Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.
1924-09-20 / 38. szám
r MEGJELENIK MINDEN S Z O Mfi AT O IN . Sierkeaztőség: Liget-utca 6. | 1 ^ Lapíuiajöonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési áur : Egy hónapra 8000 korona. Egyes szám ára 2000 korona. DR. KŐRÖS ENDRE. i Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Miniszter előtt is felfakadtak immár vármegyénk iparosainak és kereskedőinek régi sebei. Vájjon hoz-e gyógyulást rájuk a kilátásba helyezeti revízió, biztosra nem vesszük, de azért egy kicsit remélni merjük. Annyiszor és oly meggyőzően mutattak rá — fájón — az érdekeltek, hogy e város és e megye aránytalanul nagyobb részét hordozza a köztehernek, mint amennyi arányosan ráesnék, hogy szinte bele is unhattak már. Hogy maga a főispán vezette deputációjukat, az nyilván igazságuk mellett bizonyít. De magunk láttunk számokat. Egy pesti nagykereskedő, aki száz és száznak ad el óriási mennyiségben, nem adózik úgy, mint az a szerény kiskereskedő, aki tőle vásárol. Hogy ez még külön is megdrágítja az árut, szorul-e az külön bizonyításra. Valóban kíváncsian várjuk, meglesz-e végre a radikális orvoslás? Már megjelentek az első fizetett közlemények, már olvasható volt nyomtatásban „az állat és ember nemes küz- i delmének" dicséreti, már megtudták azok is, akik erre nem voltak kíváncsiak, hogy a dicső Spanyolhonban Alfonz király személyesen szokta megnyitni a bikaviadalokat, már a hirharsona zengte, ki van e tisztre nálunk kiszemelve, midőn valami egészen váratlan, egészen örvendetes történt. Budapest főváros tanácsában felülkerekedett az emberiesség az üzleti szellemnek és a bikaviadalokat* a mi fővárosunkban még sem fogják megtartani. Midőn ezt mi, kik az erkölcsök minden eldurvulása ellen mindenkor felemeltük szavunkat, s örömmel jegyezzük fel e helyen, de nem hallgathatjuk el, hogy az elutasító végzés megokolását mégis máskép szerettük volna. A sportpálya nem engedhető át — mondja a tanács — mert a bikaviadal nem sport, hanem mutatvány. Mi inkább azt a megokolást hallottuk volna szívesen, hogy a bikaviadal nem sport, de brutalizmus, még pedig a legveszedelmesebb, legizgatóbb, legmételyezőbb hatású. Amúgy is éppen elég részünk van a nyers erő vad tombolásában, új ösztönt, bő tápot adni a vérszagra éhes tömegnek, igazán teljességgel fölöslegesnek tartjuk. — Hirdetmény. A veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság által kiküldött pénzügyi közeg felszólítja mindazokat, kik államkölcsönelőleg és államkölcsönhátralékukat ezideig be nem fizették, hogy azt folyó hó végéig saját érdekükben annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a végrehajtási eljárást meg fogja indítani. Állatdíjazások. A pápai falukiállitással kapcsolatban tartott állatkiállításon a biráló-bizottság az egyes kiállítókat a következő díjakkal tüntette ki: Szarvasmarhák csoportjánál a) Kisgazdák tehenei. 1. Mészáros Gergely adászteveli lakos, 1 drb. Sack-eke íalyigával. (Wittmann Mihály díja.) 2. Rajki Tóth Lajos Ujmalomsok, arany érem és dr. Paupera Ferenc által adományozott 500.000 korona értékű tárgydíj. 3. Szalai Gábor Adásztevel, arany érem. 4. Horváth Imre Ujmalomsok, ezüst érem. 5. Gyiinóthy János Pápa, ezüst érem. 6. Varga Sándor Marcaltő, ezüst érem. 7. Farkas Károly Csót, 8. Csizmadia József Pápa, özv. Horváth Józsefné Pápa és Németh Mihály Pápa, elismerő oklevél. b) Kisgazdák üszői. 1. Domonkos Antal Rábacsanak, arany érem és Pápa r. t. város közönségének 500.000 korona értékű tárgydíja. 2. Horváth Sándor Acsád, arany érem, Tóth István Pápa, ezüst érem, Nemes Ignác Pápa, elismerő oklevél. Oklevelet nyertek még : Györké Pál, Ruip Jenő, Bálint Sándor, Németh István, Nagy Sándor pápai és Fierpasz Mihály marcaltői kisgazdák, c) Középbirtokosok csoportos kiállítása. 1. Barcza Dezső Vid, arany érem, 2. Geist Lajos fiai Szergény, ezüst érem. 3. Diósi gazdaság, 4. Winger Richárd Dáka, elismerő oklevél. d) Nagybirtokok szarvasmarha kollekciói. 1. Fajtisztaságot illetőleg : 1. Wittmann Mihály Pápa, 2. Pátkai Lajos Nóráp, 3. Szóld Manó Mezőlak, arany érem. 4. Luby Gyula Károlyháza, ezüst érem. II. Tejelési jelleget és tejhozamot illetőleg: 1. Földbérlő Rt. Borsosgyőr, 2. Kovács Antal Járóháza arany érem. III. Magyar gulyabeli szarvasmarha. 1. Gróf Esterházy Tamás uradalma Pápa, arany érem. Lovak csoportja. I. Hidegvérű mének. 