Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.
1924-01-05 / 1. szám
Párisban, ki képzelte volna, drágasági hullám jelentkezett. Újévre sok minden megdrágult. A földalatti vasút az első osztályon 10, a második osztályon 5 centimeval emelte fel a viteldíjat, az autóbusz és a közúti villamos szintén drágított. Ma lépett életbe a városi plakátadó és a községi utcatisztítás pótadóját is tetemesen fölemelték. A közszükségleti cikkek is 15—20%-al drágultak. A francia-cseh szövetséggel, melynek pontjait nemrég publikálták, foglalkozik a Daily Thelegraf. Kifejti, hogy a szövetség éle kétségtelenül Németország ellen irányul, de az is célja, hogy a kis-antant számára megnyerje Görögországot. Ez a politika azt fogja eredményezni, hogy Olaszország közeledjék Oroszországhoz és Lengyelországhoz és kibéküljön néhány volt ellenségével, így elsősorban Magyarországgal és Bulgáriával. Olaszország és Lengyelország között máris tárgyalások vannak ágyú- és municiógyárak, úgyszintén gázfejlesztő lövegek gyártásával foglalkozó gyárak felépítésére. A görög kormány lemondott és hatalmát az ú\ nemzetgyűlésre bizta, Gonazasz miniszterelnök az új miniszterelnök kinevezéséig a nemzetgyűlés elnapolását kívánta, ezt a köztársasági párt ellenezte, melyet azonban a szabadelvüpárt és a Venizeloszpárt együtt leszavazott. Az államformára vonatkozólag a nemzetgyűlés népszavazást fog elrendelni. Árviz fenyegeti Páris városát. A Szajna kedd óta 40 centiméterrel áradt. Az eső folyton esik. Egyes külvárosokban már csak csónakkal lehet közlekedni. Az invalidusok pályaudvara és Versaillese között a vasúti forgalmat beszüntették. Bulgáriában Cankov elnök a trónbeszéd körül kifejlődött vitában az országra nehezedő terhek csökkentése érdekében azt a kívánságát fejezte ki, hogy a kötelező katonai szolgálat visszaállítását a nagyhatalmak engedjék meg. Ezzel elkerülhetővé válik a terhes zsoldos-rendszer, amely nem felel meg az ország társadalmi szerkezetének. SPOKT. A jégpálya. A Pápai Sport Egylet a múlt hétfőn nyitotta meg az Erzsébet-ligeti jégpályáját, amely reggel 9-től este 8-ig áll a korcsolyázó közönség rendelkezésére. Az idény a lehető legjobb előjelek között indult. A fiatalság meglepően nagy számban keresi fel naprólnapra a pályát, hogy hódoljon ennek az egészséges szép sportnak. Az egyesület viszont minden lehetőt elkövet a jég rendbentartásának érdekében. Egyszeri korcsolyázás dija tagoknak 1000 K, nem tagoknak 2000 K s közép- vagy alsóbbfoku iskolák tanulóinak és gyermekeknek 500 K. Délután 5-től este 8-ig a világításért külön 500 K-t kell fizetni. Állami anyakönyvi kivonat Születtek: 1923 dec, 31. Takács János napszámos és neje Molnár Mária, fia: Miklós, rk. — Troli Erzsébet cseléd, fia: Sándor, rk. — Kenesei János cipész és neje Mátz Mária, leánya: Piroska, rk. 1924 jan. 2. Joó Ferenc szövőgyári munkás és neje Horváth Erzsébet, fia: Gábor, ev. — Makrai Károly kereskedösegéd és neje Pats Anna, fia: Zoltán, rk. — Kohn Béla kereskedő és neje Fehér Berta, leánya: Aranka, izr. Jan. 3. Kövi József kocsis és neje Tóth Mária, fia: Ferenc, rk. — Ekszner János molnársegéd és neje Polgár Margit, fia: László, rk. Meghaltak: 1923 dec. 28. Özv. Brukker Jánosné Pauer Juliánná, csizmadia-iparos özvegye, rk. } 80 éves, elaggulás. Dec. 29. Makasinyi Mária, rk., 3 hónapos, bélhurut. Dec. 30. Özv. Blau Mihályné Krakauer Johanna, tanító özvegye, izr., 90 éves, elaggulás. Dec. 31. Polgár Margit, rk., 16 hónapos, tüdőlob. 