Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-07-08 / 27. szám

Ezzel a sajnálatos ténnyel szemben hazafiúi kötelességünk, hogy most már véget vessünk a további fejetlenségnek. Elismeréssel kell tehát adóznunk a Bethlen kormányának sikeres buzgólkodásáért, mellyel az egységes pártot ily nehéz viszonyok között létrehozta. Mert bebizonyult dolog, hogy a mai állapotaink közepette csak az a kormány cselekszik az ország jól felfogott érdekei szerint, amelyiknek a számot tevő erők egyesítése és összetartása a legfőbb kormányzati princípiuma. Egységes, állandó és következetes kormányzást biztosító párt nélkül se az országban, se az ország határain túl egyetlen oly sikeres lépést sem lehet tenni, mely az ország javát előmozdíthatja. Országunk legújabb kormányzásában kifogásolni lehetne a gazdasági terményeink nagymértékű exportját, ami kétségtelenül hozzájárult a drágaság emelkedéséhez. Az export abnormitása mellett semmi sem tanúskodik jobban, mint az a körülmény, hogy a tavasszal már a hagyma hazájában, a magyar konyhán, 100—120 koronás egyiptomi hagymával kellett főzni. Elismerjük, hogy a kormány az államháztartás szorult helyzeténél fogva kényszerhelyzetben volt, tehát az állami jövedelmek emelése céljából beleegyezését kellett adnia a nagyarányú exporthoz. Tudnunk kell azonban, hogy ezáltal az ország többet vesztett a réven, mint amennyit nyert a vámon. Tehát az exporttal való további operáció is körülbelül csak olyan sikeres volna, mint a fentebb említett orvosság: az európai kölcsön, De mindenek, között maga a társadalom volt ebben az országban a legvérengzőbb árdrágító. És az indokolatlan árdrágítás itten még most is rendszeresen folyik. íme a szemléltető példa: Bemegy valaki, mondjuk, egy cipész, a boltba és vesz ruhának való kelmét. Persze, méregdrága. A kereskedő azonban nógatja, hogy csak vegye meg, mert már egy pár nap múlva még drágább lesz. Megveszi tehát, de amint hazamegy, rögtön felemeli a cipő árát 50%-kai. Most már a hentes megy a cipészhez cipőért és kénytelen megvenni a megdrágított cipőt. Hazamenet azonban így morfondíroz magában: „Ha te így, én is így" és felemeli a hus árát szintén 50%-kal. A vendéglős pedig a 100 koronás húsért már 400-at vesz be a vendégein. És ez így megy tovább a végtelenségig, mert ki van adva a jelszó, hogy „minden drágább lesz". Csak akinek nincs mit eladnia, az érzi igazában ennek a lelkiismeretlen hajszának a keserűségeit és — fizet. Vagyis inkább nem fizet, mert már venni sem tud. Hát ez így tovább nem mehet. Nem mehet, mert becstelenség és ostobaság is. Becstelenség, mert a kényszerhelyzet kizsákmányolása; ostobaság, mert az árdrágító a magasabb áraknak nem veszi a hasznát, mivel azt a többletet, amelyhez az árdrágítás révén az egyik oldalon jutott, ugyancsak az árdrágítás révén a másik oldalon ki kell adnia. Épen így van ez az állami gazdálkodásban is. Az eredmény pedig mindig rosszabb lesz a . .. semminél. Most már vegyük figyelembe, hogy miként ítéli meg a külföld a mi belső állapotainkat. Magyarországban 120 K egy kiló hagyma és 4000 K egy métermázsa buza? Akkor a magyar korona alig ér egy pár fillért. Tehát fizess magyar, ötvenszeresen! Hiteled az ilyen pénzeddel azonban nincs, tehát, ha meg vagy szorulva, fizess százszorosan! íme, a drágaságnak, valutánk romlásának és ezekkel együtt végtelen nyomorúságunknak a titkai. A drágaság napról-napra rontja a valutánkat, a rossz valuta pedig szüntelenül emeli a drágaságot. Azért csak vissza, vissza a szolid alapokra, hogy kisebb árakkal többet kereshessünk! Nekünk nem muszáj minden áron Ausztria sorsára jutnunk! Bűnös spekulációból tehát ne ámítson és ne álljon be senki árdrágítónak azzal a hamis jelszóval, hogy úgyis „minden drágább lesz". Az ország fennmaradásának alapfeltételei közé tartozik ez a követelmény. A mi reális viszonyaink nem teszik indokolttá nálunk a drágaság emelkedését; megmaradt kincsesbányáink: termőföldjeink