Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.
1922-06-10 / 23. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre 60, negyedévre 30 K. Egyes szám ára 4 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdeiések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. „A lovas nyomán otí ül a sötét gond." Bármerre vágtat, nem hagyja el soha. Vigye bár diadalmenetre paripája, harsogjon utána ezer torokból az éljen „post equitem-sedeí atra cura", nyomon követi elválhatlan kisérő gyanánt — a gond. A gond, hogy mi lesz holnap, mi, ha az ég továbbra is vigasztalan kékségben borul reánk, ha nem gyűlnek össze fellegek, ha nem hull esőcsepp üdíteni a mezőt, újítni, éleszteni a természetet. Hiába győzelem, hiába diadal — a kenyér, a kenyér fontosabb mindeneknél. És ellenségek, irigyek, gyűlölködők, marakodók, mind-mind kell hogy egyesüljenek bensőséges, ájtatos fohászban zengvén a költővel: Küldj esőt a völgy s tetőre, Küldj a szomjazó mezőre Fellegedből, ó Atyánk! Előre! „Töricht, auf Bessrung der Torén zu harren ! Kinder der Klugheit, o habét die Narren Eben zum Narren auch, wie sich's gehörf 1" Goethe. Prózai magyar fordításban: Balgaság volna az ostobák megjavulására várni, ezért ti értelmes emberek, hagyjátok meg az ostobákat a maguk ostobaságában, mert így van rendén. Megy a világ előre és mi is megyünk. Nem tartunk a haladás túlzóival (vörösök), nem tartunk a reakció túlzóival (feketék) sem. A néppel pedig, legyen bármily vallású, semmi bajunk. Tiszteljük mások vallásos meggyőződését, az emberben szeretjük az embert, a magyarban a magyart. Meghasonlást látni a nép túlsó oldalon levő vezéreivel éppen ezért fáj. Ma is áll Széchenyi szava: Minálunk olyan szükség van magyar emberekre, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene bocsátani. Határainkon áll a koncra még mindig éhes ellenségek hada s minálunk harc készül — magyar magyar ellen. Pozitív adatok vannak kezünkben, hogy a magyar magyar elleni harcán kik akarnak nevetni. De hallgatunk. A szenvedélyeket nem fokozni, hanem csillapítani kívánjuk. Éppen ezért nem szállunk vitába a túlsó oldal mérges megjegyzéseivel. Higgadt érvekkel állíthatnánk szembe ellenérveket, de személyeskedésre nem vállalkozhatunk. Közügyről van szó. A közt, a közönséget pedig nem érdekelheti komolyan a személyeskedés. Legfölebb, mint szenzáció. Ilyenekkel szolgálni nem óhajtunk. A munka emberei vagyunk. Tudjuk ugyan, hogy közönségünk egy része vágyik a szenzációkra. Utóvégre ez emberi gyengeség. Mi azonban nevelni akarjuk a közönség ezt a részét is, ezért irunk újságot s a közönségnek azért kell olvasnia, hogy lelke nemesebb részét táplálja belőle. S ha vezetői meggyőzni törekvő érvelés helyett személyeskednének, nem ugyanilyenre indíttatnék ő maga is? Nem akarunk belháborút, vallásháborút, mert féltjük magyar hazánkat. Nem óhajtjuk, hogy mikor a magyar egymás fején próbálgatja ki kardját, a koncéhes cseh, oláh, szerb — sőt talán még az osztrák is — jöjjön ide „rendet csinálni", megszállni, rabolni. Esetleg az országot végleg felosztani. Béke kell. Okvetlen kell a belső béke, különben teljesen széthull nemzetünk. Ezért nem személyeskedünk, nem öntünk olajat a tűzre. A világ úgy is tele van gyúanyaggal. És egy ilyen összetörött ország, mint a mi szerencsétlen hazánk, még inkább. Vulkánok felett jár az egész világ. S mi már láttunk egy vérvörös kirobbanást. A világ ma vulkánok felett megy előre. Óvatosság kell. Különösen azoknál, akiken bármily csekély felelősség nyugszik. A nép a maga tömegében, amelyet vezetnek, felelőtlen. A vezetők felelnek mindenért. Mi sajnáljuk, ha „fekete 8 elnevezésünk némelyeket személyes érzékenységében sértett. A név maga ilyen minőségben régi és Stendhal hires regénye: „Vörös és fekete 8 óta közkeletű. Hogy Pápán kevéssé ismerik és felszisszennek érte, arról kevésbbé tehetünk. A „vörös" név általában a forradalmárokat jelzi. Az árnyalat azonban igen sok a legszélső kommunistáig, anarkistáig, nihilistáig. Mi azonban a haladás önző túlzóira értettük. Aki tehát nem ilyen, nem is vehette magára. Ezt is a saját közönségünk részére hangsúlyozzuk. Mert mi nem a túlsó oldalnak irunk. írásunk ugyan, mint újság, minden olvasó kritikájának jogos tárgya, de csak az értelmes és jóakaratú kritika az, amelyhez igazodhatunk, amellyel esetleg vitába bocsátkozhatunk. „Rosszakaratúan és végtelen ostobán* megírt dolgokra nem válaszolunk. Ezért választottuk mai Írásunk mottójáúl Goethe bölcs szavait. Hangsúlyozzuk: keressük a békét, nem személyes érdekből, hanem a