Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-11-24 / 47. szám

hogy mely várossal óhajtunk társulni a színé­szetet illetőleg. Kilátásba helyezi végül, hogy tárcája terhére a város kiadásainak megtéríté­séhez hozzá fog járulni. A szinügyi bizottság e héten, szerdán tartott ülésében foglalkozván e leirattal, elhatározta, hogy a képviselőtestület­nek javaslatot tesz a színház ingyen átengedése, jelentékeny világítási és szükség esetén fűtési kedvezmény tárgyában, mindennek fedezetéül a mozgóképelőadások jövedelmét jelölvén ki. Viszont a minisztériumtól új díszletek készít­tetésére ez évre 5 millió K-t kér a bizottság. Szini kerület alakíthatása céljából a győri tár­sulatot jelenti be, mint amellyel a városnak egyébként is 3 évre szólólag 6—6 hetes tavaszi és őszi szezónra megkötött szerződése van. — A csecsemő-védő. Annak idején Ped­low kapitány jelenlétében amerikai adományok­ból nálunk is megnyílt a csecsemővédő-intézet. Azóta csendben teljesíti hivatását, de a veze­tőség — dr. Csehszombathy László főorvos s az új agilis védőnő, özv. Molnár Lajosné — minden lelkes buzgósága ellenére nem oly haté­konyan, mint az szükséges volna. Hiányoznak anyagi eszközei, senki nem gondol rá, nem támogatják. Pedig ha van intézmény, mely méltó erre, a csecsemővédőnél inkább egyetlen egy sem. Most nagyobb akció indult meg felsegé­lyezésére, mit a magunk csekély erejével szíve­sen támogatunk. A jövendő magyar nemzedékért áldozzon, aki bármit is csak áldozni tud! Itt említjük meg, hogy a csecsemővédő szociális bizottsága e hó 19-én Karlovítz Adolfné elnöklete alatt ülést tartott, melyen a védőnő beszámolt a Szold-urodalomtól kapott napi 7 liter­ingyentej miként való elosztásáról. A csecsemő­kelengyék varrását a felekezeti egyletek között arányosan fogják felosztani. Az egyesületeket felkérik a csecsemő-otthon meglátogatására, s felkérték dr. Csehszombathy vezető főorvost, hogy a csecsemő-védelem érdekében mielőbb propaganda-értekezletet hívjon össze. — Egyetemi hallgatók szövetsége. A dunántúli egyetemi hallgatók pápai Széchenyi szövetsége november hó 7-én tartott tisztújító közgyűlésén az alábbi tisztikart választotta. Elnök: Mező Ignác oh.; alelnök: Pék Ferenc oh.; főtitkár: Keserű Gyula oh.; titkár: Káldus Jenő gmh.; jegyző: Kohányi Imre jh.; pénz­táros : Kolbe Lajos oh. — Az akkumulátor-telep. Tudvalevő, hogy a villamostelepünk megvizsgálása céljából nálunk járt szakértők a telep rentabilitásának emelhetése legfontosabb feltételéül az akkumu­látortelep helyreállítását jelölték meg, amely, ólomanyaga legnagyobb részének a háborús érdekből történt elvitele miatt, alig számba­vehető módon segíti elő a villanytermelést. A városi hatóság e célból a telepet eredetileg is szállító Tudor-céggel lépett érintkezésbe, mely az anyagok pótlása s az egész telep jókarba helyezése tárgyában újabb ajánlatot tett a városnak. A munkálatok a nyersanyagok hihe­tetlen emelkedése miatt nem kevesebb, mint 152 millió K-ba kerülnek. E horribilis summa ellenére, minthogy a halasztás — mint azt szá­mos példa bizonyította — újabb drágulást idézhet elő, a város mégis tárgyalásba kezdett a Tudor-céggel, amely az ügy pénzügyi részé­nek elintézésére azt az ajánlatot tette, hogy a nyersanyagok beszerezhetése céljából a város kezessége mellett az állami jegyintézettől váltó­hitelt vesz igénybe, amit a város 3 hó lefor­gása alatt törleszt le. A fennmaradó 82 millió törlesztése további 6 hó alatt történik szintén a jegyintézetnél levő váltótartozás kiegyenlítése alakjában. A munkálatokat hajlandó azonnal megkezdeni és 2 hó leforgása alatt teljesen be­fejezni. A villanytelep felügyelő-bizottsága csütörtöki ülésében több órán tartó beható tanácskozást folytatott ez ajánlatról s arra való tekintettel, hogy az akkumulátor-telep rendbe­hozása februártól kezdve havi l 1^ vvaggon szén megtakarítást jelent, a munka megrende­lését kimondotta. A költségek fedezetéül a villanyáram egységdíját három hónapon át 33°/ 0~kal, további 6 hónapon át pedig 25%-kal felemeli. Ez az emelés az egész kölcsönösszeg letörlesztésére fedezetet nyújt. A letörlesztés