Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.
1923-06-09 / 23. szám
ÚJDONSÁGOK. — Egyházkerületi közgyűlés. A múlt héten Németh István püspök és Balogh Jenő főgondnok együttes elnöklésével tartott dunántúli református egyházkerületi közgyűlés fontosabb közérdekű határozatait a következőkben közöljük: Dr. Antal Gézának újabb egy évi szabadságot adtak, hogy a holland kormánytól nyert tudományos megbízatását befejezhesse. A főgimnáziumhoz matematika-fizika tanszékre rendes tanárnak megválasztották Moravetz Károly eddigi helyettes tanárt. Elrendelték az új énekes könyvnek az iskolában leendő használatát. A jövő évi költségvetések végleges megállapítására a püspök elnöklésével bizottságot küldtek ki. Köszönetet mondtak dr. Antal Gézának az általa eszközölt újabb holland gyűjtésért, melynek eredményeként 1,200.000 K jutott a főiskolának és nőnevelő-intézetnek. Alapítványokat tettek: a főgimnázium gyűjtése Tisza-alapra 139.522, Mozsonyi Sándor a nőnevelő-intézetnek 100.000 K, dr. Lázár Andor a főgimnáziumnak 30.705 K s még többen mások, kiknek a kerület köszönetét nyilvánította. A közgyűlés dr. Vass Vincét és Czeglédy Sándort belmissziói lelkészeknek választotta meg, a kerület területén levő ref. középisk. növendékek látogatásával pedig Pongrácz Józsefet bízta meg. Őszi közgyűlés idén sem lesz, a jövő közgyűlésig előforduló fontosabb ügyek tárgyalására az intézkedő ker. elnökség vezetésével bizottságot delegáltak. — Vitézek avatása. Idén a vitézek avatása a kormányzó személyes jelenlétében e hó 17-én lesz a tündéri szépségű Margitszigeten. Ez ünnepélyen a háború több hős pápai katonáját is vitézzé avatják, akik már a napokban meg is kapták a behívót. A vitézzé avatandók között egy mint tiszt, négy pedig legénységi sorban küzdötte végig a háborút. Tiszti vitéz lesz Pfrogner Artúr felmérési felügyelőségi kir. főmérnök, tart. százados, aki az orosz és olasz hadszintéren kimutatott vitézségével a vaskoronarendeí, a III. o. katonai érdemkeresztet, a két Signum Laudist s természetesen a Károly csapatkeresztet szerezte meg. Legénységi sorból vitézek lesznek: 1. Szalay István nyug. tiszthelyettes, a helybeli huszárlaktanya kantinosa, a hires volt pápai 7-ik honvéd huszárezred vitéz őrmestere, aki a harctéren 50%-os rokkant lett, a nagy ezüst vitézségi érem, a Károly csapatkereszt és egy katonai dicsérő okirat tulajdonosa. 2. Nagy János államrendőr, örsparancsnok-helyettes, szakaszvezető volt a 20. honvéd gyalogezredben, a nagy- és kis ezüstés a bronz vitézségi érem, a Károly csapatkereszt és a sebesülési érem tulajdonosa. 3. Mulasics János m. kir. távirda-felvigyázó, telefonista-tizedes volt a 48. gyalogezred 5. századánál, ugyancsak a nagy- és kis ezüst- és a bronz vitézségi érem és a Károly csapatkereszt tulajdonosa. 4. Ivancsics György volt földmivesískolai tanuló, aki időközben városunkból elköltözött, de tovább is a pápai vitézi nyilvántartásban szerepel. — Vármegyei közgyűlés. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 11-én tartja évnegyedes közgyűlését. A közgyűlés tárgysorára az alispáni jelentés, 1923-ra pótköltségvetés s ezzel kapcsolatban 44%-os pótadó megszavazása, a balatonvidéki villamos műveknél 2 millió K értékű részvény jegyzése, Pápa város szervezeti szabályzatának módosítása és még vagy másfélszáz, nem nagy jelentőségű ügy van kitűzve. — Eljegyzés. Horváth Ernő m. kir. államrendőrségi detektív eljegyezte Csajtay Teruska úrleányt, helyben. (Minden külön értesítés helyett.) — A tisztviselők háziorvosi intézménye. A népjóléti és munkaügyi miniszter rendeletet adott ki, amely a tisztviselők betegsegélyezési ügyét újra szabályozza. Tekintettel arra, hogy a betegsegélyezi alap részére megállapított tizenkétmillió korona állami hozzájárulási öszszeg elégtelen, az eddig igénybe nem vett betegsegélyezési járulékot az összes igényjogosultaktól be fogja szedni. A rendelet részletesen ismerteti az igényjogosultságra és kedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket s külön rendelkezik a tisztviselői háziorvosi intézménynek