Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.
1924-11-22 / 47. szám
Neumann cipőáruház (a nagytőzsdével szemben). ÁLLANDÓ NAGY RAKTÁR MINDENFAJTA CIPŐKBEN! — A Pápai Hitelbank köréből. A Pápai Hitelbank igazgatósága e hó 19-én dr. Antal Géza ref. püspök intézeti elnök vezetése alatt ülést tartott. Az igazgatóság nevében dr. Kende Ádám ügyész üdvözölte az elnököt abból az alkalomból, hogy mióta a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének magas közjogi. méltóságát elnyerte, első izben van alkalma vezetni az intézet igazgatóságának ülését. Az intézet nagy bizalmáról a magas kitüntetést nyert elnök örömében való őszinte osztozásról bizosította őt, akinek az ügyész indítványára az igazgatóság jegyzőkönyvi köszönetet szavazott meg azért, mert uj méltóságával járó nagyarányú elfoglaltsága mellett is tovább hajlandó vezetni mint elnök az intézet ügyeit. Dr. Antal Géza köszönetet mondva az igazgatóság határozatáért, kérte, hogy mivel egyelőre állandó püspöki székhelye nem Pápán lesz és igy az intézeti ügyek vitelébe közvetlenül és folytonosan be nem folyhat, az igazgatóság az alapszabályok értelmében akadályoztatása tartamára ideiglenes helyettesítésről gondoskodjék. Az igazgatóság ennek folytán megbízta dr. Kende Ádám ügyészt az elnök alapszabátyszerü ideiglenes helyettesítésével. Ezután az igazgatóság dr. Sulyok Dezső pápai ügyvédet mint társügyészt az eddigi ügyész • mellett az intézet ügyészi teendőinek végzésével megbízta és részére a cégjegyzési jogosultságot megadta. — Színészet. Nehéz napok járnak a magyar színészetre. A gazdasági válságokkal küzdő közönség csak igen szűken áldozhat a kultura oltárán, s ez az oka annak, hogy innét is, onnét is kapjuk a szomorú híreket, hogy jóravaló színtársulatok tönkremennek. Somogyi Kálmán győri színtársulata is nagy nehézségekkel küzd. A több, mint 50.CD0 lakosú városból nem akad naponként 4—500 ember, aki a társulat fővárosi nivón álló előadásait látogatná. Ez okból az igazgató Pápa város támogatását is igénybe óhajtotta venni, s elhatározta, hogy társulatának drámai és operettszemélyzetét hetenként két napon felváltva vendégszerepelteti a pápai színházban. Talán a két város ily módon biztosítani tudja a társulat exisztenciáját. Az első vendégszereplések hétfőn és kedden voltak színházunkban és mi sajnálattal vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy a pápai vendégszereplésekhez anyagi tekintetben fűzött remények aligha mennek teljesedésbe. Közönség mindkét estén csak gyér számban volt jelen, noha úgy a hétfő esti „A nagyhercegnő és a pincér" (vígjáték) és a keddi „Vera Mirceva* (dráma) bemutatója zsúfolt házat érdemelt volna. Soltész Anny, Zombory Zoltán, Solti Károly, Gonda József, Burányiné, Szepessy Kálmán és a többiek is mind tudásuk legjavát nyújtották. Nemes igyekezetük a legnagyobb elismerésre méltó. Soltész Anny toalettjeivel is szenzációt keltett. A színház temperaturája ellen sem lehet kifogást tenni. Amennyire rozoga színházunk fűthető, befűtötték. Szóval, a társulat mindent elkövet, hogy vendégszereplése sikerrel járjon. Reméljük, a továbbiakban a közönség is megadja ehhez a lehetőséget. x Köztudomású, hogy ajándékot kicsinynek, nagynak a legjobban a Versenybazárban Kossuth-utca 19, kevés pénzért kapni. — A város felhívása. Pápa város polgármestere közzé teszi, hogy a Tókertekben mintegy 91 házhely maradt fenn, amelyből elsősorban azok kaphatnak házhelyet, akik az 0. F. B. által jóváhagyott névsorban bennfoglaltatnak, de költségátalányt nem fizettek, azonban azt most befizetik. Ha még ezután is maradna fenn üres házhely, azokra jelentkezni lehet folyó évi november 24-től 29-ig a városi jegyzői irodában a hivatalos órák alatt, akik igény jogosultságát a bizottság fogja Szenkovich Lajos bíró elnöklete alatt letárgyalni és fel fogja ítélethozatal céljából terjeszteni az 0. F. B.