1924 jan. 2. Tóth Mária, rk., 16 hónapos, bélhurut. — Kozma Ernő gazdasági akad. hallgató, rk., 29 éves, tüdővész. Házasságot kötöttek: 1924 jan. 2. Krausz Móric házaló, izr. és özv. Schőnwiesner Jakabné Friedner Jozefa vasalónő, izr. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pét. Pápa, 1923. Főiskolai könyvnyomda. Fiatal Szvegy egy és fél éves gyermekével vidéki úri háznál házvezetőnői vagy más hasonló állást keres, csekély díjazás mellett. Cim a kiadóban. Intelligens, 4 polgárit végzett űrileány védőnőnek az Anya- és Csecsemővédőbe felvétetik. Munkaidő csak délután. Az anya- és csecsemővédö vezetősége. Hálanyilatkozat. Édes anyám elhunyta alkalmából a társadalom minden rétegéből annyian kerestek fel részvétsoraikkal, hogy azokra különkülön válaszolni képtelen vagyok. Fogadják tehát ez úton legmélyebb köszönetem nyilvánítását. Blau Henrik. Zürichi jegyzés január 3-án. Korona: 0.03027 a Dollár . Szokol . Dinár . Lei . . 21500-22600 620- 664 239— 253 115— 128 Márka — — — — Osztrák b. . 3000-3220 Svájci frank. 3700—3920 Francia frank 1070-1136 Pápai terménypiac január 4-én. Buza . . 100000-102000 Rozs . . 78000-80000 Árpa . . 85000-86000 Zab ... . 87—88000 Kukorica . . 81—82000 Burgonya . 22000—24000 Vi szkefegség rtíhesség, sömör ellen használja a rég beváít ANTISCABIN-t, fSS" BS orókakenőes. i Kapható minden gyógyszertárban. . Gyártja: KOZM.OCHEMIA R.-T. Budapest, VII., Dembinszky-u. 4. Vadász Jenő zongorahangoló* PÁ PA, Eötvös-utca 34. rr t •• 1 •• • £ Elsőrendű tűzifa, porosz és magyar szén, továbbá elsőrendű osztrák szén állandóan raktáron. Vágott fát házhoz szállítok:. Weisz Púi tűzifa- és szénkereskedő, Zöldfa-uíca 19. 1fényező- és kocsinyerges-, valamint lőcsös kocsi festést és egyéb hasonló munkákat is vállal Mayer János kocsigyártó Pápa, Korona-utca (az apáca-zárdával szemben). IUMPH BUDAPEST MEU/-YORK PALOTA KAVEPOTLEK jóságban a szemes kávéval is versenyez. A legzamatosabb, V»-dal kevesebb kell belőle, mint egyéb gyártmányból és olcsó. Csakis nemesített cikóriagyökérből készül. Arany éremmel kitüntetve. Orient Pótkávégyár Részvénytársaság Budapest, VII., Rákőczi-űf 76. Telefon : József 26—50, József 26—51. Miint Testvérek építőmesterek Pápa, Kertsor-utca 27. Telefon: 36. szám. Elvállalnak az építés terén előforduló minden munkát. Készítenek: vasbeton födémeket, vasbeton vályúkat, cementlapot, cementcserepet, épület- és bútorasztalos munkát. GŐSY OTTÓ ELEKTROTECHNIKUS, PÁPA, DAMJANICH-U. 7. > Telefon : 112. Távirati cim: Gősy. « < E S v á 11 a I i a erős és gyengeáramú, villamos jelző, csengő és világítási berendezések készítését s javítását, Raktáron tart villamos vasalót, csillárt, dróternyővázat, selyemernyőt, izzólámpát és szerelési anyagot. Karban tart házi s gazdasági telefonokat helyben és vidéken. J^-WJ PYMM bőven carnaubás, terpentlndús, a békebelinél Is jobb minőségben készüld ItiválOatlsztitó és konzerváló hatással bíró cipőkrém. BENES TESTVÉREK VEGYÉSZETI GYÁR R.-T., GYŐR.