Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.

1921-02-05 / 6. szám

M EGJELENI hü MINDEN SZOMBAT O N . Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 60, fé'évre 30, negyedévre 15 K. Egyes szám ára 1'50 korona. Laptulajdor.os főszerkesztő; DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Nagyon szomorú, szinte már kétségbeejtő züllésbe sodródunk. Marjuk, rugjuk, tépjük egymást, mintha saját magunk akarnók teljessé tenni azt a rettenetes pusztítást, amit nemzetünk testén külső ellenségeink eszeveszett dühvel véghezvittek. Ma már ott tartunk, hogy még a holtaknak sincs kimélet. Kegyeletünk oltárára helyezett Nagyot akar lerángatni az utca fertőjébe kaján gonoszság őrülete. Ha nem olyan komoly orgánum, mint a Rákosi Jenőé, közölte volna, el se mérnők hinni, hogy akadhat oly esztelen, vakmerő, aki Tisza István grófot a iegrútabb önzéssel meri megvádolni, önzéssel — hazája kárára! Cáfolni a vádat méltatlan volna a megdicsőült vértanúhoz. Immár a történelem jegyezte fel halhatatlannak az ő nevét. Immár a történelem örökítette meg róla, hogy egyenesebb, becsületesebb, eszményibb nála senki sem volt. Olyan lehetett, de ezekben az erényekben nála különb sok-sok Nagyunk közüi egyetlen egy sem. Ami életének tragikumává vált: a háborút talán mindenki akarta, de ő nem. Borongó lelke vátesz ihletével látta a jövőt, mely feltartóztathatatlanul lesújtani készült a háború által nemzetére. Egész mellét feszítette a végzet ellen, de a végzet erősebb volt, összeroppantotta. Bukása csak nagyságát nagyobbíthatta, szeplőtlen jellemére foltot nem borított. Hová jutottunk, hogy most, mikor a bűnösnek is, ha hazáját bármily parányi mértékben, de szolgálni akarja, meg kéne bocsátanunk, ha most a bűntelen Dicsőnek emlékét lehet szennyezni büntetlenül. De nem, ez nem lehet! Fel kell, egyszer már mégis fel kell eszmélniök e szörnyű kábulatból s igazságot téve igazoknak és igaztalanoknak, közös nagy cél egységében kell összeforranunk. Vájjon lehet-e ez még, vájjon nem zeng-e már felénk a távolból a végitélet harsonája ?! Az újsághirdetés ma nagyon drága s tekintettel a nagy papirhiányra, főkép méregdrágán közlik a lapok a fekete keretes, nagy helyet elfoglaló gyászjelentéseket. Olyan valaki, aki ismeri a fővárosi lapok hirdetési tarifáját, gondosan és pontosan összeszámította, hogy az a minden egyes -fővárosi lapban leközölt rengeteg gyászjelentés, mely egytől-egyig mind a leghatalmasabb bankfejedelem elhunytát tudatta változatos fogalmazásbar az újságolvasó közönséggel, együttvéve legszerényebb számítással 100.000= egyszázezer — teljesen fölöslegesen kiadott — koronába került. Fölöslegesnek azért mondjuk, mert ha a Pesti Magyar, a Rimamurányi és a többiek mind különkülön nem is adják közre a lapokban a maguk megemlékezését, az újságok azért mégis megírták volna a maguk nekrológját. A 100.000 = egyszázezret pedig azért említettük, mert az annyiak által elparentált bankfejedelem százmillióiból halála után épen szintén csak 100.000 = egyszázezer s nem több jutott a nyomor enyhítésére. Ha a különböző részvénytársulatok e szomorú alkalomból a gyászjelentések árát szintén inkább a szegényeknek adták volna, bizony sokkal üdvösebbet cselekedtek volna. Bár hisz a szegények a mai drágaságban még ezzel a kétszer százezerrel se nagyon sokra mentek volna. De hát jótékonyságot ráparancsolni senkire sem lehet. Ennek a szívből kell önként buzognia! AZ UTOLSÓ HARC! Ó hogyha egyszer újra szólna A kürt, a kürt, a harci kürt, Ha újra talpra tudna szökni, Ki eddig porba sújtva tűrt, Ha fény ömölne szét a tájon, Mely most komor, rideg, kihalt, Ujjongva zengné akkor ajkam A harci dalt, a harci dalt! Ki fog hallgatni énekemre, Mi gondom rá, mit bánom én! Pacsirta is zeng, bárha társa Egy sincs a széles ég ivén, De ott, hol szent küzdések útján Csak vérvirág, más nem terem, A döntő, nagy, végső tusában, Ott jól tudom, ki lesz velem. Azokból nem lesz egy sem, akik Ma rangosak, ma hangosak, Kik folyton a hazát szavalva Nem tudnak: gyűlölködni csak, Kik áradoznak, lázadoznak, Hogy a piac belébomol, Kik egyszer már sehol se voltak, Nem lesznek ők most sem sehol! De ott tolongnak oldalamnál Egytől-egyig mindannyian, Kik akkor is a gáton álltak Nem