Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.
1921-09-10 / 37. szám
— Az idei selyemtenyésztés országos eredménye. Tavaly 1370 métermázsa selyemgubót váltottak be az országban, az idén ez 3000 métermázsára emelkedett. Ebből 2500 métermázsa elsőrendű minőségű és az ára 75 korona volt. Az átvett gubók Győrben, Tolnán és Békéscsabán lesznek feldolgozva. A termelők száma állandóan emelkedik és ma körülbelül 10—12 ezer egyénre becsülhető. A kormány az országot 50 seiyemtenyésztési felügyelőségre osztotta fel, amelyeket a győri, szolnoki és kaposvári felügyelőségek ellenőriznek. Az egységes vezetés pedig a szekszárdi országos selyem hernyóteny észt és főfelügyelősége kezében van. — Az általános forgalmi adóról szóló 1921. évi XXXII. t.-c. szeptember 1-vel életbe lépett. A veszprémi pénzügyigazgatóság felhívja ennélfogva a fent idézett törvény végrehajtása tárgyában kiadott 1921. évi 130000 számú utasítás 63. §-a alapján mindazon természetes és jogi személyeket, kik a hivatkozott 1 — 13. §-ai alapján az általános forgalmi adónak a törvény értelme folytán alanyai, hogy bejelentésüket írásban az e célra szolgáló nyomtatványon (bejelentési lapon) a veszprémi pénzügyigazgatósághoz f. évi október hó l-ig nyújtsák be. Egyúttal különösen felhívja az ezen adónem alá eső adó alanyok figyelmét arra, hogy a hivatkozott utasítás 86. §-a alapján előirt könyveket és feljegyzéseket folyó évi szeptember hó 1-től az előirt módon vezetni kötelesek. A könyvek nem vezetése, vagy nem szabályszerű vezetése, valamint a bejelentő lapok be nem adása esetén az idézett utasítás 117. §-a szerint 200—5000 K-ig terjedhető birsággal fognak sújtani. — Csecsemővédőnői tanfolyam. Az Országos Stefánia-Szövetség f. évi szeptember hó végével kezdődőleg új anya- és csecsemővédőnői tanfolyamot kezd. A tanfolyam előreláthatólag szeptember hó végétől 1922 június haváig bezárólag fog tartani s a tanfolyamra minden felmentés kizárásával csakis oly hallgatókat vesznek fel, akiknek négy polgári, vagy ezzel egyenrangú előképzettségük van és a 18. életévet betöltötték már, azonban a 35. évet még meg nem haladták. Ez alól felmentésnek helye csak az esetben van, ha a kérelmező az anya- és csecsemővédelem, illetve általános gyermekvédelemmel vagy ezzel rokon foglalkozással bir, azonban ezeknél is a meghaladott 45 éves kor a felvételt kizárja. A kérvényhez csatolandók 1. születési, 2. erkölcsi, 3. iskolai bizonyítvány, 4. sajátkezű életleirás, mely a személyi-, családi- és egyéb eddigi és jelenlegi életkörülményeket részletesen feltünteti, végül 5. hatósági orvosi bizonyítvány, mely igazolja, hogy a pályázó nem szenved oly betegségben (pl. tuberkulózis, bőrbetegség, epilepsia, hisztéria, idült nátha, stb.) vagy testi hibában (nyomorékság, érzékszervek hiánya, kóros elhizottság, fokozott testi gyengeség stb.), amelyek a védőnői teendőket akadályoznák, vagy amelyek a védőnői gondozás alá kerülőket veszélyeztetnék, vagy rájuk károsok lehetnének. Az internátusi ellátást, amely előreláthátólag díjtalan lesz, csakis kivételesen és akkor is csak december hó 1-től kezdődőleg tudják biztosítani. Bővebb felvilágosítást nyújt a polgármesteri hivatal. — A hadirokkantak kiképzésére ez év szeptemberében nyitandó utolsó gazdasági tanfolyam ügyében felhívjuk az érdekelteket, hogy a kiképzésre igényt tartók kérvényeiket sürgősen küldjék be közvetlenül a m. kir. hadigondozó hivatalnak Budapest, VI., Vilmos császár út 37. A kérvényhez melléklendő jelenlegi rokkantságát igazoló fizetési meghagyás másolata, iskolai képzettséget igazoló bizonyítványt. Pályázhatnak 