Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.
1922-03-25 / 12. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre 60, negyedévre 30 K. Egyes szám ára 3 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen". Wagner nem lehet mindenki, aki maga irta meg halhatatlan operáinak szövegét, meg zenéjét is. Talán miófa az emberiség lelki gyönyörűségét találja a versben, muzsikában, a legritkább jelenség volt az a kivételes lángelme, aki elsőrendű költő volt, egész különleges nyelvet teremtő iró-művész s a mellett a legnagyobb muzsikusok egyike, aki valaha élt. Wagner csak egy volt. Rajta kívül zeneszerzők legtöbbje mással, külső poétaemberrel iratta meg zeneműve szövegét. Azt igazán nem várhattuk, hogy Dohnányi Ernő, akinek zongorajátszói népszerűsége ma szinte Lisztével vetekszik, maga álljon be szövegírónak is. Megtette ugyanezt más is Wagneren kívül, de legtöbbször gyér sikerrel. Hogy azonban egy színmagyar zeneszerzőnek mért kell német iróhoz, ezúttal az egyébként elég perverz irányú Hans Heinz Ewers úrhoz fordulnia, azt semmikép nem tudjuk megérteni. Ez szinte lekicsinylése annak az irodalomnak, melynek egy Vörösmarty-ja, egy Petőfi-je, egy Arany-a és — ha éppen drámaíró kell — Madácha, Csikye, Herczeghe voltak és vannak. Hogy verset tudunk irni, drámát szintén, de a dalmű-szöveg különleges tudományához nem értünk? Ugyan, ugyan. Pompásabb dalmű-szöveget, mint aminő a János vitézé, a Bolondé (ez utóbbinak Rákosi Jenő a szerzője) elképzelni sem lehet. Hogy mért kellett tehát Dohnányinak A vajda tornyát Ewers úrtól kölcsönbe kérni, az szinte rejtélyes. Hogy Ewers üsse rá a műre a világmárka bélyegét. Ez ugyan felesleges, ehhez elég lett volna Dohnányi neve maga s ha olyan szerzőt keresett volna hazait, akinek műveit ma exportálják, olyan is akadt volna. Külön komikum, hogy Ewers úr mikor hozzá kölcsönért mentek, maga is kölcsönért fordult — a magyár irodalomhoz s adta a zeneszerzőnek a Kőmives Kelemenné magyar balladáját albánul, hogy aztán az albánt magyarok ismét magyarrá költsék át! És még rólunk mondja valaki, hogy túlteng a faji öntudatunk. Szó sincs róla, ma is meg van a régi hibánk, az idegen előtt hasra vágódunk, saját értékűnkről meg halovány sejtelmünk sincs. És ez így van — sajnos! — nemcsak éppen az operaszövegek mezején! Oroszország. A nagy szót, hogy „szociális termelésből fakad a jólét", Oroszország bocsátotta világgá. Boldogított vele minket is és boldogítja vele még ma is saját népét. S ez a nép ma a legpokolibb szenvedések közül megrendítő kórusban kiáltja a világ füleibe: „Éhség, nyomor velünk!" Lássunk egy-két jellemző adatot. A svéd segítő-bizottság elnöke Ekstrand Samarából a következő táviratot küldte Branting miniszterhez: „Az itteni lakosság iszonyatos szenvedései arra kényszerítenek, hogy Svédország kormányához és népéhez lángoló felhívást intézzek a további segély érdekében. Az éhinséges területeken vannak olyan kerületek, amelyekben a lakosság beleőrül nyomorába. Már hulláikat is megették s kezdik ölni az embereket, hogy megegyék őket. . Orosz anyák levelet intéztek a világhoz, melyben ezt mondják: „Mi anyák, akik ezen a télen, éhség és a betegségek következtében, halálra vagyunk ítélve, az egész világ lakóit kérjük, hogy gyermekeinket vegyék magukhoz, hogy nekik, ártatlanoknak ne kelljen osztozniok a mi rémes sorsunkban. Kérjük a világot, hogy így önként és örökre eltávozva gyermekeinktől, megszabaduljunk azon bününktől, hogy életet adtunk nekik, amely rosszabb, mint a halál. Akiknek csak gyermeketek volt és gyermeketeket elvesztettétek, akiknek csak gyermeketek van és féltek, hogy valaha is elveszthetnétek őket: kiáltunk