Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.

1924-08-09 / 32. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár : Egy hónapra 80Ü0 korona. Egyes szám ára 2000 korona. dr. KŐRÖS ENDRE. | Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Bethlen István gróf miniszterelnök a külföldi kölcsön magyar részének aláírásra bocsátása aíkalmából a következő felhívást intézi a magyar közönséghez: A magyar kölcsön egy darabja a magyar sorsnak. Soha még annyira nem forrott össze az egyén élete az összesség, a nemzet életével, mint ma Magyarországon. Minden társadalmi osztály, minden család és polgár legszemélyesebb jóléte, integráns része a közös magyar sorsnak. Aki ezt a sorsot emelkedő útján támogatja és segíti, az a saját erőit gyarapítja, a maga boldogulásának épít szilárd, veszélytálló pályát. A magyar kölcsön a magyar újjáépítés, a magyar jövő. A külföld bizalma csodálatos lendülettel állott e gondolat melié. A küiföíd, a Nyugat segíteni akar rajtunk. S ez az elhatározás annál értékesebb számunkra, mert nemcsak gazdasági vonatkozásai vannak, hanem politikaiak és kulturálisak is. A történeti magyar állam fennállását szükségesnek tartják azok a társadalmak, asnelyek ma a civilizáció élén haladnak s olyan értéknek tekintik a magyar szellemi és kulturális erőket, amelyeket megtartandóknak vélnek a világfejlődés számára. A külföld bizik bennünk. Bízik a magyar mezőgazda, iparos, kereskedő, intellektuel és a magyar munkás termelőképességeiben és akaratában. Nagy lehetőségek mutatkoznak abban, hogy az idegen tőke többszörösen túljegyezte a kölcsönt, legelemibb kötelességünk tehát, hogy ezt az előlegezett jóakaratot és bizalmat itthon mi magunk is megerősítsük és a. saját hozzájárulásunkkal megtetézzük. A magyar termelő osztályokhoz, akik vállukon hordják az egész államépületet, szól elsősorban felhívásunk: Jegyezzenek minél többet, talán még erőiken felül is a magyar kölcsönből 1 Ez nemcsak önmagunk iránt való kötelesség, hanem most már a nemzeti önbecsülés kérdése is. Az összes lapok, mint a világ legtermészetesebb dolgáról számoltak be a Magyarországi Németek Közművelődési Egyesületének megalakításáról. Megjegyzés nélkül tudomásul vették, hogy ez a társaság, melynek élén lúlnyomólag a magyar államnál főtisztviselői rangban lévő urak állanak, a német nemzetiség, a német öntudat ápolását tűzte ki célul. Azt is jólesőleg vették tudomásul, hogy a magyarság dicséretesen érvényesülni engedi e németfajiságot. Részletekbe nem mentek bele, de mindenesetre a dicséret egyik alapja az, hogy e megcsonkított Magyarországon önállóságunk szivemelő bizonyítékául ma már ott is németül tanítanak az elemikben, ahol eddig a Nagymagyarországon csak magyar tanítás volt lehetséges. Miután mindezt a jó urak elmondták, befejezésül elénekelték — a Schwabenliedet. Igen egyetemi professzorok, volt miniszterek, magasrangú birák nem a himnusszal fejezték be, hanem — állam az államban — a Schwabenlieddel. És a legszomorúbb mindebben, hogy minderre egyetlen magyar lap egyetlen megjegyzést nem teíí, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga volna. Hiszen talán csakugyan természetes amellett a közöny mellett, amely ma a lelkeket megfekszi, mást nem is várhatott az ember. A csehek ám döntsék le Petőfi szobrát, az oláhok ám korbácsolják a Himnuszt éneklő székelyeket, nekünk egy vigaszunk még marad mindig; mi hallhatjuk Bleyer és Gratz urak ajakáról Schwabenlied ünnepi akkordjait felzengeni. Gazdaérdekek. Pápa és vidéke par excellence gazdavidék ! Mezőgazdasági kulturánk, különösen megcsonkított országunk érdekében, nagyon fontos tényező s így egyáltalán nem közömbös, hogy a mezőgazdaságok birtokosai és általában a mezőgazdasági kultúra munkásai birnak-e olyan központtal, olyan egységes és közös szervezettel, mely közös érdeket szolgál, közös erővel lép fel, — ha védekezni kell; s a mezőgazdaság és a gazdálkodás javára szolgáló új eszméket nemcsak kitermeli, de azokat a gazdáknak hozzáférhetővé is teszi. Sajnálattal lehet csak