szerint a barlangi medve a mamutok korából való és e szerint a dobsinai jégbarlang keletkezése jóval korábbra tehető, mint eddig, gondolták. A moldvai Hotinban az oláh-orosz ha­tár közelében nagyszabású kommunista össze­esküvést fedeztek föl, mely sikere esetén a két év előtti tatárburáni lázadást is meghaladta volna. Sok lőszert és fegyvert koboztak el a hatóság emberei. Számos letartóztatás történt. A letartóztatottakat Jassybe vitték. A letartózta­tottak közül több teljes beismerésben van. Minden takarékos asszony ezt vegye, Kávéjába ezt tegye A svájci Locarnóban, a kies Lago Maggiore partján tanácskozásra gyűltek össze Európa miniszterelnökei. Nem elméleti jellegű és értékű tanácskozást folytatnak itt, mint a Népszövetségben, hanem népek életébe vágó fontos kérdések felett döntenek. A fő cél Német­ország helyzetének tisztázása lesz. A rajnai kérdést akarják úgy megoldani, hogy ennek következménye kép Németország felhagyjon min­den orosz orientációval. A szerb kormány rekonstrukciója küszö­bön áll. Biztosra veszik, hogy Radics is tagja lesz az új kormánynak tárcanélküli miniszteri minőségben ugyan, de — Pasics utáni rang­ban, miniszterelnök-helyettesként. Az árulást meg kell jutalmazni. Az osztrák tisztviselők nagy mozgal­mat indítottak helyzetük javítása miatt. Lesza­vaztak arról, hogy ne sztrájkkal próbálják a kormányt engedékenységre birni, de bár 90.000 tisztviselő közül csak 5000 nyilatkozott a sztrájk ellen, ehhez a fegyverhez még nem nyúltak, hanem továbbtárgyalásokba kezdtek. ELADÓ HAZ a Rákóczy-utca 20. szám alatt, mely áll egy négyszobás úri lakásból fürdő-szobá­val, s minden szükséges mellékhelyiség­ből. Vétel esetén azonnal beköltözhető. — Bővebbet ugyanott. Ji legfinomabb minőség! Minden doboz sarkában, pörkölt szemeskávé van! HAAS LIPÓT GYŐR, BAROSS-UT 28. Valódi linóleum Futószőnyeg bordűrrel, 45 cm. széles . 45 K Futószőnyeg bordűrrel, 58 cm. széles . 55 „ Futószőnyeg bordűrrel, 68 cm. széles . 70 , Futószőnyeg bordűrrel, 91 cm. széles . 91 „ Egyszinü, barna, m 2-ként . 95 K-tól feljebb Mintázott, m 2-ként . . . .100 K-tól feljebb Padlókárpit Linóleum mellett a legjobb padlóburko­lat, különféle gyönyörű mintákban 67 cm. széles 50 K 87 cm. széles 70 „ 100 cm. széles 75 „ Viaszosvászon Barchent háttal, 50 cm. széles ... 35 K Barchent háttal, 58 cm. széles ... 40 „ Barchent háttal, 78 cm. széles ... 55 „ Barchent háttal, 100 cm. széles ... 70 „ Barchent háttal, 115 cm. széles ... 80 „ Szőnyegek Futószőnyeg, prima 65 cm. széles 40 K __ 85 cm. széles 50 „ Ágyelö, velour 56 X 116 cm 160 „ Kókuszszönyeg l-a minőségben min­den szélességben 60 K-tól Falvédők 80 X 180 cm 130 K Garnitúrák, áfvefők, asztalterítők és bútorszövetek nagy választékban. ar- •• •• r9 m ruggongok Etamin, művészi kivitelben, teljes ablak, 2 szárny, 1 drapéria 190 K Matracgradli 45 K-tól Bútorszövet 85 „ Női és férfi gummikabátok nagy választékban, rendkívül olcsó árban. Drapp és zöld szinben 300 K Double-kabát, a két szövetrész között gummizva 550 „ Szövetszerü kabát 600 „ 7 Arak ezer koronákban értendők!

Next

/
Thumbnails
Contents