Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-07-21 / 29. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár : Egy negyed, évre 600 korona. • Egyes szám ára 60 korona. DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A rágalom csak akkor veszedelmes, ha bujkál, ha lappangva mar, ha mérges fulánkja látatlauul működik. Mihelyt a nyilvánosság elé kerül, mihelyt a nap fénye rája süt, azonnal elveszti veszedelmes jellegét, akkor már szembe lehet szállni és megsemmisíteni. Rossz volt a taktika tehát, mikor a nemzetgyűlés kormányzó részének komprommittálására irányuló törekvést kihívóan a ceglédi piacra merték vinni. A piac .elég nyilvános hely ahhoz, hogy ne csak az a közönség vegyen tudomást a rágalomról, melynek a maszlag szánva volt. Nagy Emil igazságügyminiszter nagy elődök szellemében cselekedett, amikor a legszigorúbb megtorló eljárást helyezett kilátásba az ellen, aki a nemzetgyűlés megrágalmazásával az ország hitelének, tekintélyének, becsületének tönkretételére tör. Ha van bűnös, ha van, aki pénzért eladja magát, mért nem halljuk meg nevét? Havvan kormány, amelyet más szempont vezet, mint a tiszta közérdek, elő az adatokkal, mik ezt bizonyítják s ha igazak a vádak, pusztulnia kell. De világba beszélni felelőtlenül, izgatni a tömegeket alaptalanul, ez még sem mehet a végtelenségig büntetlenül. A levegő tisztulását várjuk attól, hogy ez egyszer a rágalom útat tévesztett és kisompolyogva rejtekéből, nyiltan mert garázdálkodni. A zürichi kurzus nem mai rejtély. Titkát már sokan és sokfélekép akarták megoldani. Talán abban hibáztak a kutatók, hogy mindig egyetlen tényező után kutattak, holott a kurzus igen sok tényező összehatásából áll elő. Ám álljon elő bármennyiből, azt még sem tudja soha senki megmagyarázni, hogy miért kell most, amikor gabonánk vagy 30%-kal több termett, mint tavaly, mikor egyébként is a legszebb terméskilátások előtt állunk, a mi szerény kis koronánknak 06 fok erejéig még szerényebbre zsugorodnia. És ha azt mondják erre, hogy a termés maga csak egy tényező a sokból, akkor kérdjük mi, hát a részvények ára mért repül az égig ugyanakkor, amikor a pénzünk lecsúszott. Hát a bank, a gyár nem ebben az országban vag, munkásai nem innen élnek, tőkései nem ide adóznak? Hát igazán több dolog van égen és földön, Horatio, semmint bölcselmetek álmodni képes. Előszó egy önéletrajzhoz. Irta: Martonfalvay Eiek. (Folytatás.) Pápán is volt irodalom ebben a korban is és voltak „irodalmárok", ahogy akkor az irót nevezték. A Bach-érából három munkára emlékszem, lehetett több is. Az egyik Ifjúsági Plutarch cimmel 6 kötetben megjelent életrajzsorozat volt, amelyben a pápai bencés gimnázium tanárai Füssy igazgató s az ifjú Vaszary, a későbbi primás, uralkodók, államférfiak, tudósok, irók, költők életének vonzó leírásával törekedtek az ifjú nemzedékben a régi dicsőség és nemzeti nagyság korszakainak megismertetésével a nemzeti érzést és a bizakodást ébren tartani; Csepelyi Sándor kollégiumi tanár, egy minden izében mozgékony apró kedves ember, akit mindenki, de mi apróságok nagyon szerettünk, Egy veres kalap, mely elázott, kissé furcsa cimmel eredeti regényt irt, dr. Déri (Deutsch) József orvos, szintén általánosan kedvelt és becsült ember, lefordítolta Disraeli terjedelmes regényét, Temple Henrikát. Ezek mind itt nyomattak is. Hangversenyek, akkor reunióknak nevezték azokat, műkedvelői előadások, Kisfaludy és Fáy naiv, kedves darabjaival, évszázad fordulók (Kazinczy), szobor leleplezés (Berzsenyi, Kisfaludy Sándor), adakozás az akadémiára, az esztergomi bazilika felszentelése, amelynek diszlakomáján Bartakovich egri érsek a mindenható Albrecht főherceg jelenlétében arra ürítette poharát, hogy vajha az ország prímása mihamar fejére tehetné őfelségének Szent István koronáját; a nagymáriaczelli nemzeti zarándoklat, amelyben a primás vezetése alatt 25 ezer ember vett részt, s a kegyhely határában zászlókat az ország 48 előtti dignitáriusai vitték, — mindmegannyi egy-egy társadalmi, tudományos vagy vallási formában megnyilvánuló jelensége volt a legázolt és megöltnek vélt nemzet élni akarásának — egy-egy szent tüntetés, jele annak, hogy nem halt meg a leányzó, csak aludt, de már ébredezett és félénk, ám kitartó kísérleteket tett, hogy felkeljen rabágya kőpárnáiról. Nevezetes esemény s a hazafias együttérzés szép bizonyítéka volt az is, amidőn a bécsi kormánynak a protestáns önkormányzatot elkobozni célzó terve ellen katholikus világi, sőt egyházi előkelőségek