Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.

1924-08-02 / 31. szám

V 9 M EG J E Ij E NI K MINDEIV SZOMB ATOIV. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár: Egy hónapra 8000 korona. Egyes szám ára 2000 korona. Laptuiajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A népszövetségi kölcsön magyar részének jegyzési felhívása a társada­lom legszélesebb rétegeiben élénk visz­hangot keltett. Különösen érdeklődnek a kötvények után azok a konzervatív ele­mek, amelyeket idáig a spekuláció a konjunktúra és a szédületes kosztpénz visszariasztott attól, hogy a tőkéjüket a közgazdasági élet rendelkezésére bocsás­sák. Az óvatos emberek ugyanis külö­nösen az utóbbi évek alatt meggyőződ­tek arról, hogy a magas kosztpénzka­matra kihelyezett tőkék sosem voltak kellőképen biztosítva, most azonban a teljesen biztosított és magas kamatot hajtó népszövetségi kölcsön lehJővé teszi, hogy ezek az idáig kikapcsolódott tőkék is megélénkítsék a közgazdaság vérkeringését. Hozzávetőleges becslés szerint mintegy 10—20 milliárdra becsül­hető az az összeg, amely ily módon a népszövetségi kölcsön jegyzése utján gyors körforgásban újból piacra kerül. Csak természetes, hogy ez a tekintélyes tőke jótékonyan fog hatni az állandó pénzszűkével küzdő termelésünkre s való­színű, hogy a jegyzés után rövidesen éreztetni fogja kedvező hatását. A nép­szövetségi kölcsön magyar része a nép­szövetségi kölcsön integráns része, tehát itt is ugyanazok a biztosítékok szolgál­nak. Ez okból idegen államok, főkép Olaszország is, ahol ötszörösen túlje­gyezték a kölcsönt és így nagyon sokan elkéstek a magyar kölcsön római és milanói jegyzésétől, most a kölcsön ma­gyar részével akarják kárpótolni magu­kat. Ha nagy nemzetgazdasági érdekeket és a magyar kistőkés érdekeit összevet­jük, kétségtelennek kell tekintenünk a Magyarországra eső népszövetségi köl­csönrész jegyzésének sikerét, hiszen ez 10 millió aranykoronát alig meghaladó összeg még a mai megcsonkított állapc ­tában sem teszi nehéz próbára Magyar­ország közgazdaságát. Kereskedelem, ipar s bizonnyal a kisgazdatámdalom is bizonyára méltóan ki fogja venni a maga részét a kölcsön jegyzéséből. Egy darab 20 dolláros címlet ára körülbelül 372 métermázsa buza árának felel. meg. Három és félmétermázra búzát pedig még ez idei aránylag gyenge termés melleit is minden vagyonosabb kisgazda könnyen tőkésíthet. Annak, hogy a kül­földi kölcsön aránylag kis címletekre oszlik, meg van az a nagy előnye, hogy a legszélesebb néprétegek részvételét is lehetővé teszi. Bízzunk benne, hogy a népszövetségi kölcsön magyarországi ré­szének majoritása ez alkalommal magyar dolgozó kezekben marad. x Kis Tivadar könyvkereskedésébe és könyvkötészetébe egy-egy tanonc jó fizetéssel azonnal felvétetik. | NÉMETH ISTVÁN | Még két hete itt járt közöttünk. Itt a vá­rosban, mely nemcsak a főpásztorsága alatt álló kerület és kultúrintézményeinek székhelye, de egyúttal áHandó szintere volt az ő félszáza­dos áldásos munkálkodásának s amelyet ép ezért szellemi szülővárosának, igazi otthonának tekintett. Még két hete itt járt, szervezetében már megtámadtatva a gyilkos kór által, de azétt hiven és becsületesen az utolsó percig teljesítve kötelességeit a rábizoítak iránt. Nagy és szent ügyek voltak reája bízva. Egy egész nagy egyházkerület ügyeinek inté­zése, lelki életének gondozása, iskoláinak irá­nyítása. 10 év előtt hivatott el a munkára, 10 u—o - o év előtt, a vész előestéjén. A hábotú időszakátbjmj&Zfr nak püspöke volt ő, nem alkotások, de a meg­alkotottak fenntartását bízta rá a Gondviselés. És hogy ezt a missziót a legsúlyosabb időkben, a háború fergetegét:n, forradalmak pusztításai, emésztő gazdasági válságok közepette, elszán­tan, férfiasan, bölcsen betöltötte, azzal ép oly maradandó emléket állított magának, mint bol­dogabb nagy elődei, kiknek a béke áldottabb korában módjuk és alkalmuk volt újat is te­remteni. Ám nemcsak a fenntartásból, de előbb már az alkotásokból is nem dicstelenül kivette a maga részé', Hisz, mieiőtt a dunántúli refor­mátus egyházkerület bizalma a püspöki székbe, Antal Gábor örökébe beültette volna, már olyan állásokba rendeltetett, ahol dolgoznia lehetett és kellett a kerület és intézményei felvirágoztatása körül. És Németh István a munka embere volt, a dolgozni akarás és dolgozni tudás hőse, akit a kora regg már Íróasztalánál talált s akit a késő éj munkából látott nyugovóra térni. A Széchenyi-teret díszítő két remek iskolaépület létesülte, a főiskola és nőnevelőintézet újabb korban fejlődésének, illetve ez utóbbi megalapí­tásának története is elválaszthatatlanul Össze vannak fonva püspökségét megelőző élete buzgó munkásságával. Kötetekre menő hatalmas Jegyző­könyvek képet nyújtanak