után kilátás van arra, hogy ismét a mai villanyár léphet életbe, mert a szén-ár miatt időközben várható emelkedést a szénfogyasz­tásban történő megtakarítás valószínűleg ki fogja egyenlíteni. — Eljegyzés. Ruip Annuskát, Ruip Gyula helybeli gazdatiszt és neje leányát eljegyezte Stanitz József kántortanító Kemenesszentpéter­ről. (Minden külön értesítés helyett.) — Leszállították a kereseti adó tételeit A pénzügyminiszter legutóbb október 1-én álla­pította meg a kereseti adó tételeit, azóta azon­ban a szolgálati illetményekben és munka­bérekben olyan eltolódások állottak be, hogy szükségessé vált a kereseti adó arányos és igazságos leszállítása. Ezért a pénzügyminiszter ma új rendeletet adott ki, amely szerint dec. l-től a hetenkénti 50.000 és a havonkénti 200.000 koronánál kevesebb jövedelem adó­mentes. Az új adótételekből néhányat itt köz­lünk. A heti keresetnél 50-60.000 korona jövedelemnél 120 K az adó, 300-320.000-ig 9000 korona, 760-800.000-ig 60.000 korona. A havi jövedelmeknél 200—240.000 korona keresetnél 480 korona az adó, 520—560.000-ig 5600 korona, 720—760.000-ig 12.800 korona, 960—1,040.000-ig 23.000 korona, 2,080.000— 2,240.000 koronánál 114.000 K a kereseti adó. — A tanítóság és a jegyzői kar be­kapcsolódása a gazdasági életbe. Magyar­ország megcsonkítása és az ezzel járó katasz­trofális gazdasági állapotok kell, hogy arra kényszerítsenek minden becsületesen gondol­kozó magyar polgárt, miképpen kellene, mi­képpen tudná segíteni, újjáépíteni szerencsétlen hazánkat. Éppen ezért munkába kell, hogy álljon minden épkézláb ember, aki csak a leg­csekélyebb vonatkozásban is, akár a maga szűkebb körében, akár pedig hivatalos mű­ködése közben az ország közállapotain segí­teni akar. Ebből a szempontból rendkívül nagy hivatás vár a lelkes és önfeláldozó magyar közigazgatási tisztviselői karra és főleg a taní­tóságra. Ennek a két tekintélyes társadalmi rétegnek gazdasági bekapcsolódását segíti elő egy fővárosi pénzintézet, amely nemes, altruisz­tikus tendenciát igyekszik a mai konjunkturális gondolkodásba vinni és ennek a két társadalmi rétegnek a morális hatalmas tőkéjét a köz javára gazdasági szempontból értékesíteni. A Tanítói Bank és Kereskedelmi Rt. (Budapest, Baross­utca 59. sz.) rövid fennállása óta már számos, igen életképes és megfelelő jövedelmezőséget igérő ipari és kereskedelmi vállalkozást vont érdekkörébe,részint mint alapító,részint nagyobb­tételü részvények átvételével. Az intézet igaz­gatósága helyes körültekintéssel azokat az ipari és kereskedelmi vállalkozásokat tűzte ki pénz­ügyi és üzleti programmjának céljául, melyek a közszükséglet és a tömegfogyasztás minden­napi igényeit szolgálják. így a végre megindult lakásépítkezést is jelentékeny erővel fogja ki­használni azáltal, hogy egy napi 20—25.000 darab tégiateljesítményü gőztéglagyárat (ezzel kapcsolatban edény-,tetőcserép-, tégla- és agyag­kályhagyárat), továbbá ugyancsak azon a terü­leten, Budapesttől alig néhány kilométernyire, egy elsőrangú, országosan elismert mészkő­bányát vett meg. Nem kisebb jelentőségű a szintén érdekkörébe vont és majorizált Buda­pesti Zománcárugyár Rt. hivatása sem, mert hiszen ennek produktumaival, olcsó tömeg­cikkeivel, tányéraival és egyéb a háztartáshoz szükséges különféle edényeivel széles nép­réteget óhajt olcsón és legjobban kiszolgálni. Megvett egy igen tekintélyes nevü automobil­karosszéria és kocsigyártással foglalkozó céget, az Arnóczky és Társa kocsigyárat. Meg kell még említeni a2í, hogy az intézetnek már rég­óta eredményesen működő szén- és tüzifa­osztálya if?en jelentékeny kiterjedésű és első­rendű minőségű szénteriileteket biztosított az intézet részére Borsod megyében és ezeknek a szénterületeknek praktikus kihasználása igen jelentősen egészíti ki ipari és gazdasági pro­grammját a már fentebb említett ipari telepeknek a fejlesztésével kapcsolatosan. Ezeknek a vál­lalkozásoknak pénzügyi alimentálása kellően indokolja a társaságnak a közeli napokra elő­készített alaptőkeemelését fél milliárd koronára, 'melynek sikere előre is biztosítva van. — A városi adóhivataltól. Pápa r. t. város