Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.
1924-07-05 / 27. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár: Egy hónapra ©OOO korona. Egyes szám ára 2000 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Azt a sürgönyt, amelyben Korányi pénzügyminiszterünknek a magyar kölcsön londoni kibocsátásának nagy sikerét jelzik, egy német nevü londoni bankár irta alá: Rotschild. Hogy ki az a Rotschild, bizonnyal nem kell az újságolvasó közönségnek magyarázni, az európai pénzkirály neve több mint egy évszázad óta annyira benne él a köztudatban, hogy minden további kommentár fölöslegesnek látszik. És ha mi mégis kommentárt füzünk hozzá, azt — mint bizonyára mindenki sejteni fogja — nem a Rotschild nevében összefoglalt nagytőke dicsőítésére tesszük. Nem vagyunk olyan naivak, hogy azt higyjük, hogy akár az angol Rotschildok, akár a tengerentúli Rotschildok, akik Morgan, Carnegie vagy ki tudja milyen névre hallgatnak, azért vennének részt a magyar kölcsön jegyzésében, mert bennünket magyarokat különösképen szereinek. Szó sincs róla. Ezek az urak ilyen alanyi érzelmeket nem szoktak ismerni. Ezeknek a magyar kölcsön egyszerűen üzlet és pedig biztos kamatot hozó, zsiros, jó üzlet. Ezért volt a nagy sietés, ezért jegyeztek volna még két annyit is, ha nem lettünk volna oly szerények és többet kértünk volna. Miért e sietség, miérté lelkesedés? Kell-e mondanunk, hogy semmi egyébért, hanem csupán azért, mert e mi hazánk még mai csonkaságában is oly gazdasági erőt képvisel, mely minden külföldi befektetésre kecsegtetőleg hat. Igen! Mi erősek vagyunk. Sokkal erősebbek, mint hiszszük. Bizonyság rá a Rotschild sürgönye, amit az amerikai ultra-Rotschildok, a svájci, az olasz, a svéd fiók-Rotschildok táviratai is követni és szólóan bizonyítani fognak. Mi nekünk nincs más gyöngeségünk, csak a — széthúzásunk. Bizonybizony atyámfiai, ha ez nem volna meg, Rotschildok nélkül is talpra tudnánk állni! Hajdan és most. Maradék országunk térképe áll előttem. Lesújtva és mélyen megalázva érzem magamat és nemzetemet. Ökölbe szorított kezem azonban lehanyatlik és mélabús rezignáció kísértései közben elmélkedni kezdek. Visszatekintek a régi múltba, figyelem a jelent és keresem a szebb jövőt. Mert a lelkem, mielőtt megválnék földi poraitól, tudni szeretné, hogy lesz-e valóban nemzeti feltámadás, aminek bizakodó hangoztatását ma oly sokszor használják a jövőt építő alkotások szemfedőjéül. Szemlélődésem közepette látom a multat, melyben a nemzet részben a politikai és etnográfiai konstellációkból kifolyólag, tehát önhibáján kivül, részben pedig a saját hibái miatt rengeteg vér- és vagyonáldozattal egy élethalál harcot viv meg. Fenségesnek látom ezt a harcot nemcsak nagyságánál és ezeréves idejénél fogva, hanem azok miatt az etikai tanulságok miatt is, amiket a nemzet önhibái mellett is kimagasló ősi erényeiből kifolyólag az utókorra hagyott. Fenségesnek látom főképen azért, mert ez a nemzet a pusztulással fenyegető helyzetekben mindig észretért és hibáitól megtisztulva tudott egyesülni, hogy fenyegetett nemzeti létét és becsületét megvédje. Amidőn összehasonlítást teszek a mult és a jelen között, elismerésem inkább a múltnak szólhat, mint a jelennek. A multunk ugyanis sokkal kevesebb tudással, de több erkölcsi értékkel dicsekedhetik, mint a jelenünk. Mert ha sokszor tombolt is a pártoskodás ; ha kényekedve szerint garázdálkodott is az oligarchia : koronként mégis fel-fel tudott lángolni a szivekben az önzetlen, a tiszta hazaszeretet, amely nem a frázissá zsugorodott jelszavak hangoztatásában merült ki, hanem, önfeláldozásra kész csodás tettekben nyilatkozott meg. Hol van ez manapság ? Egy elfásult nemzetet látok itten az anyagiasság posványában élősködni. Az ország szétmarcangolt térképének a látása nem kergeti arcába a vért. Elszakított testvéreinek jajkiáltásait nem tudja meghallani. A haza és a közjó ügyének szolgálatától távol álló spekulációban, börzei kifejezések hangoztatásában és „pro domo* szóló hazafiúi beszédekben merül ki itt minden. Megengedem, hogy a gazdasági és pénzügyi bajaink szanálása után ezen a bőségesen termő kis magyar földön egyelőre ilyen módon is megélhetünk, sőt idővel talán még meg is hízhatunk; de hogy megisabb nemzeti célok keresztülvitelére, elszakított testvéreink felszabadítására, Magyarország integritásának helyreállítására is képesek ^lennénk, az alig hihető. Mert most a nyomorgó" emberek nagy tömegeit semmi egyéb nem érdekli, csak a- megélhetés kérdése, a spekulánsok ezreit pedig a nagy vagyon megszerzésének módjai, melyek közül az immorális módok dominálnak a többiek fölött. A túltengő üzleti szellem dacára is ezért pang ebben az országban minden, ami nemesebb; ezért koldus az ország, és ezért fog ez az állapot tovább is tartani mindaddig, amig nem akadnak az ország