Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.
1925-07-25 / 30. szám
BERETYAS PASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja mindazok, akik a társaséletben vonzó egyéniségét megismerték vagy vele bármiféle kapcsolatban voltak. A pápaiakat minden ügyes-bajos dolgukban mindig lekötelező szívességgel támogatta, magát mindig pápainak vallotta. Áldás emlékére! — Nem volt vizünk 24 óra hosszat. A városi hatóság ugyan csak 8 órára preliminálta, a valóságban azonban 24 óra hosszat nélkülözni volt kénytelen városi lakosságunk az áldott ivóvizet. A viz elzárásának oka az volt, hogy a fővezetékbe, melynek eddig a Papirmalom táján volt elzáró csapja, a földmives-iskolánál új elzárócsapot iktattak be s ezenkívül a földmivesiskola majorja részére is egy tűzcsapot létesítettek. A munkálat tovább tartott, mint gondolták, ezért leste a közönség szerda este hiába a vizet s másnap d. e. is csak a mélyebben fekvő lakások jutottak hozzá. Délben azonban mindenhova megjött a viz s lőn nagy öröm az egész városban. — A Szent Ferenc-rend köréből. A Szent Ferenc-rend kormánytanácsa Tóth Móric hitoktatót Pápáról Nagykanizsára helyezte át, dr. Burka Kelemen veszprémi zárdafőnököt pedig saját kérelmére Pápára tanárnak helyezték át. — Vihar, amely jót hozott. Csütörtökön este 9 óra tájban az egész napi 35 fokos, tikkasztó hőség után beborult az ég felettünk. Mint valami nagy harci támadásnál jobbról is, balról is hirtelen felvonultak a fellegek, s mikor már készen volt az égi támadás, irtózatos dörejek közben, amelyek a hires 32-es ágyúink rettenetes hangzavarát juttatták eszünkbe, valóságos felhőszakadás zudult alá esőért epedő földünkre, lankadt növényeinkre. A vihar változatos erővel hajnalig tartott, s mivel a szinte percenként megismétlődő villámlás — hál' Istennek — sehol le nem csapott, a borzalmas égi ütközött kárt nem okozott, de annál áldásosabb volt szárazságtól megrepedezett, kérges földjeinkre, fonyadt növényzetünkre. Immár lehet szántani a tarlót, s kukorica- és krumpli termésünk kilátásai nagyban megnövekedtek. Ezt köszönhettük a csütörtök éji viharnak. — Főrabbi-választás. A helybeli aut. orth. izraelita hitközség főrabbi-állása már évek hosszú sora óta, amióta Róth M. A. főrabbi meghalt, betöltetlenül áll. Most hogy a hitközség idősebb rabbi-helyettese, Link Mózes is meghalt, elhatározták, hogy a főrabbi állást betöltik. Több rabbi tartott sikeres próbaszónoklatot a zsinagógában, így Gottlieb tolcsvai, Katzburg ózdi és főkép Hoffmann adai rabbi. Valószínűleg ezek közül fog választani az augusztus 9-ére összehívott előljárósági gyü.és, bár rajtok kivül pártja van még Buchsbaum nagymagyari rabbinak is. — A rendőrség költözködése. A helybeli rendőrkapitányság a jövő hó elején a várkastélyból a Tirol-szállóba költözködik át. A jó öreg Tirolt, amelyhez a régi Pápának annyi emléke fűződik, s amely az átköltözködéssel megszűnik szálloda és vendéglő lenni, új céljainak megfelelőleg szorgos kezek most alakítják át. — Szabadságon. Dr. Richtmann Győző járási m. kir. főállatorvos három heti szabadságra távozott. Helyettesítésével Rend Tihamér városi m. kir. főállatorvos bízatott meg. — Újabb ötnegyedmilliárd a tüdőbetegeknek. Csak a közelmúltban számoltunk be a magyar társadalom nagylelkű adakozásáról, amely ötnegyedmilliárd koronát juttatott; a Lukács György v. b. t. t. elnöklete alatt álló József kir. Herceg Szanatórium Egyesület szegénysorsu tüdőbetegeinek gyógyítására, Fritz János dr.-nak, az egyesület igazgató-főorvosának „Levelező-csekk" cimü találmányával ismételten sikerült egymilliárd-kettőszáznyolcvankilencmillió-négyszázhuszonkilencezer-kettőszázhatvanöt koronát, ugyanerre az emberéletmentő célra előteremteni. Amikor a nemesszivü adakozóknak ez úton is hálás köszönetet mond az egyesület, egyúttal kéri mindazokat a háztulajdonosokat, akik még nem küldték be házigyüjtésük eredményét, a kezükben levő csekklappal mihamarább tegyék meg. — Őszi római zarándoklatok. Az Országos Katholikus Szövetség ma a magyar katholikussághoz felhívást intézett, melyben az ősszel Rómába induló országos nemzeti zarándoklatok programmját adja. A IV. országos nemzeti zarándoklás Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök vezetésével 1925 szept. 