50%-os és ennél nagyobb fokú hadirokkantak, kik legalább az elemi iskola VI. osztályát elvégezték és rokkantságuk óta kiképzésben nem részesültek. Jelentkezni lehet a Hadröá csoportirodában, városháza. — Az 1921. évi hadmentességi dij és az 1921. évi házbéradó és házosztályadó kivetési lajstroma a veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. A lajstromok Pápa r. t. város adóhivatalánál f. hó 12—20-ig közszemlére kitétetnek, s a hivatalos órák alatt mindenki által betekinthetők. Az esetleges fellebbezések a veszprémi m. kir. pénzügyigazgatósághoz címezve e hivatalnál is beadhatók. — Az állatforgalmi adóról szóló törvény 1921 szeptember 1-én életbelépett. E naptól kezdve állatok csak az új marhalevelekkel ruházhatók át, s a tulajdonjog átruházása alkalmával a marhalevelek átírásakor a vételár, vagy forgalmi érték 3°/o" á t kell állatforgalmi adó fejében lefizetni. Az állatnak marhalevél átírása, vagy a 3% forgalmi adó lefizetése nélkül történt átruházása adócsalás, mely két évig terjedhető elzárással és a megrövidítés veszélyének kitett adó tízszereséig terjedő pénzbüntetéssel lesz büntetve. — A magyar posta és távíró új tarifái. Most jeleni meg Pórszász Mátyás postafelügyelő szakszerű összeállátásában az összes postai küldeményeknek legújabb díjszabása. A mindennapi életnek ez a fontos kézikönyve részletesen ismerteti a bel- és külföldre szóló levelek, csomagok, értéklevelek, utalványok, ajánlott levelek, postai megbízások, hivatalos küldemények, továbbá a távíró díjait és a távbeszélő összes vonatkozásaiban megállapított díjjegyzéket. Tartalmazza továbbá a legújabb bélyegilletékek táblázatát is. Minden a postával kapcsolatos dologról pontos és teljes tájékozást nyújt, miért is szükséges az állami és magánhivataloknál, továbbá nélkülözhetetlen a bankok, biztosítók, ügyvédek, gazdák, kereskedők, gyárosok, iparosok stb. részére, mert megkíméli a közönséget a tájékozatlanságból eredő költségektől és kellemetlenségektől. Az ízlésesen kiállított könyv ára 12 K. Utánvéttel megrendelhető Vállalkozás Budapest, Teréz-körut 12. x A kisgazda és földmivestársadalom új naptárai. Az elmúlt esztendőben páratlan sikert aratott az Uj Barázda Lapkiadó r.-t. kiadásában megjelent Uj Barázda Naptár, A Falu Naptára és A Vasárnap Naptára. Ezek, valamint az újonnan kiadott Nagy Képes Családi Naptár teljesen szakítottak azzal a helytelen felfogással, hogy a falvak népének jó az alantas és értéktelen ponyvairás is: ellenkezőleg a szerkesztők arra az egyedül helyes álláspontra helyezkedtek, hogy oly kitűnő naptárakat adjanak, amelyek amellett, hogy oktatnak, nélkülözhetetlen tanácsadók, egyben nemes szórakozást is nyújtanak. A naptárakban megtaláljuk a lefolyt esztendő politikai életének kimagasló mozzanatait, a nagyvilág képekkel gazdagon tarkított eseményeit, ismeretterjesztő cikkeket a tudomány, irodalom és művészet széles köréből, közöttük értékes mezőgazdasági tanulmányokat; azután illusztrált elbeszéléseket, verseket, hasznos útbaigazításokat és a nélkülözhetetlen naptári részt. Az ismeretterjesztő cikkek szerzői a mezőgazdasági tudomány legjelesebb művelőinek sorából kerültek ki, az elbeszéléseket és verseket a legjobb magyar irók irták. A naptárszerkesztők : Buday Barna és Schandl Károly dr. nevei már eleve biztosítékot nyújtanak arra, hogy valóban hasznos könyv jut a földmives és kisgazdatársadalom kezéhez. Mind a négy naptár már megjelent a könyvpiacon és kapható: minden lapelárusítónál minden könyvkereskedésben és szövetkezetben. Az Uj Barázda és Nagy Képes Családi Naptár egy-egy példánya 