Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.

1921-03-12 / 11. szám

seregünket senki kedvéért le nem szerelhetjük, minden erőnket a területi integritás visszaszerzésére akarjuk és fogjuk fordítani. Hatalmas szónoklata végén fogadalmat tétetett a közönséggel, hogy híven kitart a TEVÉL zászlója mellett. Miután Barta István Sajó Sándor Magyar . énekét tüzes páthosszal elszavalta, dr. Krisztics Sándor cáfolta meg azokat a rágalmakat, melyekkel a külföldön iparkodtak a magyar nemzetet befeketíteni. A nemzet feltámadásába vetett bízó hittel fejezte be tetszéssel fogadott beszédét. A polgármester zárószavai után az óriási néptömeg levett kalappal énekelte el a Himnuszt. A pápai TEVÉL megalakulása. Délután 5 órakor a városháza nagytermét egészen megtöltő közönség előtt tartotta a TEVÉL pápai köre alakuló gyűlését. A gyűlésen a központ megbízásából dr. Lázár Andor elnökölt, aki a jegyzőkönyv hitelesítésére Kis József esperest és Karlovitz Adolf takarékpénztár elnököt kérte fel. Formás megnyitó beszédében előadta, hogy ez lesz-a Liga 81-ik vidéki köre, melynek működése elé az eddig tapasztaltak alapján a legszebb reményekkel néz. Majd dr. Krisztics Sándor központi főtitkár ismertette a TEVÉL egész szervezetét s osztatlan figyelem mellett ecsetelte a Liga eddig végzett óriási munkáját. Poétikus hasonlata az ezeréves Turánról, ki Turul Isten leányát, Hajnalt akarja feleségül s ezért tűzben, acélpőröly alatt megújul, valamint egész előadása mély hatást keltett. Miután Takács Árpád titkár ismertette a helyi előkészítő bizottság eddig végzett munkáját, a közgyűlés kimondta a megalakulást, elfogadta az előterjesztett választmányi névsort s felhatalmazást adott a választmánynak, hogy a tisztikart saját kebeléből megalakítsa. Most a központi igazgatóság megbízásából dr. Imre Sándor államtitkár üdvözölte súlyos gondolatokban gazdag beszédben a helyi kört, melyben az öntudatosság és felelősségérzet becsületes ápolására hivta fel a kitűzött cél érdekében a pápaiakat. A nagy tetszéssel fogadott beszédért dr. Uzonyi Kálmán v. tanácsos tolmácsolta a megjelentek köszönetét, s ezzelJaz alakuló közgyűlés véget ért. Alhangverseny. A TEVÉL apostoli munkáját este a színházban folytatta. A Losonczi Jenő rajztanar tervei szerint a teljes Magyarország vármegyéinek címereivel s fenyőlombokkal szépen feldíszített színházban nagy és díszes közönség előtt dr. Lázár Andor, aki gróf Apponyi társaságában résztvett Párisban a békedelegáció tárgyalásain, külföldön szerzett benyomásaival ismertetett meg bennünket. Közvetlen, elbeszélő modorban vetítette elénk a képeket, miket finom lelke lemezein főként Franciaországban megrögzített. Vasúti kocsija ablakából előtte vonult el a teljes romokban heverő Champagne, a 150 kilométeres Marne vonal, ahol tulajdonképen a háborút már 1914-ben, amikor a németek hatalmas lökését a franciák feltartóztatták, elvesztettük, s amikor látta a pusztulás e vigasztalan képét, akkor meg tudta érteni, miért lobog olyan fékevesztetten a franciák lelkében a németek elleni gyűlölet. Magyarázatát adta annak is, hogy a franciák miért erőltetik olyan kegyetlenül a németeken a hadisarc behajtását. Háborús költségeiket Anglia kölcsönözte, Anglia pedig Amerikától szerezte a hadviseléshez szükséges anyagi erőt. Végeredményben tehát Amerika volt a hitelező, s ez most rideg üzleti szellemmel dörgi oda, hogy: „Adós fizess!" Előadta, hogy még a legműveltebb francia körökben is milyen tájékozatlanok Magyarország államjogi helyzete felől. Hogy Magyarország 1000 éves alkotmánnyal bíró önálló állam volna, erről homályos sejtelmük sincs. A lapoknak az a beállítása, hogy a külföld állandóan figyelemmel kisérné minden mozdulatunkat s aszerint járna el velünk szemben, nem felel meg a