augusztus elsején történő megszűnéséről. — Darányi Kálmán esküvője. Pusztaszentgyörgyi és tetétleni dr. Darányi Kálmán, Győr vármegye, Győr szab. kir. város és Moson vármegye főispánja, a dunántúli ref. egyházkerület főiskolai gondnoka, e hó 6-án Gombán, a legszűkebb családi körben tartotta esküvőjét szemerei Szemere Mártha úrhölggyel, szemerei Szemere Huba (de genere Huba) és neje baj Patay Anna leányával. Tanuk voltak a menyasszony részéről: Szent- Iványi Farkas, kir. kamarás, a vőlegény részéről: Darányi Kálmán m. kir. udvari tanácsos. — Madách-ünnep. A református nőnevelő-intézet folyó hó 10-én, holnap tartandó idei évzáró ünnepét Madách Imre százados emlékezetének szenteli. Emlékbeszédet az igazgató mond, a képzői énekkar Madách szövegére irt dalt énekel, egy növendék Madáchtól szaval. A műsor többi száma a növendékek zongora-, ének-, hegedű- és szavalati számaiból van összeállítva. Az ünnep kezdete délután fél 4 órakor. — Győri Gyula nyugalomban. A dunántúli református egyházkerület legutóbb tartott közgyűlésén Győri Gyula helybeli kollégiumi tanárnak saját kérelmére történt nyugdíjaztatása alkalmából odaadó munkásságáért köszönetét nyilvánította Győri Gyula tanár 28 éven át működött a helybeli kollégiumban. Kiváló, lelkes tanár volt, akit tanítványai mindig szeretettel környezték s reá igaz hálával emlékeznek. E mellett e több mint negyedszázadon át a legteljesebb ideálizmussal résztvett a városi és vármegyei közéletben is, mint a képviselőtestületnek és törvényhatóságnak tagja. Szorosabb kapcsolat fűzte őt lapunkhoz, melynek 5 éven át éppen a nehéz háborús években, mikor a főszerkesztő a harctéren volt, felelős szerkesz- ] tője s úgy ekkor, mint előzőleg jelestollú vezércikkírója volt. Nyugalomba vonulása alkalmából a tevékeny férfiú elköltözött városunkból. Midőn a lapunk számára végzett önzetlen munkájáért s ezáltal a közjó előmozdítása körül szerzett érdemeiért e helyen mi is hálás köszönetünket nyilvánítjuk, őszinte baráti érzéssel kívánunk neki erőt, egészséget a munkához, mellyel, mivel ez az életeleme, bizonyára nyugalomban sem fog felhagyni! — Jegyzőválasztás. Tapolczafőn a jegyzőválasztás Bélák Lajos főszolgabíró elnöklete alatt e hó 6-án folyt le, amikor is egyhangúlag Győry Lajos eddigi helyettes jegyzőt választották meg a község jegyzőjévé, akinek működése elé méltán a legszebb reményekkel tekintenek. — Ilyen a mai kölcsön! Győr város közgyűlése az üzemek részére 20 millió korona kölcsön felvételét határozta el forgótőke céljaira. A kölcsön felvétele érdekében a város tanácsa a jegyintézethez fordult, melytől az a válasz érkezett, hogy a jegybank hajlandó a városnak az üzemek céljaira 20 millió koronás váltóhitelt nyújtani, ha a kölcsönre vonatkozó közgyűlési határozatot a kormány jóváhagyta és ha a három győri takarékpénztár a váltókezességet vállalja. A váltókölcsön 92 napra szól, de már most jelzi a jegyintézet, hogy a kölcsön felét újabb három hónapra prolongálja. A kölcsön tehát hat hónap alatt feltétlenül visszafizetendő. — A lakásrendelet alkalmazásáról. A lakásbirák fontos elvi döntést hoztak a legújabb lakásrendelet alkalmazásáról. Megállapították, hogy a lakásbért csak akkor lehet május elsejétől Ötvenszeresére emelni, ha a rendelet megjelenése előtt már az 1917. évi novemberi bér húszszorosa volt érvényben. Kivételes béremeléseknek csak a lakásoknál lehet heí>e, az üzlethelyiségeknél nem. Nem jelent szembetűnően kedvező vagyoni viszonyt, ha valakinek közvagy magánalkalmazotti minőségben lakáspénze van. Az indokolt lakásszükséglet határát nem lépi túl, aki megélhetésért lakásának felesleges részét albérletbe adja. A különböző anyagok raktározására bérelt üres telkek bérletének és bérmegállapításának kérdése nem tartozik a lakásrendelet körébe. A kincstári haszonrészesedést, ha a bér az ötvenszerest meghaladja, a bérbeadónak kell fizetni. Kielégítő lakás nem az, amit a bérlő ilyenül elfogad, hanem amit a biró annak itél. — Bőr találtatott, igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — A főiskola