Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.
1925-01-17 / 3. szám
Neumann cipőáruház fPÜT' Állandó nagy raktár mindenfajta cipőkben! Pápa, Fő utca 33 (a nagytőzsdével szemben). Hó- és sárcipők szakszerű javítása! Ijes uto r Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. endezés olytán o. — vatalban. ITTÓ kus és lömester h-utca 7. 12. javít iezéseket. A politikai helyzetről nagyfontosságú kijelentéseket tett Bethlen István miniszterelnök az egységespárt vacsoráján. Alkotmányjogi reformok küszöbén állunk, foglalkozni kell a választójoggal, meg kell alkotni a főrendiházat, újjáalakítani a törvényhatósági bizottságokat, mindazokat a kérdéseket meg kell oldani, melyek az ország politikai konszolidációját megteremtik. A választójog teljes titkossága politikai radikálizmust jelent, pedig legboldogabb az az ország, melyben liberális programmot józan és becsületes konzervatív pártok valósítanak meg. A földreform megvalósítása után, ha ennek szociális következményei mutatkoznak, csak akkor érik meg politikailag a nemzet arra, hogy az utolsó emberre is kiterjesztessék a választójog. Ma minden radikális újítás felfordulásra s a vezetni hivatott középosztály teljes megdöntésére vezetne. Mezőtúron dr. Ugray Ferenc ügyvéd egy építendő közkórház céljaira 300 hold príma földet ajánlott fel. Ennek értéke felparcellázás esetén 13 — 14 milliárdra tehető. Az építkezéseket még ebben az évben megkezdik. Adna a magyarok Istene sok ilyen jótevőt szegény nemzetünknek! Borzalmasabb bűntény még alig fordult elő a mai kor rémségektől hemzsegő bünkrónikájában, mint amellyel Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy és a felesége hozták és tartják izgalomban az egész országot. Kodelka Ferenc nagyvágót, házuk barátját, aki az asznak férje tudtával szeretője volt, saját lakásukon elaltatták, megölték, 70 millióját elrabolták és részletekben a Dunába akarták dobni. A rémtett kiderült, a gyilkosokat, velük Léderer 7f F öccsét is, kit a tett elpalástolásáért 5 millióval ÉSZ megfizettek, elfogták és börtönbe vetették. Az iszonyatos házaspárt, régebbi ki nem derült W rejtélyes gyilkos esetek elkövetésével (is gyanu^r sítiák s most ezekre vonatkozólag is nyomoznak ellenük. A nemzetgyűlés hétfőn formális ülést tartott, még mindig az ellenzék (illetve az ellenzék nagyobb része) részvétele nélkül. Kilátás van arra, hogy Szcitovszky elnök élni fog a házszabályokban biztosított ama jogával, hogy indítványt tesz a kizárások hatálytalanítására. Bethlen miniszterelnök a pártértekezleten kijelentette, hogy az ily értelemben teendő indítványt a párt ereje tudatában bátran támogathatja. — Jelenleg egyébként a pénzügyi bizottság tárgyalja az egyes tárcák költségvetését. Szegeden egy olyan pörnek tárgyalása kezdődött meg a törvényszék előtt, amelynél a a vádbeli cselekmény kilenc év előttről datálódik. Még 1915-ben, a háboré elején történt, hogy hamisított kiviteli engedélyekkel 9000 métermázsa tarhonyát szállítottak ki az alföldi metropolisból. Vádlottként egy városi számtiszt, egy volt napidíjas, valamint egy sereg kereskedő szerepelnek ebben a kései bünpörben. Lesz-e büntetés benne, még nem tudni, de a régi rómaiaknak igazuk volt, mikor a megszemélyesített büntetést sánta lábbal ábrázolták. Hát tényleg lassan és bicegve jár. áilést i vállal ZIÁ N nL & 4 iseket jnk. I*, 