siettek az ősi szabadság és törvényes jog védelmére és sikerült is a támadást az egységes frontnak visszaverni és a jogfosztást megakadályozni. Az utóbb említett életjelenségek az abszolutizmus idejének második felében nyilvánultak,, az én világbaléptem idején még csak az irodalom felkarolásában és a színészet pártolásában jelentkeztek. A színészeket a „nemzet napszámosainak" tekintették és megbecsülték a színpadon kivül is. A szinházbajárás is hazafias kötelesség volt s a közönség igénye a mai újdonságot és léhaságot hajhászó publikumhoz mérve szerény volt. Hazai és külföldi drámák, vígjátékok s az olyan történelmi színművek, amelyek előadását megengedték, képezték a műsort. Szóval, akkor még kis terrénumon próbálkozott a társadalom, mint a csiga csápjaival, hogy merre van egy kis út. De lassaniassan derengeni kezdett a hosszú, nyomasztó éjjel sötété és úgy látszott, hogy ismét kelőben van a nap s ez bizakodóvá tette a nemzetet. Auszíria pénzügyi nyomorúsága, külpolitikai többféle lealáztatása, két panamázó miniszter öngyilkossága, az 59-i hadjárat az olaszokkal, amelyben vereség vereséget ért, megingatta az agyaglábon álló szisztéma alapjait és bezzeg nem merte szorongatni a torkokat akkor már a vas marok. A katonatoborzásokon ott láttuk lobogni a boros palackkal táncoló vén huszár előtt, amit mi, gyermekek, addig nem ismertünk, a felségsértő jélvényt, a háromszínű lobogót, de a nép tisztességesebb elemeire ez sem bírt vonzó erővel, az intelligencia titokban oda működött, hogy ne kapjon katonát a német. És amikor a háború folyt s folyt a magyar vér, itthon nem a gyász, hanem az öröm volt a redomináns érzés. Ne ítéljen el bennünket ezért a mai kor ; sokkal fontosabb volt a hazára nézve, hogy Ausztria vereséget szenved, hogy megaláztatások érik, szóval bomlik. Elveszett Lombardia s mi örültünk. Jöttek a hirek Kossuthról, Türr „Pistáról", Garibaldiról; neveiket szárnyára vette a népdal s azért is magyar ruhába kezdtünk járni; a Kossuth-kalapról nem nyírta le többé a zsandár a lelóggó pánilikát; bunnda, mente, Zrinyi-dolmány, cifra szűr, darutollas kucsma az urakon, pruszlik, csipkekötény, párta, aranyfőkötő gyönyörű divatja a hölgyeken. S egyszer tényleg ki is sütött a nap 61-ben. Követválasztás, megyegyülés, micsoda álomszerű gyönyörűség volt I Fáklyásmenetek, nem egyszer egy sikerült szóért vagy hazafias gesztusért, szóval felébredtünk. Ám nem soká tartott a dicsőség; az országgyűlés nem vált be az osztráknak; nem 1847, hanem 48 volt az alap, amelyre a nemzet helyezkedett s egy új szó képződött: a jogfolytonosság. Deák Ferenc formában szelídebb, lényegben erős kibontakozási munkája, Teleki László, az ellenzék vezérének határozati javaslata, mind nem értek célt. Az országgyűlést szétoszlatták s újra kezdődött egy, bár nem oly merev, nem is oly kemény, de elég gyűlöletes korszak, a nemzeti színekkel kissé átfestett schwarzgelb Schmerlingvilág, az u. n. provizorium. Ezzel is foglalkoznom azonban sem tér, sem szükség, ez már a legújabb kor története. * Mindezeket az általánosan ismert dolgokat (vagy csak mi ismerjük, öregek?) tán felesleges is volt életem rajzába felvennem. De, Istenem, a mai gyorsan élő, egészen más gondolatokkal, törekvésekkel, életfelfogással telített, csak a jelent élvező nemzedéknek sem árt megállani egy percre a multak emlékeinél, amelyekben viszont mi élünk, az öregek, akiket laudatores temporis actinak hívnak, pedig nem túlságosan dicsérhetjük a multat sem, s végül elmondtam ezeket a dolgokat, mint emlékeimet s mint gyermekkorom milliőjét megrajzolót. És önkéntelenül igyekeztek tollamra ezek a visszaemlékezések a mostani időben, amikor — amazokkal ellentétben, — a meggörnyedt gerincek a helyzettel az előnyökért, a haszonért megalkuvó, közszellemet nélkülöző, új, önző s csak a jólétet, élvezetet hajhászó nemzedékek kora járja és a látható sikerek és érvényesülések, ezt az életfelfogást előbb-utóbb jogosultnak és helyesnek fogják bevinni a mai gyermekek és ifjak mentalitásába. Akkor a nyomás, a teher alatt nőtt, a nemzet ereje, izmosodott hazaszeretete, kitartása a „felvirrad még valaha" biztos várásában, ma úgyis jól van, ahogy van, a fő, hogy legyen bő kereset s ennek révén kellemes élet. Hogy az ország területe, népessége egyharmadára csökkent, tán csak azért baj, mert a konjuktúrák kevesebbek, de hát úgy sem lehet rajta segíteni, legfölebb majd tán valami világkonflagráció teheti ezt, szóval várjuk a sült galambot, amely szánkba repül.