Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.
1921-06-04 / 23. szám
gazdájáért a ház udvarába mentek és őt megragadván, magukkal a megyeház udvarára hurcolták. Mindez azonban olyan izgatott hangulatban történt, hogy mire vele odaértek, Reguli, még mielőtt börtönbe vetették volna, a kiállott szenvedésekbe belehalt. Az volt róla a tömeg véleménye, hogy a kezén volt katonaposztót önként adta át a német hadseregnek. Ma is tehetetlenül állunk ezzel a véleménnyel szemben. 14-én, 1773. Gróf Esterházy Károly, az egri érsek, városunk földesura meghagyja, hogy az épülőben levő nagytemplom kőkapitelljeit a keszthelyi kőfaragó végezze, a templom fedelét pedig a tatai ácsmester készítse. Így épült e kegyúr bőkezűségéből a most már csaknem másfélszázados pápai diszes nagytemplom. 16-án, 1862. Vaszary Kolost, a közkedvelt Szentbenedek-rendi tanárt, a későbbi hercegprímást a városi képviselőtestület tagjai sorába választotta a lakosság. 18-án, 1748. Éjjel a plébánia épület tetőzete beszakadt. Igen régi épület lehetett ez a plébánia, mert noha 1531-től 1660-ig a ref. egyház papjai laktak benne, ezen egyház levéltárában sem olvashatjuk, hogy előzőleg nagyobb mérvben javították volna. Most azután nagyobb mérvű átalakítással cseréptető alá vették. (Vége következik.) Kis Ernő. ÚJDONSÁGOK. „Csonka Magyarország — nem ors/ág, Egész Magyarország — mennyország." — Bérmálás. Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök Somogyban befejezvén bérmaútját, jelenleg vármegyénk területén, a devecseri járás községeiben osztja ki a bérmálás szentségét az eléje nagyszámban sereglő ájtatos híveknek. A népszerű főpásztort mindenütt meleg szeretettel fogadja a lakosság. — Az Apponyi-ünnep. Önmagunkat szoktuk gúnyolni vele: ünnepet azt tudunk rendezni, de cselekedni nem. Nos, hogy tudunk ünnepet rendezni, azt megmutattuk múlt szombaton is, de megbocsátás, sőt elismerés illessen bennünket érte, mert olyan ember tiszteletére rendeztük az ünnepet, aki maga cselekedni is tudott és tudott akkor, mikor ez a legnehezebb volt. Hogy cselekedhessen még sokat, még nagyot, ez volt minden jelen voltnak őszinte óhaja azon a feledhetetlenül szép budapesti Apponyi-ünnepen. Legkiemelkedőbb mozzanatai voltak az ünnepnek: a lipótvárosi bazilikában az új magyar Hiszekegy az opera kórusának ajakáról, az aranyszájú Prohászka Ottokár lelketrázó egyházi beszéde s végül — kell-e mondanunk? — magának Apponyinak válasza a Vigadóbeli üdvözlésekre, a legbölcsebb, a legszebb szózat, mi egy levert, de élni, győzni akaró nemzet körében valaha elhangzott. Könny csillogott mindenkinek szemében, mikor, hogy —• Bethlen miniszterelnök szavait idézve — a magyarok új Mózese Nébó hegyéről megmutatta nekünk az ígéret földjét. — Az ünnepségen városunk képviseletében dr. Tenzlinger József polgármester, Keresztes Gyula és dr. Kőrös Endre v. képviselők vettek részt. — Új tanfelügyelő. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Szokolszky Rezső menekült tanfelügyelőt megbízta a veszprémmegyei tanfelügyelőség vezetésével. Az új tanfelügyelő körlevelet intézett a hatóságokhoz és az iskolák vezetőihez, kérve nemzetépítő munkájában támogatásukat. — Képesítői kormányképviselők. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a folyó évi tanítói képesítő vizsgálatokhoz kormányképviselőkül kiküldte: az állami tanítóképzőhöz : Szokolszky Rezső vármegyei tanfelügyelőt, a r. kath. tanítónőképzőhöz Schnasel Ferenc c. tan. kép. igazgatót és a ref. tanítónőképzőhöz dr. Erdélyi Lajos főisk. tanár, egy. magántanárt. — Felhívás. A polgármester felhivatja mindazokat, kiknek valamely hozzátartozójuk a háború alatt hadifogságba jutott s a hadifog ságból ezideig életjelt adtak magukról, de még haza nem tértek, hogy ezen hozzátartozóik neveit június 4-ig, Szokoly Viktor városi aljegyzőnél okvetlenül jelentsék be. — Hadifoglyok érkezése. Vasárnap megint érkeztek magyar véreink Szibériából. A félezernyi csapatot a honvédelmi miniszter nevében