Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-06-30 / 26. szám

Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy negyed évre 300 korona. Egyes szám ára 40 korona. MINDEN SZOMBATON. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Egy percig sem hittünk abban a bölcseségben, mely tudni vélte, hogy a csehek hajlandók maguktól (csak úgy jó kedvükből, barátságból) Komáromot, Érsekújvárt, Nyitráí^ és a Ruszinszkó gúnynévre hallgató Északkeleti Felföldet nekünk visszaadni. Azt a gonoszság határán mozgó butaságot láttuk ebben megnyilatkozni, amely annak idején a „nem akarok katonát látni" jelszót adta ki, hirdetve, hogy ez esetben Franchet d'Esperay is lemond arról az élvezetről, amit egy ágyukkal, tankokkal, repülőkkel jól felszerelt hadsereg látása nyújt. Hogy Drozdy Győző, aki a csehekkel való kibékülés esetén jutalmul valószínűleg a kultusztárcát kapta volna, oly hamar és oly alaposan meg fog kitűnő barátjai részéről cáfoltatni, azt még sem gondoltuk volna. Hivatalosan fantazmagóriának nyilvánítják a jeles külügyér előadását, ők nem adnak semmit vissza, de — barátkozni azért hajlandók. Egészen érthető álláspont. A cseh ipar nagyszerű valutájuk és sok egyéb körülmény miatt kátyúba került, szívesen kirántanák onnan a jó magyarokkal, de — ellenszolgáltatás nélkül. Okos gyerekek a csehek, akárcsak magyar patrónusuk. Fenékig tejfölnek csak az egyoldalú elfogultság vagy a tudatlanság mondhatja a kisbirtokos állapotát is. Minden látszólagos előnyök ellenére a kisbirtokos — az 5—10 holdas kisgazda — ma elkeseredett küzdelmet folytat a — pénztelenség ellen. Igen, a pénztelenség ellen, mert hiába, ha ládája tele van bankóval, nincs annyi az a bankó, amennyi elégséges volna állatállománya és felszerelése kiegészítésére. Igaz, hogy régi adósságát a takarékokban jóformán mind kifizette, de hitelhez, amellyel racionális gazdálkodást folytathasson, ugyanott nem juthat. Ma csak kereskedelmi hitel van, az is persze szédületes kamatláb mellett. Akik, mint mi is minden osztálynak boldogulását a közös nagy célok érdekében egyaránt óhajtjuk, azok igazi örömmel látják, hogy a mezőgazdaság részére adandó hosszabb lejáratú hitelek ügye kezd a megvalósulás stádiumába lépni. A törvény már készül és csak a valorizáció kérdésében van eltérés a döntésre hivatott tényezők között. A valorizáció tudvalevőleg az a műveiet, mely a pénzbeli értékelíolódásokaí ki akarja kapcsolni a gazdasági életből. Ha ma egy millió kölcsönt vesz fel valaki, ugyanekkora értéket fizessen vissza^ mondjuk, három év múlva az esetben is, ha a pénz értéke — Zürich jóvoltából — tán csak Vio rész annyi lesz. Az ezzel ellenkező úzusnak átkát azonban sinyli már régen minden közgazdasági ág s nagyon jó volna, ha a mezőgazdasági hitel létesítésével kapcsolatban a valorizáció kérdését minden téren sikerülne megoldani. Kozma Andor a pápai diákokról. A Budapesti Hirlap utolsó vasárnapi számában Kozma Andor, a koszorús költő Diákjaink cimmel érdekes cikket irt, melynek első felében pápai benyomásairól számol be a következőleg : Pápáról már az év elején megtisztelő fölkérés érkezett hozzám a református főiskola tanári karától: tartanék a pápai kollégiumban március 15-én a Petőfi-centenárium alkalmáből, a tüneményes költő-hősről ünnepi előadást. Azért esett a választás éppen rám, mert az édesapám Jókaival, Orlay-Petriccsel, Kerkápollyal s még a többi nevezetes emberrel együtt Pápán Petőfi diákpajtása volt. Mi több, éppen az apám küldte be elsőül Petőfi néhány versét közlésre Garay Regélőjének. Ezenkivül én magam is jártain valamikor a pápai kollégiumban s avatott vagyok annak Petőfi-hagyományaiban. Legnagyobb örömmel vállalkoztam a nekem igen kedves föladatra. Pontosan ott voltam a kellő időben Pápán, ahol még az a kitüntető szerencse is ért, hogy engem, a református diákok Petőfit ünneplő előadóját, a főtisztelendő szent benedek-rendi atyák voltak szívesek szép, régi rendházukba vendégül befogadni. A rendnek szintén igen kitűnő főgimnáziuma van ott. Pápa a legérdekesebb magyar iskolavárosok egyike. A református kollégium nagy Petőfi-, Jókai-tradiciói mellett, a Szent Benedekrend katolikus főgimnáziumának nem kisebb tradíciójára figyelmeztet az iskola kapualjának falába vakolt márványtábla-vésete: „Itt járt iskolába Deák Ferenc ..." A tradíció sehol sem kicsinylendö, de az iskolában különösen nagy jelentősége van. Valamely csöndes, de