adóhivatala értesíti az érdekelteket, hogy az 1923. évre kivetendő társulati adóra vonat­kozó vallomási ivek vétiv mellett 60 kor. le­fizetése ellenében az illetékeseknek kézbe­síttetni fognak. A vallomási ívek közvetlenül a veszprémi pénzügyigazgatósághoz nyújtandók be. — A Ref. Leányegyesölet f. hó 22-től kezdve minden csütörtök délután fél 6 órakor saját helyiségében (Fő-utca 6. sz.) bibliaórát tart Pongrácz Józsefné vezetése mellett, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja. — Tagdíjak felemelése. A Magyar­országi Munkások Rokkantsegélyző és Nyug­dijegylete értesíti tagjait, hogy a tagdíjak 507,-os felemelését — több oldalról megnyil­vánult kivánságra — csak dec. hó 30-tól lép­teti életbe. Ettől kezdve a tagdíjak hetenként a következők lesznek: I. osztályban 180 K, Il.-ban 240 K, III.-ban 300 K, IV.-ben 360 K, V.-ben 480 K, Vl.-ban 600 K. — Iparosifjak estélye. Az iparosifjak ^önképző egylete holnap, vasárnap este fél 8 órai kezdettel az evangélikusok tanácstermében estélyt tart a következő műsorral: 1. Gedővár asszonya. Szavalja Závory Gyula. 2. Egy szál mirtusz. Szinmű, egy felvonásban. Szereplők: Kiss Manci, Grácsmann Manci, Mátyus Juci, Biró Rózsi, Kádi Magdus, Preisinger Bözsi, Nyári Géza. 3. Énekel Lelkes Ferenc zongora­kísérettel. 4. Hipnotizmus. Dialóg. Előadják Legény Manci és Stenger Lajos. 5. Népdalok. Játsza az egyesület zenekara. 6. Lajcsi bácsi. Vígjáték egy felvonásban. Szereplők: Vikker Annus, Stenger Lajos és Czepek Lajos. 7. Me­nedékház. Bohózat egy felvonásban. Szereplők: Závory Gyula, Árki József, Szabados Jenő. — Kezdete esti fél 8 órakor. Helyárak 1000, 700 és 500 korona. — A Kriegner-féle Reparator évtize­dek óta kipróbált legjobb szer köszvény, csúz, reuma, szúrás, szaggatás, csontfájdalmsk eny­hítésére. Kapható a gyógyszertárakban. Egye­i düli készítő: Kr ieg ne r-gyógy szertár, Budapest, j Kálvin-tér. Postai szétküldés naponta. — A lóhus. A háború előtt Pápán is kisérleteztek lóhusmészárszék fenntartásával; hiába voltak azonban a jutányos árak, városunk lakossága csak nem tudott megbarát­kozni a szokatlan eledellel és a mészárszék csakhamar jobblétre szenderült. A mostani nyomorúságos idők azonban újból életre kel­tették a lóhusmészárszéket, s egy hét óta a Korvin-utcában ismét mérik a lóhúst. Nem akarunk a lóhusmészárszéknek reklámot csinálni, csak mint kortünetet jegyezzük fel újból való megnyitását; ám ha segít elviselhetőbbé ienni olcsó áruival a szegény nép sorsát, akkor sikert is kívánunk működéséhez. — Iparosok figyelmébe. Az ipartestület könyvtárnoka tisztelettel értesíti az iparosokat, hogy az ipartestület könyvtára megnyílott és minden hétfőn és pénteken este 6—7 óráig nyitva van. — A Pesti Napló új regénye. Pár nap múlva véget ér a Pesti Napló regény rovatában JacJc London hires alaszkai regénye: A farkas fia. A Pesti Napló népszerű regényrovata azonnal új érdekes regényt kezd, melynek cime: A mindenhatóság könyve, szerzője Edgár Wallace angol író. Ez a világszerte feltűnést keltett regény egy orosz nagyhercegnő mene­külését mondja el az orosz bolsevizmus kitö­rése idejében, a borzalmak világából, izgalmas fantasztikus élmények közepette. A regényt művészi fordításban közli a Pesli Napló. — Találtatott egy gyürü, kanna é^ egy kutya; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitány­ságon átvehetik. Ugyancsak találtatott mintegy 2 hónappal ezelőtt Gecsegyarmat és Gyömöre állomás között egy női aranyóra és egy ezüst lánc; igazolt tulajdonosa a téti csendőrörsön átveheti. Lakáscsere. Kétszoba-konyha, előszoba és mellékhelyiségekből álló központi fekvésű tiszta, száraz lakásomat (nem egészen központi fekvéssel is) hasonlóra elcserélném. — Cim a kiadóhivatalban. Egy csinosan bútorozott szobát keres műszaki tisztviselő. Esetleg koszttal. Aján­latokat a kiadóhivatalba kér. Két szép képráma üveggel, eladó. — Hol ? Megmondja a kiadóhivatal. Fegyvertábla szép faragással és szarvasaganccsal díszítve, eladó. — Hol? Megmondja a kiadóhivatal. x Hidas és nyulház eladó. Cim a kiadóhivatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents