Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-08-26 / 34. szám

Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 200, félévre 100, negyedévre 50 K. Egyes szám ára 10 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Főispánunk felhívása. Horthy Mikiós kormányzó a miniszterelnökhöz intézett kéziratával, mint az a napilapokból köztudomású, országos nyomorenyhítő akció szervezését kezdeményezte. Ez akció célja az, hogy elsősorban az aratási munkanélkül maradt mezőgazdasági munkások juthassanak munka fejében gabonához, nehogy az amúgy is nehéznek Ígérkező télen még a mindennapi kenyerüket is nélkülözniök kelljen. Mivel, sajnos, vármegyénkben is sok mezőgazdasági munkás van, aki önhibáján kivül nem jutott aratórészhez, részben mert a rossz termés learatásához kevesebb munkás kellett, részben mert hadseregünk létszámának lényeges csökkentésével sok mezőgazdasági munkaerő felszabadult, dr. Magyar Károly főispánunk, mint a vármegyei mezőgazdasági bizottság elnöke, azzal a kéréssel fordul a vármegye gazdaközönségéhez : adjon minden gazda önként, az önhibájukon kivül munkanélkül maradt munkások téli kenyerére minden hold szántóföldje után legalább egy kilogtamm búzát vagy rozsot, esetleg tengerit díjtalanul. Ez aránylag kis áldozattal — mondja a felhívás — lehetővé válik, hogy vármegyénk területén egyetlen magyar család se fogja nélkülözni a kenyeret és sok ember meg fogja érteni, hogy sorsát csak az igazán vele érző magyar gazdatestvérek viselik szivükön, nem pedig a másik oldal demagóg agitátorai. Munkanélküli megélhetéshez segélykezet nyújtani bün ! A vármegye mezőgazdasági bizottsága gondoskodni fog természetesen arról, hogy ez adományok ne munkanélküli segélyül szolgáljanak, belőlük csak azok részesüljenek, akik közmunkát vállalnak. Útépítés, útjavítás, faültetés, vizszabályozás lesznek azok a közmunkák, amelyeknél a munkanélkül maradt munkások foglalkoztatva lesznek s munkabérük fejében pénz helyett a gazdatársadalom áldozatkészségéből felajánlott gabonában fognak részesülni. Meleghangú felhívása végén bizalmát fejezi ki főispánunk, hogy gazdatársai egytőlegyig megértik az idők szavát, a nemzet és önnön érdekeiket és máskor is tanúsított nemes áldozatkészségükkel lehetővé fogják tenni sok ezer magyar családnak testi és lelki megmentését — a magyar jövő számára. GÁT. A folyó megy, én állok rendületlen, És gúnyolódnak velem a habok. Oda se hallgatok. A partok felől csipős szellő támad, Gúnyolódik a szél, mint a folyó: Vén gát, mire jó zöldmaszatos hátad ? Hátamon a viz őrülten iramlik És nászdalt zeng a messze óceánnak: Tenger és folyó egymásra találnak. Én állok egymagam. Örökké szemben a rohanó árral, Vállamon komor patina-talárral. Ha nem volnék: a parton a kalászok Elhullanának az aratás előtt S posványba fulladnának a virágok. Állok — és meg nem ingat semmi csáb, Se gúny, se gyűlölet, se szeretet. Én végigjátszom a szerepet. Ha szerte hullok majd egy áradáskor S visz engem is a viz, letörve, holtan. A partok akkor tudják meg, mi voltam. Kolozsvár, julius 22. Reményik Sándor. Vízvezetékünk története és kibővítésének terve. Sok évtizedes tapasztalatból tudom, hogy a lokálpatriotizmus Pápán közel van a fagyponthoz. Ezzel magyarázható, hogy a város történetéből csak a háborús események ismeretesek, mig szociális, közgazdasági és kultúrdolgok csaknem teljesen ismeretlenek. Kis Ernő tanár úré a dicsérendő érdem, hogy két év előtt a régebbi pápai eseményeket ezen hírlapban dátum szerint közétette. Vízvezetékünk változatos és kalandos története, azonban mind máig egészen ismeretlen. Ezért ezt az 50 év előtti kultúrnivó jellemzésével együtt közzéteszem. Mikor ötvenöt év előtt Pápán mint orvos letelepedtem, már az első hónapokban feltűnt, hogy itt igen sok volt a tifusz; a pápai orvosok alig fogytak ki a kezeléséből. Világos volt előttem, hogy ivóvizünk az okozója ennek; de a bajjal szemben teljesen tehetetlen voltam. 