főjegyzői muhkássága nagy terjedelméről és sokoldalúságáról. A dunántúli református egyházkerület és a kerületi intézmények, a hivek százezrei mél­tán gyászolják az élete utolsó pillanatáig mun­kában fáradhatlan vezéri és főpásztoii. De részt kér e gyászból Pápa városa is, nemcsak annál a kapcsolatnál fogva, mely Németh István püspö­köt vele összefűzte, de azért.is, meíi a város múltját, múltja minden mozzanatát alig ismerte valaki jobban nálánál. Amit e mi nemzedékünk tud régebbi dolgairól, azt jórészt az ő vissza­emlékezéseinek gazdag tárházából nyerte. A városért szívesen dolgozott, kulturális jelentősé­gének emelésén — úgyis mint a Jókai-kör egyik vezetője — nemes buzgósággal fárado­zott. És szerette e várost, mely szintén szerette őt, melynek minden lakója fájó érzéssel gondol rá, hogy immár örökre eltávozott és soha többé itt fa'aink között nem láthatjuk viszont. Németh István püspök 1851-ben született Magyaregresen. Tolnából szülei Somogyba köl­töztek át, innen jött fel a pápai iskolába, mely­nek végig első tanulója volt. A theologia el­végzése után, éppen 50 évvel ezelőtt kezdte meg tanári működését, mint a klasszika-filológia tanára. Pár év után a theologiára került és itt működött egy hosszú emberöltőn át. A kerület aljegyzőjének, gazdasági tanácselnöknek, majd főjegyzőjének és 1914-ben püspökének válasz­totta meg. Ugyanakkor Komárom lelkésze lett, honnan az összeomlás után a város meg nem szállott részébe menekülnie kellett. Két év előtt Balatonkenese választotta lelkipásztorává. Ez évben töltötte be tanárkodása 50-ik, püspök­sége 10-ik évét s a kerület ősszel kívánta ősz püspökét érdemeihez képest ünnepelni. Ezt már nem érhette meg. Két hét előtt beteg lett, bete­gen volt Pápán Beache professzor látogatása alkalmából. Innen hazasietett^Kenesére, honnan Székesfehérvárra szállították^be, gondos ápolás alá vették, de az elhatalmasodott vesebajjal szemben tehetetlen volt az orvosi tudomány, máit itó 28-án elhunyt.,-Halála mély gyászba borította szerető rokonaaf Németh József nosz­lopi lelkész és dr. Vass*Vincéné szül. Balogh Erzsébet, a-p ú|»>ai főiskola igan gn tó já nn k n pj g áll­tak vér szerint hozzá legközelebb/ Seeretört 6 séges-rrag mzsmmií A "Thmáníűti refonnáteí#£gyházkerüler a haláleset alkalmából^következő gyász­jelentést bocsátotta ki: „A dunántúli református egyházkerület s annak pápai főiskolája és nő­nevelőintézete mélységes fájdalommal jelenti, hogy Főtiszteletü és Méltóságos Németh István úr, a dunántúli egyházkerület püspöke s a balatonkenesei egyház lelkésze lelkészkedésének 50-ik, püspökségének Il-ik évében, 73 év:s korában rövid, de súlyos betegség után f. hó 28-án Székesfehérvárott elhunyt. A megboldo­gultnak hült tetemeit f. hó 31-én d. e. 10 óra­kor a székesfehérvári ref. templomban végzett széttartás után az ottani sírkertben fogjuk ideig­lenes nyugalomra helyezni. Székesfehérvár, 1924 julius hó 29-én. A világ elmúlik és annak kí­vánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad őrökké. (1 Ján. II. 17y^ Németh István püspök elhunyta alkalmi­ból a kormányzó és a kormány nevében Vass miniszterelnök-helyettes részvéttáviratokat intéz­tek az egyházkerülethez. fehervár emetése aug. hó 31-én folyt le Székes­fehMrárott. Holttestét az ottani református tem­plomban ravatalozták fel. Érckoporsóját szám­talan koszorú borította, ott volt közöttük az egyházkerületé, a pápai kollégiumé, melynek annyi évtizeden át tanára voit és saját kertjének fehér virágaiból fonva a pápai nőnevelő-intézet:. A templom zsúfolásig megtelt a gyász­tisztességre. Ott volt a/KTNtuszkormám viseletében Tóth IstvánXmin. tanácsos Kálmán ref., Kapi Béla ev. püspökök, egyház képviselői, az egyetemes konveht, pi különböző egyházkerületek kiküldött képviselői, az egyházkerület alkotó tagjai, a^katonatií: /ti kar élén Molnár Elek tábornokk^Kteljes szák­ban , Veszprém- FehérvármegyéJc^Székesfehérvár, Pápa városok küldöttségei,yá mezőföldi, vesi­prémi ref. egyházmegyék/lelkészei mondhatni teljes számban, a pápaiam ntéz^íek deputáci^ és rengeteg résztvevő közönség. / Az egyházi szertartást ^Ravasz László dunamelléki püspök végezte. Megható imája után a pápai kántus énekelt hírnevéhez méltóan. A nagy egyházi szjSfaok beszéde mesteri jellem zését adta Némejtn István püspök, az „oszlop­ember" egyéni^gének, és belsőséges megilie­tődést keltetÖ^zután a sirketíbe kisérte ki a gyászoló köJorreég a koporsót. A szakadó eső ellenére végig az utcákon a temetőig ezren és ezren álltak sorfalat, mikor a hat fekete ló ál­tal vont koporsó, mely előtt a gyászdalokat zengő kántus és száz taláros pap, utána a nagy gyászoló menet vonult, az úton végighaladt. A temetőben Medgyasszay "Vince mezőföldí

Next

/
Thumbnails
Contents