megállapítani, hogy éppen ennek az önérzetes pápa-vidéki gazdatársadalomnak mindig mások a gyámjai a szervezkedés dolgában. Egyszer a vármegyei, egyszer az Országos Gazdasági Egyesület, másszor az országos „Falu-Szövetség" stb. bonyolítanak itt le, a mi asszisztálásunkkal olyan akciókat, melyeket — jó lélekkel merjük állítani — magunk talán különben is elvégeznénk. A világért sem óhajtjuk a megnevezett előkelő intézmények jószándékát lekicsinyleni, de valahogy úgy szivén talál bennünket — régi pápaiakat — minden olyan kezdeményezés — mely a régi boldog időkkel ellentétben „hozzánk jött" —, ahelyett, hogy a „Dunántúl Athénijéből indult volna ki dicsőséges útjára. Valami lidércnyomás ül ma általában a gazdasági élet felett. Érzi, sinyli ezt Pápa gazdasági élete isi Beteg a közgazdaság! Csakhogy a mi betegünknek mégis talán igen jót tenne egy kis — mozgás. Ennek a megmozdulásnak pedig talán éppen a pápa-vidéki gazdatársadalom körében kellene megtörténnie, ha már maga a város teljes letargiába esett. Bizonyított dolog, hogy a szervezkedésben az erői Gazdáink szervezkedése a közelmúltban gyönyörű eredményeket ért el. Azután kiderült, hogy szalmaláng volt ez is! Most, mikor a gazdák legújabb hivatalos jellegű érdekképviseletei, a mezőgazdasági kamarák, ismét kezdik élesztgetni a régi jó gazdabajtársiasság elhamvadni készülő parazsát, a pápa-vidéki gazdaközönség joggal fordulhat saját kamarájához azzal a kívánsággal, hogy telepítse ide működésének javát, egy önálló kirendeltség megszervezésével, hogy közvetlenül érezhessék a járási gazdák, a reájuk háruló 3,dófilléreikkel viselt terhekkel szemben a kamarák által kétségtelenül nyújtható szellemi és anyagi előnyöket is. Gazdaérdekeink szolgálatára magunk pedig hivjuk életre elszunnyadt szervezetünket, a pápavidéki „Gazdaszövetséget", mert, hiába: minden boldogulásnak alapfeltétele — a közös munkával foglalkozók részére — az érintkezés lehetősége, ehhez pedig ez a szervezet szolgáltatta a múltban is és szolgáltassa fokozott mértékben a jövőben is az u. n. — „érintkezési felületet 1" Akkor megvirradhat még a „Dunántúl Athén "-je felett. " p. Értesítő-ismertetés. A szentbenedekrendi főgimnázium értesítője első közleményében az iskolai év történetének adatait tárja fel. Az intézet kebelében két Mária-kongregáció működött, melyek a hitbuzgalmi élet ápolása terén áldásos munkásságot fejtettek ki. A Deák Ferenc önképzőkörben az ifjúság nemes vetélkedést fejtett ki, s több jutalmazásra érdemes munkát hozott. A szépen fejlődő cserkészet nemcsak jellemileg képezte az ifjúságot, de felkarolta az életban hasznosítható dolgokat is, már a múlt tanévben felállítván az asztalos őrsöt, melyet Leiner Ignác asztalos-mester vezetett. Az iskolai ünnepek közül külön felemlítést érdemel az a nagyszabású hangverseny, melyet az énekkar március 3-án rendezett a színházban. A diákasztal 91 vidéki tanulónak könnyítette meg nagyban a városban való tanulhatást. Az intézetben 15 szerzetes-, 2 világi tanár és 3 másvallásu hitoktató működött. A rendes tanulók száma a tanév végén 329, a magántanulóké 25 volt. Jeles osztályzatot kapott 35, jót 69, elégségeset 178, elégtelent 72. A jövő tanévi beiratások szept. 1—3. napjain lesznek. Az értesítőt Blazovich Jákó igazgató szerkesztette avatott tollal. A református főiskola értesítőjének vezető helyén Kozma Andor, a kiváíó iró hódol gróf Tisza István emlékének azzai a remekbe készüit beszédével, melyet az egyházkerület mártírhalált halt főgondnoka arcképének leleplezése alkalmából mondoü. A főiskola- az 1923—24. tanévben cim alatt olvashatunk a tanárváliozásokról, az iskola külföldi vendégeiről, valamint arról a szép áldozatkészségről, amely az ősi tanintézet iránt oly sok oldalról megnyilvánult. Ezek közül fel kell említenünk a halhatatlan emlékű Beöthy Zsolt nevére tett 1,000.000 K-ás alapítványt, Kőszeghy Jenő ugyancsak 1,000.000 K-ás alapítványát, keresztes János 1,040.000 K-ás adományát, s azt, az üzlet átépítése miatt jelenleg m

r£ udvari rssktárlmii