sem teszik indokolttá hitelképességünk csökkenését. Mindenek előtt szűkebb korlátok közé kell szorítanunk a kivitel engedélyezését. Ez ugyan nem fogja oly nagy jövedelemhez juttatni az államot és a termelőket, de megszünteti a belső drágaságot, megjavítja a valutánkat és nem fogja az államot a jövedelménél tízszer nagyobb kiadásokra és adósságcsinálásra sem kényszeríteni, mert a kevesebb bevétel többet fog érni. Ha pedig a szélsőségektől már nem óvhatnók meg magunkat, minden esetre okosabb dolog volna, ha a kivitel csökkentése folytán a saját zsírunkban fulladnánk meg, mintha a bevételek sokszorosan megszaporodott milliárdjai mellett ínségben éhen kellene elpusztulnunk. Európa mai súlyos bajának felidézőinél a kijózanodás már megindult és előbb-utóbb teljes mértékben be is fog következni. Addig is álljunk meg a lejtőn ! A magyarság a földjének termésével még fentarthatja magát az örvényben. Ehhez azonban silány pártoskodással meg nem zavart józan politikai vezetés és józan társadalmi berendezkedés kell. Reméljük, hogy mindez most már meglesz. Elvárjuk, hogy meg is legyen ! Deme Károly. Gépek fontossága a gazdaságban. Soha, de soha nem volt nagyobb szükség arra, mint most — ebben a szegény Csonkamagyarországban, hogy ne csak hangoztassuk, de végre meg is valósítsuk: a többtermelést. A többtermelés egyik fegfontosabb tényezői egy gazdaságban a már jól bevált gépek alkalmazása. A gépek alkalmazásának nagyon sok előnye van. Nevezetesen a géppekkel a munkát 1 jobban, egyenletesebben, gyorsabban és olcsóbban végezzük el, tehát a termelési költségei nagy mértékben alászállítjuk, mert az idevonatkozó vizsgálatokból kitűnt: ha az ember által kifejtett erő költségét 100 egységnek vesszük, akkor a gőzgépek által kifejtett erő költsége csak 3 egység. Igaz, hogy a fentebb említett erők által teljesített munka költsége között nem áll fenn hasonló arány, mert a drágább emberi erő kihasználásához nem szükséges oly költséges berendezés, mintha költségesebb gépeket szerzünk be, de ha ez az arány némileg változik is a gépek rovására, tekintettel, hogy a gépek jó gondozás és karban tartás mellett hosszú időkig 15—20 évig eltartanak, a fenti arány nem fog nagyon a gépek hátrányára módosulni. Ezenkívül a gépek függetlenebbé teszik a gazdát a mai nehéz mukásviszonyokkal szemben és munkáinak a rendes időben való elvégezhetését biztosítják annélkül, hogy ezáltal a kézi munkásokat megrövidítenék, mert vidékünkön úgy sem lehet elegendő munkást kapni, de meg magukhoz a gépekhez is munkások szükségesek. Mindezeknél fogva bátran elmondhatjuk, hogy a gép úgy a gazdának, mint a munkásnak igaz barátja, a gazdának a fenti okoknál fogva, a munkásnak pedig azért, mert a gép a munkást ép a legnehezebb s olyan munka alól menti fel, mely az emberhez nem méltó és ennek folytán számára nemesebb feladatok betöltését teszi lehetővé. A gépek alkalmazását ma már azért sem tekinthetjük hátránynak, miután a kultúra haladásával a tisztán mechanikai munkák olcsó elvégzésére vállalkozó munkások száma egyre csökkenik s e munkásoknak gépekkel való helyettesítése ezen szempontból is indokolt. Még a mai nagy árak mellett sincs drága gép, ha az kellőképpen ki van használva. Épen a napokban tettem számítást, hogy 100 kat. holdnál egy 30.000 koronás vetőgép a mai terményárak mellett a vetőgéppel való vetés egyéb előnyén kívül nemcsak hogy teljesen kifizette magát, hanem a géppel való vetéshez szükséges kevesebb magmennyiség folytán 25.000 korona megtakarítást is eredményezett a kézzel való szórva vetéssel szemben. így van ez minden gépnél. Olyan gépeket pedig, amelyeket a kisgazda birtoka terjedelménél fogva beszerezni nem képes, azokat nagyon könnyen beszerezhetnék szövetkezeti alapon. Hogy a szövetkezetekkel mit lehet elérni, a sok közül fényes példának hozhatom fel a helybeli Hitelszövetkezetet, amelynek pár évvel előbb beszerzett 5 villamos cséplőgépje magát már teljesen