Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.

1921-10-08 / 41. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 80, félévre 40, negyedévre 20 K. Egyes szám ára 2 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. „Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország." Az Ítélet megtörtént s bár a fellebbezési fórumok még hátra vannak, a közvélemény úgy érzi, mintha máris szankcióval birna a törvényszék igazmondása. Mert igaz- ugyan, hogy a majd féléven át tartó tárgyalás minden egyes mozzanatát, a tanúvallomások egymással való Összefüggését, súlyát, jelentőségét még a büntetőjogban jártasok is alig tudták figyelemmel kisérni, az a fölényes biztosság azonban, amellyel ez a tárgyalás vezettetett, az objektivitásnak, az elfogultságtól, gyűlölettől ment eszményi részrehajtatlanságnak az a bűvös ereje, mely az elnök lényéből kisugárzott, mindenkit a legteljesebb mértékben meggyőzhet afelől, hogy 4tt az igazság valóban kideftttetett és az ítélet a hitelesen megállapított tényállás természetes és logikus következménye. Azok a kommentárok, melyek ez alkalomból itt és amott napvilágot látnak, az ítéletnek nem is annyira marasztaló, mint inkább felmentő részéhez fűznek megjegyzéseket. Sokan vannak pld. akik a Fényes László felmentésével kapcsolatban arról beszélnek, hogy ha Fényes büntetőjogilag nem is volt felelősségre vonható nagy martírunk meggyilkoltatásáért, erkölcsileg azonban mégis bűnös, mert segített megteremteni azt a közhangulatot, mely vészes áradatként zúgta körül a vesztett háború állítólagos okozójának gránitból faragott alakját. Nem óhajtok perbe szállani az így beszélőkkel, igazuk lehet. De akit memóriája nem hagyott cserben, aki nem akar másra is nem emlékezni, aki nem pécéz ki egyet-kettőt, hanem hajlandó az összes erkölcsi bűnösökkel legalább így Írásban leszámolni, annak nincs is szüksége arra, hogy a lapok 1918-as évfolyamait előszedje, amúgy is nagyon jól tudja, hogy nem Fényes volt az egyedüli, aki „Feszítsd meg"-et ordítozott az ártatlanra és a neki rendelkezésre álló orgánumon kivül voltak más lapok, más politikusok, más vezérek is, akik irigy dühvel iparkodtak gyűlöletessé tenni a közvélemény előtt Tisza személyiségét. Nevetséges állítás az, hogy a hangulatot egy ember teremtette meg. A tömegek félrevezetésében nagy mértékben bűnösek mások is, ma is hangadók, ha erkölcsi bűnösségről van szó, a felelősség alól ezeket sem lehet igazságosan mentesíteni. A kapu csukva van, nem lehet bemenni a kertbe. Pedig a kertben pompás illatú, mosolygó képű gyümölcsök vannak s ezek úgy hivják, csalogatják. Annak a sovány, nyavalyásforma osztráknak oly jól esnék bemenni, de ahhoz nincs ereje szegénynek, hogy a kaput betörje. Nem a Botondok fajtájából gyúrták. Protekcióhoz kell a nyomorultnak folyamodnia, amit szánalomból meg is adnak neki s ime a kapu feltárul, szabad az út: tessék, tessék, méltóztassék, hamar a falászatra tessék belépni. Azt várná az ember, hogy máris rohan befelé s oltja mohó vágyát az ízes ételekkel s íme mi történik? A protekciós alak vonogatni kezdi a vállát, húzódozik a bemeneteltől s valami olyasfélét mormog: hogy pajkos gyerekek lopództak be a" kertbe, fél tőle, hogy ha besétál, még tán meg is dobálják, esetleg, netán kupán is találnák ütni. Groteszkebb helyzetet igazán nehéz elképzelni. A világ urai támogatnak valakit s az mégis drukkol, nem meri kezét kinyújtani az után, ami pedig hiszen az Övé, neki ítélték, érdemei jutalmául neki adták. Hogy majd-ezeknek utána mégis inkább a lagunákra hajlandó evezni s ott próbálja kieszközölni, hogy a nyitott kapun át bántatlanul mehessen, azon ne csodálkozzék senki. Tartunk tőle azonban, hogy még a velencei salvus conductus sem fogja megadni neki a szükséges bátorságot, mert haj! kurázsira, arra születni kell! Városunk történeti emlékei közül Imre deák. A Martonfalvay család ősét