hozzátok meghalt gyermekeitek emlékére és az összes élő gyermekek nevében : könyörüljetek gyermekeinken ! Velünk ne törődjetek. Rajtunk nem lehet segíteni. Mi már nem remélünk semmit, de boldogok leszünk, mint anyák, akiknek egyetlen boldogsága az a tudat, hogy gyermeküknek jó sora van." Borzasztó szavak 1 A borzalmakban épen nem szegény néhány utolsó esztendőnek talán legrémesebb jajkiáltásai. A tények maguk megrendítők, de az is nagyon lehangoló, ha mindezen jelenségek okait és esetleg bekövetkezhető fejleményét vizsgáljuk. Az éhinség közvetlen oka a nagy szárazság, mely a múlt nyáron kiégette a vetéseket, de egy nem szociális termelésű Oroszország aránylag könnyen tudott volna segíteni ezen a bajon. Rendezett viszonyok mellett, jó pénzzel meg tudta volna szerezni a szükséges kenyérmagvakat, amikből különösen Amerikában óriási fölösleges készletek vannak. így azonban segélyekre van utalva s azokat is alig tudja lerongyolt íovaris-üzemü vasutain az ínséges helyekre szállítani. De úgy látszik, nem is igen akarja. Azt olvassuk ugyanis, hogy a külföldi segélypénzek egy részét titkon külföldi propagandára használja. Mindezeket két okból mondjuk el. Először, hogy ha az illetékes magyar körök — kormány, vöröskereszt — úgy látják, hogy Magyarországnak be kell kapcsolódni az orosz gyermekmentő akcióba, legyen készen a mi közönségünk is a segítésre. Igaz, hogy minálunk is van nyomor, de van jólét is. Elsősorban a falvakban a gazdáknál. Másodszor, hogy irjuk fel a rengeteg nyomorúságot az ántánt számlájára, amely megindította a világháborút, propagandájával ránkszabadította a forradalmakat s még most is a legveszélyesebb játékot űzi Németországgal, amelytől fél és remeg még ma is s amely ellen végső eszközül Németország kommunista felfordulásba taszítását tartogatja, nem gondolva meg azt, hogy ezzel olyan tűzfészket teremtene, mely egész Európa kiégését vonná maga után. Amiből az a további következtetés is levonható, hogy az elvakult bosszú csak új bajok magvát hinti el s hogy csak az igazságosság szelleme az, amely rendet és békét teremthetne. S ha már az ántánttal nem is tudjuk ezt az igazságot elfogadtatni, gyakoroljuk mi magunk itthon, ahol már annyiszor láttuk a bosszú müveinek sok szerencsétlen hatását. Dr. Trócsányi Dezső. Főispáni beiktatás. — 1922 márc. 23. — Veszprém vármegye új főispánját, dr. Magyar Károlyt e hó 23-án, csütörtökön iktatták be Veszprémben ünnepélyesen hivatalába. A beiktatás a hagyomás diszes külsőségek közt ment végbe, mindennél nagyobb diszt adott azonban neki az a meleg, szerető érzés, amelyei dr. Magyar Károly nemes veretű egyéniségét fogadta. Mindenki meg volt szive mélyén győződve róla, hogy aki egész életén át a munka embere volt s a közjót szolgálta, nagyobb és fontosabb hatáskörében ezután is ezt fogja szolgálni a megértés, igazság és erély szellemében. A beiktató-ünnepet a püspöki székesegyházban ünnepélyes Veni Sancte előzte meg, melyre a közgyűlés tagjai — köztük számosan diszmagyarban — együtt vonultak fel a vármegyeházáról a Várba. A misét Kránitz Kálmán felszentelt püspök celebrálta fényes segédlettel. Magát a közgyűlést délelőtt fél 12 órakor dr. Bibó Károly alispán nyitotta meg a vármegyeház nagytermét és a karzatokat is zsúfolásig megtöltő közönség jelenlétében. A törvényhatóság tagjain kivül a honvédség és a csendőrség nagyobb számú küldöttséggel volt képviselve, jelen volt Fejérmegye küldöttsége Havranek József alispán, Komáromé Asztalos Béla alispán, Zaláé Babics Tivadar vezetésével. A megjelentek Savaszi női- és leámjka-köpeny újdonságok, francia női-kelme különlegességek, ZZwZTZ^ K caus z és Koréin divatáruháza, ffápa.