ingadozva, dacosan; Ásó mellől és műhelyekből S könyvek közül — de mennyi sokl — Indulnak próbát tenni újra A becsületes dolgosok. És mindnek arca lelkesültebb És tündöklőbben ég szeme És mindnek zúg és forr szivében A megtorlásnak szelleme: Boszút a vérért, mely kiömlött, Boszút a sajgó szégyenért, Amilyen senkit e világon Méltatlanabbul még nem ért És vélünk lesznek láthatatlan Elköltözöttek árnyai, Zászlók élén, szellők fuvalmán Előttünk fognak szállani S ők visznek minket el a célhoz Pokol kapuján győztesen, Kik éltük adták e hazáért, Hogy e haza magyar legyen ... Ó hogyha egyszer újra szólna A kürt, a kürt, a harci kürt, Ha újra talpra tudna szökni, Ki eddig porba sújtva tűrt, Ha fény ömölne szét a tájon, Mely most komor, rideg, kihalt, Ujjongva zengné akkor ajkam A harci dalt, a harci dalt! Kőrös Endre. RÜRTZ GYULA zongoraraktára UK Pápa, Fő-tér. UK Február. — Pápa város történelmi naptára. — 1-én, 1803-ban Kelemen György, az utolsó pálosrendi igazgató meghalt, utána világi férfiú : Kapy László vette át a róm. kath. gimnázium igazgatását és a tanárok is világiak voltak, köztük Valkovits József és Lukács József jogi pályára készült fiatal tanárok. Három év múlva került azután a gimnázium a Szent Benedek-rendi tanárok kezére. 3-án, 1706-ban Bottyán tábornok irja gróf Károlyi Sándornak: „Általjövetelemkor a Dunán legelsőbben Simontornyát vérrel megvettem, Pápa várát is Isten szerencsésen ostrom után, per accordam kezünkbe adta: holott is kartáccsal hozzám lővén, három helyütt esett rajtam az lövés, csak egy kicsin híja volt, hogy el nem rúgtam az patkót." A vár ostrománál Tullio Miglio várparancsnok elesett, de csaknem rosszul járt Babócsay Ferenc uram is, aki kuruc volt, de átállott a németekhez és most Pápa elfoglalásakor foglyul esett. „Azonnal áristomba vetettük — irja Bottyán —, de Méltóságos gróf Bercsényi uram felszabadította és most már újonnan kuruc." 7-én, 1707-ben gróf Esterházy Antalt, II. Rákóczi Ferenc dunáninneni generálisát értesíti Pápáról Nagy János, Rabutin és Stahrenberg ellenséges hadainak útja felől az országban. 15-én, 1714-ben a pápai ev. egyházat nehéz megpróbáltatás érte. Gróf Esterházy Ferenc a főszolgabírót, majd saját hajdúit és zsoldos katonáit küldte az ev. paplakra a kulcsok átvétele és a lelkésznek a lakásból kiparancsolása végett. Azonban a lelkész: Tóth-Sipkovics és az egyház elöljárói: Hőgyészi András, Thiringer János és Rádl Sámuel tiltakoztak az ellen, mert úgymond a ház az evangélikusok igaz jószága, pénzen vett örökös birtokuk. De a katonák bizony betörték az épület ajtaját, a lelkészt és tanítót kiparancsolták, még a lelkész könyveit is elprédálták. Az anyakönyv is egy pápai róm. kath. polgár kezéhez jutott, aki azután szives volt visszaajándékozni azt. Az ág. hitv. ev. egyház megszűnt és csak 70 év múlva kelt életre romjaiból, addig a homokbödögei ev. egyház lelkésze volt a pápai evangélikusok lelki gondozója. 17-én, 1641-ben meghalt gróf Esterházy Miklósné Bedegi báró Nyáry Krisztina 16 évi boldog házassága után, élete 37-ik évében. Legkisebb fiától: Ferenctől, kinek születése anyja életébe került, származik a grófi család pápai ága. Ferenc gróf neje az ev. származású Késmárky Thököly Kata grófnő volt. 18-án, 1671-ben keresik a Wesselényiösszeesküvés hiveit a pápai reformátusok között. E napon jelentek meg Tarczy János Győrmegye alispánja, mint kir. kiküldött és Csernátoni Miklós győri kanonok 45 pápai tanú kihallgatása végett városunkban. Tudja-e tanú — volt az egyik kérdés —, hogy a kálvinista nemesek által Veszprémben, Pápán, Győrben, vagy bárhol, bizonyos magánházaknál gyűlések tartattak s azokon nagy csendesen mikép tanakodtak, s mit határoztak a kath. vallás és Őfelsége ellen ? Egy sánta ember miatt kerültek gyanúba a pápaiak, aki ide Debreczenből jött és itt zsoltáros könyveket árult. Ezt vallották a gyanúba fogottak és a kérdezett, nagy csendben folyt esti összejöveteleiket, ennek a vallásos könyveket áruló idegennek ittléte alkalmából tartott házi istenitiszteleteknek mondották. így volt-e, nem-e, nehéz eldönteni. 25 tanú azt vallotta, hogy ő általában semmit sem tud; 8 a reformátusok részére felmentően, de 12 terhelőleg vallott. Jegyezzük fel, hogy azok között, akik