ügyeinek a vezetésére oly emberek, akik nem csak az optimizmus biztató szavainak a hirdetéséhez, nem csak a kuruzsoláshoz értenek, hanem tudják azt is, amit tenni kellene, hogy állapotaink valóban a javulás stádiumába juthassanak. Ha a dolgok folyását élesebb tekintettel megfigyelem és kutatom az okok és okozatok közötti összefüggéseket, arra a meggyőződésre jutok, hogy az országot leginkább azért érték csapások, és az embereknek itten sok esetben azért kellett a hazájokért meghalniok, mert nem tudtak érte elég okosan és önzetlenül élni. A magyar történelemben, sajnos, nagyon sok eset bizonyít e mellett. Mint láncszem a láncszemmel, úgy kapcsolódnak össze a nemzeti hibák a magyar politika hibáival és a belőlük származó nemzeti veszedelmekkel. Ez a szomorú tapasztalat indított 1913-ban a „Magyarország helyzete és az európai uépek harca u cimű munkámnak megírására. A világháború kitörésére és azokra a rettenetes következményekre figyelmeztettem benne a nemzetet, amelyek minket ennyire tönkretettek. Ezeknek a következményeknek kikerülése céljából sürgettem, hogy az iskolai nevelésben, felhagyva a nemzeti hiúság és elbizakodás egyoldalú istápolásával, mutassunk rá a hibákra és az azokból származó veszedelmekre is (92. old.) És ugyancsak ebből a célból követeltem, hogy a politikai ténykedéseinkben hagyjunk fel az önző érdekektől vezérelt pártoskodással, hogy helyet nyerjen azokban a józan megfontolás, és kialakulhasson az egységes nemzeti akarat, aminek szilárd alapjára támaszkodva Tisza István minél nagyobb súllyal vethesse latba tiltakozó szavát akkor, amidőn a világháború kitörését és az abban való részvételünket — amire magyar érdekekből semmi ok nem volt — ki akarja kerültetni (44. old.). De hát az én intencióm meghiusult, valamint meghiusult Széchenyi nagy reménye is (101. old.). Meghiusult akkor, amikor épen kezdett valóra válni. Meghiusult a magyar könnyelműség és elbizakodás, az önző érdekektől vezérelt pártoskodás miatt. Tönkrejutott országunk jelenlegi sorsa fájdalmas érzésekkel tölti be a lelkemet, és megvallom, hogy a jövőt illetőleg még most is sokszor nyomasztó aggodalmak nehezülnek rá. Mert amiket közéletünkben most tapasztalok, azokban semmi vigasztalót nem találok. Azért az ország sorsának jobbrafordulását én ettől a nemzedéktől már nem is várom, Feléled azonban a reményem, megerősödik a jobb jövőt illető hitem, amidőn az iskolákba özönlő ifjúságot magam előtt látom. Mert ez az ifjúság, vagy ha ez még nem, az utána következő nemzedék, már valószínűleg romlatlan lélekkel, tiszta hazafi karakterrel fogja országa ügyeit szolgálni és apáinak hibáit jóvátenni. Ez az ifjúság vezető tanáraitól — akikből nem halt még ki az ideálizmus és hazafi lelkesedés — meg fogja érteni, hogy bármily szép és hősies dolog is szükség esetén a hazáért meghalni, még szebb és még hősiesebb érte okosan élni és Önzetlenül dolgozni, hogy kikerülhesse vérének hiába való ontását és országának a mostanihoz hasonló szomorú sorsra jutását. És akkor beteljesedik Széchenyi jóslata! Akkor lesz még nemzeti feltámadás 1 Jövendő nagy időknek emberei, magyar ifjúság, tibennetek él az én reménységem! Deme Károly. ÚJDONSÁGOK. — Városok állandó bizottsága. A Magyar Városok Országos Kongresszusának állandó bizottsága a múlt héten gyűlést tartott. A gyűlésnek egyik legfontosabb tárgya a városok hitelszükségletének biztosítása volt. Arra való tekintettel hogy a városok a mai viszonyok között sem jelzálogkölcsönöket nem kaphat, sőt a Pénzintézeti Központ útján eddig folyósított sürgős, rövid lejáratú kölcsönökre sem számíthatnak, kérik a pénzügyi és belügyi kormányt, hogy miként az Ausztriában és Angliában is gyakorlatban van, a m. kir. postatakarék legyen jogosítva sürgős és rövid lejáratú kölcsönöket folyósítani. E célból a hitelösszeg felső határa minden városra nézve külön volna megállapítandó. Foglalkoztak a városi tisztviselők fizetésének kérdésével is, melyre nézve kívánatosnak tartják, hogy a tisztviselők ugyanazon állásban bizonyos szolgálati idő után magasabb fizetési osztályba léphessenek elő. — diákok" találkozója. Érdemes, kiváljya közéletben vezető szerepet játszó férfiak jötték össze nur H vaGárnu p-p Aius u' nkbaif, hogy az őket 25 évvel előbb szárnyukra bocsátó ősi almamater iránti hálájuknak és szeretetüknek kifejezést adjanak. Az 52 ifjú közül nem kevesebb, mint éppen fele jelent meg a 25 éves találkozón. Délelőtt istenitiszteleten voltak, amikor is a találkozók egyike: Lőke Károly tatai esperes mondott eszmékben gazdag, költői lendületű egyházi beszédet. 7 s12-kor a ko llégium dísztermében gyűltek össze, ahol a tanári kar előtt dr. Lázár Andor korminyfőtanácsos, a Magyar Nemzeti Szövetség ismert nevü vezérférfia, gyönyörű s a mellett érzésének őszinteségével megkapó beszédben üdvözölte a tanári