valóságnak. Biz ők nem törődnek velünk, s csak annyiban érdekelhetné őket sorsunk, amennyiben az az ő érdekeikbe bekapcsolódnék. — Beszélt a svájci polgárság öntudatos hazafiságáról, amellyel semlegességét mindvégig megőrizte. Ma Svájc a világ leggazdagabb állama, de mert a termelésben túlprodukció állott be s 100.000-nél több munkás van munka nélkül, náluk is nagy bajok vannak. A munka nélkülieknek ott nagyobb segélyt nyújt az állam, mint amekkora Magyarországon egy miniszternek a fizetése. Ez óriási terhet ró államháztartásukra, — Ausztria jelenleg a világ legszomorúbb országa. Koldus módjára alamizsnából tartja fenn magát; ma itt, holnap amott kell megalázkodnia könyöradományért. — Visszataszító színekkel ecsetelte a csehek undok árulását, amellyel három helyen is biztosították magukat a Magyarország testéből kihasítandó koncra. — Rámutatott az aknamunkára, amelyet az oláhok már évtizedekkel ezelőtt folytattak ellenünk, az elemi iskolás kis gyereknek is azt tanítván, hogy Oláhország határai a Tiszáig terjednek s azt a magyarok csak megszállva tartják. És mi ezzel szemben mit tettünk ? Strucc módjára homokba dugtuk a fejünket, hogy ne lássuk a kellemetlen dolgokat — ahelyett, hogy erélyesen védekeztünk volna. Külföldi benyomásaiból azt a tanulságot hozta haza, hogy mi csak magunkban, a saját erőnkben bizhatunk. Össze kell hát fognunk céltudatos, egyetakaró munkára, ily módon visszaszerezhetjük még mindazt, amit elvesztettünk. — A széles látókörű, nagyrahivatott előadó sötét utunkat mélyen bevilágító okos beszédét a közönség lebilincselve hallgatta s hatalmas tapsorkánnal rótta le érette köszönetét. A műsor többi száma a hazafias érzés felfokozása mellett a lelket is gyönyörködtette. Felemelt bennünket a felsőbb, tisztultabb régiókba, ahol agyongyötört lelkünket a művészi tökéletesben füröszthettük meg. Mily jól esett ez nekünk, akiknek csak elvétve nyílik alkalmunk ilyen nivós szellemi táplálékhoz. Dr. Lázár előadása után elsőnek Goda Gizella operaénekesnő jelent meg a színpadon. Nagyszerűen iskolázott, szingazdag, kristályos csengésű szopránja van. Trilláit, mint a tavasz pacsirtája csattogtatta el. Remek énekével nem győzött betelni a közönség, s szinte túlságosan igénybe vette a bájos művésznő készségét, amellyel a felzúgó tapsokra újból és újból ráadásokkal szolgált. A műsor másik énekese Toronyi Gyula, az Opera kitűnő tenoristája volt. Énekével egyenesen bámulatba ejtette a közönséget. Fortisszimói mint orkán dörögtek, zúgtak, pianói selymes-lágyan, lehelletszerüen halkultak el. Érces, nagyterjedelmü hangja szinte kikívánkozott a mi kis színházunk falai közül. Fenomenális sikere volt. A szavalómüvészet terén dr. Keszler Edéné, dr. Keszler Ede és Barta István értek el óriási hatást. Nagyobbára irredenta-költeményeket szavaltak, megkapva a sziveket, magukkal ragadva az érzelmeket. Az irredentizmus gondolatát mélyen beleplántálták a lelkekbe ezek a mesteri módon előadott gyönyörű szavalatok. Meleg érzelmekkel tapsolták meg őket. A művésztársaságot dr. Szappanos Gerő tárogatóművész egészítette ki, aki csodálatos hangszerén édes-bús kurucdalokat szólaltatott meg tökéletes művészettel. A rokonszenves művésznek osztatlan elismerésben volt része. Az énekszámokat Berg Ottó operaházi karnagy kisérte brilliánsan. Az estélynek 11 óra tájban lett vége, s a közönség felmagasztosult érzelmekkel távozott a színházból. A vendégek tiszteletére este szép társaság gyűlt egybe a kaszinóban s együtt maradt az éjjeli vonat indulásáig, mely vendégeinket Budapestre vitte vissza. A juhász. Mikor tizenkétéves volt, meghalt az apja. Az árva gyerek beszegődött a juhász mellé bojtárnak. Azóta sok idő eltelt, sokszor kizöldelt a fü, sokszor megvedlettek a birkák ... A bojtárnak fehérre