Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-01-13 / 2. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy negyed, évre 17Ö korona. Egyes szám ára 15 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Újjáalakul, helyesebben újra megalakul Pápán a Magyar Nemzeti Szövetség, mely mint a régi Területvédő Liga jogutóda, a magyar integritás előkészítésének ma egyetlen szervezett organuma. Hogy az integritás gondolatának a mi városunkban és vidékén voltak és vannak áldozatra és tettre kész harcosai, abban soha egy percre nem kételkedtünk. Azonban az ily egyes tüzek, ha közös nagy kohóból nem táplálják őket, hamar kiéghetnek, avagy ha nem is égnek ki, halvány, bizonytalan rezgésü pásztortüzekké válnak, melyek csak arra jók, hogy némi világot derítsenek az éjbe s nem arra, hogy egyetlen nagy égésben elperzseljenek mindent, ami rút, ami rossz, ami szégyenünk és gyalázatunk. A nagy tüz felgyújtásához szervezni kell az erőket s talán csak nem lesz nehéz szervezni itt, az egyletek városában, ahol mindenki amúgy is szervezve van, mindenki nem is egy, de három vagy négy (ha nem tizenhárom, tizennégy!) egyletnek kötelékébe tartozik. Avagy éppen azért, mert nálunk ennyi az egylet és ennyi a kisebb parciális érdek, azért nem tudunk egységesek lenni, azért nem vagyunk képesek erőnket dokumentálni ott, ahol dacos és törhetlen magyarságunkról kell bizonyságot tenni ? Vajha a Magyar Nemzeti Szövetség összeforrasztaná végre egy érzésben a pápaiakat, vajha megacélozná arra a küzdelemre, melyet előbb-utóbb meg kell harcolnunk, az asszonynak könnyel, a férfinak vérrel és mind a kettőnek megfeszített, áldozatos és szent munkával! Gazdasági helyzetünk és a jövő. El nem vitatható tény az, hogy a magyar közönséget az utóbbi napokban bizonyos ideges nyugtalanság szállotta meg. Rémhírek keringenek a jóvátételről, amelyet a jólértestiltség mezében sokan fix összegekben jelölnek meg. Hallottunk két-, négy-, nyolc-, kilencmilliárd aranykoronát kitevő összegről. Azután ismét az állami deficit nagyságáról hallunk ugyancsak elijesztő számokat. Mások ismét azzal ijesztik a közönséget, hogy küszöbön áll a háború. S ha most már a kósza hirek mellé odaállítjuk a való tényeket, hisz végre ezekből nyer támaszt a szárnyaló fantázia; — ily tények például, hogy az ántárit még mindig nem mondott le a jóvátétel álláspontjáról, hogy költségvetésünkben, sajnos, még mindig nem sikerült a deficitet csökkenteni, eltüntetéséről e percben, sajnos, szó alig lehet, hogy a német jóvátétel kérdésében fennálló francia-angol ellentét egy esetleges európai válság magvát rejti magában és hogy a lausannei békekonferencia a vajúdás olyan fokát érte el, mely már közel jár a teljes eredménytelenséghez; nem csoda, hogy ezek a szállongó rémhírek hitelre találnak, ami természetszerűleg visszahat a magyar korona árfolyamának értékelésére ís. A dolgok mai állása mellett valóban nehéz bizonyos nagyfokú optimizmussal nézni a jövőbe. De nézhetjük azt hidegen a realitás szemüvegén át, számolva a nehézségekkel, a veszélyekkel, melyek bennünket környeznek, de viszont számításba véve azért azokat a nem jelentéktelen erőket sem, amelyek részben már ma, részben a helyzetek helyes kihasználása és értékelése mellett a jövőben rendelkezésünkre állhatnak. A valóság néhány rövid szóban összefoglalva tehát a következő: A világháború és az azt követő erőszakos békék az egész világot egy súlyos gazdasági válságba döntötték. Ennek a megismerése lassankint tör csak utat magának. A franciák még az utolsó percben, ahogyan azt most látjuk, valóságos kétségbeesett erőfeszítést tesznek abban az irányban, hogy az ő koncepciójuk alapján létrejött békék érvényét fenntartsák és hogy ez alapon próbálkozzanak továbbra is a saját gazdasági életük mellett a világgazdasági helyzet rendezésére. Mikor a legyőzött hatalmak lelkéből legelőször tört elő annak a keserű megállapítása, hogy a párisi békék nem alkalmasak arra, hogy egy végleges helyzetet teremtsenek, egy alapot, amelyre a világ rombadőlt közgazdasági élete újra fölépíthető lesz, ezt a megállapítást általában nem vették komolyan és azt csupán a háború elvesztése fölötti elkeseredés indokolatlan kitörésének tartották általában. A világot megremegtető Amerikát és a semleges európai államokat gazdasági alapjukban érintő gazdasági válságok, fizetésképtelenségek, nagy üzleti összeomlások, munkabeszüutetések és ehhez fűződő rettenetes munkanélküliség azok a jelenségek, amelyek gondolkodóba ejtik a világ népeit. Most már érzik, hogy a mi bajunk egyúttal az ő bajuk is és az így támadó világszolidaritás az, mely halomra fogja dönteni az erőszakos békék rendszerét és helyet fog adni a világgazdaság kelyreállitására irányuló törekvéseknek. A világhelyzet bemutatását szükségesnek tartottam azért, hogy ebből bizonyos konzekvenciákat vonhassunk le a magunk helyzetére. A tárgyilagos szemlélőnek el kell ismernie azt, hogy a mi gazdasági viszonyaink még aránylag kedvezőbbek. A munka lehetőségei megvannak. A valódi igazság megismerése a világ népeinek lelkében utat tör magának, nincs messze az idő, amikor ez a derengő igazság konkrét, pozitív formát öltve magára, mint parancsoló akarat fog megjelenni. Ezt az időt kell valahogyan átszenvednünk, minek lehetősége, minthogy ismétlem az életviszonyok nálunk aránylag még kedvezőbbek, minden tekintetben megvan. A jóvátétel kérdése, tekintettel a német jóvátétel kérdésében is a fennálló komplikációkra, valószínűleg nagyobb eltolódást fog szenvedni. Nem áll tehát az, hogy a jóvátételfizetési kötelezettségünk közvetlenül küszöbön állna, amiből viszont következik, hogy számösszegekről a jelen pillanatban igazán nem lehet beszélni. Koronánk értékének nagyfokú leromlása természetszerűleg okozati összefüggésben van azzal, hogy kiadásaink egyrészét kénytelenek vagyunk a jegysajtó igénybevételével födözni. Viszont állami deficitünk számszerű emelkedése a korona romlásában találja meg magyarázatát. Ellenben nem romlott a bevételek és kiadások egymáshoz vaió viszonya; sőt a helyzet annyiban előnyösebb a múltnál, mert a bevételi tételek feltétlenül fundáitabbak a multakénál s ezenfelül az állami pénzügyi apparátus kiépítése is az elmúlt időben nagy haladást tett, ami természetesen előnyösen befolyásolja azt, hogy preliminált összegek tényleg az állam kezébe jussanak. Egyáltalán a magyar állam pénzügyi helyzete a legjobb reményeket engedhetné meg magának abban az esetben, ha az átmeneti idő folyamán jelentkező kiadásokat kölcsön segélyével lehetne pótolni.' Bár ennek a reménységei pillanatnyilag nem nagyok, mégis bíznunk kell abban, hogy a világ gazdasági helyzetének soká nem halasztható általános rendezése idején a magyar államháztartás rendbehozatalához szükséges kölcsön rendelkezésünkre fog majd állani. Pánikra, idegeskedésre nincs ok. Tartsunk rendet idebenn és feszült figyelemmel nézzük a világhelyzet valóban kaleidoszkópszerü változásait, amelyekből végeredményben a mai helyzettel szemben számunkra, ha egyrészt óvatosak, de másrészt ügyesek ieszünk, csak előny származhatik.- Df Iklód

