Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.
1921-05-21 / 21. szám
2. PÁPAI HIRLAP; 192\ májas 21. Á pünkösdi loYasmérkőzés. — 1921 május 16. — Városunknak pár hó előtt megalakult testnevelési bizottsága gyönyörű cél megvalósítását tűzte ki első feladatául. Segíteni akar azon ,a hiányon, amit a testnevelés minden igaz barátja régóta érez, létesíteni akar egy teljesen modern felszerelésű és berendezésű játszóteret. Ennek a mai viszonyok között óriási összegbe kerülő intézménynek megvalósíttatása végett nagyszabású sportünnepek rendezésének gondját vállalta magára. Lovasmérkőzés, tornaünnep, atlétikai mérkőzés fognak egymás után következni. Ezek elseje pünkösd hétfőjén zajlott le városunkban, fényes erkölcsi és hasonló anyagi sikerrel: a fentemlített célra nem kevesebb, mint 50.000 K-t jövedelmezett. A biztató kezdet után méltó érdeklődéssel nézhetünk a folytatás elé! A lovasmérkőzést magát a székesfehérvári lovasezred pápai osztálya rendezte s kapcsolatos volt fogat- és lódíjazással is. A városunkban ritka sportesemény szinhelye az Esterházykastély parkjában levő pálya volt, melyet tribünökkel kényelmesen rendeztek be. Rengeteg publikum volt jelen nemcsak helyből, de vidékről is. A megjelent előkelőségek sorában ott láttuk Tánczos Gábor altábornagyot is. A publikum — déli egy órás megszakítással — reggeltől késő estig hiven kitartott. Természetesen a tulajdonképeni versenyszámok kötötték le főkép figyelmét, melyek első győztese minden számban legkitűnőbb úrlovasaink egyike: Binder Ottó százados lett. Az ugrató-versenyben több elbukás is történt, de a balesetek — szerencsére — nem jártak komolyabb következményekkel. Az egyes versenyszámok eredményét a következőkben foglaljuk össze: I. Nehéz igásfogat előállítása. 1., 2., 3. Kovács Antal (Járóháza), 4. Wittmann Mihály (Pápa), 5. Kovács Antal, 6. Wittmann Mihály, 7. Nirnsee Pál (Ajka), 8. Meinzinger Mátyás (Kisganna), 9. Nirnsee Pál. II. Kancadíjazás. 1. Borsos Lajos (Takácsi),* 2. Búzás Károly (Alsógörzsöny), 3. Horváth Lajos (Takácsi), 4. Pámer István (Takácsi), 5. Bolja Lajos (Bakonyszéntiván). Oklevelet nyertek a nagyobb birtokosok közül: Pátkai Lajos (Nóráp), özv. Ihász Lajosné (Lőrinte), Földmives-iskola (Pápa), Nirnsee Pál (Ajka), Wittmann Mihály (Pápa); a kisbirtokosok közül: Borsos Lajos (Takácsi), Búzás Károly (Alsógörzsöny), Soós Mihály (Ugod), Peidl István (Ugod), Bolla Lajos (Bakonyszéntiván), Mórocz József (Pápa), Győry Lajos (Takácsi). III. Tisztek ugrató-versenye. 1. Binder Ottó szds. (Piff-Paff), 2. Sándor Lajos fhgy. (Állomás), 3. Makay István szds. (Arigoma), 4. Grivichich Károly szds. (Atyafi), 5. Tőkésy János szds. (Adelinda), 6. Korda János fhgy. (Anyagyilkos). A verseny lefolyása a legkényesebb sportigényeket kielégítő gyönyörű látványt nyújtott. IV. Kisgazdafogat-előállítás. 1. Nagy István (Ujmalomsok), 2. Borsos Lajos (T takácsi), 3. Győry Lajos (Takácsi), 4. Bolla Lajos (Bakonyszéntiván). Oklevelet nyertek: Horváth Lajos (Takácsi), Horváth Sándor (Takácsi), Kovács Sándor (Pápa), Muray Sándor (Takácsi). V. Díjlovaglás. 1. Binder Ottó szds. (PiffPaff), 2. Grafi Frigyes fhgy. (Adél). VI. Juckerfogat-elöállítás. I. Özv. Ihász Lajosné (Lőrinte), 2. Pátkai Lajos, (Nóráp), 3. Özv. Ihász Lajosné, 4. Földmives-iskola (Pápa), 5. Nirnsee Pál (Ajka). Mind díszoklevéllel kitüntetve. VII. Jeu de barre. 1. Binder Ottó szds. (Alkar), 2. Sándor Lajos fhgy. (Állomás). E mozgalmas verseny szintén igen érdekes száma volt a programmnak. VIII. Kisgazdák sikversenye. Tíz verseayző közül első egy takácsi kisgazda lett. A verseny különös érdekessége volt, hogy résztvevői szőrén ülték meg a lovat, egy hozzá mezítláb is. IX. Nyilvános • ugratóverseny. 