Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.
1925-01-24 / 4. szám
Szerkesztőség: Liget-utca 6. Klófizetési ár : Negyedévre 24.000 korona. Egyes szám ára 2000 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Meglepőnek találja az angol sajtó azt az eredményt, mely hazánk múlt félévi költségvetési mérlegéről készült s mely a szanálás első hat hónapja után az előirányzott hiány helyett nem megvetendő összegű: 2'1 millió aranykorona felesleget mutat. Ha az angol sajtóra, ha általában minden idegenre nézve meglepő az eredmény, bennünket, kik országunk gazdasági erőivel tisztában vagyunk, éppenséggel nem érhet meglepetésként ez a plusz. Emlékeztetjük rá olvasóinkat, hogy ugyané helyen a korona romlásának legsivárabb korszakában is azt hangoztattuk, hogy mindez csupán üzleti machinációk, előttünk ismeretlen mamutspekulánsok összefogásának következménye, az az ország, melynek földje és terményei s ugyanakkor ipara, gyárai és mindezekhez dolgozni akaró és dolgozni tudó lakossága is van, az nem oly nyomorék, mint ahogy azt koronánk torzképe mutatja, az oly erős, hogy minden mesterkedés, minden gazság ellen is előbb utóbb feltétlenül diadalmaskodni fog. Amit akkor és nem is egyszer mondtunk, annak ime megjött a fényes igazolása. S amikor ezt az eredményt bizó hittel hazánk jövője iránt e helyen ieszegezzük, nem szándékozunk ugyanekkor dicshimnuszt zengeni a szanálásról s mindarról, amin ez az ország vele kapcsolatban keresztülment. Minden oldalról sok és jogos a panasz. Bizonyos, hogy ugyanazokkal a bevételekkel sok sebet lehetett volna betapasztani, ha minden esetben a legmegfelelőbb helyre fordíttatnak a kiadások. De pénzügyi politikát birálni könnyebb, mint azt megcsinálni. A jóra való törekvés kétségbevonhatatlan s hogy minden helyes törekvés végrehajthatásához ime itt a bázis, a 2'1 aranykorona felesleg, dehogy: e csonka földnek megtörhetlen ősereje, annak megkaptuk most fényes igazolását. A bestia nevet elnöki megrovásban részesítették a t. Házban és tagadhatatlan, hogy mi is hallottunk már szalonképesebb kifejezéseket. De hogy ennél szabatosabb megnevezést nem lehetett volna adni a női nem ama csúfságának, akinek nemrég még közbecsült, előkelő urak kézcsókkal bókoltak, az cáfolhatatlan igazság marad. Nagyon rossz nyomon járnak azonban, akik a Léderer-íéle szörnytett vizsgálatánál mindent, vagy legalább kelleténél többet akarnak az asszony, ennek a bestiának rovására irni. Hogy valaki egy ilyen személyt elvehessen, hogy ezzel házaséletet kezdjen, hogy ugyanolyannak látva őt, aminő a házasélet előtt volt, sőt mivel azelőtt törvényes tiltó akadályai nem voltak nemi életének, látva öt még mélyre sűlyedettebbnek, hogy valaki egy ilyen nővel a Kodelka felaprításáig jusson, ahhoz feltétlenül a morális érzék ép oly hiánya megkívántatik, mint aminővel Mici vonult be a házaséletbe. Nem, ez a pár nem vethet semmit szemére egymásnak, ezek méltón találtak egymásra, ezek egyiknek szörnytettét sem lehet a másiknak végzetes befolyására visszavinni. Egyszőrübb cinkostársakat, mint a Léderer-házaspár, még alig szüit a föld, e mi magyar földünk legalább soha azelőtt s hisszük, hogy e csudája örök időkre egyedül álló marad. Nagy Gabriella búcsúja. — 1925 január 18. — 4 A tanítványi hála, hivatásának élő pedagógus ez egyetlen jutalma, rendezte állami polgári leányiskolánk nyugalomba vonult igazgatója, Nagy Gabriella tiszteletére azt a megható bucsuünnepet, mely múlt vasárnap délelőtt folyt le a városháza közgyűlési termében. A város tanügyi munkásai, az összes iskolák majdnem teljes számú képviselete, a volt tanítványok és tisztelők sokasága egészen megtöltötték a termet, melynek virágokkal ékesített zöldasztalánál, a főhelyen a lelkes éljenzéssel fogadott ünnepelt foglalt helyet. A jelen voltak közt ott láttuk Sarudy Ottó, Faragó János kir. főigazgatókat, dr. Vass Vince főisk. igazgatót, Niszner Teodóz, Szarka Lajos, Wimmer Károly igazgatókat, Nagy Gizella igazgatónőt, az ünnepelt testvérét s a helyi intelligencia igen sok előkelő tagját. A Himnusz eléneklése után dr. Tenzlinger József polgármester üdvözölte elsőnek az ünnepeltet, a íegmelegebb elismeréssel emlékezve meg majd négy évtizedes működése alatt