kifizette úgy, hogy a tagoknak csakis az üzemköltségek fedezésére szükséges részét, jóval olcsóbban csépel, mint a többi géptulajdonosok. Mindezek dacára sajnosan tapasztaljuk, hogy a gazdáknál a mezőgazdasági termeléshez szükséges gépek és eszközök nagyrészben hiányzanak és a mezőgazdasági gépeket és eszközöket nem használják ki kellőképen, nem gondozzák és karbantartásukról kellő időben nem gondoskodnak. A folyó évben Pápa vidékén több községben tartóit téli gazdasági előadásaim alkalmával már nyomatékosan felhívtam különösen kisgazdáink figyelmét a fentebb jelzettekre. Egyben megadtam az utasításokat arra, milyen gépeket és miképen kell beszerezni, hogy kell azokat kihasználni, gondozni és karbantartani. Jelen alkalommai az elmondottak felelevenítése céljából szükségesnek tartottam gazdáink figyelmét a fentiekre újból felhívni. Tar Gyula. Évzáró beszéd. Az állami tanítóképző idei évzáró ünnepén elmondotta : Sarudy Ottó igazgató. Ismét elmúlt egy esztendő, s tapasztalataival és tanulságaival ismét gazdagabb lett a lelkünk. Elérkeztünk újból egy határállomáshoz, amelynek egyik oldala a múltra, a másik pedig a jövőbe néz. A ti lelketeket, búcsúzó fiaim, bizonyára a jövő foglalkoztatja ezúttal. Iskolai tanúlmányaitokat befejeztétek s most tele vagytok vágygyal, reménnyel, tervekkel és akarattal. Kiszíneztétek a jövőt szivárványszínekkel s türelmetlenül várjátok, hogy hivatástokat megkezdjétek. Nehéz az az út, fiaim, amelyre most léptek. A ti lelketek — mint egykor a mienk is — bizonyára egyenesnek, simának képzeli el, amelyet jobbról-balról lombos erdők, virágos mezők környeznek. Mi, kik javarészét már megjártuk, kiket a rajta fel-felbukkanó tövisek, éles kövek megsebeztek, nem tudunk benneteket ebben a ~ boldog képzeletben megerősíteni. De hogy el ^ ne tévedjetek, hogy idő előtt el ne fáradjatok, hogy töviseit, szirtjeit elkerülhessétek,, a búcsúzás e fájdalmas órájában útravalóul kezetekbe {jfl adunk néhány világító fáklyát. Vigyétek őket magatokkal, tartsátok állandóan készen, s meglátjátok, hogy fényük mindig a legbiztosabb, a és legjobb, a legszebb irányt mutatja. Az első ilyen fáklya a hivatásszeretet. Nincs boldogtalanabb ember a világon, fiaim, mint akinek egész életében olyat kell cselekednie, ami lelkével ellentétes, ami nem gyönyö- _ rüséget, hanem napról-napra fokozódó kínt, ^ gyötrelmet okoz neki. Ezért, fiaim, az utolsó percben is a szülőnek legjobb indulatával intünk mindnyájatokat, hogy aki nem érez e pálya iránt komoly hivatást, az ne is induljon el rajta. Itt csak annak a számára teremnek virágok, itt csak az érzi magát boldognak, akit az önzetlen szeretet, a lelkesedés hozott ide. A másik fáklya a tudomány szeretete, az önképzés. Általános a panasz, hogy a falun lakó emberek legtöbbje sokszor egész életén át abból a kicsi tőkéből él, amelyet az iskolából vitt magával. Ruhára, bútorokra, ékszerekre, mulatságra szívesen költ, ha módjában van, de könyvet nem vesz, újságot, folyóiratot nem járat. Ti ne legyetek ilyenek, fiaim! Az a tőke, amelyet itt gyűjtöttetek, csak kezdet, csak alap, amelyet napról-napra égész életeteken át növelnetek, gyarapítanotok kell. Aki ezt elmulasztja, önmaga alatt ássa a fát. A harmadik fáklya a művészet szeretete. Ha nem feleditek, hogy a művészet a szépnek, de egyszersmind a jónak és az igaznak eszménnyétett alakban való ábrázolása, akkor azt is megértitek, hogy az igazán nagy művészek az emberiség legnagyobb jótevői. S nem mi vagyunk a nevelők, akik hivatalosan ezt a nevet viseljük, hanem Rafael, Michel Angelo, Homeros, Schakespeare, Beethoven, Liszt Ferenc, Schiller, Goethe, Petőfi Sándor, Arany János. Ha az élet viharaiban elfáradtatok; ha a földi gyarlóságok posványaiból menekülni akartok: . üdülést, megnyugvást őnálok találhattok. Szeressétek hát őket 1 A negyedik fáklya ennek a sokat szenvedett, ennek a megcsúfolt, ennek a megcsonkított hazának, ennek a vértől ázott földnek, a