1. Binder Ottó szds. (Fregoli), 2. Makay István szds. (Arigoma), 3. Grafi Frigyes fhgy. (Adél), 4. Fluch László szds. (Alku), 5» Nováky József fhgy. (Adakaleh). A zsűri az eredményeket este 8 óra tájban hirdette ki s a közönség ekkor egy élvezetes nap emlékével oszlott szét. A rendezés, mely körül főkép Haidekker Győző és Leitschaft Károly századosok és Tar Gyula igazgató buzgólkodtak, kifogástalan volt. ÚJDONSÁGOK. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni &rök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." — Személyi hir. Dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát a helybeli bencés főgimnázium hivatalos meglátogatása céljából a tegnapi napon városunkba érkezett. — Jókai szobra. Jókai Mór szobrát, melyet Budapesten, a Liszt Ferenc-tér nyugati részén, a Gyár-utca és Andrássy-út keresztezésén állítottak fel, e hó 21-én délután 4 órakor fogják ünnepélyesen leleplezni. Az ünnepi beszédet Berzeviczy Albert, akad. elnök, a szoborbizottság elnöke mondja, Sipőcz főpolgármester veszi át a szobrot a főváros nevében, a kormányzó, József főherceg, a nemzetgyűlés, a kormány s a főváros képviselői koszorút helyeznek'a szoborra, mig a többi tudományos és irodalmi társulatok képviselői egy-egy S2&1 virágot tesznek a talapzatra. Végül a középiskolai ifjúság elvonul a szobor előtt. — Skót lelkész Pápán. A jövő héten, kedden érdekes vendég érkezik körünkbe Beveridge Vilmos skót lelkész személyében. A dr. Nagy Sándor (a Budapesti Skót Misszió magyar vezetője) kíséretében érkező kiváló külföldi vendéget a református főiskola látja vendégéül, de bizonyára örömmel üdvözli Pápa város egész közönsége, mert nem szabad elfelednünk, hogy a skótok voltak azok, akik a nagy összeomlás után először nyújtottak felénk segítőkezet és azóta úgy anyagilag, mint erkölcsileg megbecsülhetetlen szolgálatokat tettek hazánknak. Május 25-én délelőtt fél 9 órakor a theológiai akadémián lesz ünnepély, ugyanaznap délután 5 órakor vallásos összejövetel lesz a református templomban a következő programmal: 1. Közének. 2. Imádkozik Kis József esperes. 3. Ének. Előadja a főiskolai kántus. 4. Megnyitó. Tartja Csizmadia Lajos főisk. igazgató. 5. Előadás. Tartja Beveridge Vilmos. 6. Kvartett. 7. Szaval Csizmadia Dániel. 8. Ének. Előadja a főiskolai kántus. 9. Imádkozik lic. Rácz Kálmán főgimnáziumi tanár. 10. Himnusz. A vallásos estélyen befolyó perselypénz a főiskolai reformációi alap növelésére szolgál. Külön meghívókat nem bocsátanak ki. Felhívjuk az összejövetelre az érdeklődők figyelmét. Május 26-án délelőtt a főiskolai díszteremben lelkészértekezlet lesz Kis József esperes elnöklésével, melyen Beveridge szintén fel fog szólalni. — Fellebbezések lakásügyekben. Az igazságügyminiszter rendeletei adott ki, mely szerint vidéki lakásügyekben a fellebbezéseket ezentúl közvetlenül a lakásügyek országos miniszteri biztosához kell benyújtani, kinek hivatala Budapest, V., Markó-utca 16. szám alatt van. — Országos földmives-nagygylilés. Az Orsz. Földmives Szövetség nevében nagyatádi Szabó István miniszter, Rubinek Gyula volt miniszter és Meskó Zoltán volt államtitkár felhívást bocsátottak ki az ország földmivelőihez, melyben e hó 22-én, vasárnap Budapesten, a Vérmezőn tartandó nagygyűlésre hívják meg őket. A nagygyűlésen résztvevők 100—100 tagu küldöttsége tisztelegni fog a kormányzónál, akit meghívnak a falu népe közé, valamint a kormánynál is. A nagygyűlésen katholikus, evangelikus és református istenitisztelet után a főemelvényről Szabó István miniszter beszél, más három emelvényről is szónokok méltatják a nap jelentőséget és ismertetik az ország gazdasági dolgait. A nagygyűlés résztvevői V a áru vasúti jegygyei utazhatnak. Pápáról és vidékéről sokan mennek el, kik legnagyobbrészt a ma délután 6-kor induló vonattal utaznak fel a fővárosba. — Kenese — püspöki székhely. Két hét előtti számunkba© jeleztük, hogy ,a balatonkenesei református gyülekezet Németh István püspököt óhajtja lelkészéül megnyerni. Ez ügyben