4-én indul Budapestről. Útiránya: Budapest-Nagykanizsa -Postumia - Trieszt-Velence -Firenze - As sisi-Róma. Érkezés Budapestre szept. 19-én. A részvéteti díjak: I. osztály 5,500.000 K, II. osztály 4,500.000 K, III. a) osztály 3,000.000 K, III. b) osztály 1,700.000 K. Jelentkezési határidő augusztus 10. Az V. nemzeti zarándoklás Zichy Gyula gróf pécsi püspök vezetésével 1925 szeptember 21-én indul. Ebben a zarándoklásban a kalocsai főegyházmegye hivei vesznek részt. A VI. országos nemzeti zarándoklás Szmrecsányi Lajos egri érsek vezetésével két csoportban megy Rómába. Az a) csoport indul 1925 október 14-én, b) csoport indul 1925 okt. 18-án. Útiránya: Budapest-NagykanizsaPostumia-Trieszt-Velence-Firenze-Róma, vissza ugyanezen az úton. Érkezés Budapestre október 30-án. Részvételi díjak: I. osztály 6 ;500.000 K, II. osztály 4,800.000 K, III. osztály 3,500.000 K. Külön kirándulás Nápolyba. B) csoport Budapestről indul október 18-án. Jelentkezési határidő mind a két csoportra 1925 szeptember 20-ig. Jelentkezni az Országos Katholikus Szövetség irodájában lehet, Budapest, IV., Ferenciek-tere-7, III. lépcső I. Mindennemű felvilágosítást és részletes programmot a Szövetség irodája és szives útbaigazítást minden plébánia ad. A zarándoklatokban résztvevőknek sem útlevél, sem vízum nem kell. — Iparosok figyelmébe! Az ipartestület elnökségéhez több oldalról panasz érkezett, hogy egyes iparosok 18 éven aluli egyéneket tanoncul alkalmaznak tanonc-szerződés nélkül. Az ipartörvény 78. §-a világosan előírja, hogy 18 éven aluli egyént tanonc-szerződés nélkül iparostanoncul alkalmazni nem szabad, aki ez ellen vét, kihágást követ el és a törvény 128. §-a értelmében súlyos pénzbüntetéssel büntetendő, ismétlés esetén pedig magasabb pénzbüntetéssel sújtandó és két évre tanonctartási jogától is eltiltható. Miért is felhívja az ipartestület elnöksége az iparosokat, hogy az ilynemű — úgy magukra, mint a tanoncra is káros hatású — kihágástól tartózkodjanak. Cigarettázik: Ön? Sodorjon Jauina papirt! — Helyettesítés. Maghy Kálmán volt németbányai helyettes körjegyző eltávozásával e körjegyzőség ügyeinek ellátásával Leiner Ignác bakonyjákói körjegyző bízatott meg, akinek segítségül Gyenese József jegyzőgyakornok küldetett ki. — Cserkész-ünnepély. Julius 19-én a rákospalotai „Pál" evangéliumi cserkészcsapat nyári táborhelyén kenyeriben nagy ünnepélyt tartott. A református istenitiszteletet végezte Tóth Endre theol. h. tanár, a katholikust Hannig János helybeli plébános, pápai káplán. Az ünnepélyen, mely az istenitisztelet után ment végbe s késő estig tartott, részt vett gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök, gróf Cziráky György, akinek birtokán van a cserkésztábor s azonfelül nyolc környékbeli község ezrekre menő lakossága, valamint Rákospalotáról 15—20 vendég is. — A győri mezőgazdasági Kamarai Értesítő részletesen beszámol a felsődunántúli állattenyésztés emelését célzó nivós szakosztályi ülésről, amelyen a földmivel^sügyi minisztérium, az Országos Mezőgazdasági Kamara, az OMGE és több országos nevű specialista vitatta meg az Ormándy igazgató által a kamara közgyűlése részére készített javaslatot. Felsődunántúlon az utóbbi hónapokban nagyarányú szervezési munka folyik a népies állattenyésztés minőségének fellendítése érdekében. E mozgalom támogatására legutóbb a Földmivelésügyi Miniszter is részletes végrehajtási utasítást adott ki az alája rendelt szerveknek. — A kamarai közlöny beszámol a Kreybig Lajos (Cserhátsurány) vezetése alatt álló kamarai agrochemiai osztály eddigi működéséről s a felsődunántúli kerület 8 vármegyéjének agrármozgalmairól. — A Dunántúli Egyetemi Hallgatók Pápai Széchenyi Szövetségének elnöksége felhívja a Szövetség tagjait, hogy az előkészített külföldi tanulmányúton résztvenni akarók a szükséges okmányokkal (index, vagyontalansági bizonyítvány) felszerelt kérvényeiket aug. hó 2-ig bezárólag adják