1. Kovács Antal Járóháza, 2. Kovács Antal arany érem, 3. Zongor Sándor Edve, ezüst érem. II. Melegvérű mének. 1. Molnár Sándor Egyed, dr. Paupera Ferenc 500.000 korona értékű tárgydíját és arany érmet, Herold István arany érmet, Pátkay Lajos arany érmet, Tengelicz József Rábacsanak, Unger Kálmán Tapolcafő és Bolla Pál Lovászpatona ezüst érmet nyertek. III. Hidegvérű kancáknál arany érmet nyert Kovács Antal Járóháza kétszer és pedig anyakancái és kanca csikóiért; ezüst érmet Diósi gazdaság és Brunner Elek Béb. IV. Melegvérű kancáknál arany érmet nyertek: Szabadhegy Elemér kétszer és pedig félvér kanca kollekciója és Erzsi nevü angol telivér kancája után, Kis György Mezőlak, Frőlich Albert Bakonygyirót, Varga Lajos Borsosgyőr és Endrődi János Pásztori; ezüst érmet: Luby Gyula Károlyháza, Gáspár István Somlóvecse, Búzás Károly Alsógörzsöny, Barcza Dezső Vid, Mórocz Dániel és Horváth Sándor Nyárád. Oklevelet nyertek még: Nagy András Nagyacsád, Gőcze József Pápa, Zsédenyi György Vaszar, Finta Dániel Bakonytamási, Kőszegi Aladár Kéttornyulak, Kerner Miklós Szűcs, Lutor József Tapolcafő és Gyiling Ferenc Bakonytamási. Sertések csoportja. I. Lincolnshirei. Arany érmet nyert: Almásy János Celldömölk és Wittmann Mihály Pápa. II. Jorkshirei. Arany érmet nyert: Gróf Esterházy Tamás uradalma Devecser és Földbérlő Rt. Borsosgyőr. III. Lincolnshirei és mangalica keresztezés. Arany érmet nyert: Wittmann Mihály Pápa és Pátkai Lajos Nóráp. IV. Mangalica. Arany érmet nyert: Szóld Manó és Pátkai Lajos, ezüst érmet nyert Goda János Igalpuszta. Juhok csoportja. Arany érmet nyertek: Gróf Esterházy Tamás uradalma Pápa, Vadkerti bérgazdaság, Szalay Dezső és Kari József Ugod-Vadkert, dr. Kiss Pál Marcalgergelyi, Pátkai Lajos Nóráp és Szóld Manó Mezőlak. ÚJDONSÁGOK. — Püspökválasztás. Lapunk zártakor vesszük a hirt, hogy a dunántúli református egyházkerület kiküldött bizottsága f. hó 19-én délben Balogh Jenő főgondnok elnöklésével bontotta fel a püspökválasztásra beérkezett gyülekezeti szavazatokat. A 214 beadható szavazatból dr. Antal Géza püspökhelyettes, egyházkerületi főjegyző 95, Czeglédy Sándor győri lelkész, főisk. gondnok 58 szavazatot kapott. A többi szavazat Kis József pápai és Medgyasszay Vince lepsényi esperesek közt oszlott meg eddig ismeretlen arányban. Mivel a megválasztáshoz abszolút többség szükséges, a kerületi bizottság dr. Antal Géza és Czeglédy Sándor közt új választást rendelt el. A szavazatok az esperesekhez október 12-ig, a főgondnokhoz 16-ig küldendők be. A püspökbeiktató közgyűlés október 29-én, Pápán lesz. — A városok kongresszusa. A nyíregyházai jubiláris kiállítás keretében megtartott városok kongresszusának legfontosabb mozzanata volt az átalakulni szándékozó városoknak Rakovszky Iván belügyminiszter által történt fogadtatása. A belügyminiszter ismételten kijelentette, hogy változatlanul kitart terve melle A s a törvényjavaslatába felvett városoknak, köztük Pápa városának is, önállósítását feltétlenül keresztül akarja vinni. Ma ennek pénzügyi nehézségei vannak, de ezek az első szanálási időszak befejeztével — tehát 1926 junius végéig — el fognak hárulni. A küldöttség a választ megelégedéssel vette tudomásul. — Gyászrovat. Őszinte részvéttel értesültünk a hét folyamán történt következő gyászesetekről : Walla Géza nagybirtokos, a vármegye törvényhatósági bizottságának és több fontos bizottságának tagja, vármegyei közéletünk tevékeny munkása, e hó 12-én Tündérmajoron (Zirc mellett) elhunyt. A városunkban is jól ismert és közbecsült nagybirtokos egyike volt vármegyénk legkiválóbb földesurainak. Nemcsak gazdaságát vezette mintaszerűen, de Tündérmajoron agyagipar-gyárat is létesített és azt virágzóvá fejlesztette. A gyárról s termékeiről lapunkban annak idején kimerítő leírást adlunk. Walla Géza a gyár ügyét nem rideg vállalkozásnak, hanem valósággal nemzeti ügynek fogta fel, egész nemes lelkét, műveltségét, tudását vitte bele fejlesztésébe. Halála igaz vesztesébe megyénknek s mélyen fájlalják mindazok, akik jóságos keze alatt dolgoztak. Kihűlt tetemét az e hó 13-án történt beszentelés után, melyen a vármegye részéről dr. Horváth Lajos vm. főjegyző volt jelen, Budapestre szállították s oíi a kerepesi úti temetőben levő családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Áldás emlékére ! r r