11. sz. tellett.) índor A német kormány-alakítás nagy nehézségekkel bár, de végre tán sikerült. A centrumállalata párti Marx helyett most Luther volt pénzügya 7. miniszter próbálkozik vele. Luther pártonkívüli, de közel áll a német néppárthoz. Kilátás van rá, hogy a német nemzetiek is támogatják, akiknek két, esetleg három miniszteri tárca jut. Nincs kizárva, hogy az új kormány Franciaországgal minden gazdasági összeköttetést megszakít. Nagy vasúti szerencsétlenség történt a Berlin-Kölni vasútvonalon Herne állomáson. A Berlinből jövő D. expressz, melynek vezetője a reggeli sürü ködben nem látta a szemafor-jelzést, bevezette vonatát a pályaudvarba, éppen akkor, amikor a zsúfolásig megtelt helyi vonat indulni akart. Az összeütközés következtében a személyvonat két utolsó kocsija megsemmisült, 23 ember meghalt, 59 súlyosan megsebesült. Az expressz vonat utasainak nem lett baja, mozdonyvezető és fűtő is idejekorán leugrottak a robogó vonatról. Bécsben Ramek-kormány erélyes akciót indított a drágaság letörése érdekében. Az Anker kenyérgyár a kenyér árát kilónként 3700 K-ra emelte. Mivel négy hétig tartó vizsgálat megállapította, hogy az ár 1200 K-val több annál az árnál, amiért a kenyér adható volna, a gyár vezérigazgatóját, Fried Arthurt letartóztatták. A gyár erre a 126 dekás bécsi kenyér árát tényleg leszállította 7500 K-ra, annak kijelentésével, hogy ezen a gyár veszít s csak letartóztatott vezérigazgatója érdekében teszi. Szabadonbocsátása azonban máig nem történt meg. Holott 50 milliárd kauciót is felajánlottak érdekében. Radics még börtönben ül ugyan, de fiát s még sokat azok közül, kiket bebörtönöztek, már szabadon bocsátották. Kiderült már az is, hogy Radics a magyar állammal nem paktált le, az ő paraszt köztársaságának nincs köze a szovjethez. De a vezér és pártjának vezetői — a választások sikere érdekében — fogva maradtak. Ausztriában mozgalom indult meg a Habsburg-ház magánvagyonának visszaadása érdekében. Ezt tudvalevőleg — ellentétben Magyarországgal és az összes német országokkal — elkobozták, holott a saint-germani békeszerződés erre felhatalmazta ugyan az államot, de nem kötelezte. A mozgalomnak azonban alig lesz sikere, mert a törvény megváltoztatásához 213 többség kellene és a szociálisták, valamint a nagynémetek nem akarják a kérdés napirendre tűzését megengedni. Állami anyakönyvi kivonat Születtek: Jan. 9. Kovács József vasúti pályamunkás és neje Kacsák Mária leánya: Irén, rk. Jan. 12. Koch Károly kőmives és neje Obertlik Anna leánya: Anna rk. — Hampel Gyula géplakatos és neje Turi Mária leánya: Gizella, ref. — Horváth János kanász és neje Fejlinger Anna fia: Ferenc, rk. — Fazekas Mária cseléd fia: István, rk. Jan. 13. Józsa István géplakatos és neje Haszlinger Mária leánya: Ibolya, rk. Jan. 14. Maitz József cipőfelsőrészkészítő és neje Zseli Ilona, fia: Zoltán, rk. Meghaltak: Jan. 9. Goldberger Betti városi szegény, izr., 73 éves, eleggulás. Jan. 10. Kovács Mihályné Balázs Mária napszámosnő, rk., 64 éves, érelmeszesedés. — Zsuppán János, rk., 13 napos, veleszületett gyengeség. özv. Peizler Ferencné Hardi Mária napszámosnő, rk., 62 éves, üszök. Házasságot kötöttek : Jan. 10. Szabó Ferenc kőfaragó, unitárius és Böröcz Margit, rk. — Balassa Gyula sertéskereskedő, ref. és Csillag Rozália, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. P&P&, 1925 Pö'skoUu Kftnyvnyomű" Zürichi jegyzés január 15-én. Korona: 0.0071 s/ 4 A Magyar Nemzeti Bank valutaárfolyamai. Dollár Szokol Dinár Lei . 