be. — Árlejtés. A m. kir. rendőrség szombathelyi kerületének főkapitánysága (Erzsébet Királyné-utca 38., II. em., 36 ajtó) és összes alárendelet hivatalai részére tüzelőanyagra (fa, szén és kosz) árajánlat adható be 1925. évi agusztus hó 15-én délelőtt 10 óráig. — A PFC táncmulatsága. A Pápai Football Club augusztus hó 2-án este 9 órakor tartja tűzijátékkal egybekötött nyári táncmulatságát az „Otthon"-kávéház kerthelyiségében (rossz idő esetén a kávéház összes helyiségeiben). Bővebbet következő számunkban. — Fölhívás. Akik Az 1925—26. iskolai esztendőben a helybeli ref. gimnáziumba járó tanulóknak szállást, illetőleg ellátást óhajtanak adni, pontos címüket 1925 augasztus 10-ig jelentsék be az intézet igazgatóságánál. x A Pesti Tőzsde új száma dr. Ripka Ferenc nyilatkozatát közli. Az első oldalon Weisz Fülöp mondja el véleményét a tőzsdéről és a gazdasági helyzetről. Részletes beszámolót közöl a lap a hosszról, az új tőzsdei hírekről, küszöbönálló tranzakciókról, a Hitelbank tőkeemeléséről, a Földhitelbankról, a Nasiciról, a Papíriparról, az Angol Magyar Bank téglagyári koncentrációjáról, a Trösztről, a Gummigyárról. A gabonatőzsdéről, az árupiacról érdekes nyilatkozatok és információk számolnak be. A Pénzintézeti Központ jelentését közli a lap, amelynek autótőzsde, nyaralási rovata is igen érdekes. A helyi ingatlanforgalom, egész sereg külföldi tárca, londoni, párisi levél egészíti ki a lapot, Ára 5000 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 9. — Táncmulatság. A pápai keresztényszociálista párt folyó évi augusztus hó 2-án, vasárnap (rossz idő esetén 9-én) este fél 9 órai kezdettel a belvárosi Kath. Kör kerthelyiségében a keresztény munkás-otthon alapja javára, tekeversennyel, világpóstával, szerpentin- és konfetti csatával egybekötött jótékonycélu táncmulatságot rendez. Belépő-díj: Személyenként 15.000 K, családjegy (három személyre) 40.000 K. A tekeverseny kezdete délután 1 órakor, vége este 8 órakor. — Öngyilkos leány. Farkas Gizella helybeli 18 esztendős leány szüleinek irhásutcai lakásán múlt szombaton délután 2 óra tájban mellbelőtte magát. Súlyos sérülésével beszállították az irgalmasok kórházába, hol hétfőn reggel meghalt. Hogy mi vitte rá a fiatal leányt az öngyilkosságra, biztosan megállapítható nem volt. x Szeptemberben megnyíló leányinternátus, felvesz győri iskolákat látogató növendékeket. Állandó német felügyelet. Dr. Steinerné Győr, Deák-utca. — Tekeverseny a Polgári Körben. A Polgári Körben vasárnap délután értékes díjakkal tekeverseny lesz. — Szobatüz. Szerdán délután 4 óra tájban a tűzoltók szirénája a Felsővárosban tüzet jelzett. Szerencsére, nem volt nagy az eset. Réhling Tóbiás csatorna-utcai pékmesternél a kemencék mellett levő segéd-szobában felaggatott ruhák gyulladtak meg — valószínűleg a kemence hevességétől —, s elégett a szobában levő ágy is. Mire azonban a tűzoltók a motorfecskendővel odaértek, a házbeliek a tüzet eloltották. x Látta ön már Budapestet éjjel ? Ha nem, akkor vegye meg a Szinházi Élet új számát, melyben szenzációs fényképes riport számol be Pest éjszakai életéről. Leleplezik az ischli operette-börzét. Magyar színészek, festők, szobrászok, politikusok elmesélik első szerelmük történetét. Bródy Sándor posthumus novelláját, Krúdy Gyula, Földi Mihály és Kálmán Jenő illusztrált regényeit, magyar és külföldi novellákat és a „Baccarat" teljes szövegét közli Incze Sándor népszerű hetilapja, amely ezen a héten is 160 oldal terjedelemben jelent meg. Tartalmas mozi, nyaralás, társaság, sport, divat, fotomüvészet és autó-rovat nyújt még érdekes olvasnivalót. Kottamellékletek. Egyes szám ára 8000 K. Kiadóhivatal Erzsébet-körut 29. — Száj- és körömfájás Pápán. A város területén a ragadós száj- és körömfájás fellépett. A polgármester felhívja a lakosságot, hogy akinek állatjai kőzött gyanús megbetegedés fordul elő, azt a városházán a járatlevélkezelőnél haladéktalanul jelentse. Cim tanít vány korol díj.Je P Nagj Mi ác a le 1 Meglii H< Eö m mec te gép müh erős é mos s s na; a pá sok! Kos GÍ elei villái Pápa, Sze villái m Jté ^ I « 1 « 1 sm