Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.

1925-07-25 / 30. szám

r MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár negyedévre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. Telefon 131. szám. dr. KŐRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Mindenki megegyezik köröttünk és ellenünk, csak mi állunk olyan árván és egyedül, mint egy kútágas a pusztaság kellő közepében. Akiben és amiben reménységünk volt, az mind ma már csak emlék és másnak viruló valóság. Az olasz, aki halálosan gyűlölte és bizonyára gyűlöli is a szerbet, barátilag osztozik vele Fiumében, a katholikus horvát összeölelkezik ma már a pravoszláv szerbbel s hogy a hitetlenségben utazó cseh a hivő lengyellel minden régi gyűlölség ellenére megérti egymást, az szinte magától értetődő. Még csak az kell, hogy a rumunyok keblére boruljanak a muszkáknak, s akkor teljes lesz a kép, akkor igazán csak a messzelevők barátságára pályázhatunk, körülöttünk mindenki angazsálva lesz. Ibsen azt mondja egy darabja csattanójáúl: „Legerősebb az az ember, aki egyedül áll". Vájjon érvényes ez a külpolitikában is? Mert ha igen, akkor nálunk erősebb nincs e kerek föld hátán, de sehol. Hitélet és politika. Aszerint, amint az ember akaratának más és más érzés vagy gondolat a forrása, az akarat iránya és ereje is különböző. Hogy az akarat a közérdek, rend és békeség követelményeibe bele ne ütközzék, kell lenni egy mindenek fölött álló hatalomnak, mely azt túlságaiban megzabolázza, illetőleg annak téves irányban való érvényesülését meghiúsítja. Ez a hatalom az állam, kormányzó eszköze pedig a jog, igazság és a közerkölcs követelményeinek megfelelő törvény. Egészséges társadalmi viszonyok között az állam, mint a társadalom legfőbb szerve, törvényes intézmények létesítésével igyekszik lehetővé tenni, hogy az ember képes legyen az állami élet követelményeihez alkalmazkodni és annak szervezetében kizökkenések nélkül megmaradni. Ilyen intézmények többek között az iskolák és a törvényszerűen elismert egyház is, amelynek az a hivatása, hogy a közerkölcs uralmának biztosítása céljából gondozza és szilárdítsa meg a hitéletet. Az a viszony tehát, amely hivatásuknál fogva az állam és az egyház között van, szükségessé teszi, hogy egyik a másik tekintélyét és befolyását ne csorbítsa. Azonban, sajnos, ez a közjólét és békeség kárára sok esetben mégis megtörtént a múltban és megtörténik még ez idő szerint is. Az egyház és az állam között a kontroverziákat a múltban egyrészt az okozta, hogy vagy az egyház törekedett a hivatáskörén kivül eső politikai befolyásra és hatalomra, vagy a politikai hatalom birtokosai, az uralkodók, akarták az egyházat hatalmuk növelésére eszközül felhasználni. Másrészt pedig a vallástürelmetlenség volt az, ami az egyház és az állam, a katholikus és protestáns népek között a viszálykodásokat előidézte. Az események során megállapítható azonban, hogy a népek lelkében a más vallásúak iránti türelmetlenség felkeltésénél és szításánál is mindig az a körülmény játszott közre, hogy a hitéletet vagy a politikai, vagy az egyházi illetőleg vallásfelekezeti hatalom emelésének érdekében vetették latba, ami Isten és az emberiség ellen való vétek volt, mert sem az ó-testamentumi Szentírás, sem Krisztus Urunk tanításai nem tartalmaznak oly politikai vagy hitfelekezeti elveket, amelyek az egész emberiség javára szolgáló isteni örök igazságokkal szemben