71640-72050 2142— 2162 1146— 1176 375— 377 Lira . . . 2937- 2987 Osztrák 0.101-85-0.103 35 Svájci frank 12780—13310 Francia frank 3883— 3883 Pápai terménypiac január 16-án. A böröltői Tarczy-féle, mintegy 12.500 n-ölnyi kert bérbeadó. Ajánlatokat átveszi dr. Hoffner Sándor ügyvéd. 198 párja a legjobb minőségű amerikai gyártmánya jg női hócipőnek. Finom szilszkin szőrmével 235 ezer kor. 310 kor eredeti Reithoffer-gyártmányu extra 1-a minőségű • magasszáru női hócipő, finom teveszőr bé-B léssel. fi 200 elsőrendű gyártmányu gyermekhócipő 100 kor párja a legrégibb közismert, legjobb gyártmányu nyelves női sárcipőnek. Férfinagyságban . , llO ezer kor. Gyermeksárcipők 65—75 ezer kor. Teveszőr házicipők I-a minőségben, áthajtós, bőrtalppal 90 ezer kor. Tornacipők gummi-, bivalybőr-talppal, minden színben legolcsóbban SCHÁFER-CÉGNÉL Budapest, Döbrentei-tér 4. sz. Telefonszám: 5—71. Kereskedőknek engedmény.Vidékre utánvéttel. Alapíttatott: 1898. t±r korona 40, 47, 48-as számú férfisárcipő Jv C/.C5 korona 41, 42-es számú női sárcipő. WEBER ALBERT Pápa, CzeHi-út 3. sz. gépraktárában mindenféle Sí kapható egy évi részletfizetésre előleg nélkül is, teljes jótállás mellett. Állandóan nagy raktárt tartok sülyesztő Central-Bobbin 2 és 5 fiókos, első gyártmányú, golyós csapággyal, csapó-asztallal ellátott varrógépekben. Kapható továbbá aztmrozó gép, mindenféle ipai^osgép, balkaru, simatiiző és szabógépek, térdcmelövel és csapó-asztallal. — Himzéstanítás ingyen! Gazdák részére 3 évi részletre szivógázmotorok, gőzgépek, vetögépek, konkolyozók, ekék, fogasok, szecska- és répavágók. Gépszíjak napi árnál olcsóbban! WEBER ALBERT Pápa, Czelli-tit 3- szám. [ öuzs . . 560000—570000 Rozs . . 450000 —460000 Árpa . . 410000—420000 Zab . . 350000-360000 Kukorica. 300000-320000 Burgonya 80000— 90000 Legyőztük a drágaságot a Milassin-íéle legtökéletesebb és legolcsóbb kézi szövőszékkel, amelyen odahaza szövetjük lepedőnket, törülközőnket, konjjharuhánkat stb. Készletre is kapható. Kérjen. áregánlatot. M1LASSIN PÉTER ÍS!S;,_ a( 1,„. I R0SENBERGER HUGÓ mechanikus, villanyszerelő, gép- és mérlegjavitó műhely és raktár Pápa, Korvin-utca 4. szám. Telefon: 85. szám. =: Felhívom a közönség becses figyelmét a nálam állandóan raktáron levő mindenféle rendszerű WS8T varrógépekre, TH melyeket kedvező részletfizetésre is adok. Állandóan raktáron vannak Central Bobbin fedeles, Central Bobbin sülyesztős, 2,4 és 5 fiókos egy és két oldalú csapóasztallal, golyós csapágyon futó varrógépek. Úgyszintén raktáron vannak az összes ipari célokra szolgáló varrógépek, cilinder, simattiző, balkaru varrógépek bőripari munkákra és Central Bobbin rendszerű nagy, gyorsvarró szabó-varrógépek, könyökszálemelővel, 2400 öltés percenként, külső nagy lendkerékkel és asztalra erősített orsózóval, szabóipari célokra. Ugy a női varrógépek, mint az ipari varrógépek a legnagyobb igénybevételnek megfelelően készülnek és értük teljes szavatosságot vállalok. Géphimzéstaniíás ingyen! Az összes rendszerű varrógépekhez tűk, géprészek, csontolaj raktáron. — Szakszerűen berendezett mechanikai műhelyemben az összes rendszerű varrógépeket legprecízebben javítom, jótállással.