nevezték így a XVI. század derekán városunkban. De nehogy valaki iskolás deáknak gondolja őt, sietünk hozzátenni, hogy deák névvel azon időkben a tanult világi embert tisztelték meg. Hogy már mennyire túl volt Imre deák a tanulói éveken, mutatja az, hogy gróf Pempflinger Kata, Enyingi Török Bálint özvegye reá bizta Pápa védelmét a török ellenében. Többeket megkínált már az özvegy e tisztséggel, de bizony „egyik se akart — úgymond — fejére veszedelmet venni", ekkor hivatta tehát magához Szigligetbe Imre deákot „kért és intett nagy sok szókkal, fogadásokkal, niha sírással is, hogy fölvenném-e pápai tisztnek gondviselését". „Én eleget mentém magamat — írja Martonfalvay emlékiratában —, hogy nem vagyok elég reája, más jámbor szolgájára biznája ő nagysága, én is azért fölmegyek Pápára, úgy mint egy közszolga eremest szolgálatot tenni az több uraim között ő nagyságának és az ő nagysága gyermökinek." Erre az özvegy kijelenté, hogy ha el nem fogadja Imre deák a megbízatást, miatta veszti el Pápa várát, értse meg ezt jól Imre deák. „Ez szóra igen megháborodván, — irja Imre deák — Pápa veszödelmének nem akarok oka lenni, Nagyságod ne sirjon, ime elmegyök. Nagyságod parancsolatjára mind élni, mind halni Pápán akarok. Isten Nagyságoddal, Ő Szent Felsége az én kegyelmes kis uramékkal, ő nagyságokkal egyetemben tartsa meg sok ideiglen. Ugy történhetik, talán soha sem láthatom többé ti nagyságtokat, de könyörgök az Istennek, hogy adja minden j^ra minden dolgainkat." Mikor így aztán Martonfalvay a pápai várba jött, erről azt irja: „A várat pusztán találám, várossát épületlen, igen megbusulék rajta, olyan hertelenséggel, amivel lehete, kezdém várát megtakarni és várassát raggatni és támogatni a palánkot, hol kidőlt s hol bedőlt. Megösmervén pedig és jól eszembe vévén, hogy er kevés néppel nem vagyok elég ez nagy puszta Pápa várassának oltalmára és megtartására az hitvány palánk mellett; ezért a várost kisebben szakasztám, palánkját fölállatám, fonatám és sároztatám gyorsasággal, azután az árokját is megásatám, csak ez kevés maroknyi néppel. Azután az már környül való hitvány palánkot is jó bástyákkal, második esztendő fordulatjában, Isten segítségével újólag megépítém jó módon". „Ezekután az Pápa várán is építtettem, a mihöz érkezhetém az külső sok épülettől, az nagy palotát leszakadván találtam, az várba hordókat raktak az eső ellen, bele hogy ne hasson az boltba alá az eső vize, Az palotát mind nádával, szarufáival, kötéseivel egyetemben, sok emberrel csioda mesterséggel fölcsapatám; az 2 kapu fölit is az két kőfalnak felső részét lövőhelyekkel én építtetém meg, az belső várban, alatt, lövőhelyeket csináltattam." „Nekem kellött mind gyalogot, lovagot tartanom, kikre az magam erszényéből is sokat kellött költenem, mert én mindenkort inkább szeretem az tisztességöt, hogynem az pénzt és egyébféle kazdagságot, nekem azért nincsen sem pénzem, sem kazdagságom". Ilyen volt a pápai vár, mikor 1555 őszén Velichán, a székesfehérvári basa jött elfoglalására, de Imre deák és a vár ura, Enyingi Török Ferenc, visszaűzték őket „nagy károkkal, a terekek szégyenkezve elpirongának, sok lajtorjákat és holttesteket az város árkában hagyának". Ezután Imre deákot az özvegy grófnő leánya, Zsuzsánna kisasszony hazakisérése végett, Terebesre küldte, akire azután szintén igen hűségesen vigyázott, útközben éjjelenként az ajtaja elé feküdt. „Néhol — irja — azhol hitvány szállásonk esött, az hó is elborított ágyamban, mégsem mentem házba virradtáig." Ilyen derék katona, jó ember és érdekes történetíró volt a XVI-ik században városunkban Imre deák, kit azután Enyingi Török János Acsádon 3 kúriával ajándékozott meg hasznos szolgálataiért, ahova 12 lovas szolgájával vonult vissza pihenőre. Kis Ernő. KÜRTZ GYULA zongoraraktára UV Pápa, Fő-tér. UH és női kelme női és leányka kabát különlegességek a újdonságok lí W