Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-02-03 / 5. szám

Laptulajdonos íőszerkesztő: dr. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. MINDEN Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy negyed, évre korona. Egyes szám ára 15 korona. MEGJELENIK íi v sí nsutiAWRn SÍ , <.-> íjfji : » -/• SZ OMB ATON. Ritkább eset volt régebben, hogy az emberek, ha bajuk volt egymással, azt nyilt utcán fegyverrel a kézben lövöldözéssel intézték volna el. Az meg egészen különösképen ritka volt; hogy egy állásfelmondásnak emberhalál lett volna a következménye. Sokan az Eszláry-Friewaldszky esetből, mely tragikus vég gyanánt egy ifjú, munkás életet kivánt áldozatul, a háború utáni eldurvulására erkölcseinknek, a gyilkolásra való könnyebb és nagyobb készségre akarnak levonni következtetést. Mi nem vagyunk velük egy véleményen. Hogy a háború az erkölcsöket nem nemesítette, hogy emberélet elleni merénylet ma könnyebben fordul elő, mint annak előtte, bár e téren már mintha némi javulás volna tapasztalható, azt egyáltalán nem akarjuk kétségbevonni. De az ilyen esetek, mint volt az Eszláry-féle, nem a háború okozta vadságból, hanem a háború szülte nyomorból fakadnak. Azelőtt — boldog NagyMagyarország idejében — ha egy 24 éves fiatal ember az állásából kicsöppent: eb ura fakó ! Könnyen vigasztalódott, esze ágában sem volt miatta verekedni, még csak meg se pisszent. Ment másfelé, kapott, ha jóképű, ügyes fiu volt, helyette nem egyet, de tizet. Ma megfordult a világ. Ma egyenesen kétségbeejtő, ha valaki biztosnak vélt állásából kipottyan. Kilátástalan, vigasztalanul szürke a világ körülötte. Hol, merre keressen ezen a nyomorult, csonka földön újat ? A boszú az ellen, akit szerencsétlensége okozójának tart, hamarabb és vészesebben fellángol és jön a nyilt utcán való pofozkodás, revolverlövések és halál. Mi segíthet rajtunk ? Száz és ezer eset mind csak egyet bizonyít: az integritás! A SZURONYERDÖBEN. Amerre most járunk, Köröskörül erdő, Szurony-erdő, ezer halált termő. Ebben az erdőben Törpengék az ágak, Minden mozdulásra felvigyáznak. Ebben az erdőben x A levegő fojtó, Minden lángot, jeltüzet kioltó. Ennek az erdőnek Fekete haramjái A kimondott szót torkon ragadják. Ebben az erdőben Viperák rejtőznek, Hideg gyűrűzéssel reánk tekerőznek. •Ebben az erdőben Tanyáz minden rémség, S rokonaink messze, hogy kinunk megértsék. De az erdő alján Jár hit, eszme, álom, S ez a három győz minden halálon. Végvári. Hogy is volt az a beszámoló? Meglepő tudósítást olvastunk e héten a fővárosi lapokban. E szerint dr. Paupera Ferenc, a pápai választókerület nemzetgyűlési képviselője múlt vasárnap Pápán beszámolót tartott volna. Hát erről a beszámolóról mi pápaiak semmit sem tudunk. Itt beszámoló hirdetve nem volt, itt beszámolóra sem a választóközönség egyetemét, de még a képviselő volt pártját sem senki meg nem hivta, itt beszámoló, mely hivatva lett volna tájékoztatni a kerületet képviselőjének a nemzetgyűlésben eddig kifejtett s az ismeretlenség jótékony homályában lappangó tevékenységéről, valamint az összes aktuális kérdésekkel szemben elfoglalt és elfoglalandó álláspontjáról tájékoztatni, a nyilvánosság előtt el nem hangzott s az a bizonyos gyűlés, amiről a tudósító szól, csak a saját költői avagy tán némileg borgőzös fantáziájában született meg. A fővárosi sajtó azonban az állítólagos beszámoló beszéd szövegét is közli. És ezt olvasva rájöttünk, hogy a tudósító cézári önkénnyel azt a magánebédet nevezhette ki beszámoló gyűlésnek, melyen a múlt héten, nem is vasárnap, hanem szombaton a képviselőnek vagy száz meghívott vendége vett részt s melyen a közölt beszéd pohárköszöntő alakjában elhangzott. Erről, a zártkörű társaságban részben elmondott, részben felolvasott tósztról mi már korábban is hallottunk. Hallottunk a hatásról is, amit vele a vendéglátó gazda