szerzett érdemeiről. Ezután dr. Kőrös Endre az összes tanintézetek megbizásából beszélt. Hangsúlyozta, hogy elsősorban a kollégák kötelessége az érdem megbecsülése terén példát mutatni s tenniök kell ezt főkép azzal szemben, ki a kollégialitás eszméjét jő és rossz időkben a leghűségesebben ápolta, s a tanárság és tanítóság annyira kívánatos egységét mindig lelkes készséggel előmozdította. Fájdalmának adott kifejezést azon, hogy az ünnepelt nem érhette meg aktiv szolgálatban intézete félszázados jubileumát, de ezen ismét csak az ő neve hangozhalik, mint akinek működése elválhatatlanul összeforrt a helybeli állami polgári leányiskola felvirágzásával. A volt tanítványok és azok háláját, kiknek gyermekei is az ünnepelt tanítványai voltak, könnyekkel szemében, igaz meghatottsággal Kariovitz Adolfné tolmácsolta formás beszédében. A város jótékony és kulturális egyesületei nevében — kiemelve azt az elismerésre méltó munkát, mit ezek kifejtenek s azt a nemes részt* mit ebből Nagy Gabriella vállalt és betöltött — Gamerra Alberta Mária bárónő beszélt, mint mindig, most is gondolatokban gazdagon. Dr. Weltner Sándorné pár szívből fakadó, szép szó kiséfetében nyújtotta át a volt tanítványok által gyűjtött ösztöndíj-alapítvány alapító-levelét. Végül Szíjj Etelka az összes jelenlevők által aláirt emlékkönyvet nyújtott át a nap emlékére az ünnepeltnek. Mindezekre a nagy tetszéssel fogadott felszólalásokra Nagy Gabriella formában és tartalomban egyaránt nagyon szép beszédben válaszolt. Visszapillantást vetett az állami polgári múltjára, ecsetelve az érdemeket, miket a város szerzett annak alapításával mint annak első fenntartója. További kapcsolata a várossal is mindig a legbarátságosabb volt. Majd a többi iskolák és a kollégák iránt tolmácsolta háláját. Kiemelte a ref. nőnevelő-intézetet, hol a háború nehéz öt évében, mikor az állami polgáriban kórház volt, testvéri szeretettel fogadták őket s szerető otthonra leltek. A volt tanítványokhoz szólott ezután. Rámutatott a vezéreszmére, mely működését irányította, ez a szeretet volt. Minden tanítványát egyformán szerette és életének legdúsabb jutalma az, ha a magvak — az Istenfélelem és hazaszerelet magvai — miket szivükbe elhintett, ott termő talajra találva ékesen kivirágoztak. Megemlékezett iskolán kivüli tevékenységéről, szerényen elhárítva magáról a dicséretet, ő itt is csupán kötelességét teljesítette. Végül belsőséges szavakban kérte Isten áldását a megjelentekre, Pápa városára és a magyar hazára. Igaz átérzéssel előadott gyönyörű beszéde után lelkes szeretettel és hosszan éljenezte a közönség a valóban közszeretet közepette búcsúzó nagyérdemű igazgatónőt. Végezetül a polgármester fejezte ki örömét, hogy az ünnepen jelen lehetett, meghajtva az elismerés lobogóját a város összes pedagógusai előtt, kik legtöbbet tettek Pápa város jó hireneve érdekében. A lélekemelő ünnep a Szózat eléneklésével ért végett. Qipllíl s2í 5P o r' GUSTO vanilin cukor a legjobb I OlClid Gyár: Budapest, VII., Rottenbiller-utca 46. Szalmavirág, Buda felől. Piros már a csipkebogyó a hegyen, ballag a nyár Buda felett öregen, mindentudó szemet süt a hegyes-völgyes határra, csillagszemű, halvány szalmavirág fakad utána. Ballagok a poros úton egyedül. Az útfélen egy vén sáska hegedül, egyre csak azt húzza-vonja a hervadó fű alatt, 9 boldog, aki magányoson meg sem éri a nyarat. Aki meghal a haldokló tavasszal, szivében egy világvádló panasszal, csipkerózsalevéleső szakad messze sirjára, mert nem talál e világon marasztaló párjára. Boldog, aki megveti e világot, az útszéli halvány szalmavirágot, ki le nem tér, ki le nem tép, egy szálat is, mert nincsen, csak az Isten, akire hű szerelemmel tekintsen. Hallgass el már, te vén aszályhegedüs, égesse meg vonódat az avartűz. Csillagszemű, halványarcú szép árva lányt imádok, s tépek egy szál csillagszemű, halvány szalmavirágot. Tejhab arcán nyarat köszönt a rózsa, fodros ajkán csipkebogyó pirossá, sötétbarna haja nyári árnyas diófa lombja, páros csillag szép szemének lettem én a bolondja. Irigylik éntőlem azt a csillagot, távol tőle búsan azért ballagok. Irigyli az egész világ, de én azért sem bánom, ha Isten is úgy akarja, lehet még az én párom.