Kenessey Miklós egyházmegyei gondnok vezetésével nópes deputáció kereste fel Komáromban a püspököt s miután ő a meghívás el- fogadását kilátásba helyezte, a gyülekezet közgyűlése őt egyhangúlag, meghívással lelkészé-nek választotta meg. Németh István püspök úji lelkészi állását valószínűleg az ősszel foglalja el, s ekkor a dunántúli református egyházkerü* let püspöki; székhelye — addig, mig a cseheje napja be nem alkonyul! — Komáromból Kenesére fog kerülni. — Apátválasztás. A Francsics Norbert halálával megüresedett bakonybéli apáli állásra a bencésrend tagjai titkos szavazás útján túlnyomó többséggel dr. Zoltvány Irén Lajost, a pannonhalmi tanárképző főiskola igazgatóját választották meg. Az új apát egyike a legérdemesebb tanférfiaknak, aki irodalomtörténeti és esztétikai müveivel, mint tudós, országos hírnévre tett szert. — Gyorsvonatunk is, lesz. Menetrendünk kezd békebelivé kialakulni. Junius elsejétől kezdve gyorsvonatot is kapunk, mely Szombathely—Budapest között fog közlekedni. Pontos érkezési és indulási ideje még nincs megállapítva/ — Drozdy mandátumát megsemmisítették. A tegnapi lapok közlik, hogy a nemzetgyűlés első számú bíráló bizottsága Kenéz Béla elnöklésével 19-én tárgyalta Drozdy Győző képviselő ügyét, aki ellen tudvalevőleg a diktatúra alatt F^ápán a nemi felvilágosításról tartott, botrányba fúlt előadásából kifolyólag feljelentés tétetett. A biráló bizottság Mikovényi Jenő vádbiztos jelentésének, valamint a védők beszédének meghallgatása után Drozdy mandátumát 5 szóval 1 ellenében megsemmisítette. . — Jegyzőválasztás. Az üresedésben levő marczaltői jegyzői állást e hó 14-én töltötték be, az állásra egyhangúan megválasztván derék földinket, Vadász Ede helyettes jegyzőt, aki eddigi működésével alapos szakképzettségről és előzékeny bánásmódjáról tett tanúságot. — Kevés a jég! Az élelmiszereket előállító iparosok (mészárosok, hentesek, vendéglősök, cukrászok stb.) körében nagy a panasz, hogy a hirtelen beállott kánikulai hőségben nem tudnak elég jéghez jutni, s drága portékájuk a romlás veszedelmének van kitéve. A városi jéggyár mikor jeget gyárt és ad ki, akkor azt olyan tömegesen megrohanják, hogy horribilis ára mellett a felének sem jut belőle. Igen könnyen lehetne — és kellene is! — segíteni a bajon, ha a jéggyárat állandóan üzembe tartanák, de ezt azért nem tehetik, mert a felesleges jég elraktározására nincs megfelelő helyiség. Pedig jégvermet gyorsan, s aránylag nem nagy költséggel lehetne építtetni a jéggyár telkén. Mindössze le kellene ásni a földbe vagy másfél métert, s tetejét hőellenálló anyaggal befedni. Költsége csakhamar megtérülne, s meg volna az a nagy előnye, hogy ki-ki akkor szerezhetne be a raktárból jeget, amikor arra szüksége volna. Mivel ez nemcsak az említett iparosság, de a nagyközönségnek is higiénikus érdeke, figyelmébe ajánljuk a hatóságnak, hogy a műjég fokozottabb gyártása és elraktározhatása érdekében az intézkedéseket mielőbb tegye meg. E helyütt vetjük fel azt a kérdést is, hogy a hűtőkamrákat a vágóhídon már használható állapotba helyezték-e, mert arra is elodázhatatlan szükség volna. ' — Egyleti közgyűlés. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyletének pápai 245. sz. fiókja évi rendes közgyűlését f. hó 26-án délután 4 órakor tartja a főszolgabírói hivatal segédhivatali helyiségében. —- Jótékonycélu vásár. A Ref. Leányegyesület folyó hó 29-én délután 3 órai kezdettel a ref. főgimnázium udvarán jótékonycélu vásárt rendez. A vásáron sátrakban játék, kézimunka, virág, könyv, levelezőlap, élelmiszer, sör, bor, trafik stb. jutányos áron kapható. Zene, mutatványos bódé, jósnő, fényképész, tombola-, szépség- és csunyaságverseny szórakoztatják a közönséget. A belépődíj tagoknak 3 K, nemtagoknak 5 K. A jegyek látható viselése kötelező. A vásárt Szüci Dezső nemzetgyűlési képviselő nyitja meg.