1872-ben az alsóvárosi III. kerület beleválasztott engem a városi képviselőtestületbe s nem sokára rá 1873-ban indítványoztam egy, a tapolczafői forrástelepről vezetendő vízvezeték létesítését. Ezt az indítványt akkor általános felzúdulás, felháborodás fogadta, a közgyűlés akkori befolyásos tagjai sorban felszólaltak ellenem, így a többek között Papp János kir. tanácsos, a vármegye volt főispánja, aki merész rebbelisnek mondott, mivel a közgyűlés békéjét felháborítom egy fölösleges és haszontalan indítvánnyal; Vojta polgármester azt mondta, hogy tóvizünk, vagyis a Tapolcza vize igen jó és egészséges; ennek legjobb bizonyítéka, hogy kevés városban van annyi öreg ember, mint Pápán ; rosszalja tehát, hogy a lakosságot izgatom, mikor azt mondom, hogy a tóvizzel mérget iszunk. Igazam tudatában a „Pápai Lapok"-ban, mely ekkor egyedüli újság volt Pápán, több cikket irtam tóvizünk ártalmasságáról és veszélyeiről, valamint arról, mily kellékekkel kell bírnia az egészséges ivóvíznek. Előadtam egyebek között, hogy ha valaki idegenből fiatalkorban huzamosabb időre jött pápai tartózkodásra, csaknem bizonyosan megkapta a tífuszbetegséget, melynek sokszor áldozata is lett, így a diákok közül igen sokan. Néhány év múlva sok pápai fejében derengeni kezdett a tudat, ho^y tóvizünk veszedelmes; még néhány évvel később már ébredők is sokan voltak és 3—4 év múlva már nem voltak ébredők, hanem teljesen felébredtek annak tudatára, hogy tóvizünk veszedelmes. Ennek tudata a városi képviselők között is lassan elterjedt s a vízvezetéknek csak alig néhány elvi ellenzője maradt. Tizennégy év múlva magam és társaim oly nyomást gyakoroltunk a még mindig habozó tanácsra, hogy 1887-ben a polgármester a közgyűlésen azzal ált elő, hogy más városok példájára jó viz elnyerése végett próbáljunk artézi kutat fúratni. Meg is hivta az akkori idők leghíresebb vízkutatóját: Zsigmondy mérnököt, aki Pápán néhány napi vizsgálatot tartott és egy tudományos alapon lévő memorandumban kifejtette, hogy 140—180 méter mélyben megfúrhatjuk a város alatt levő nagy vízmedencét. Ez elég vizet fog adni a városnak és oly erővel fog kifolyni, hogy el lehet majd vezetni számos utcába. Jó magam elleneztem az artézi kutat, mondván, hogy mikor itt úgyszólván az orrunk előtt a bőséges forrástelep, hogy minek az artézi kut ? Erre az volt a felelet, hogy a forrástelep a grófé, ehhez hozzányúlni nem szabad. Kiírtak egy pályázatot az artézi kut fúrására, ugyanazon a helyen, amelyen már 1834 vagy 36-ban fúrtak vízért, de akkor nem jutottak mélyre, mert a furó eltörött, azt kivenni nem tudták és ezért abba maradt a fúrás. A pályázat eredményeként egy ossegi csehországi német kapta meg az engedélyt fúrásra, kinek ebben a szakmában igen nagy jártassága volt. A közgyűlésen ez elmondta, hogy ő olyan mélyre fur, amilyenre csak akarunk; akár 1200 méter mélyre is, de arra nézve hogy mit kapunk, nem nyilatkozik; semmiért nem vállal felelősséget, mert senki sem képes a föld mélyébe látni. A város 200 méter mélység fúrására szerződött vele, de viz nem jött és így Zsigmondy csalódott. Újból ismét 200 méterre szerződtünk. 360 méternél még nem jött viz, hanem 363 méternél megfúrta a nagy vízmedencét. A viz oly nagy erővel tódult fölfelé, hogy a sok homokot csaknem 300 méter magasra dobta fölfelé és ezea a vastag homokrétegen át kezdett kifolyni a viz csak gyufavastagságban piszkosan és zavarosan ; egy és fél perc alatt adott 1 liter langyos vizet. Több, mint fél hétig éjjel-nappal folyt a viz a Tapolczába. A város megbízta a vállalkozót, hogy mivel a furó már igen szük volt és nem szolgáltatott volna sok vizet, nagyobb átmérőjű fúróval fúrja meg a nagy medencét; ezen célból azt a pár 100 rézcsövet kíkellett húzni, ami eleinte sikerült, de már öt nap múlva a volt rézcsövek teljesen össze voltak lapulva és többé nem birta őket kihúzni, amiért aztán vége lett a fúrásnak s a városnak 35 ezer forintja kárba veszett. Ezen csalódás után a tanács Birbauer Lipót benediktinus tanárt és jószágkormányzót kérte fel artézi kut-szakértőnek, aki megjelenvén a közgyűlésen, kifejtette, hogy igen széles átmérőjű kut által kaphatunk elegendő vizet, amennyi a városnak kell, de víztorony lesz szükséges. Ezen időben Pápán járt a pápai származású Beke József műszaki tanácsos, a keresk. minisztérium híres hídépítője, akit kivittem Tapolczafőre s véleményt kértem tőle a források felhasználhatóságára nézve. Beke azt a véleményt nyilvánította, hogy legdelibb forrást kell felhasználni vízvezetéknek, mert ez a legbővebb. Ha a városnak naponként 2000 köbméter viz kell, azt a malmok meg sem fogják érezni; mivel a forrás 28 méterrel magasabban van mint az öregtemplom küszöbe, bizonyos hogyha a súrlódás folytán fele erő el is vész, a város minden pontján még mindig elég erővel fog kifolyni a viz. A közgyűlés újabb tanácskozása alkalmából előadtam Beke mérnök szakvéleményét; a közgyűlés nem kételkedett ezekben, de megint azt mondták, hogy a viz a grófnak tulajdona, ezt felhasználni nem szabad, mire azt feleltem, hogyha egy egész város lakosságának egészséges vizzel való ellátásáról van szó, akkor kártalanítás ellenében a grófi tulajdont is ki lehet sajátítani. Részint a rosszakarat, részint tán irigység v • * — -•