esett a haja, mint a bihari hegyek, amikor rájuk cammog a, tél .. . Hosszú, fehér haja a vállára hullott, a válláról panyókásan lógott a cifra szür. Amint kampós botjára támaszkodva megállt a bihari rónán és sasszemeivel belefúrt a távoli messzeségbe, olyan volt, mint a márványba faragott becsületesség szobra . . . Ötven éve legeltette becsületbe őszült Kenyeres József az uraság birkáját a bihari mezőn . .. Tüzesen pörkölt a nap... A kánikula mégegyszer összeszedte magát, mint a hervadó asszony az utolsó csókra ... A birkanyáj tikkadtan szunnyadt a fasori árnyékban. Kenyeres József elővette szűre újjából a furulyát, nézte, forgatta, egyszer csak végigsimogatta kezefejével a lelóggó harcsabajuszt, aztán a furulya nyakát a szájához illesztette . . . Belefujt. . . vastag ujjai táncoltak a furulya hátán; a furulya fölsírt. . . Régi, öreg, édes nóta sóhajtott a száraz fa szivéből. Akkor született még, amikor Kenyeres József lángoló szívvel ballagott szombat este a puszta felé, ahol a Zsuzsa nénivé öregedett Zsuzsika hallgatta a messze felhangzó nótát. .. Messze, keleten, ahol a nap szoko'tt mérges parazsával az égre csapni, ha vihar támad, sürü por felhődzött a levegőbe. Kenyeres József újjai megálltak a furulya hátán, a nóta középen szakadt. Kezét a szeme elé ernyőzte. Nézte a porfelhőt. — Mi lehet az? A porfelhő közeledett, mintha szél hajtotta volna nyugat felé, ahol nem messze az alföldi rónák délibáboznak. Kenyeres József felállt, rátámaszkodott a botjára, hogy jobban lásson. A porfelhőből lovak, emberek körvonalaztak . ... Kenyeres József szeme felcsillant: — Huszárok 1 Éleset füttyentett: — Hahó, ne . . . kerítsd !• A szóra hallgató kutya félkörbe kapta az úton pihenő birkákat, aztán behajtotta a mezőre, hogy a huszároknak útba ne legyenek. Kenyeres József kiállt az út mellé, azután várta a huszárokat. . . — Hm! Kenyeres József megdörzsölte a szemét: — A huszároknak rézsisak van a fejükön . . . púposán ülnek a nyeregben ... a bajuszok nyírott, egyiknek se kunkorodik az orra alá . . . azután olyan toprongyosak ... a vezető tisztnek a vállán van a sarzsija. Kenyeres József megcsóválta a fejét: — Ezek nem magyar huszárok! A vezető román tiszt lekanyarodott az útról s megállította a lovát Kenyeres József előtt: — Kié ez a birkanyáj? — A nagyságos uraságé. Az oláh hátraszólt a csatlósoknak: — Tereljétek! , Az oláh lovasok közrekapták a birkákat. Kenyeres József tisztességtől alázatos arca megkeményedett, azután a lovasok elé állt: — Ezekért a birkákért én felelek! Az oláhok nevettek, azután az egyik huszár vállon bökte a kardjával: — Félre! A birkanyáj ijedten porzott az országúton. Kenyeres József tágra meredt szemekkel bámult az elhajtott nyáj után, azután körülnézett . . . Csak a kutyája szűkölt mellette. Becsületben őszült feje zúgott, viharzott. .. Nem értette, mi történt vele. Nem tudta, kik azok katonák, akik elhajtották a birkákat, csak úgy, parancs nélkül, anélkül, hogy megvették volna ... és világos nappal . . . amikor nem is eladó . . . Hogyan is értette volna Kenyeres József, a pusztán született becsületes magyart — Ellopták a nyájat! Megrándította vállán a szűrt, azután futai kezdett. Szaladt, ahogy a csak öreg lábai bírták; a kalap leesett fejéről, észre se vette, rohant, fehér haja lobogott, az arcába csapott, a cifra szür szélesen úszott utána. A kutya alig ért a nyomába . .. Kenyeres József lihegett, zihált, keményen megzörgette az ablakot. — Ki az? — Kenyeres József... a juhász. — Mit akar? — A csendőröket keresem . . . Lovas zsiványok elhajtották az uraság birkáját... Ha hamarosan jönnének, még elfoghatnánk őket, a. határba . . . A laktanya ablaka kinyílt s az ablakon kidugta fejét Oniga Pável a falubeli román: — A csendőröket keresi? — Azokat. 3