-hoz. Jelentkezhetnek a hadirokkantak, hadiözvegyek s felvett h d ;árvák, földnélküli napszámosok, törpe- és kisbirtokosok, akiknek sem házuk, ^em házhelyük nincsen, sem ilyet hozzátartozójuktól nem kaphatnak, illetve nem örökölhetnek. FOLYÓVÍZ. Szép folyónak édes vize, mért is folyik olyan messze, mért nem áll meg, mért nem fordul vissza soha, soha a sós tengerparttói? Ne igyatok folyóvizet, mert az jóra sosem vezet, mert ki folyó vizét issza, keseregve gondol a partjára vissza. Ki hol szeret, odavaló, odaélő, odahaló, kedve szeri csak is ott jó, Ott szép édes, ahol folyik az a folyó. Én is ittam egyszer egy szép kis folyónak édes vizét, én is hittem, hogy ott leszek boldog, ahol * szerelemről vallást teszek. Budapest. Folyóparti kisvárosba hí mostan egy árva rózsa, árva rózsa hervadóban, világszépen, de világot tagadóban. Ott hull jószagu levele. Mért is részegedtem bele, nem ölne most a szomjúság, hazám volna minden város, minden ország. Világ minden városában térdig járnék a rózsában, kötésig és nyakig járnék, ha akarnám, mindig rózsaágyon hálnék. Nem kell nékem a világnak rózsája a nagy Dunának, kell nekem csak az az árva, aki engem terel a kis Tapolcára. Vágyok a kis Tapolcára, kisvárosba, kis uccába, kis uccába és kis házba, hol öltözik az én rózsám talpig gyászba. Az én rózsám mindig gyászban, az én szívem mindig lázban, majd megöl a szomorúság, hogy nem látom mindig azt az árva rózsát. Vágtass vonat, meg se is állj, csak annál az állomásnál, ahol barmok isszák a szép kis Tapolca szerelemmel buzgó vizét. Ragadj, kocsi, zakatolva, mennyországba vagy pokolba, mennyországba vagy pokolba, mégis boldog emberekkel egy akolba. Had lássam meg a rózsámat, újjászülető hazámat, országomat-világomat, csillagomat és holdamat és napomat. Erdélyi József. — Eljegyzés. Csordás Géza helybeli kőszobrász eljegyezte Flink Margit úrleányt Pécsett. — Művész-hangverseny. December 2-án a ref. főiskola tornatermében nagy zenei esemény fog lejátszódni. Gróf Endre zongoraművész, nemzeti zenedei tanár, a főváros egyik legelsőbb rangú és legismertebb nevü művésze tartja zongorahangversenyét és Liszt és Chopin legnagyobb mestermüveiből összeállított műsort nyújt közönségünknek. A magában is rendkívüli zenei esemény különös érdeket jelent az által is közönségünknek, hogy azon Gervay Erzsi híres énekesnő is közreműködik, kinek számait szintén Gróf zongoraművész kiséri. Jegyek Kis Tivadar könyvkereskedésében kaphatók. Tekintettel arra, hogy a jegyárak mérsékelten vannak megállapítva, biztosra vesszük, hogy telt háza lesz a két kiváló művésznek, miután városunkban évek óta az első olyan zenei eseménnyel állunk szemben, amely szinte megbecsülhetetlen és a legmesszebb menő támogatást érdemli. Cigarettázik: Ön *? Sodorjon Janiaa papirt! — Védekezés az egérkár ellen. Az őszi nagy szárazság következtében nagyon elszaporodott egérjárás ellen a felsődunántúli mezőgazdasági kamara nagy akciót indított. Kiküldöttje, Szkits Mihály ny. gazd. tanár több helyen megjelent és a védekezés intenzív munkájáról előadást tartott. Sok helyen