közért, a hazáért. A viiág halad. Mi is előre nézünk, oldalra tekintgetnünk sem időnk, sem kedvünk. Zászlónk a becsület fehér zászlaja, fegyverünk a tisztességes munka, célunk a haza üdve. Ilyen értelemben minden magyart testvérnek ismerünk el felekezetre való tekintet nélkül. Előre! Dr. Trócsányi Dezső. A nagy égés után. A nagy égés megtörtént s most itt állunk az üszkös romok között azzal a fájó kérdéssel, hogy mikép fogjuk eltakarni a romokat, mikép tüntetjük majd el az üszkös maradványokat. így kellett-e ennek lenni? így kellett-e szenvedélytől elvakított, fanatikus gyűlölködésbe belevonni a társadalmat ? Egy mandátum miatt, mely bárkinek is jutott volna a birtokába, tűzvészhez hasonló pusztítást vitt véghez már előzőleg a lelkekben. Hát csakugyan a magyar faj igazolni akarja Pályi Edének faji elméletét, hogy már régen nem frissült fel idegen fajok kereszteződése által és a degeneráltság tünetei mutatkoznak rajta. Egészen úgy tűnik fel, mintha őrült nyaktöréssel sietne ellenséges népek, idegen fajok karjaiba vetni magát, hogy a természet mathemathikai pontossággal előkészített törvényét faji önfeladással is betöltse. Hozzátok fordulok rózsás arcú, szent lelkesedésü, ifjú hősi halottak. Ha ti önfeledten tudtatok ágyuk torkába, gépfegyverek tüzébe rohanni, lehetséges-e az, hogy anyátok, nővéretek, itthagyott ifjú arátok átkot szórjon arra a magyar nőtestvérére, aki véletlenül nem abba a templomba jár imádkozni, amelybe ő. Lehetséges-e, hogy vak gyűlölettel tekintsen egyik nő a másik szemébe, mert a politikának nem ugyanazon oltárán áldoz meggyőződése. A ti kiömlött hősi véretek se tudta eltörölni ennek a szerencsétlen országnak szomorú végzetét, hogy itt ugyanazon nemzet külső formájában kétféle keresztyénsége nem tudja egymásnak megbocsátani a létezést s az egy vezér, Krisztus szeretete helyett, de krisztusi jelige alatt késhegyig megy a gyűlölködésben. És hozzátok fordulok, a sötét kommün alatt útszéli fákon függő, Duna habjai által elsodort hős magyar halottak, a ti gyötrelmes halálotok sem volt elegendő a magyar keresztyén egység megpecsétléséhez ? Fájó sebek, gyötrő érzések! Egy hadseregben csak addig van meg a győzelem lehetősége, mig a szemek a vezérre tekintenek. De abban a pillanatban, melyben a hadsereg katonái különkülön csak a maguk stratégiai elveit akarják érvényre juttatni, a győzelem elveszett s nyomába jön a dicstelen halál. A keresztyénség harcot indított a sötétség hatalma ellen s ahelyett, hogy ezt a harcot győzelmesen vinné előre, önmaga ellen fordítja fegyverét. Mert nagyon téved, aki azt hiszi, hogy ebből a harcból valamelyik keresztyén fél kerül ki győztesen. Nem, ebből a harcból a közös ellenség: a hitetlenség kerül ki győztesen, aki jobbra tapsol, balra tapsol s közben lesi az alkalmas pillanatot, melyben a meggyöngült ellenfelek kezéből magához ragadhatja a győzelmi jelt. Es mikor olvastam a Pápai Hírlap választási mozaikjait, úgy éreztem, mintha pirulnom kellene minden szavazó nőtársamért, aki megfeledkezett női méltóságáról, aki „hetykén", aki sértően, aki komoly lelkiismereti öntudat nélkül, csupán fanatikus elveitől vezettetve adta le szavazatát, aki nem látott mást az ellenkező oldalon, csak gyűlöletes ellenfelet. Éreztem, hogy pirulnom kell a szégyentől, mert évek óta lobogtatom a pápai női tábor előtt néhányad magammal a keresztyén testvéri szeretet, egyetértés, a magyar faji öntudat és büszkeség zászlóját, s mikor már azt hittem, hogy mind együtt vagyunk, egy mandátum üszkössé égette évek lassú munkáját. Egy mandátum, mely többet ártott a nemzeti ügynek, mint amennyit nyert vele a nemzet. Többet ártott, mert felkavarta egy város egyetértő ker. női társadalmának egységét, békéjét, belevetette a nem politikába való szent kérdést, a vallásfelekezeti kérdést a politikába s azt lezüllesztette eszményi magaslatáról a kortesfogás pocsolyájába. Szomorú, nagyon szomorú, hogy a nő, kinek hivatása a lelki szelidség, a jóság fegyverével még a férfiak között is az ellentéteket elsimítani, a nő, ki hivatva van a tiszta erkölcsi felfogás őreként állani, kirívóvá tette politikai szereplését, hozzá nem méltó magatartásával. És nem kell-e szégyennel lehajtanom fejem, fajom azon férfiai miatt, akik ki merték mondani, hog „pénzért" szavaznak le. Hát kell-e az ilyen férfiúnak politikai jog? Valóban natavaszi női- és leányka-köpeny újdonságok, francia női-kelme különlegességek, grenadinok, mosócikkek, valódi angol férfiszövetek megérkeztek! gretiadinok, mosdcikkek, valódi fc^ é & J( orei n divatáruháza, fopa.