örömünnepe. A főiskola folyó hó 10-én, vasárnap, istenitisztelet után tartja évzáró öröm-ünnepét, melyen Csizmadia Lajos igazgató olvassa fel jelentését a lefolyt évről, Fekete Károly képzőtársulati elnök tesz jelentést a képzőtársulat működéséről, kiosztják a pályadíjakat és jutalmakat s lesznek ének-, zenekari és szavalati számok. Az ünnep fél 11 órakor, templomi istenitisztelet után kezdődik. — Tanítóválasztás. A helybeli római katholikus hitközség iskolaszéke legutóbb tar-, tott ülésében az üresedésben levő tanítói állásra egyhangúlag Szentgyörgyi Lea oki. polg. isk. tanárnőt, néhai Szentgyörgyi Sándor, a hitközség nagyérdemű karnagyának leányát választotta meg. — Tata és Tóváros egyesítése. Tóváros képviselőtestülete elhatározta, hogy Tata községet megkeresi az iránt, hogy a két község egyesítése és r. t. várossá alakulásának megtárgyalására egy vegyes bizottságot állítsanak össze. — Kollégiumi rajzkiállítás. A kollégium tanulóinak az 1922—23. tanévben készült rajzaiból rendezett XXII. rajzkiállítás ünnepélyes megnyitása holnap, 10-én, vasárnap délután 3 órakor lesz a II. emeleti rajzteremben. A kiállítás két hétig lesz nyitva, naponta délelőtt 10—12-ig és délután 3—6-ig. Belépő-díj nincs, de adományok rajzjutaimi alapítvány céljára hálás köszönettel fogadtatnak. Ugy a kiállítás megnyitására, mint annak megtekintésére a mélyen tisztelt közönséget ez úton hivja meg a főiskola igazgatósága. — Esküvő. Kohn Miksa Mihály és neje ez úton tisztelettel meghívják rokonaikat, jóbarátaikat és ismerőseiket Margit leányuknak Partos Lajos úrral folyó hó 17-én d. u. fél 2 órakor Selinko Manó úr lakásán (Szent László utca) tartandó esküvőjére. Bruckner Jolán és Schwartz Márkusz folyó évi junius hó 12-én délután 2 órakor tartják esküvőjüket Pollák József úr Korvin-utca 12. szám alatti házában, melyre jóbarátaikat és ismerőseiket tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) — Érettségi mulatság. A helybeli ref. főgimnázium 1923-ban érettségiző növendékei junius hó 29-én a Griff-szálló nagytermében táncmulatságot rendeznek. Kezdete este 9 órakor. Belépőjegy 700 K, családjegy 1800 K. A tiszta jövödelmet fele részben a Horthyakciónak, fele részben a pápai Petőfi-Jókai szobor-alapnak adják. — Az Erzsébet-liget őre. Mostanában — hogy a várkertbe csak meghatározott napon lehet bemenni — sűrűn keresik fel üdülés céljából kies Erzsébet-ligetünket szülők is kis gyermekeikkel. Az apróságok — természetesen — hébe-hóba vétenek a ligeti tilalom ellen, apró lábacskáikkal rálépnek a gyepes részekre, amire aztán — mint elpanaszolták nálunk — a ligeti őr, s különösen annak életepárja, az őrné, olyan durva szidalmakban törnek ki, hogy az apróságok riadva menekülnek kísérőik védő szárnyai alá. Nem követelhetjük ugyan azt, hogy a ligeti őrök az illemszabályokat betéve tudják, de arra mégis kellene ügyelniök, hogy intelmeiket gyengédebb módon adják a közönség tudomására, s a minden iránt fogékony kicsi emberkék a szabad természet, a fák, virágok szeretetének tanulása mellett ne tanuljanak tőlük durvaságot, szitkozódásokat. — Az adóhivatal felszólítása. Pápa r. t. város adóhivatala felszólítja az adózó közönséget, hogy hadmentességi díj, tőkekamatadó és járadékadó vallomási ivét folyó 1923. évre három napon belül annyival is inkább adja be, mert ellenkező esetben eme adók a rendelkezésre álló adatok alapján hivatalból fognak megállapíttatni. x Az Uj rokon a Színházi Életben. A Nemzeti színház idei szezonjának legnagyobb sikerét Csathó Kálmán háromfelvonásos vígjátékát adja darabmellékletül e héten a Szinházi Élet, Incze Sándor hetilapja. Csupa szenzáció a Szinházi Élet új száma: József Ferenc főherceg, Puccini és Gilbert Miller, az amerikai szinházfejedelem nyilatkoznak benne. A Kovácsnérói, a Fekete gyémántokról, a Royal orfeum, a Sziget színpad és Cirkusz új műsoráról hoz pompás képeket, a Tőzsde és a Sport rovat is tele van képpel és érdekességgel. A 100 oldalas lap ára 200 korona, negyedévi előfizetés 20 00 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29.