y_

Szabó Jáno

s. Kifosztják a magyarságot. Mintha már találkoztunk volna azzal a recipével, hogy előbb koldussá kell tenni a magyarokat, akkor aztán könnyebben lehet velük elbánni. A magyarság régi ellenségei mind e szerint mesterkedtek s úgy-e, hogy mégis túl éltük valamennyi mesterkedésüket s bár megfogyva, de azért még mindig megvagyunk. Ez a valóság vigasztaló hang gyanánt vegyül azokba a panaszos följajdulásokba, amelyek megszállott végeink felől sirnak át hozzánk s amelyek akár a Felvidék, akár a Bácska vagy a Bánát és Erdély trianoni határain rezgenek át, egyformán azt halljuk belőlük, hogy az utódállamok egymás után szedik ki a földet a védtelenül kiszolgáltatott magyarság alól. Persze, hogy Románia jár ebben is legelői. Azon a módon, ahogyan a megszállás alatt végezte szövetségesei pirulása közben a rablást, ugyanolyan leplezetlenül szedi el jármába került magyar véreinktől a földet is. Amint hazug ürügy volt a megszállásra, hogy hivták, holott jött, hogy aztán rabolhasson, éppen úgy hazug jelszó csupán a demokratikus földreform is: bezzeg sem otthon a bojárok latifundumait, sem uzurpált területeiken az oláh birtokosok ingatlanait nem bántja senki, de a demokrácia köpenye alatt a magyar nagy-, közép-, kis- és törpebirtok sorra egymásután szőrös oláh kezekre jut s a mindenéből kiforgatott magyarság egyetlen bánit sem lát a nagy garral hirdetett megváltásból, amivel páratlanul álló rablásukat a világ előtt leplezni szeretnék. Éppen torkig vagyunk már ezzel az izigvérig balkáni fosztogatással, a trianoni szerződésben biztosított kisebbségi jogok csuffátételéveJ. Tagjai vagyunk a Népszövetségnek s élnünk kell a jogokkal és lehetőségekkel, melyeket a túlnyomóan művelt népeknek ez a társasága minden tagjának, tehát a magyarságnak is biztosít. Minél brutálisabb a magyarok deposszedálása, annál hangosabban kell fülébe kiáltani az ántántnak, hogy éppen az ő jóvolGUJABB