elért, de mivel ez nem nyilvános helyen történt s a beszéd hiteles szövege sem állott rendelkezésünkre, eszünk ágában sem lett volna vele foglalkozni. Most azonban viszont, amikor bizonyára nem a tósztozó akarata ellenére, a nagyvilág elé beszámoló beszéddé előléptetett ranggal került ki pohárköszöntője, kötelességet mulasztanánk s hűtlenekké válnánk legjobb igyekvéssel szolgált elveinkhez, ha pár szóval legalább nem reflektálnánk reá. Hogy is hangzott tehát az a pszeudóbeszámoló? íme a fővárosi lapokból átvett szövege: Paupera Ferenc nemzetgyűlési képviselő most tartotta beszámolóját Pápán, nagy közönség előtt. Beszédében aktiv külpolitikát sürgetett, tiszta és bátor szembenézést helyzetünkkel. Megjelölte a kisántánt államaival való gazdasági és politikai közeledés útját, mint amelyen elindulnunk kell. A kisántánt — mondotta — mely Magyarországot gyűrűként körülfogja, katonailag a következő hatalmi alakulat képét mutatja: Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia lakossága kerek negyvenegymillióötszázezer ember, hadseregeik békeállománya ötszázezer ember, hadilétszámuk hatmilliónégyszázezer ember. Ezzel szemben Magyarország lakossága nyolcmillió ember, katonai létszáma a trianoni szerződés szerint harmincötezer ember. Kimutatta ezután Paupera Franciaország, Olaszország és Lengyelország hadierejét, majd előadta, hogy a statisztika szerint Németország ellenfelei együttesen tizenötmillióháromszázezer embert állíthatnának ki, ezzel szemben Németország százötvenezer embert tarthat fegyverben. Mi sem természetesebb — folytatta —, mint hogy a győztes államoknak katonai fölénye hallatlanul megnövelte a kisántánt államainak önbizalmát. Csehországnak bármily konfliktus esetén lengyel-magyar és német érdekközösség életrekeltésétől kell tartania. Romániának könnyen sebezhető pontja úgy a besszarábiai, mint a magyarországi front, Jugoszlávia hátában ott ég az örök balkáni tűz: érdekellentét Bulgáriával, Törökországgal és Olaszországgal. Magyarország eszerint közös pont, amely mind a három ország számára aggályos, mig nem enyhül a mostani nemzetközi feszültség. Nagyon jól ismerem azt a mélységes és érthető elkeseredést, amely nálunk éppen azokkal szemben él, akikkel meg kellene értetnünk magunkat és ma én mégis ezt hirdetem, mert igaz meggyőződésem szerint gazdasági és politikai megújhodásunknak csak ez lehet egyetlen reális alapja. Ha aztán vannak kifogástalan hazafiak, akik a nemzet számára inkább a nagyszerű halált óhajtják, nékik azt mondom, hogy én az önfenntartás, a szent önzés politikája mellett vagyok. A gazdaságpolitikai közeledés pillérein hidat kell vernünk, mely bennünket összeköt a szomszédainkkal. Ezt követeli a józan politika, mikor a lét vagy nemlét problémája kopog kapuinkon. Ennek érdekében kell leomolnia a válaszfalaknak pártok és osztályok között, meg kell szűnnie a szélsőségek romboló küzdelmének, kereszténynek és zsidónak, tőkésnek és munkásnak egyesülnie kell abban, hogy mindannyian magyarok vagyunk és semmi más. Szomorú szöveg ez. Olyan szöveg, amely alkalmas arra, hogy a legnagyobb íehangoltságot keltse, hogy kishitüvé, csüggedtté, a viszonyokba belenyugvókká, hogy — ami mindennél rosszabb, ami halálunk lenne! — gyávává tegye az embereket. Mert mi ennek a gyászos szövegnek a lényege? Az, hogy tartsunk össze, fogjunk mindnyájan kezet abból a célból, hogy halálos ellenségeinkkel, véreink zsarnokaival, hazánk megcsonkítóival jóban legyünk, hogy velük — az oláhval, a csehvel! — gazdasági kapcsolatokat teremtsünk, hogy nagybankjaink jó zsiros üzleteket köthessenek. Másként és magyarán, hogy csókoljuk meg a kezet, mely szeges korbáccsal sújtott és készül sújtani reánk, hogy koncért meghunyászkodjunk, hogy megtagadjuk azokat, akik túl a Dunán, túl a Dráván, túl a Királyhágón, dehogy ! —akik közvetlen közelünkben, ahol se LEGÚJABB