csak relatív igazságokhoz vezetnek, s mint ilyenek akadályai az abszolút igazságok érvényesülésének. Jézus Krisztust is azért feszítették keresztre, mert politikai és hitfelekezeti pártállás nélkül az egész emberiséget fogadta be szive jóságába és szeretetébe, hogy békeség honolhasson e földön, és boldog lehessen az ember élete. Hogy az egyházi és politikai versengések mennyire meglazították a vallásosságot, menynyire aláásták úgy az államnak, mint az egyháznak a tekintélyét, és véres harcaikban menynyire hátravetették az emberiség jólétét, azt beláthatjuk, ha visszatekintünk a történelem ide vonatkozó eseményeire: IV. Henrik német császár és VII. Gergely pápa viszálykodására, a pápák labiloni fogságára, az anglikán egyház és a Stuartok véres küzdelmeire, a Bertalan-éji mészárlásokra, a 30 éves vallásháborúra és azokra a korábbi időkre, amikor egyszerre három pápa szórta egymásra és egymás híveire az egyházi átkot. Oroszországban a görögkeleti egyház fejei, a cárok is beleestek abba a hibába, hogy az egyházat politikai hatalmuk eszközévé tették. A vallásosság palástja alatt lenyűgözték a népek lelkét, hogy a tudatlanság mélységeiben szunynyadjon a népakarat és kénye-kedve szerint garázdálkodhassék az abszolitizmus. A reakció azonban itten sem maradt el. Teljes erejével pedig még csak ezután fog fellépni. Akkor t. i., amikor Oroszország népei tudatára ébrednek annak, hogy az ő országjokban a mostani államhatalom sem egyéb, mint a régi abszolutizmus újabb köntösében. Szent László királyunk, akiről a történelem megállapította, hogy vallásosság, uralkodói bölcseség, vitézség és lovagiasság tekintetében a legmagasabban állott Európa keresztény uralkodói között, megkoronáztatása után azt üzente VII. Gergely pápának, hogy „a Szentszéknek, mint egyházi hatalomnak, fiúi hódolattal kész engedelmeskedni; országa világi ügyeit illetőleg azonban senkitől tanácsot, vagy közbeszólást nem fog megtűrni". Ennek az erélyes kinyilatkoztatásnak aztán az lett a következménye, hogy a pápa lemondott beavatkozó szándékairól, Magyarországban pedig népszerűvé lett és megszilárdult a keresztény vallás. Kell-e ennél világosabb példa arra nézve, hogy az egyházi és világi hatalom hogyan férhetnek meg egymás mellett anélkül, hogy egyik a másik tekintélyét és befolyását csökkentené, vagy hivatásteljesítését megnehezítené ? Sajnálatos és következményeiben nagyon veszedelmes jelenség, hogy mindezek dacára a népek életében még ez idő szerint is tapasztalhatók oly törekvések, amelyek arra mutatnak, hogy a hiifelekezeti tömörülésekben politikai, a politikában pedig hitfelekezeti tendenciák lappanganak és — miként a legutóbb Franciaországban és Csehországban láttuk — koronként ki is törnek. Pedig a történelmi visszatekintés okulásul szolgálhatna úgy az állam-, mint az egyházkormányzat kezelőire nézve. Mert a mult eseményeiből világosan kitűnik annak szüksége, hogy a hitéletbe se az egyik, se a másik részről ne kevertessék bele a politika mérge. És kitűnik az is, hogy a politikának nem szabad sem atheista, sem hitfelekezeti jellegűvé elfajulnia. Következőleg a mai időkben, amidőn a vallás szabadságát és az elismert hitfelekezetek egyenjogúságát törvény biztosítja, a hitfelekezeti versengéseknek is csak annyiban lehet létjogosultságuk, amennyiben azok tisztán a hitélet, közerkölcsök és a társadalmi békeség ápolására vonatkoznak. Mert minden egyház csak addig lehet