állandó, erős kötelező sugalmazásul hat az oktatókra s ezek utján serkentője a tanulók nemes becsvágyának. Azok a fiuk, akiknek az iskolában minden nap foglalkoztatja képzeletét, mint ideál, Deák Ferenc, lelkünkbe szinte észrevétlenül az önzetlen hazafiság, az ősi jogérzet, a bölcs mérséklet s a tiszta logika ideáljait csiráztatják. Azoknak a fiuknak viszont, akik közt az iskolában nem mul el nap, hogy Petőfire, Jókaira, meg iskolájuk múltjának többi nágy diákjára és professzorára ne gondolnának, küzdelmes időkből átszármazott nemzeti törekvések, romantikus nagy lendületek izgatják fiatalos képzeletét és táplálják idealizmusát. Mind a két egymástól különböző, csendes, folytonos tradiciós hatás szép és üdvös. Hogy kémiai műszóval éljek, miridegyik reagense nemzeti történelmünk egyegy feltétlenül szükséges elemének. Ha e két elemből bármelyik hiányoznék, történelmünk folyamata előbb időnként, utóbb teljesen elvesztené magyar nemzeti jellegét. A két nagy tradiciós iskolán kivül még férfi és női tanitóképzőintézetek is vannak Pápán. Az egyik női tanítóképzőhöz, mely a református egyházkerületé, nagyszabású internátus is van csatolva. Ezek az ujabb korbéli iskolák, az iskola-város levegőjével együtt, természetesen, a régi iskolák tradícióiból is beszívnak valamit. Ez csak javukra válhat. Épp úgy az is, hogy a húszezer lakosú kisvárosban mindenegyes iskolát előre sarkantyúzza a többi helybeli iskoláknak versenye. A református főiskola nagy tornatermében szorongó közönség és rengeteg diákság előtt, igen kedves márciusi ünnep keretében „Petőfi és Pápa" cimen tartottam meg előadásomat. Gyönyörűségem telt ezalatt a reám figyelő ép, erős, csupa ősmagyar tipusú, nagyrészt magyarruhás diákságban. Láttam, hogy a legnagyobbtól a legkisebbig minden fiu nemcsak tökéletesen tájékozott Petőfi életéről és költészetéről, hanem Petőfit összesen és egyenként is a magáénak tartja, akihez öröklött jussa van. Szinte ellenőrző kifejezés ült a figyelő arcokon, mintha a fiuk nem tartanák a pesti jövevénytől lehetetlennek, hogy utóbb még Petőfi sorsdöntő pápai diákságát ez is csak olyan „rugd fel, hagyd ott" módon tárgyalja, mint a mozi irodalmárok. Amint meggyőződtek róla, hogy Petőfi és Pápa kapcsolatát illő komolysággal veszem, a diák-arcok kigömbölyödtek a megelégedéstől és nagy lett köztük a barátság, melyet Petőfi jegyében kötöttünk. Az ünnepen diákok is szerepeltek. Egy fiatal theológus diáknak igen figyelemreméltó Petőfi-ódáját tüzesen és jó Ízléssel szavalta el egy kollégája. A diákkántus pompásan énekelt szebbnél-szebb Petőfi dalokat. A diákzenekar szintén kitett magáért. Látszott, hogy a fiuknak zenei műveltségük is van; hogy jól összetanultak és fegyelmezettek. Aztán az iskolának végtelenül érdekes Petőfi-relikvia-kiállítása nyilt meg. Bámulatos rendnek kellett ebben a az iskolában lenni már Petőfi-diákkorában is, mert kiállításon minden képzelhető kézirás, adat és tárgy szemünk elé került, a mi mind együtt teljes retrospektív képet ád Petőfi és társai pápai diákságáról. A kiállítási terem ablakaiból pedig gyönyörködhettünk a mozgalmas képben, mint veszi a magyarruhás, sastollas, nemzeti zászlós deli diákcsapat nyakába a várost, mint koszorúzza meg a hősök szobrát s mint vonul lelkes, nagy es egyre növekvő tömegtől kisérve, az ó kollégium felé, ahova még Petőfi járt és a kicsi házhoz, amelyben Petőfi lakott. Délben élünkön a daliás ősz református püspökkel, a diákok szigorú, de jóságos atyai barátjával, néhány száz diák közt ebédeltünk, azok menzájában. A fiuk vigak, bátrak, természetesek, jó modorúak, egyszóval igen szeretetreméltók voltak. Egy theológus diák az ebéd végén megkapó erővel szavalta el „Karthágói harangok" cimü versemet, mely a pápai kollégium szabadságharci legendaköréből vette tárgyát. Este a szinházban megint diákok játszották el a pápai szép műkedvelő kisasszonyokkal, Szávay Gyula és Herczeg Ferenc egy-egy érdekes, mozgalmas Petőfi-darabját. A fiuk — hogy a hölgyekről ne is szóljak, mert azok mindig jó műkedvelők — tökéletes ügyességgel s annyi humorral, olyan széles jókedvvel játszottak, mintha a színjátszás nekik valóban csak gyerekjáték volna. Amit sohasem hittem volna, ha nem látom a magam szemével, még legújabb kivitel

ű mosó grenadinok, lybertik, delainok, voilok, Ao ¥nrpjn zephirek, legkényesebb ízlést kielégítő választékban kapható

k aU1 Cll

i vatáruházába n.