20 K, A Vasárnap és A Falu Naptára egy-egy példányban 15 K. Melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. KURTZ GYULA zonwaktára UK Pápa, JET'ö-téi-. UK minősége utolérhetetlen. x A Pesti Tőzsde új számában Lukács László a magyar korona problémájáról, Erney Károly, a Pesti Hazai igazgatója a pénzdrágulásról, báró Hatvany Endre a cukoripar helyzetéről, Frey Kálmán az árutőzsde eseményeiről nyilatkozik. Érdekes cikk számol be Krausz Simon bécsi tárgyalásairól, Stead végleges távozásáról, az osztrák korona devalvációjáról, a Magyar-Lengyei Kereskedelmi R.-t.-ról, a Ganz Danubiusról, a sörkartelről, a gabonahatáridőüzletről, stb. Az ipar nehézségeiről Magyar Pál irt cikket. A szerkesztőség mindennemű sorsjegy- és értékpapirügyben díjtalanul ad felvilágosítást. Uj előfizetők az eddig megjelent példányokat díjmentesen kapják. Előfizetési megrendelést Budapest, VI., Izabella-utca 43. szám alá kell küldeni. Előfizetési díj: egy évre 300 K, félévre 150 K, negyedévre 80 K. Példányonkint kapható az itteni ujságelárusítóknál, egyes szám ára 6 korona. — Pályázat dohánykisárudára. A veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság ezennel közhírré teszi, hogy Noszlop községben a 70807— 1920. sz. pü. min. körrendelet értelmében bélyegárusítóval összekötött kizárólagos dohánykisárudát szándékozik felállítani — a fennálló árusítók megszüntetésével — azonban azzal a megszorítással, hogy csakis állami támogatásra érdemes, illetve arra rászoruló s eddigi hivatásának folytatására képtelen hadirokkant, vagy ellátatlan és más foglalkozási ágra nem képesített hadiözvegy, hadiárva, vagy támogatásra szoruló állami tisztviselők családtagjai, állami tisztviselő özvegye, árvája, végül menekült köztisztviselő vagy családtagja részére fog az engedély kiadatni. Felhívja tehát a pályázni kívánókat, hogy vagyontalanságukat, magyar állampolgári, nagykorú és fedhetlen minőségüket igazoló helyhatósági bizonyítvánnyal, a fent ismertetett helyzetüket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket f. évi október hó l-ig ezen hatóságnál nyújtsák be. Wertheim-szekrények eladók. Hol? Megmondja a kiadóhivatal. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Szept. 5. Kőszegi József földmivelő és neje Nagy Erzsébet fia: Józséf, ref. — Sinkó József vasúti vonatfékező és neje Gál Juliánná fia: József, rk. — Frankfurter Samu épületfakereskedő és neje Bodánzky Heléna leánya: Erzsébet, izr. — lvicsics Mária leánya: halvaszületett. Szept. 6. Mauz Izsó csizmadia és neje Nagy Ágnes fia : Károly, rk. Szepí. 7. Tóth József fogházőr és neje Fuchs Mária leánya: Margit, rk. Meghaltak: Szept. 3. Németh Sándor földmivelő, ref., 59 éves, tüdővész. — Takács Rozália, rk,, 7 éves, tüdővész. Szept. 5. Berki József, rk., 15 napos, görcsök. — Zsajnovics Borbála cseléd, rk., 21 éves, vérfertőzés. Szept. 7. Madarász Katalin, rk., 11 éves, tüdővész. Házasságot kötöttek: Szept. 3. Schmidt Aladár magánhivatalnok, ev. és Molnár Anna, ev. — Sámpár József vasúti mozdonyfűtő, rk. és Eperjesi Erzsébet dohánygyári munkásnő, rk. A szerkesztésért ideiglenesen felel: Nánik Pál. Pápa, 1921. Főiskolai könyvnyomda. ZSOLDOS TANINTÉZET Budapest, VII., Dohány-utca 84. - Telefon J. 124-47. a legjobban készít elő magánvizsgákra. Vidékieknek levelező oktatás speciális, magánhasználatra irt tankönyvek alapján. SIMONITS és WISTERSTEIN ÜGYNÖKSÉGE PÁPA, KOSSUTH-UTCA ELADÓ HÁZAK. A Rákóczi n, elején egy szép ház azonnali beköltözéssel, a Fazekas-utca 10. számú ház kerttel együtt szabadkézből eladó. Bővebbet a fenti ügynökségnél. ••••••••••••••••a