erős, amig az erkölcsök és a hitélet ápolására törekszik. Tekintélye és befolyása a hivei között tehát azonnal gyöngülni kezd, mihelyt akár politikai, akár egyéb okokból letér ezen hivatásának útjairól. És viszont, az állam is csak addig erős, amig politikájában nem egyes társadalmi osztályoknak vagy hitfelekezeteknek, hanem a nemzet egyetemének a javán és megerősítésén fáradozik. Erre van most szükség. Ahol az államhatalom és a hitfelekezetek ezekre nem törekszenek, ott lassanként elmérgesedik és felfordul minden, tehát beáll az az állapot, amelyet Hobbes Tamás angol filozofus e szavakkal fejezett ki: „Bellum omnium contra omnes" — mindenek harca mindenek ellen. Isten óvja meg ettől az állapottól nemzetünket, és óvja meg a világ minden népét! Deme Károly. ÚJDONSÁGOK. — Az új földesúr. Esterházy Tamás gróf, a pápa—ugodi hitbizomány tulajdonosa, devecseri uradalma vezetését még nagykorúsága előtt, a múlt héten átvette. Ez alkalommal a devecseri uradalom egész személyzete tisztelgett nála. A fiatal gróf az uradalom eddigi gazdasági vezetőjét, Czuppon Károly intézőt főintézőnek nevezte ki. A hitbizományi uradalmat Esterházy Tamás gróf nagykorúsága elérésekor, decemberben fogja átvenni. Addig a pápai kastélyt, melynek földszintjén 1918 óta a rendőrség volt elhelyezve, újból teljesen rendbe hozzák. — Állami hivatalok elhelyezése. Megemlítettük annak idején a tervet, hogy a város az állami hivatalok — rendőrség, állampénztár, felmérési felügyelőség — elhelyezésére a Kistéren megfelelő telket bocsát az építkezés céljaira az állam rendelkezésére. A dolog pár évig aludt, de most az új beruházási programmal kapcsolatban ismét aktuális lett. Mihelyt Smith Jeremiás a beruházási programmot elfogadja, a polgármester a szombathelyi kerületi rendőrfőparancsnok és a veszprémi pénzügyigazgató támogatásával megteszi a kellő lépéseket, hogy városunk ez egyetlen állami építkezése végre megvalósuljon. — Mikovényi Jenő meghalt. Mély részvéttel értesültünk róla, hogy breznóbányai Mikovényi Jenő dr. nemzetgyűlési képviselő, ügyvéd, kormányfőtanácsos e hó 21-én pár heti kínos szenvedés után Budapesten elhunyt. Mikovényi Jenő városunk szülötte volt, fia Mikovényi Ödön c. kúriai biró, járásbíróságunk ny. vezetőjének, ki itt szülővárosában nagy népszerűségnek és osztatlan szeretetnek örvendett. A nemzetgyűlésbe az első nemzetgyűlés összeülésekor választották meg, mint a salgótarjáni kerület képviselőjét, hol előbb járásbiró volt. A mostani ciklusra a hatvani kerület küldötte be a parlamentbe, melynek egyik legtekintélyesebb tagja, a mentelmi bizottság állandó előadója volt, aki azonkívül számos, fontos igazságügyi javaslatot is referált. Az egységespárthoz tartozott, s ennek körében, de a többi pártoknál is kedvelték konciliáns modoráért, tudásáért és pártatlanságáért. Mindössze 48 éves volt, szépen indult karrierjét hirtelen szakította meg a halál. Csütörtökön temették el a kerepesi temetőben. Az egységespárt a maga halottjának tekintette, megjelentek a gyásszertartáson Pesthy Pál, Mayer János miniszterek, Zsitvay Tibor képviselőházi alelnök és Almássy László vezetésével képviselőtársai nagy számban. A beszentelést Nóvák István erzsébetvárosi plébános végezte, az egységespárt részéről Rubinek István búcsúztatta el. Korai elhunytát fiatal özvegye s két leánya, valamint édesapja, kinek egyetlen fia és büszkesége volt, siratják. De őszintén gyászolják