Kirchner ezredes, a helyőrség részéről Radoychich alezredes, a város nevében Kardhordó László tanár üdvözölte. A kollégium énekkara a Himnuszt, s más régi dalokat énekelt. A foglyokat a lelkes fogadtatás láthatóan meghatotta s az ízletes reggelit jókedvvel fogyasztottak el. — Eljegyzés. Jánosa Ferenc csóti körjegyző eljegyezte Ömböli Jucikát Marczaltőről. — Kollégiumi rajzkiállítás. Nagy érdeklődéssel várja a művészetekért lelkesedő közönség a kollégiumi rajzkiállítás megnyitását, melyen a főgimnáziumi ifjúság folyó iskolai évben készült rajzai, festményei, tervezetei kerülnek bemutatásra. A kiállításra különben meghívók is lesznek, valamint festett plakátok s a rajzos ifjak által készített linóleum-metszetek. A megnyitás folyó hó 12-én, vasárnap d. u. 4 órakor lesz s a kiállítás mintegy két hétig lesz nyitva. — Céllövő verseny. Pápa rt. város testnevelési bizottsága e hó 4-én, szombaton 14 órakor a MOVE helyi Szemere-bizottságának közreműködése mellett, nyilvános céilövő versenyt rendez az acsádi lőtéren Sorrend: 1. Egyéni verseny középiskolai tanulók részére a városi testnevelési bizottság díjaiért. 2. Egyéni verseny a MOVE tagjai részére a pápai helyőrség tisztikara, a városi testnevelési bizottság és a helyi Szemere-bizottság által adományozott díjakért. 3. Csapatverseny a helyi középiskolák 4-es csapatai között a MOVE vándordíjáért. Céltáv: 200 lépés. Cél: 10 körös versenycéllap. Fegyver : katonai ismétlőpuska, vagy karabély. Töltényekkel a rendezőség szolgál s a helyszínen fegyvert is kölcsönöz. Bővebb fölviiágosítás a Pápai Sport Egylet telepén nyerhető. Itt adandók le az előzetes nevezések is. A középiskolai versenyeiinéi nevezési díj nincs. 2-ik számú versenynél 20 korona nevezési díj fizetendő. A nevezések az illető versenyszám kezdetéig a helyszínen is leadhatók. A versenyek megtekinI tése teljesen díjtalan. — A pápai református egyházmegye folyó évi rendes közgyűlését Pápán, junius hó 24-én fogja megtartani. Előtte való napon délelőtt az egyházmegyei tanügyi bizottság, délután a lelkészi és tanítói gyámoldák tartják meg gyűléseiket; az egyházmegyei bíróság ugyané nap délután 3 órakor fog ítélkezni Kiss János hivatalból elmozdított lelkész perújítása ügyében és néhány közigazgatási perben. Mind a két napon itt lesz Kulin Sándor egyházmegyei gondnok, mint világi elnök. A közgyűlésen leteszik a hivatalos esküt az új tanácsbirók: Elekes Gyula, a rédei uradalom jószágigazgatója, dr. Adorján Gyula ügyvéd és dr. Jókai Ihász Miklós lőrintei földbirtokos és t. főszolgabíró. — Beveridge Vilmos látogatásáról szóló múlt heti hiríink pótlásául felkértek bennünket annak közlésére, hogy a vallásos összejövetelen Tánczos Béla theológus feltűnést keltő érces hangon, mély érzéssel énekelte a Gályarabok énekét. Ezt annál szivesebben megtettük, mert az ének valóban gyönyörködtető volt s csak véletlenül maradt felemlítetlenül. — A kisebb bankjegyek kicserélése. A 10.000 és 1000 koronás bankjegyek után a kicserélésben sorra kerültek a kisebb bankjegyek: a 100-asok, 50-esek és egyéb fajrokonaik, amelyek helyett szintén államjegyeket adnak ki. A kicserélés június hó 4-én, ma vette kezdetét. Készítsük tehát elő — már í. i. akinek van ! — a sok viszontagságot átélt „apróbb" bankjegyeket, hogy helyette friss, ropogós államjegyeket kaphassunk, amelyeknek talán majd több lesz a becsülete a kavargó közgazdasági éietben, mint a gyűrött, hiányos, megkopott és mélabús emlékeket felidéző régi bankjegyeknek. — Állatvédelem. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívta a tanfeiügyelőséget, hasson oda, hogy a tanítók az ifjúságot, melynek erkölcseit a háború és forradalmak úgy is igen eldurvították, igyekezzenek az által is megnemesíteni, hogy az állatok kímélésére, ápolására oktassák őket. Kivált a kirándulások alkalmasak az állatvédelem eszméjének a propagálására a gyermekek között, amikpr a növényvilágnak, általában a természetnek szeretetét is a szivükbe lehet csepegtetni. — A polgármester a fővárosban. Dr. Tenzlinger József polgármester a hét elején két napon át a fővárosban időzött s a belügyi, közélelmezési és kereskedelmi minisztériumban több közérdekű ügyet intézett el. Ezek sorából megemlítjük, hogy a belügyminiszter a közigazgatási rendészeti ügyek intézésére Libetiny János menekült nyitrai főjegyzőt tisztviselői karunkhoz beosztotta s ő állását legközelebb elfoglalja. — Gyorsvonat! Hosszú idő óta nem láttuk. Szerdán délután 4 óra 30 perckor (bocsánat: 16 óra 30 perckor) beérkezett, füttyentett egyet s egy perc múlva rohant tovább. Vajha a régi jó időket hozta volna meg ismét 1 Az új, pontos menetrendet egyébként mai hirdetési rovatában találják olvasóink. — Eső. Addig sóhajtoztunk, addig epekedtünk utána, mig végre a hét elején csakugyan megérkezett. Még idejében: májusban. A száraz föld csak úgy szívta, itta magába az éltető nedvet s pár nap után minden frissebben, bujábban zöldéit. Ha így marad — s adja Isten, hogy így maradjon —, gabonában, zöldségben, mindenben bőséges termésre van kilátásunk. — Olasz operaénekesnő városunkban. Bodonyi Béla színigazgató, aki a legjobb emlékekkel csak pár hete távozott körünkből Szombathelyre, e hó 15-én nagyszabású énekestét rendez városunkban a színházban, melynek műsorát Gidia Buccarini, a milánói opera világhírű énekesnője fogja kitölteni. A művésznőt ugyanis Bodonyinak óriási áldozatok árán sikerült három esti vendégjátékra megnyerni, melyből egyet az irántunk különös előzékenységgel viseltető direktor Pápa város műértő közönségének juttat. A hírneves olasz művésznő a napokban Szombathelyen meghívott kis számú közönség és újságírók előtt próbát énekelt, miről a legnagyobb elragadtatás hangján írnak a szombathelyi lapok. A városi tanács Bodonyinak ez estére szívesen bocsátotta a színházat rendelkezésére. A helyárakat emelni volt kénytelen a direktor s azok a következők lesznek: Nagypáholy (6 személyre) 270 K, kispáholy (5 személyre) 240, támlásszék 60, zártszék 48 és 36, erkély I. sor 60, II. sor 45, karzati ülő 30 és 24, karzati álló 10 K. Jegyek előjegyezhetők Goldberg Gyula papirkereskedésében. — Jótékonycélu vásár. A helybeli, ritka mozgékonysággal dolgozó református leányegyesületnek nagy napja volt múlt vasárnap. Ekkor tartotta meg — a régi jó nőegyleti kóstoló mintájára — a maga vásárját, mely egyike volt a legkedvesebb nyári mulatságoknak. A vásárt Szűcs Dezső nemzetgyűlési képviselő 5 óra tájban a keresztyén szeretet munkáját magasztaló lendületes beszéddel nyitotta meg. Ekkor már jócskán volt közönség, mely aztán estefelé mind többre és többre szaporodott. A vásárban mindent árultak, „mi szem, szájnak ingere", elsősorban jótékony adakozásból összegyűlt mindenféle ízes ennivalót s hozzá jó itókát is, de ezenkivül játékdisz és egyéb tárgyakat i s. Mindennek nagyszerű keletje volt, mert a leányegylet sok-sok kedves fiatal tagja fáradhatla n buzgalommal s elapadhatlan rábeszélő kedvvel végezte az árusítást. Igen sok pénz jött össze s mivel kiadás aránylag nagyon kevés volt, legalább 20.000 K jut a nemes célra, a Hollandiába kikerült magyar gyermekek magyar könyvekkel való ellátására, ami az e cimen felmerülő költségeket bőven fedezni fogja. A mulatság, mely eleven, változatos és végtelenül kedves volt, az esti órákig tartott s nyomon követte a kollégium tornatermében tartott táncmulatság, melyen a megjelentek szintén kitűnően szórakoztak. — A 24 órás időszámítás. Meghoszszabbodtak a napjaink: a kétfelé osztott 12—12 órás napból lett egy egész: 24 órás nap. Június 1-től kezdve életbelépett a 24 órás időszámítás, s a vasúton, a hivatalokban az órák számlapjára a római számok alá arab számokkal, veres festékkel szép sorjában oda pingálták a 13—24 számokat. Pasas, ha utazni akarsz hajón, vasúton, vedd elő számtan-tudományodat, hogy pontosan megállapíthasd, hogy a nap mely szakában is van pl. 3/ 417 óra. Mert máskülönben — bizony mondom neked — lemaradsz a szállítási alkalmatosságokról.