eredményes munka is folyik e téren, másutt azonban, ha csinálnak is valamit, nem a terület — s itt nemcsak a bevetett terület számít -— arányában rendelik meg a szükséges mérget. Az Ardalin foszforpirulákból kat. holdanként V 2 kgrendelendő meg, hogy a kívánt cél eléressék. x Békeidőkre emlékeztet a Versenybazárban látható játékáruk és mindenféle nászajándékok kiállítása. Megtekinthető vételkényszer nélkül. — A vonat elé vetette magát. Molnár Vince 23 éves bakonytamási lakos legény amiatti bánatában, hogy leány ismerősét, akivel már bensőbb viszonyt is folytatott s aminek következményei mutatkoztak, szülei ellenzése miatt nőül nem vehette, f. hó 8—9 közötti éjjelen, illetve Bakonytamási megálló állomásnál 3/ 4 r 19 órakor áthaladó vegyesvonat elé dobta magát. A vonat széjjelszabdalta a halálban is becsületes legényt. Hulláját csak másnap reggel, amikor kivilágosodott, találták meg a megállótól nem nagy távolságra. x Nem pattog le a zománcedénye, ha a Versenybazárban fedezi szükségletét jótállás mellett. Ugyanott mindenféle háztartási cikket kapni a legjobb minőségben, igen előnyös árban. — Hirdetmény. Pápa város adóhivatala felhivja azokat a háztulajdonosokat, akik a kincstári házhaszonrészesedési illetéküket e hó 20-ig be nem fizették, hogy azt külön felhívás bevárása nélkül három napon belül annál is inkább fizessék be, mert a befizetendő összeg nagysága hivatalból fog megállapíttatni. — Tisztviselői kalauzt ad a Magyarság Évkönyve, melyet egy tisztviselő sem nélkülözhet. Az Évkönyvet a Magyarság minden előfizetője díjmentesen kapja, miért is célszerű a lapot mielőbb megrendelni. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest, VII., Miksa-utca 8. A Magyarság Évkönyve a megszállt területek helyzetét ismerteti, pontos, a helyszínen szerzett adatok, rendeletek, törvények és egyéni impressziók alapján. A pontos adatokból vérfagyasztó sikoly hallatszik felénk: „Kincses Kolozsvár 1 Mi lett veled ?" — Lopások a vidéken. F. hó 1-én virradóra Ürmös István marcaltői lakos kárára ismeretlen tettes 3 drb. hizott fehér ludat és 3 drb. hizlalt kacsát ellopott. — F. hó 3—4-ik közötti éjjelen Halász Sándor kisdémpusztai gazdasága bognárműhelyébe hatolt be egy ismeretlen betörő, honnan kézi szerszámokat lopott el 50.8CD K értékben. — Radics Róbert 19 éves siheder Ébenhard József pincéjébe látogatott el többszörösen, honnan meg nem állapítható, de meglehetős mennyiségű bort lopkodott el. — Motorok kezelése. Egy előfordult esetből kifolyólag az iparfelügyelőség megállapította, hogy a használatban levő benzin- vagy széngáz-motorok vezetésére nem kell alaki képesítés. Használt már Mimy-arckenőcsöt ? — Ötvenmilliós készpénzajándék. Óriási összeg ötvenmillió, a mai nehéz időkben még a rendesnél is nagyobb a becsülete és a hatalma ötvenmilliónak, hát még ha könnyen, minden munka és csaknem minden befektetés nélkül juthat hozzá valaki. A Pesti Napló ötvenmilliót oszt szét előfizetői és vásárlói között. Az ötvenmillió tizenhárom jutalomra oszlik föl; az első jutalom huszonötmillió korona, a második jutalom tízmillió korona, a harmadik jutalom ötmillió korona és van még tíz, egyenként egymillió koronás jutalom. A Pesti Napló ötvenmilliójára mindenki pályázik, aki 1925 január 15-én előfizetője a Pesti Napló-nak, vagy aki mától kezdve január 15-ig huszonöt példányát megvásárolta a Pesti Napló-nak. Az ötvenmilliós jutalom [pontos részleteit és feltételeit kimerítően közli a Pesti v Napló minden száma.